Esztergom és Vidéke, 1881

1881 / 7. szám

meny előállításúhoz és a terménynek a kellő időién, minél jobb árban értékesítéséhez mi az igazi földművelés egyik létalapja.

A másik fő kelléke a jó földművelésnek a folytonos kitartó munkásság és takarékosság vagyis a termény értékének kellő felhasználása.

Folytonos munkásság egyátaljáu nincs meg parasztjainknál, de nem is lehet. A hosszú tél tétlenségre kényszeríti a gazdát s ekkor nemcsak nem keres, de a készet is elkölti, ngy hogy sokszor a munkaidőre mi sem marad ; holott egész télen szobai munkával ép úgy kereshetne annyit, mennyit nyáron földjével keresett; liá tudna oly iparczikkeket elő- 'állitani, ’ melyeknek készítési képességét felül nem múlja, mint pl. a lombfürész munka, osz- tergályozás, faragás, szalma és vesszőfonás, gazdasági eszközök előállítása stb.

Igen, csakhogy parasztjaink még csak tudatára sem ébredtek annak, hogy télen dolgozni is lehetne, hát még az egyes munkaágakra honnan és kitől sajátitnák el a képességet ?! Erre tanítani kellene őket! Es pedig nem ám a kormány utján, melyre mindenkor megszoktunk támaszkodni, hanem magának a társadalomnak; igy van ez más országban is, mint Angliában, Hollandiában, a hol a kormány minden ily társadalmi intézkedéshez csak támogatást, segédkezést ad, nem pedig mint kezdeményező lép fel.

Ha tudtunk az 50-es években political okokból gazdasági egyleteket alapítani tisztán társadalmi utón, miért ne lehetne most szintén ily irton oly intézkedéseket létre hozni, a melyeknél fogva minden egyes községben minden egyes földműves elsajátíthatná azon képességet, mely őt a jövedelmezőbb és jobb földművelésre és egy más jövedelmező forrásra is tanítaná, mint pl. különféle iparczikkek előállítására. Ez volna kötelessége első sorban a gazdasági egyleteknek s azután minden, egyes hazafinak; s csak ha ezek érvényre jutnának a legelterjedtebben a népnél, akkor nem függne Magyarország sorsa és jóléte a felhők járásától, akkor lehetne szólni MaBál után.

(Hajnalban.) Kedves kis Elzám.

Mire hozzád ér ez a kis levél, addig már kipihentem Morpheus pajkos karjai közt a tegnapesti vigalom édes kedves fáradalmait.

Hajnali órában hazavetődni, komoly mamai megjegyzéseket hallgatni egész hazáig; foszlányos báli ruhát, tépett legyezőt, hasadt keztyüt, tönkre ment atlaszczipőket vinni emlékül egy olyan estről mely hóditó varázszsal üdvözíti a mi lelkünket.

Ha tudnád kedves kis Elzám, hogy milyen édes keserű hangulattal ülök íróasztalom előtt s Hazudom édes anyámnak, hogy már édesen aluszom. Vígan pattog a kályhám lángja s illatos virágok vannak szerteszét szórva kedves arczképek s még kedvesebb névjegyek közt. Egyedül vagyok, a magamé vagyok s mégis teli van a szobám beszédes szemekkel, kaczagó ajkakkal s úgy érzem, hogy már mégsem vagyok magamé.

Azt akartam, hogy gyorsan tudositlak s ime már egy óra óta itt ülök kicsiny Íróasztalomnál. Nincs idehaza sehogyse az én lelkem.

Sir a szivem, mikor azokra a búbánatos nótákra gondolok s mosolygó köny szökik szemembe mikor visszavarázsolom azokat a perczeket, melyek neki voltak szánva s mégis nekem adva.

Néha elég a boldogsághoz, ha merengésünknek semmi korlátja sincsen. Ha tanuk nélkül idézhetjük magunk elé anualc szellemét a leiért ... Istenem hogy kifogyok a kifejezésekből.

Ugy-e azt hitted, hogy a bálról tudósítalak, Hiszen téged talán az is ingerelt volna leginkább.

Hanem én most nem tudom leírni, kikkel táncoltam, mert mindig csak rája gondolok. Nem tudom megírni, milyen toilettek tündököltek, mert én csak mindig őt láttam.

Fáradt vagyok, testem lelkem fáradt; az álom kivel az egész múlt éjen sikerről vívtam a harezot befogja szemeimet. Betűimről látod, hegy az egész világ óriási keringésben van velem, mosolyogva adom meg tehát magamat s lehajtom fáradt fejemet, azzal az édes sóhajtással, hogy sohasem boldogabbak a lányok csak bál után. . . .

Ugy-e kis Elzám álmodni mindenről szabád.

gyarors-zág iparáról is, ós akkor nem volna szükség uzsorát korlátozó törvényről, hanem mint Angliában és Hollandiában, nálunk is kínálva kínálnák 2% vagy 3°|0-re is a pénzt, mert akkor ezt nem keresztelőre, lakodalomra keresnék, hanem jövedelmező befektetésre.

Nem vagyok sem földműves, sem magamat reformátornak nem akarom feltolni, ugyanez okokból a részletekről hallgatni vagyok kénytelen ; de érzem, hogy a jelenlegi ősi állapot tarthatatlan, s érzem, hogy a fen tirt czól eléréséhez előbb utóbb tenni fog kelleni.

A társadalom pedig, ha tenni fog, meg is fogja tudni a nemes czél eléréséhez választani az eszközöket.

Az azonban bizonyos, hogy a jelenlegi állapotban roppant szégyenitő a földművelő Magyarországra az, hogy az Amerikából két boti tengeri utón Triesztbe, Hiúméba tehát hazánkba szállított gabona és liszt, do sőt még a széna is olcsóbb, mint a saját termoszt- ményünk.

Zilált anyagi körülmények közt takarékosságról szó nem lehet; s népünk, — mely a szabad uzsorának törvényesen ki lett szolgáltatva, — ily helyzetben nyomorog már több mí^L^gy évtized óta. Még csak tiz évvel ez Ä»»1™1 tapasztaltam, hogy igen sok PffiKSW^i eZ,ist P®nz0k0^ s aranyokat rejte get .a.Jada fiába. Ma már forgalomban levő is I ritkán akad meg nála.

Mint minden rangú embernél, ugv a parasztnál is sokat lehet következtetni lakásával annak jóllétére; külföldön, különösen a német parasztoknál a lakrész berendezése bizonyos csínyt, tisztaságot és némi jólétet árul el átaljábau, hogy a munka után a kényelmesen megpihenhetni. A mi parasztjaink lakása maholnap át alján véve hasonló lesz az oláhokéhoz, kik apró és nagy marháikkal egy konyhában fetrengenek! s a kik a legújabb népszámlálásnál a nép lakásait sorba járták lehetetlen volt nem undorodniok a parasztoknál tapasztalt tisztátalanságtól, büzhödt leveÉu csak róla álmodom s ha fölébredek majd csak megírom neked hogy mit . . .

Isten veled kis Elzám. Jóéjt.

M a r g i t o d.

A báli fényűzésről.

— Alkalomszerű megjegyzések. —

i

1 Gyakran halljuk vagy olvassuk, hogy ez vagy I amaz alegjótékonyabu czélra rendezett táuczvigalom |, eredménye deficzit volt, pedig nem állíthatjuk, hogy nemzedékünk ne volna kész az áldozathozásra.

Midőn több oly családot, hol leányok vannak interpelláltunk, hogy mért nem mentek el, ez vagy amaz vigalomba, a mamák, de különösen a papák azt válaszolták, hogy „az ördög győzi ezt a roppant fényűzést a mit most a bálokban látni.“

Be kellett ismernem, hogy igazuk van, de — egyszersmind bátorságot vettem magamnak, a je- leuvolt hölgyek fenyegető, mondhatni, gyilkoló tekintetei daczára, e tárgyat illetőleg véleményemet elmondani,

Figyelmeztettem a nőket arra, hogy ezen köny- nyeu lehetne segíteni, ha bizonyos társaság, mely valameiy városbau irányadónak tekintetik, feladatául tüzűé ki magának a bálokba ni egyszerű ölözkö- dést, mely által az ezen osztályhoz tallózókat utánzó többség is rászoktattatuék az egyszerűségre.

Elmondtam, hogy korántse higyjék a piperét bál vány ozók, hogy a férfiaknak jobban tetszenek, ha egy ruhájuk oly tömérdek pénzbe kerül, melyből okvetlenülliárom csinos, egyszerűbb öltözék kerülne ki, miből azon hasznuk is volna, hogy lut- 1 romszor mehetnének bálba, s igy többször mulat- ' hatnának, s nem gyötörné őket hazatérve a mulatságból azon kínos gondolat, hogy azon valóságos kis tőke, mit ruhájukba fektettek, most foszlányokban hever előttük.

A régi időkben volt egy leánynak egy fehér mollruhája, s ebben táuczolta végig az egész far- |

1 sangot, minden vigalom után más színű szalaggal díszítette fel, s bizonyára jobban mulatott beuue, miut most egy drága öltözetben, különösen olyanban, melynek még az ára sincs kifizetve, s mely mint egy memento móri úgy suhog iüindeu lépésnél rajta.

Valóban nem kis gondba kerül mai napság egy apának, kinek két-három leánya vau, öt-hat g’őtől ; lehetetlen volt meg nem rettenniük az uralkodó nagy nyomorúságtól.

És ezekre a parasztokra iá, i vzkodik az ország költségvetése, a kereskedüi m és ipar és az egész közép osztály éxjsnmciája.

Valóban könnyű volna satyrát Írni, ha a tény maga nem volna ily fájón szomorú.

Azért civilisatio ! jöjjön el a te országod a földmives osztályra is, hogy ne kelljen félnünk azon okoktól, a melyek miatt 48-ban a földhöz ragadt pórt, földes úrrá tettük; hogy no kelljen látnunk, mint válik lazzarónivá' a magyarság ; és hogy ne kelljen félnünk egy második Dózsa — lázadástól.

Szabó Titus.

Városi pénztárunk ügyében.

Nyílt titok, hogy Esztergom város pénztára a napikiadásokat is alig képes már fedezni, azt is tudja mindenki, márt. i, a ki tudni akarja, hogy a város ha az adósokat egy e czélra kinevezendő bizottság elé idéztetné és annak anyagi viszonyairól meggyőződés szereztetnék; ezrekre menő vesztességről győződhetne meg.

Sokan tudni akarják azt is, hogy az ily módon „konfrautálás“ sajátságos dolgokra vezethetne. Nem akárunk ez alkalommal a városi követelések biztosítása és behajtása végett tett és nem tett intézkedések bírálatába bocsátkozni ; csupán azt akarjuk kifejteni, hogy a városi pénztárt miként lehetne a fizetés képtelenségtől megmenteni.

Szerény nézetünk szerint mindenekelőtt (és pedig mentői gyorsabban) a városi kő /gyűlésnek egy öt tagból álló bizottságot kellene kinevezni oly utasítással, hogy a városi követelések biztosítása iránti intézkedése felett ellen őrködjék; a hátralékos-felek ellen a kéuyszcrreudszabály haladéktalan és s z e m é 1 y vá 1 o gat ás nélküli keresztülvitelét sürgetné. Szóval ennek a bizottságnak gondoskodni kellene arról, hogyha Péter a fizetésre szorítva lett, szorittassék Pál is. És ha mulasztás történt, a mulasztó közeget vonja felelősségre.

így, és csak is igy lehet reményiem’, hogy a városi péuztárnok egy szép napon nem lesz kénytelen kijelenteni, hogy nem bírok fizetni.

Nem akarunk mi ezen javaslatunk által a városi tisztikar iránt bizalmatlanságot tanúsítani. Határozottan nem. De mert a beterjesztett hivatalos adatokból arról győződtünk meg, hogy vannak oly

vinni őket egy évad alatt, nagyanyáink idejében ez nem került semmi fejtörésbe, összeigazitották, a mi volt, felöltötték, s bizonyára csak oly bájosak voltak, miut mostani hölgyeink, kik közül daczára a már az aesthetikát is sértő szüle esernyőtökhöz hasonló ruhának nem egy árul petrezselymet, mert hiába nem a fény, a pompa, hanem a csin, Ízlés s egyszerűség teszik a férfi szeme előtt elragadóvá ellenállhatlanná a nőt.

Több férfitól hallottam mondani, hogy mindig félve tánezolnak egy oly hölgygyei, ki égés z egy nászhozomány árát hordja magán, a házasulandók pedig különösen félnek az ily élő fényes divatképtől, mert öukénytelenül eszükbe jut, hogy mily iszonyú állapot volna, ha ezt a drága kelmét, temérdek virágot, csipkét, szalagot, ezerféle encsem-bencsemet nekik kellene mindenféle, még tilos módon is előteremteni.

Ezért uralkodik most oly nagy mértékben a házassági iszony, mely ma-holnap chrouicussá válik, s látunk a tánezterem parquetjén annyi elber- vadt s fonnyadt virágot.

Ha most a bálokban kifejtett fényűzés ily mérvben fog haladni, úgy lehetetlenné válik nemsokára, hogy a. kevéssé vagyonos osztály női ott megjelenhessenek, különösen oly családokból, hol több leány is van a háznál, mert természetükben lévén a vetélkedési vágy, egyszerűen öltözködve nem mennek, a fényes toilettek megszerzését pedig nem futja ki, a papa aszkórban szenvedő bugyellárisa.

Szerintem a hangadó körök, melyeket oly előszeretettel s vakon majmolnak a közép s polgári osztály hölgyei volnának hivatva arra, hogy jó példával menve előre, különösen nyilvános mulatságokban egyszerűen öltözködve jelennének meg, s ez által gyökeresen kigyógyituák a fény űzési kórságban ban szenvedőket.

Ez által valóban tilautropikus cselekedetet gyakorolnának, mert lehetővé tennék, hogy sok szegény leány mulasson, kevesebb családi perpatvar legyen s több papa játszhassa le nyugodtabban szokott játszmáját a casinóbau, nem gyötörtetve azon kínzó gondolattól, hogy majd lesz „ne mulass“ ha haza megy, miutáu nem akart a bálra 200 fordított resolválui.

Egyszerűség, jöjjön el mielőbb országod, ez számtalanunk hő óhajtása !

D.