Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 76. szám

Esztergom NI. évfolyam ________________________76. szám.______________________________Csütörtök, 1881. szeptember 22-én. r V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre . . . . .. . . .. . G frt. — Úr­tól évre......................................... . 3 „ — . é vnegyedre............................... 1 , 50 . E gyes szám: 6 kr. Az előli/«!ési ]»é11zek az „Esztergom és Vidéke“ kiadéliiv;if;i.lálio7. Széchenyi-tér 35. sz. intézetniük. Megjelenik : li (‘l enki n t kétszer vasárnap és csütörtökön. NyilMér petit sörönként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöitetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz­tőséghez, JLőRINCZ-UTCZA 30. SZÁM ALÁ, inlézeiidok. Kéziratokat nem adunk vissza. asztaloknál a hazafiul szív dobogásá­nak őszinte szókban kifejezést adni. Grépezotté siilyesztette az egész me­gyei életet az uj rendszór, mely min­dent megadott csak a szabadságot vette el. Nagyban restaurálná a megyei szel­lemet, ha a megyék megszabadulná­nak a képzetlen végzetlen és semmi tanulmányok által nem képesített tiszt­viselőktől, s ha a jövő országgyűlés ezek kiküszöbölése által a tisztessége­sen végzetteknek adna előnyt és jövőt. Ilyen értelemben üdvözöljük mi az uj országház ebbeli törekvését, mert úgy látjuk, bogy a társadalom egy nagy betegségének a proletarismus megszüntetésére czéloz s a qualificá- latlan cxistontiák mellőzésével a qua- lificálíakrak szolgáltat igazságot. Veritas. Összevaló elemek. A képviselőválasztási mozgalmak között Horánszky Nándor gyakrabban fölvetette programújában az esztergomi különféle iparegyesületek egyesülésének kérdését s utalt olyan előnyökre, me­lyeket az egyesülésből Szolnok városa élvez. Az eszme sok zátony előtt áll, mi­előtt megvalósulhatna. Régi, traditio- nális hagyományokkal kell megküzde­nie s a capacitatio mindennemű esz­közeit igénybe kell vennie annak, a ki síkra akar szállani az esztergomi iparosegyesületek egyesítése mellett. De maga a törekvés már egyedül is megérdemli, hogy minden gondol­kodó iparos az egyesítés mellett tör­jön lánd.sát mindazokra., kik makacs maradisággal sorakoznak a régi ál lapo­sok mellett. Tagadhatatlanul igaz, hogy a sze­rény igényeknek megfelelő, s épen az által biztosított jövőjű külön ipar tár­sulatok egymás között bizonyos idegen­szerű szellemmel sorakoznak s nem igen hajlandók egyszerre nagy válto­zásba lépni, de művelt iparosainknak oda kell hatni, hogy a változás elő­nyeit a régi elmaradásokkal szemben élesen kitüntessék. Az előnyöket ez ügyben közölt első czikktinkben ki se meríthetjük teljesen. Csak magát a főczélt akarjuk kür- vonalozni. Az összevaló elemek csoportosítása által összes iparosainkat egy nagy egyesületbe akarjuk olvasztani, mely egyöntetű működése által kölcsönösen segélyező intentióval dolgoznék. A sze­gényebb sorsrí kisiparos gyermekei iparszakoktatást élvezhetnének s nem volnának ráutalva arra, hogy szűkös anyagi viszonyaik miatt áruezikkeiket potom áron adják el. Mert az általá­nos iparegyesület átvéve czikkoit a be­lefektetett pénzt ismét uj forgalomba bocsáttatná. A kisiparosok tehát abban a nagy­szerű előnyben részesülnének, hogy iparczikkeiket nem kellene el kótya­vetyélniük, mert azok biztos raktárt s biztos forgalmazást nyernének az álta­lános iparegyesület állandó helyisé­geiben. A qualificatio kérdése. Esztergom, szept. 20. Tek. Szerkesztő úr! A legközelebb összehívandó ország- pyülés legérdekesebb végezni valói kö- ött a kormány részéről két igen ne- ezetes indítvány kerül a ház aszta­lra. Az egyik a megyék dotatióinak ölcmelése azon indokból, hogy a me- ■yei tisztviselők száma a szükséghez épest szaporittathassék, esetleg a tiszt- iselők illetményei megjavittassanak. A másik a megyei vagyis a köz- igazgatási tisztviselők qualificatiójának érdése. Az első kérdéshez igen kevés meg­egyezni valónk van. Nagyon örven- ünk, ha elvégre a megyei tisztvise- )k illetmény javításban részesülnek, tért nagyon is szerény javadal ma­isuk már-már csekély arra, hogy he­tiket a társadalomban tekintélyükhöz léltóan kijelöljék és fenttartsák s arra lég kevesebb, hogy családjukat a kor ivánalmához mért nevelésben részé­ivé, biztosított jövővel lássák el. Az „Esztergom és Vidéke“ nem ígiben részletesen foglalkozott a in- dligentia proletarismusával s kap- iolatos czikksorozatot közölt külön- le részről és felfogással társadalmunk zen legújabb és legszomorűbb betegsé­gről. Maradjunk meg ismét ezen az ala- )u s szóljunk a kérdéshez a sehová való s tétlen tespedésre kárhoztatott roletárokat illetve. Megyénkben tagadhatatlanul sok z „Isztsrgom és Vidéke11 tárczija A szerelem dalaiból. 1. Szerelem csillaga Vagy te óh édesem; A boldogság egén Ragyogsz fenn, fényesen. Én meg a bánatnak Vagyok mély tengere... — Ha te egy hajnalon Lehullnál ölembe! ... II. Ha tiszta kék, S derült az ég, Mindig azt goudoloin : Örül véled A természet Imádott angyalom. Ellenben, ha Könnyet hullat, Az égen a felleg, Azt gondolom : Bánatodon Zokog a természet! \ jeles képzettségű tisztviselő található, a ki jelesül is betölti hivatását. De va n köztük sok a kik sehogyse qualificált emberek közül valók. A kik sem­miféle végzettséget se tudnak kimu­tatni, a kik alig végeztek egy-két gymnasial is vagy reális osztályt s ki­ket a jóakarat mégis olyan székbe ül- tett, melyet méltatlanul fonalnak el, s melyről más érdemes férfiút szoríta­nak ki. Vájjon micsoda szellemi érték fog kiemelkedni abból a statisfcikából, me­lyet megyei tisztviselőinkről terjeszte­nek föl, nemcsak Esztergom megyéből, de máshonnan is ? Bizony sok lesz ott a végzetten, sőt a tökéletesen qualificálatlan ember, a ki mégis mint tisztviselő bitorolja más hivatott elől állását. Ha a társadalom elsatnyult alak­jainak, a tudományosan végzett, jól qualificált, de kenyértelon alakjaira te­kintünk, a honnan százával telik min­den tisztességes pályára, akkor a kér­déshez alig lehet keserűség nélkül hozzászokni i. Állami létünkre is veszélyesen hat az állomástalan intelligens proletárok csapata. És mégis az állam gondosko­dik róluk legkevésbé. A középiskolák valami módon való megritkitását említettük több ízben hogy az egyetemek túl zsúfoltságát megapasszuk. Most a nem qualificált megyei tiszt­viselők kimutatásával az érdemetlenek, mellőztetését jelöljük ki másodsorban. A régi megyei szellem kihalt a hősök korával, a szebb idők emlékei- vel. Nem mernek már a megyei zöld Hogy lesz valaki szerze­tessé? — Egy Ferenczrendö naplójából. — (Günther után.) Egy napon a villa Borghese árnyas fái között olvasgatok, midőn átelleuemben két ifin hölgy telepedett le a kényelmes pá­don. Gyakran rám néztek. Arczaikról leol­vastam gondolataikat. Felkeltem. Hozzájok téptem. Megszólitám őket. — Arczuk, hölgyeim el árulja gondo­lataikat. Szánakozó mosolyuk, hamiskás pillantásuk azt mondják nekem, hogy önök is azon sokak előtt megfejthetetlennelc látszó kérdéssel foglalkoznak: Hogyan lehet valaki szerzetessé ? Miképen történhetik meg az, hogy valaki durva szőrköntösbe öltözzék, faczipőkben járjon, kalapját a hátán hor­dozza, lemondjon a világ örömeiről és egy szűk ezellában, vagy magányos kertben szem­lélődő életbeu töltse napjait ? — Szereucsétlen szerelem ! mondják a hölgyek. — Meg lehet . . , Engem mégis egé­szen más indokok bírtak arra, hogy zárdá­ba vonuljak. Kegyetek szerelmes levelek, virágcsokrocskák, pompa és fényűzés, örö­kös hangverseny, szakadatlan sziuházjárás és más mulatságok nélkül élni nem tudnak, de van valami különös tulajdona a léleknek, melynek neve lemondás és a mely némely kedélyre nézve hasonlithatlanul boldogitóbb, mint az érzéki élvezet, mint a folytonos könnyelmű életmód. Nevettek ! jól van. Nem zavarom jó kedvetek. A pezsgő élet vidorság éppen úgy bir jogot a létezésre, mint bármily más dMog a nap alatt. Nem fogok tehát valami szigorú er- kölcsprédikátiót tartani számotokra ; csupán egy idyllt fogok elbeszélni életemből — ha megengeditek. Tudom, hogy ilyen elbeszélés ma, a szenzatiós regények korában, nem divatos: de ilt, e rendes helyen, a hol szerény vi- rágocskák nyiladoznak,, azt hiszem ily egy­szerű történetke is meghallgatható. Ha szemeim elé akarom varázsolni a boldogok virányait, akkor nem a római vi­dék sötétzöld mezeire, nem ezek melanclio- likus előkelőségére : hanem a geuuai öbö 1 - és annak környékére irányzóm gondolatai­mat. Létezik-e valahol szebb, létezik-e mo- solyóbb táj ? Eelszánt-e előttünk valahol gyönyörteljesebben a teremtés nagy müve, mint az áldott Liguriábau ? A félhold alakú öböl kék hullámain ví­gan énekelve evezett gyakran egy ifjú ha­lászlegény. Énekelt majd azon idegeneknek, kiket csónakján bevitt a tengerre ; majd a halak és delfineknek, midőn kunyhója előtt hálója javításban szorgoskodék. Legvidámabb vitoruelljeit és kauzonett- jeit mégis egy kis gyermeknek éueklé, egy kis leánykának — nővérének. Gyönyörű kis teremtés volt. Szép nagy szemei majd smaragd zölden, majd ég ké­ken villogtak ; arcza hófehér vala ; ajkai pirosak; csevegése vagy nevetésével eltűnt fogai, mint remek gyöngysor, tündököltek. Es egy hibája volt csak. Igen nyugtalan természetű vala. Szerfelett szeszélyes és nem valék képes fékezni pajzáuságát. De komolyan nem is akartam ezt tenni soha- Szüléink már rég nem valának életbeu; a vizen hol egész élteket tölték, lelték ha­lálukat is. Eu tehát sokkal gyöngédebb, sokkal nagyobb részvéttel voltam e gyön­ge férgecske iránt, hogy sem nehéz, felcsere-• pesedett halász kezeimmel bántani meré­szeltem volna. Az alacsony kunyhó, melyben laktunk, és a körülötte elterülő kert, melynek ter­ményei a keresetuélküli időkben tápláltak — az ő öröksége valának. Csendesen és illemeseu viseltem tehát magamat a ház­nál­Egy napon a szegény, de megelége­dett és vidám ficzkó csónakján egy szerzet- test szállított Peglibe. A barát barátságta­lan külseje daczára is, igen vonzó alak volt. Meglátszott arczán szép szellemének kőnyo­mata. Hiúságtól, hogy magamra vonjam e ritka vendégem figyelmét, énekelni kezdet­tem ... ,i — Átkozott ficzkó! kiál tói rám hirte­len a tabarróba (fekete selyem köpeny) bur­kolt férfiú, neked isteni haugod vau . . . Ismételd dalodat . . . Hamis hangból éne­kelsz ugyan, de ritkasság hangod terjedel­me és ereje. Neked templomunkban kell énekelned. Jöjj hozzám, én tanítani foglak“. Ezzel odavetvén nekem névjegyét és a vi­telbért, és ismételten megszólítván, hogy keressem fel lakásán, könnyed ugrással el- hagyá sajkámat és eltűnt a ponton álló vö­rösre mázolt villa falai között. Eu csónakomban maradtam . . . Ke­vés vártatva zongora játékot hallottam . . a zene átjárta velőmet, csontjaimat . . .

Next

/
Thumbnails
Contents