Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 32. szám
Esztergom, IV. évfolyam. Csütörtök, 1882. április 20-án. 32. szám. Városi s megyei érdekeink közlönye. Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié....................................................6 frfc — fél évre .........................................................3 „ — n egyedévre...................................................1 „ 50 E gyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG: J-.ŐRINCZ-UTCZA ^0, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: jSzÉCHEN YI-TÉR 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nviltferbe szánt közlemények, előfizetési penzek és reelamáhísok inté/endők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100-tól 200-ig I 1 „ 50 „ 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAGA N HIRDETÉSE K megállapodás szerint lehető leg- jutányosabban közöltéinek. NYILTTÉR sora 20 kr. Propyleumok (a borászat terén.) IX. Bűvöl őbb lát kor nem egy könnyen varázsolja magához tekintetünket annál, mely a váczi épített rakpartról szemünk elé tárul. Éjszak-nyugoti irányba tekintve a természetnek egy, minden művészi ízléssel berendezett, nagyszerű amphi- tbeatruma emelkedik, első benyomásokra mindenben hasonló ahhoz, mely a Como partjaira a két világrész leggazdagabb touristáinak ezreit csábítja, csakhogy arányaiban és méreteiben százszorta i n a gasz to sab b. Délnek azon televénygazdag, víz- képletű síkmezők terülnek, melyek egy számi tó, az anyagi helyzeteket gyorsan kizsákmányolni tudó nép kezében, tel- joson arra látszik rendeltetettnek, hogy egy világvárosnak gazdag jövedelmeket nyújtó veteményes zöldség-kertjéül szolgáljon; míg nálunk csupán csak azon nagy történelmi emlékek miatt szent és nevezetes, hogy Magyarország birtokéiért és e nemzet szabadságáért százezerén vérzettek el rajta a legdicsőbb hősök közöl. A keletnek húzódó lankákon, hol a legnemesebb gyümölcsök érhetnének, jóhírű szőlők terűinek ; inig az azok bábjában emelkedő csókéi oromzatain a Kárpátok délkeleti nyúlványainak, ezer-ezer ötszáz lábnyi magasban a tengerszine fölött, tengeri kagylók és vízi csigák keltenek bennünk ámulatot, mintegy nyílt kérdést ébresztve, hogyan kerültek ezek ide? Váljon ama nagy küzdések emlékei-e, midőn a vulkanikus erők az egykori tenger fenekeket bórczekké tolták fel, vagy csak egyszerű maradványok amaz időkből, midőn még édes hazánk egy nagy sík tenger keble volt és e kimagasló oromzatok csak tengerpartok voltak, hová a hullámok örök törvényeknek hódoló csapásai rétegenként rakták le gazdag termő iszapba a kagylókat és csigákat, hogy évezredeken keresztül kimerithetetlen talajául szolgáljanak a sárfehérnek és a muskotálynak. Míg egészen éjszaknak, lábas erdeivel és zauótos legelőivel a Kaszál, a Kárpátok eme legdélibb határőre zárja el a látkört, egy borzas főként emelkedve, mely vizépitészeti szempontokból nagy szerepre hivatott bányáinak két rideg szemével e nemzet ezredéves történelmébe bámul, mintegy figyelni készen, váljon mily szerencsés eredményekkel fog e sokat hányatott nemzet azon csatákból kivergődni, melyeket nyugat és észak polgárisodása a legközelebbi jövőben a lábainál elterülő sík mezőkön vívni fog. Vedd hozzá, hogy eme a természet ezerféle javaival dúsan megrakott és a történelemnek százféle tradiliói által megszentelt vidéket, Európa legnagyobb kereskedelmi vonala, a Dunának terjedelmes és gazdag szigeteket képző ezüst szalagja metszi tengelyben ketté, hogy sebesen alá hömpölygő hullámaival figyelmedet az ország fővárosa felé, — emez egyedüli pont felé, a mely még virul e hazában — ragadja, melynek emelkedő gyárkéményei, és kényes kérdéseket bolygató citadellája a rak- j partokról szabadon kivehetők. Ál „Esztergom és Vidéke*1 tárczija Hull-e ... Hull-e egy nyári alkonyon Annyi harmatcsepp az égből : A hány könnyűt te csalfa lány Már kicsaltál szemeimből ? Van-e a szép kikeletnek Annyi illatos virága : A hány sóhaj már keblemből — Elszállt utánnad hiába ? Van-e annyi zöld levele Annak a kerek erdőnek : A hányszor te már szerelmet Hazudtál ez égő szivnek ? o van-e fent a sötét égnek Annyi ragyogó csillaga: A hányszor már hitegettél, Csalogattál csalogatva? Záray Mór. Elkésett a lap! — Szánrajz. — Alig hogy még jóformán pitymallik, Rajongó úr máris talpon vau. Lázas sietséggel igyekezik mentül hamarább benn lenni a nyomdában, mivel nagy a baj, iszonytató nagy a baj. Úszik a lap! Csak a ki érti a nyomdai műszavakat, képes fölfogni e szó borzasztó horderejét. E szó, hogy: „úszni“, a szedők emez egyik legkétségbeejtőbb szava, érthetőbben, világosabban szólva annyit teszem hogy ha nem feszíti meg minden csepp erejét, nem lát derekasan hozzá — úgy menthetetlenül elkésik a lap. Kisvárosban pedig ez csak annyit jelent, hogy : no itt a végítélet! Hát még olyankor, amikor még a báli referáda is nagyot késik. No szent isten ! jaj akkor a szedő szegény fejének, ha ilyenkor a lap csak egy félpillanattal is később pillantja meg a szomorú napvilágot. Kiballgatatlanúl ráoRassák az árva fejére a szép ajkak a sentenciát. És ha azok a szép ajkak elítélik, nincs a föld színén az a törvényes fórum, a mely őt fölmenthetné, Meuthetetlenül el van ítélve ! Végkép „isten hozzád“-ot mondhat a kerek világnak. Ezt pedig el kell kerülni minden áron. A mint a dicső Gfutrenbm-g ősapánk fölkent apostola nagy sietve beállít a nyomdába, kíváncsian, kémlelőén tekintget szét köve t'*i u ek apraj a -n a gyj ám Mind egy szálig együtt vannak már. A gyorsan (ma kiváltképp!? mindennek gyorsan kell menni !) végzett hajnali szemle után az apostolnál minden hajszála az ég felé mered. Elborzadva gondol a közelgő reggelre, mikor már készen kell lennie a lapnak. Akárhogyan, de készen kell lennie. Követőinek nem fogja ma sok hasznát vehetni. A mily magasztos azonban a távoli latkor panorámája, annyira lehangoló a mi közvetlen közelben látható. Az elhagyott, a különben is alig pár száz méternyi hosszú rakpartot sivár szemét- kupaezok takarják ; a martok mentiben pedig az ernyedni kezdő szerves testekből fel hatoló hűz és szállongó ba- cteriák űzik el a kilátásokban gyönyörködni akaró szemlélőt. Azon pontokon pedig, hol még alig pár évvel ezelőtt nagy forgalmú boremporium nyüzsgött. most az egész életet három vagy négy noachida képviseli, kik kétségbeesett bárdcsapások- kal sietnek egy szerepevesztett, meg- rongyollott káposztás dereglyét födél es hajóvá kényszeríteni, hogy már a jövő hetekben Vácz és Esztergom seprű készletét a promontoriuini pinczékbe szállítsák, hol az áldott szabad ipar mentelme alatt borokat gyártanak belőtök. Furcsa megvilágositása a helyzetnek, hogy épen azon városok polgárai, melyek első vonalban hivatottak Magyarország borászatának megteremtésére bérelteinek fel a szédelgő borgyártók által, hogy az anyagot saját vesztökre, maguk szállítsák a bőrgyártás színhelyére; lealázóbb és élhetetlenségének szégyenében égetőbb annál is, midőn római hódítók szekereit a legyőzött fejedelmek vonszolták diadalmi bevonulásaikban. Megelőző fejezetünkben azon állítást ipa rkod t u n k 1)e világi tani, hogy a tudó in ány elvei és tételei valóságos abszurdumnak állítják a bőrgyártás lehetőségét és az egész (izeimet szemtelen csalásnak tüntetik fel. Most egy lépéssel tovább kénytel enittetünk haladni, kötelességünk kr mutatni azt, mit szól az emberiség, a társadalom egyátalán a szabad ipar tanához, de mit különösen a bőrgyártás szabadságához ? Hogy a szabadság nem abszolút, nem föltétien fogalom, azt mindenein- bér tudja, ki a jogok természetéről és fogalmáról gondolkozott. Föl e lén, határok nélküli és korlátlan szabadság állapotában az emberi társadalom, a társadalmi együttlét egy perczig, egy árva pillanatig sem képzelhető. Magának a jognak a törvénynek minden emberben létező ösztönszerű eszméje és érzése a legflagransabb tiltakozás a korlátlan szabadságnak még gondolata ellen is. A szabadság tehát csakis mint viszonyos, correlativ fogalom képzelhető és engedhető meg. Az által és abból, hogy az emberiség, illetőleg az emberi társadalom csak bizonyos jogok és törvények alapján létezhetik, elutasithat- lan szükségességgel következik, hogy az egyénnek bármi néven nevezhető szabadsága semmi egyéb nem lehet a társadalomban, mint bizonyos jog vagy jogkör élvezhetésének szabadsága, a jog és a jogkör pedig egyátalán nem képzelhető a kötelezettség és a kötelezettségi kör correlativ fogalma nélkül, tehát minden szabadság, mely a társadalomban létezik, csak a viszouos kötelezettségek föltétele mellett állhat fenn. A társadalomnak, illetőleg a társas létben élő embernek szüksége vau csizmára, nadrágra, kalapra s;it. ezerféle élelmi, ruházati, kényelmi czikkre, ebből az egyéni szabadság postulatu- makép ok vetetlenül következik az, hogy Az egyiknek minden újjá gyűlik, a másik még most is az ágyban képzeli magát, és lankadt szempillái mindúntalan lecsukódnak, sőt koronként el is szundikál szépen, j A Móni gyerek pedig csak aunyit tud, hogy az apró ólom nemesik golyóuak, de betűnek való is. — Biztos elkésés, — mormogja fogai közt Rajongó úr. Ámde azért nem csügged el, de hogy is csüggedne el csak egy cseppet is. Szív- szoritó aggodalmak fogják el, de ő nem hallgat rájok. Nem gondol semmire. És ez a legjobb reá nézve. Oda áll a szekrényhez és derekasan hozzálát a szedéshez. Nem lát, uem ball. nem gondol semmitsem, csak megfeszített erővel szedeget. Fölizgúlt lelkén rémképek vonúlnak át. Yalnrai benső hang mindegyre azt susogja a fülébe, hogy : — Úszol ! Elkésel ! E kétségbeejtő szavak nemhogy elcsüggesztenék őt, sőt még jobban nógarják, űzik, hajszolják a gyors szedésre, a derekas ráhuzásra. A kopott, összenyomott betűk csak úgy röpülnek a rozsda-ette sorzóba, a keskeny sorok gyorsan szaporodnak, nőttön-uőnek, a sorzó örvendetes sebességgel telik meg a legtarkább nevek egész halmazával és a rozzant hasábhajót a sorok sokasága, a betűk végtelenje lepi el. Egyik falatka kézirat a másik után szedetik ki, és még mindig marad belőle egy rémitő csomó. Hiába! csak nem akar ez a halom kézirat seliogy- sem kevesbedni. Mindegyre csak egyforma. Meg egy rövidke fé óra és aztán mindennek kész kell lennie. Csak még egy félórányi határidő és ez a tengernyi munka ! Hérosznak, egetostromló titánnak, istenin k kellene immár lennie, ha ezt a rettentő sok munkát egy félóra alatt el akarja végezni. Nincs rá eset . . . Meg egy gyorsan illanó negyedóra. Az utolsó uegyedóra fölér tiz más negyedórával.— Rajongó úr sieti is értékesíteni. Kezdődik a titánok, a félistenek harcza. Csak előre, csak rajta ! Folyik a fiú bajsza. — Húzd rá Laczi fiam ! Itt van még egy darabka! — kiáltja össze-vissza Rajongó úr buzdító hangon. — Minél elébb kiszeded, annál több lesz szombat estére a borravaló. Azzal hirtelen oda fordul a kisebb fiúkhoz. — Neked is szól ez csöppeni, Bélára ! Csak rajta! Te meg Móni lelkem, keríts papirost és add ide a heugeit! Hadd legyen valami látatja a dolgunknak ! . . . És igv, s hasonló szellemben folyik tovább az ösztökélés; ámde csak egy tünékeny negyedóráig. Rajongó úr még egy kísérletet kocz- káztat. Minden erejét összeszedi. Emberfölötti módon igyekezik ; de mind hasztalan, mind hiába való. Az annyira féltett lap a rideg lehetetlenség szírijén hajótörést szenved. Már most igazán mindennek vége. A lap elkésett menthetetlenül! Rajongó úr kétségbeesik. Elérkezett a végítélet!
