Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 78. szám
Esztergom III. évfolyam 78. szám. ___ Csütörtök, 1881. szeptember 29-én. r V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ára : egész évre.................................................•> — l(|'f él évre.......................................................3 , — * évnegyedre....................................................1 , Egyes szám: 6 ki\ Az eldlizet.ési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadóimultálához Széclien vi-t.ér 35. kz. intézeiidök. j Megjelenik : bel cukint kétszer vasárnap és csütörtökön. Ny i I ti ér petit soronként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesv.- tőségliez, |_vŐRtNCZ—UTCZA ^O. SZÁM AI.Á intézendők. Kéziratokat nem a (fűnk vissza. Közönségünkhöz. Az uj negyed év beálltával szokás szerint előfizetési felhívásokkal jelennek meg a lapok. Mi ez alkalommal csak néhány rövid szóra szorítkozunk. Mindenekelőtt köszönésünkét fejezzük ki mindazon t. előfizetőinknek, kik lapunkat már hosszú időn keresztül pártfogolva, az utolsó évnegyedben is hozzánk sorakoznak. Azután azon tiszteletteljes kérelemmel járulunk a t. közönséghez, hogy lapunkat terjeszteni szíveskedjenek mindazon körökben, hol városunk és vidéke napitörténete, szellemi és anyagi mozgalmai, társadalmi vívmányai s egyéb eseményei élénk tollal s figyelmes tárgyilagossággal megírva érdeklődés tárgyát képezik. Jövőre nézve nem Ígérhetünk semmi egyebet, mint a közönség érdekeinek hii szolgálatát s olyan lapot, mely gazdag irodalmi összeköttetéseinél s irányánál fogva megérdemli az olvasóvilág rokonszenvét. Dr. Kőrösy László szerkesztő. Az Esztergom és Vidéke előfizetési ára : October elsejétől az év végéig 1 frt 50 kr. Egyes szám ára : 6 kr. Az előfizetések legczélszerübben p osatu tálváuyo n eszkö zö lhe tő k. Berényi Zsigmond kiadó. Honvédegyesületünk. A legfölségesebb ideák sorsa az elsatnyulás és tönkrepangás Esztergomban. Hivatásunknál fogva gyakran kerestük az okot. Nagyon könnyű volt megtalálni s épen nem találtunk benne újságot. Régi nóta az. Közöny annak a neve. A sziikkörü szellemi igényekben van a forrása. Es nagyon sokan rá járnak orré a forrásra. Szalmalánggal lobban az újszerű egyesület, hogy azután semmi parazsa no maradjon. így volt ez a honvédegyesülettel. Valamikor az első intézmény a magyar vidéken. Lelkes embereket egyesített, nagy eszmékre lelkesített. Azután kezdett pangani, elhanyatlani s olyankor igen könnyen felülkerekednek olyan elemek, a melyek igen szeretnek szerepelni, de azért semmit sem tudnak tenni a maguk fejéből. Valóságosan ideiglenes szervezete volt már régóta egyesületünknek. Az intelligens körök azon panaszkodtak, hogy az ott uralkodó légkör nagyon is profan s azok a lenézett szegény emberek azt mondták, hogy az urak semmit se tettek és semmit se tesznek parádén kívül. Tagadhatatlanul igaz, hogy műveletlen elemekkel seholse lehet boldogulni. Mindenütt a szellem, a képesség uralkodik s a hol emberek vannak, de eszmék nincsenek, ott csak olyan nagy a tehetetlenség, mint a hol eszmék vannak, de emberek nincsenek. A legközelebbi honvédközgyülés váratlan fordulatot jelez. A restauratio egészen más levegőt hozott az intézménybe. Megint az intelligentia kezébe került az egyesület sorsa. Az ideiglenes állapotok megszűntek, Örömmel üdvözöljük , a változást, mert az a hiedelem kecsegtet, hogy most a múltakon okult intézkedések lépnek életbe s az esztergomi bon- védegyesiilet nem marad puszta név. I)e leginkább örvendünk annak, hogy a tömörülés épen most állt be, midőn a honvédegyesületek iránt országszerte megindult az érdeklődés, de a változásokat sürgető reactionaries szellem is. A meneti ékház ügye inár-már botrányossá fajult s a független gondolkodók is odaliajlanak, hogy adják inkább országos kezelés alá ez országos intézetet, mert így egyéni gyarlóságból és megsértett hiúságból eredő veszekedéseknek lesz kitéve a legnemesebb ügy sorsa. Kicsinyben majd nálunk is fölmerült a vitás áll a,pot, a kritikus helyzet. Dominálni akarták a tért olyan elemek, melyek nincsenek arra qnali- ficálva s a megsértett hiúság teljes visszavonulásban és tétlenségben talált káros kifejezést. A vasárnapi események után nagy. várakozásokkal merülik az egyesület jövőjére tekinteni. Örvendünk, hogy a gondolkodni tudó fők érvényesíteni tudták magukat, de sajnálnék, ha a kevésbé műveltebb elemek jogaik és befolyásuk gyakorlásában csak legcsekélyebb károsodást is szenvednének. ____ A lionvédegyesiilet történeti alapokra, van vetve. Ott különböző eleinek találkoznak, de csak társadalmi állapotra nézve.— Volta,képen valamennyien édes testvérek, mert a közös múlt közös emlékeket és dicsőséget tartott fönn számukra. Ne tévaszszók ezt szem elől. Honvódegyesiiletünknek első és fő- czélja, a segélyezés. Vajba e részben mentül előbb és mentül bőkezűbb munkásságot fejthetne ki. Társadalmi missióját is erélyesebben gyakorolhatná, mint eddig s egyesületi életét is élénkebbé változtathatná. Nem kell oda más, mint ösz- szetártó egyetértés, minden hiúság kizárásával s őszinte lelkesedés minden izgágaság és hivalkodás mellőzésével. Üdvözöljük a restauratiót, mert meg vagyunk róla győződve, hogy hon- védegyosiiletünkboD szebb korszak kezdődik. Esztergom szégyene. A Szinésleti Közlöny legközelebb múlt száma keserűen kifakad ellenünk s kitörése jogosult is. Mielőtt megtennék észrevételeinket, közöljük magát a czikket: „Esztergom s z é g y e n e. Soka sem hittük volna, hogy az esztergomi intelligentia oly teljesen indokolatlan közönyt tanúsítson a magyar színészet iránt, mint az utóbbi időben te ;zi. Ás „Essteígsm és VidékClárczája Elbujdosnám ... Elbujdosuám messze, Idegeu országba, Úgy hogy az az ál nők Többé soli’se látna. Elbujdosnám távol Sűrű rengetegbe, Ott tán lázas szivem Tihenne, feledne. Elfeledne mindent : Hűséget, szerelmet, Bánatot, gyötrelmet, Mardosó kétséget. Elbujdosnám messze, Örökre elmennék, Hogyha átkom s üdvöm, Ha rabod nem lennék. Oh, de hogyha, lányka, Téged nem látnálak, —- Meghasadna szivem, Meghaluék utánad ! Lányi Adolár. Az asszony ingatag. (Napló töredék.) I. Miért is jöttem vissza? . . . Miért nem maradtam távol ? ? Ott legalább nyugodtan haltam volna meg. . ..Vagy miért voltain oly gyáva . . . Miért léptem vissza az örvény széléről, mely gyászos, de enyhít s nyugalmat adó karjaiba ölelt s véget vetett volna szenvedésimnek . . . Nem volt elég erőm szembeszállni a viharral, mely sötét szárnyat lebegtetve repült felém . . . gyáva voltam, hogy engedtem a vágynak mely körébe vonzott. . . . Oii asszony ! . . asszony! . . te megfejthetetlen titka á természetnek, kezedbe vau adva a hatalom a földön s miért bitorlód? . . . s hanyagul veté magát a lcerevetre Völgyi Béla, ki két évi hosszú kínos távoliét után visszajött kedves szülőföldjére. — Oh mint szerettem, mint rajongtam értté! . . Mennyi hittel csüngtem a jövőn! . . A szerelem suttogása elnémitá az ész szavát s hatalmába kerifcé egész valómat. . Fölragadta lelkemet a magasba, s midőn már ízlelni akartam az üdvösség kelyhét, akkor taszita a mélységbe alá, melybol- nincs menekvés sehol . . . sehol . . .Hittem szép szemeinek, melyeknek pokol kékes lángja a boldogság egét hazudta . . , Boldog voltam, ha láthattam . . . s örül, tem, hogy egy léget szívok vele. . . Megváltómnak hittem . . . s ime ... oh kínos csalódás . . . keservesen bűnhődtem. hogy egy asszonynak hinni tudtam . . . Idealista voltam, azt hittem, hogy ő az au- gyal, kit megváltásomra küldött az ég . . . az volt, angyal, de bukott! — Oh álmok ! . . Ábrándok ! . . Mert nekem is voltak álmaim . . . oh, hogy szétfoszoltak azok az álmok! . . Oh, hogy minden csak álom az ég alatt . . . Alom . . . Ábrándok . . . eszményiség . . . szerelem . . . hit ... ez adna boldogságot ? • . . Nem, nem ! . . soha! . . Ezek mind asszonyhoz vannak kötve, s az „asszony ingatag“ . . . Nekem is voltak ábrándjaim, s ez. ábrándok megszülték a vágyat . . . Oh, hogy szerettem volna megvalósulva látni belső világomat! . . Mulékony ködfá- tyolIcépek ! . . Asszonyhoz voltatok kötve, s igy már születésükkor magunkban hordák a romlás csiráit . . . — Igen, megvetem őt . . . nem méltó, hogy e szív csak egyet is dobogjon értté, ki bitével szavával, oly köuyelműen játszott . . . Nem méltó, hogy emléke, hogy képe egy nemesen érző kebel beusejében szent oltárként álljon . . . Igen . . . még emlékét is széttépem, hogy ne legyen a mi emlékeztessen is reá . . . Oh, hogy te is csak asszony valál! . . Hogy te is hódoltál a természet törvényeinek ! . . , — Szakitok a múlttal, ha a szivem szakad is belé . . . csak még egyszer, még egyszer, még csak egyszer láthassam képét . . . s lázasan kelt fel s szemeit az előtte függő képre függesztő. Hosszan némán csiig- gött a képen, keblében az érzelmek ezre vívott élet-halál liarczot. Hogy mit érzett Béla e pillanatban azt csak az tudja, ki tudja mit tesz lemondani arról, melynek képe uj csatára erősiti a lelket, mely vezércsillagunk volt az élet zajos tengerén, mely n i itegy láng oszlop vezére a pusztákon ! . . — Oh, hogy ez angyali arcz is hazug, hogy e szemekből kisugárzó láng is dae- moui1! s zokogva borult asztalára, és sirt, sirt keservesen, s e perezbeu oly boldog volt! . Oh, mert a köuuy egyedüli gyógyír, mely minden sebet behegeszt, mely feledteti fájdalmadat . . A könny a fájdalom dajkája ölében ; mint az alvó csecsemő elszeuderül a kin . . . Béla is boldog vala. A néhány köuuy-csepp feledtette a szenvedést, melyre irt nem talál sehol ! . . Egyszerre, mintegy villauyütésre fölugrott, s az előbb sápadt arcz lázban égett, s ábrándos szemeiből túlvilági láng fénye hatolt ki, mely bele eugedé pillantani kebléuek sötét éjjelébe, melyből a remény sugára villogott elé. Hátha még sem . . . Hát ha csak a kényszernek engedve lett kőtélén . . . S ki tudja ő talán most is szeret . . . érttem epeszti a vágy, a kin, a fájdalom . . . értem hullatja könnyeit kiuos éjjekeu . . . Mindenható egek segítsetek! . .Oh mert e kétség irtóztató! . . Csak egy sugárfc, hogy legalább emlékét tisztán megőrizhessem síromig ... Oh mer t én most is . . . Igen Heléíi én szeretlek s a távolság, a szenvedés, csak fokozták szerelmemet ... én szeretlek s foglak síromig . . .
