Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 11. szám

Esztergom, III. évfolyam. II. szám. Vasárnap 1881. február 6-án. ESZTERGOM es VIDÉKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ára : Megjelenik : Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. egész évre fél évre . . 6 fit. — kr. .......................................3 , — , heten kint k é t s z er A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, évnegyedre ............................................ 1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. vasárnap és csütörtökön. pŐRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ, intézendők. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi Nyílttól- petit soronként 30 kr. Kéziratokat nem adunk vissza. téren intézendők. A mi sanyarú állapotaink. Szomorú viszonyok közt élünk. Az ipar és keres edeleni pang. Az iparos kénytelen műhelyét bezárni ; a kereskedő összetett ke­zekkel nézi, hogy telik nap nap után és két­ségbe van esve jövője felett. A legreálisabb kereskedő, a legszorgal­masabb iparos ma már oda jutott, hogy napi kiadásait som bírja megkeresni. De nem is csoda. Hisz városunk iparosai és kereskedői oly helyzetben vannak, liogy ha helybeli ve­vő nem látogat hozzájuk, más idegen vevőt hétről hétre sem látnak. Vájjon mi az oka ezen mostoha állapo­tainknak ? Elsősorban az, hogy télen a külvilágtól el vagyunk zárva. Másod sorban pedig az, hogy Esztergomot az Isten időről-időre oly képvise­lőkkel áldotta meg, a kik a helyett bogy a város érdekében valamit tettek volna, épen ellenkezőleg cselekedtek. É r t j ü ka v a s- u t i kérdést. Már ha bennünket az Isten ily súlyosan büntet önhibánkon kivtil, hogy az az ember, a kit mi, bizalmunknál fogva érdekeink vé­delmezőjéül megválasztottunk, most, midőn ér­dekeinkben segítségünkre lehetne, ellenünk van: nem marad más hátra mint minden re­„ESZTERGOM ÉS VIDÉKÉ1' TÁRCSÁJA. Szép volt. Szép volt — és én szerettem, Assszony volt — és megcsalt. Ez volt az egész és én csak Lejátsztani azt a régi dalt, Annyian, a kik szerettek Játszták már ezt a szerepet De a lemondás olyan fájó, Mint nekem — egynek se lehetett! Lányi Adolár. Fanny. — Elbeszélés. — Vígan töltöttük az estét Berkes bandája mol- lett, csak Muki barátunk volt ma is, mint már pár bét óta mindennap meglehetősen komor hangulat­ban. Csak úgy repült az idő, s alig vettük észre bogy elütötte az éjiéit, a mikor is vége a muzsiká­nak. Mikor felkeltünk, Muki egy épen nem jám­bor nyilatkozatot bocsátva előre, megszólalt. — Azt hiszem ennek a városnak bölcs man­darinjai sohasem voltak fiatalok! Könnyű annak, a méuységről lemondani, hogy kereskedőink és iparosaink sorsán valaha segítve lesz. Pedig a jelenlegi mostoha állapotokon se­gíteni kell. Mert az teljesen elszomorító látvány, hogy a helybeli ipar és kereskedelem sorsa az idő szeszélyétől függ. A kormánynak volna elsősorban kötele- sége módot találni, hogy a Dunán rendes köz­lekedésünk legyen. Mert Esztergom város az elővárosokkal együtt évenkint egyenes és köz­vetett adókban körülbelül 700,000 irtot fizet az állam pénztárába. Már pedig ha ily óriási összeget ki bir az állam csavarni egyesek zsebéből : bátran merjük állítani, hogy egy dunai hid költségeihez szívesen járulna min­den egyes adózó kétszer annyival, mint a mennyit az évi adója ki tesz. De mit akarunk mi szegény nyomorult esztergomiak? Vájjon nem csupán arra valók vagyunk-e mi, hogy egyes felfelé törekvő egyének szekerét toljuk? De bizony a mi tisztelt képviselőnk bennünket nem tekintett eddig másnak, mint egy széltől jobbra balra döntött fának, a melyen ő minden három év­ben feljebb kapaszkodni törekedett, hogy végre elérje egyedüli czélját: a p ü s p ö k s ü v e- g e t. Láthattuk legutóbbi cselekvésénél, hogy az az esztergomi kereskedőkre annyit sem adott, mint a dúsgazdag a koldus könyörgé­sére. Kérték, rimánkodtak neki, hogy ne sza­vazza meg az országgyűlésnek ismét három millió adóemel st hozó törvényjavaslatát. Megígérte, hogy mindent elfog követni, hogy a ház asztaláról a javaslat levétessék. No ugyan szépen ,,levétetett.“ Azt indítványoznánk, hogy kérjük fel ő nagyságát, hogy tenne lépéseket a kormánynál, hogy legyen városunk és megyénk iránt any- nyi irgalommal, hogy legyen kezdeményezője egy Duna hid építésének: de nem merjük kérni, mert attól félünk, hogy ha meg Ígéri támogatását, épen az ellenkezőjét fogja tenni, mint az uj fogyasztási adók tárgyalá­sánál tette. Pedig ez irányban tennünk kell vallamit. Mert a semmit tevésnek is van határa. Tudjuk mindannyian, hogy óriási költ­ségbe kerülne egy hid kiépítése ; de tudjuk azt is, hogy városunk és megyénk jóléte, az ipar és kereskedelem felvirágzása függ attól hogy télen át ne legyünk a művelt világtól elzárva. Es épen azért hiszszük, hogy daczára an­nak, hogy az állam túlterhelt bennünket adó­val : minden egyes adózó szívesen, önkényt megkétszerezni adóját, ha arról lesz szó, hogy : a d ni kell. Csak ne oly mostohán bánja­nak ezentúl velünk, mint eddig. Vidor. | kinek felesége van, de mit csináljon ilyenkor még otthon a garzon ember? Kénytelen lefeküdni már éjfélkor, s elaludni fiatalsága legszebb részét. — Tudod mit, jöjj hozzám egy csésze tlieá- ra, majd elbeszélgetünk móg vagy egy órácskát. — No Isten neki, ez is jobb a semminél. — Menjünk. Hála a gyers forralóuak nem sokára előttünk párolgóit az illatos ital s Muki csak néha-néha kortyantva egyet végig dőlt a diváuon, fújva erő­sen a czigarett füstjét és hallgatott nagyokat, közbe j közbe egv-egy ásítással vegyes sóhajtást eresztve meg. Hosszú idő telt bele mig megszólalt: — Hm ! mégis csak csodálatosak a végzet utai ! — Csak nem voltál délutáni aj tatosságon az angol kisasszonyoknál hogy ilyen keuetteljes mon­dások törnek ki belőled ? — Nem barátom ! Hanem nemrégiben tör­tént velem valami, a mi több gondolkodásra ad ne­kem okot mint egy tuczat prédikáczió. — Holló ! Hsiljuk ! — Hanem diskréczió, mert tudod az ember nem szereti ha ilyesmi . . . — Jól van, jól, meglesz. — Tehát — lcezdó Muki — tudod hogy ka- i tömi volnék, már olyan a milyen, hanem mégis — katona. Pár hét előtt nyugalmasan ülök az irodá­ban, mikor a kapus a többi levéllel együtt egy meg lehetősen gyűrött 'czédulat nyom a markomba —a melynek az volt a rövid foglalatja hogy hát a vá­rosházán a katonai ügyosztálynál azonnal jelent­kezzem. Annyi hivatalos praxisom már vau, hogy ha azonnal hivatnak, hát elég lesz, ha két nap múlva megyek, ügy is lőu. Amint jelentkezem, a markomba nyomnak egy másik gyanús kékségű czé- dulát a melyen ismét az X. ezred tartalék-parancs­noksága lii fel, tót nyomtatványra németül Írva, — ! hogy az általam elmulasztott ellenőrzési szemle iga- j zolása végett azonnal jelenjek meg. Detto két | nap múlva oda megyek. Az orvos elé állítanak, — I „Sind Sie gesund? „Ja“. — Miuden további szó nélkül átadnak egy őrmesternek, ez az őrség pa- ; raucsuokáuak, ez pedig a profosnak, a ki egy meg­lehetősen sötét helyiséget nyitva fel, végre elmond­ja hogy hát itt maradok „in verschärften Arest.“ két napig. Biz annak fele se tréfa gondoltam m;i- I gamban, de Ina már igy állanak a dolgok legalább J igyekezzünk megismerkedni a helyzettel, és azzal az I öt-hat baj társsal, a kiket úgy látszik szintén hason- ; lő ok miatt láttak el ingyen szállással a gondvise­lésnek uniformisba bujtatott képviselői. — Ahá, hát ennek a két napnak a remiiiisz- cencziái hoznak olyan nagybőjti hangulatba? — Szó sincs róla! Sőt inkább a körülmények­hez képest igen jól folyt le ez a két nap. Egy kis l kenőcs az illető tenyerekre alkalmazva, s volt étel, í ital, szivar, a mennyi kellett, a miből azután meg- I kínálva a „kollegákat“ csakhamar beszédbe eresz- I kedtiink. s már az első félnapon ismertem mind- I nyájának az élettörténetét, jelenlegi visznyait. Csu- J pa mesterember volt, többnyire nősek, de azért ér­dekkel halgattam egyszerű elbeszéléseiket, melyek | hiszem téged se untatnának. Mindez azonban ném- j lartozik a dologra, s ha megengeded cl is hallga­tom. — — Hanem volt ott a többi között egy jóravaló szabógyerek, a ki egy fegyvergyakorlatot mulaszt­va, már több napja ült vizsgálati fogságban, s ki még csak az ítéletet várta. Ez úgy beszédközben elmondta, hogy jelenleg egy hónapos ágyban lakik egy szobában a háziasszonyával és egy fiatal varró leánynyal.

Next

/
Thumbnails
Contents