Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 7. szám
Esztergom, III. évfolyam. 7. szám. Vasárnap 1881. január 23-án. f ' Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre..................................................G fél évre.......................................................3 évnegyedre .............................................. 1 E gyes szám: 3 kr. Az előfizetési pénzek :i kiadó hivatalhoz téren intézendő!;. f'rt. — kr. 7) * . ™ Széchenyi ---:----—— M egjelenik : lie tori ki nt kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyiltlór petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnak. lap szellemi részét illető levelezések, a szeri;esz tőséghez, RINCZ-UTCZA 30. intézendő!;. SZÁM ALÁ, Kéziratokat nem adunk vissza. A misera plebs contribuens. Tukiutve a közálladalom jólétét vagy balsorsát, ennek alapja nálunk Magyarországon egyedül a füldmivelés mibenlétére vezethető vissza, vagyis mint a boldogult emlékezetű Horn Ede ínendá „Magyarország jó vagy balsorsa, a felhők járásától függ.“ A földmiveléssel persze legközvetlenebb össze köttetésijén áll a földmi velő. Magyarországon egyedül a föld az, melynek terményeire támaszkodik a kereskedelem ipar az in productiv foglalkozással bírók egész serege, mint pl. az ügyvédek, orvosok, papok, hivatalnokok stb. A föld terményeire támaszkodik maga az állam s a jó vagy rossz termés óriási eredményeket idéz elő az állam életében. És mindez nálunk azért történik, mert a kereseti többi fő források, mint pl. kereskedés, ipar teljesen pauganak. Egy pár nagykereskedőt kivéve a többi egész Magyarországon csak bizomány üzlet, a nagykereskedők fióktelepe. Iparról vagyis magyar iparról nálunk alig lehet szó, pedig rengeteg sok ám az iparos nálunk ; és miért nem lehet erről szó? Azért, mert iparosaink alig része- s ü 1 11 e k v a 1 a mi kiképzésbe n, hiányzik nála a szakértelem s ennek folytán a vállalkozási szellem és a versenyképesség. Örömmel constatálhatni ugyan a nagyvárosi és vácz-fegyházi nagymennyiségű kosár kötést, de azért a külföldi bazár mégis olcsóbb; igen szép anyagi lendületet idéz elő a Hajdúságban a szalmakalap fonás, — de azért comme il fant — ember vagy nő mégis inkább vesz 5 frtos florenczi kalapot, mint 1 Nem árul el szerelmi bút. (Heine.) Nem árul el szerelmi bút E halvány arczulat — Vagy ajkam vallja bé talán A kolduló szavat?! — Oh sokkal büszkébb ez ajak, Osók s tréfát ért csupán — S ha megöl is a fájdalom, Oimyolni tudna tán ! Jáköfi Farsangi csevegés. Az irófajta ember kétféle. Vagy kell neki írni, vagy akar Írni, A kinek kell, az ritkán akar, a ki pedig akar* az ritkán tud. Nem tudom hogy vagyok magammal. Vau idő mikor úgy érzem, hogy valami szüntelen kerget az íróasztalhoz, mintha izzó láva forrna bennem, a melynek ki kell törnie — és ilyenkor rendesen legyőzöm azt a belső nógatást éi lullgatok; előforfrtos nánási szalmakalapot. Ámde tekintsük csak meg Tirol virágzó iparát! Bámulatos az hogy azon nép, mely a földtől a kecskéje táplálékánál egyebet; alig kap, a hátulfütyülő falovacskákból nemcsak él, ruházkodik s fizeti adóját végrehajtó nélkül, de sőt még a jólét egy bizonyos fokára is emelkedett és ez mindenütt ügy van hol az ipar lendületet vesz és virágzik; mig ellenben a népek történetében nem ismerek egy állandóan nagy nemzetet sem, melynél a nagyság alapja a földmivelés lett volna csupán. Ezzel csak azt'akarom mondani, hogyha tovább is csak földművelő nép akarunk maradni, az időszakok változan(lóságának bizonyosságával állíthatjuk, hogy Magyar- ország nem volt, úgy bizonyosan nem is lesz. Csak most veszem észre, hogy feladatomtól nagyon is eltértem. Az elmondottakból is Ítélve és tudva azt, hogy hazánk, kizárólag füldmivelő ország a józan ész alapján mindenki előtt kétségtelenné válik, hogy ezt az egyedüli és főjövedelmi forrást, a földművelést majom szeretettel dédelgetnünk kellene s a földművest oly állapotba és helyzetbe hozni, hogy ezen jövedelmünket fokozni, többszörözni képes legyeu. S váljon megteszsziik-e ezt ? Azt látjuk, hogy éppen e téren nem történik s e m m i ! Valóban, nagyon nehéz satyrát nem Írni!! A közélet minden ágára kiterjed a nemzet és kormány figyelme, csak a főjövedelmi forrásunk alapját képező földmiveléssel nem törődik semmit. Lázas izgatottsággal hajh ásztatnak a hivatalok és ugyanílyképp állíttatnak fel újabb és újabb hivatalok ; csak a szegény földműves, a contribuens plebs, az még mindig mostoha gyermeke a hazának, s csak akkor ismertetik el édes gyermeknek, hazafinak ha a hazának vér és pénz áldozatra van szüksége! akkor aztán a misera plebs a haza megmentője. A földművelés (értein a pórnépnél) most is csak oly állapotban van, mint volt akár 200 évvel ezelőtt; semmi haladás, semmi javulás. A paraszt, a mit apáitól tanult, attól egy hajszálnyit sem tér el. Csak azon van, hogy a szántással mielőbb készen legyen, de azt nem nézi, hogy csak jól megművelt s trágyázott földből lehet jó és bő termést várni. S ha az igy rosszul fel turkált sovány föld keveset ád, káromkodik A termést udvarába hordja s az ily módon keletkezett tűz már sok községet elpusztított, de azért újra oda hordja be termését, és házát még sem biztosítja. A kész gabonát nem tudja kellően értékesíteni, hanem amint zsákba szedte, azonnal rohan velő a zsidóhoz, a hol mértékben és árban igen gyakran tetemesen megiöviditvo, tapasztalnia kell, hogy a föld haszna nem az övé, aki fáradt vele, hanem a vevőé. A termés árát aztán eldőzsöli, kell kocsmára, keresztelőre, lakodalomra. Egész télen át aztán a kályhát őrzi boldog semmittevésben és szaglálja, váljon melyik zsidó volna hajlandó neki pénzt kölcsönözni. Es igy megy egyik évről a másikra. A földművest nem tanítja és szoktatja senki az eddigitől sokkal jobb, czélszerűbb és a haladásnak megfelelő földmivelésliez, a ter1 dúl azután — mint például jelenleg — hogy akar- I nék írni, hogy mártogatom a pennát, csak márfco- gatom, de mintha a gondolataim összesttidte.k volna ellenem alig tudok egy valamire való kis csevegést is nyélbe ütni. ügy vagyok, mint az a kávéházi vendég, a ki oda szól a pinezérnek hogy: Hej gar.sou ! fizetnék — de nem tudok. Farsangi csevegés, Én uram Istenem „köny- nyíí e szót kimondani“ hanem csevegni, akkor ami- Kor nincs miről, írni arról a farsangról, —melyről uem tud más csak a kalendáriom. Minden dolognak meg Van a maga ideje mikor korszerű, és minden ez i leknek más és más időben van leginkább kelendősége; igy például tár- czaeikkuek valódi aranykora a farsang. És nincsen időszak, a melyben a tárczairó annyira elemében lehetne mint épen Karneval uralkodása idejében. Csakhogy a nyári czikknek kisebb a kelendősége, ha nincsen forróság s a télinek ha nincsen fagy. „Semmiből teremtette Isten a világot“ prédikálja a pap, mikor kitartásra buzdítja a hívőket: „de mégis látszik rajta“ — feleli rá az elcsüggedt pessimista. Hogy kívánhattok attól az árva tárczairó tói isteni munkát, hogy Írjon arról, a ini nincsen hogy istenként teremtsen — semmiből — mert arra már aztán igazán rá lebetue olvasni, hogy: meg is látszik rajta. Farsangi csevegés! A csevegés olyan elkényeztetett gyerek féle a kitől uem veszsziil; rossz néven hogy örökösen pajzán, hogy ajkán örökös mosolyt látunk, mintha csal; vidámságra született volna — és rosszul esik látnunk egy gondolatokba merült j merengő fiúcskát, a helyett hogy lep ét kergetne. — I Hát még a farsangról lehet-e szabad-e máskép Írni | mint csevegve vígan. Hiszen a farsang a vigalom I az öröm szaka. Es leltemre mondom egész a két- j ségbeesésig keserű az a hangulat amit az idei fa r- I sang ébreszt. Muzsikaszóval teli levegő, tomboló jókedv, a te korszakod úgy látszik, mintha lejárta volna magát és jött helyedbe számi tó józanság, visszavonulás, fáradt tespedés. Mintha csal; kifáradt podagrás véusége volnánk egy reményteljes deli ifjúságnak, mintha csak szárny aszegett, kiélt múltja volnánk egy régen múlt dicső jelennek. Irigykedve gondolok rátok ti boldog idői; tár- czairói, kiknek nem jutott osztályrészetekül az n lucus a lucendo, farsangi csevegést, Írni — farsang nélkül. Farsangi csevegés: Isten bocsá majd csakhogy azt nem irtain: farsangi jeremiád. —Olyan csendes olyan szomorú bevonuló! nem ért még meg egy fejedelem sem mint a milyenben nálunk részesült a kedélyes csörgő sapkás. Hja! igy van az, a ki auy- nyira tréfás mindenkivel egyaránt bohóczkodó az: utóvégre is elveszti minden tekintélyét s akár jön, akár nem, oda sem hederitenek neki. Csak rikatua meg bennünket, volna kérlelhetetlen | despota, majd vinnénk elébe tiszteletet, hódolatot. S igy esik meg rajtam az hogy egyelőre lo kell mondanom föltett szándékomról — s azzal vagyok kénytelen befejezni, hogy a mostani farsangról képtelen vagyok csevegni,' miután viga n nem lehet* szó,-, moruan nem szabad. Csevegő.
