Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 67. szám
Esztergom, évfolyam, ____________________________________67. szám.__________________________Szombat, 1881. augusztus 20-án. r V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési ára : egész évre.................................................6 frt. — lcrfél évre......................................................3 „ — é vnegyedre...............................................................1 „ .r>0 . Egy es szám: 6 kr. Az elolizetési pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiíuléliivatalálmz Széclienyi-tér 35. sz. intézendők. Megjelenik : lie te n kint kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyiltlér petit soronként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. ap szellemi részét illető levelezések, a .szerkesztőséghez, j_yŐRINCZ —UTCZA ^O. SZÁM ALÁ, intézendők. Kéziratokat nem adunk vissza. életet elég' arra., hogy a lelkesül és hangján üdvözöljük létrejöttét; de ez üdvözlet korántsem akar vallási tekintetben tüntető lenni, mintán a magyar törvényhozásnak már az 1868. Lili .törvényczikk megalkotása által gondja volt arra, hogy minden keresztény vallásfelekezetet törvényesen bevett vallásfelekezetnek tekintsen. Lehetnek különben minden ellenkező nézeteink mellett is olyanok, kik a helybeli protestánsok törekvését gáncséin i igyekeznek, de ezen gáncsok a nagy közönség elfogulatlanabb részének Ítéletével szemben csak olyanná fognak törpülni, mint a milyenné törpülésüket megérdemlik. Mindig és minden alkalommal elismerésre méltónak tartottuk a társas szellem fejlődését, akár kizárólag csupán társadalmi, akár vallási és egyéb tekintetekben nyilvánultak és nyilvánulnak, annál inkább örömmel üdvözöljük, mint a napi események történetírói azon fontos eseményt, mely f. hó 15-én a tatai ref. egyházmegye esperesének jelenlétében az Esztergomban lakó bélvét hitvallású lakosok lelkiéletéről, oly egyhangú elhatározással még áldozatok árán is gondoskodott. Kettős érdekű e tény reánk nézve, a mennyiben eddig a reformátusok különösen szegényebb osztályú gyermekeinek lelki neveltetését, a vallásszabadság ellenére vagy kénytelenek voltak más vallási felekezet eszméinek megbódoltjaivá tenni, vagy pedig vallás erkölcsi tekintetben neveltetéseket teljesen elhanyagolni. Ily körülmények között csak kötelességünknek tartjuk, mint a szabad eszmék és társadalmi fejlődés előretö- rekvő harczosai, a jelzett alakulást közönségünk pártfogó figyelmébe ajánlani, meg lévén győződve arról, hogy a magyar ember minden valláskülönbség mellett is mindig testvére és barátja marad egymásnak. Különben mi is azt hangoztatjuk e sorok végén, a mit az egyház alapitó gyűlés alkalmával Páli Lajos ref. esperes úr imájában hangoztatott s a min az egyház alaptörvénye nyugszik, hogy: „szabadság, egyenlőség, testvériség.“ gh. n. A párkányi uj hetivásár. A párkányi s ezzel kapcsolatban az esztergomi hetivásár ügyében egy levelet vettünk. A levelet közöljük, mert tapasztalatilag foglalkozik azon ügygyei, mely ügy mindnyájunkat kivétel nélkül érdekel. Esztergom, aug. 18. Tekintetes szerkesztő ur ! Engedjen b. lapjában néhány szavat az ujjonan rendezett párkányi hetivásárról szólnom, illetőleg ezen uj rendezés iránti ellenvetéseimet megtennem, mely ellenvetések — tudtom szerint— az összes esztergomi, sőt majdnem általánosan a párkányi kereskedők s vásár iránti érdeklődők ajkán lebegnek. A tapasztalatból és a közvélemény után merítem véleményemet, midőn határozottan kijelentem, hogy a párkányi Az uj egyházközség. Tehát mégis igaz a régi magyar özmondás, hogy: a mi késik, nem mlik. Már a hatvanas évek elején voltak árosunkban buzgó protestánsok, kik z esztergomi helvét hitvallású egy- ázközséget megalakítani akarták. Hogy li állta utjokat, mi volt oka tervek dodázásának, nem tudjuk, de hogy az színe, melyet akkor elhintettek, nem olt hasztalanul elszórt és terméketlen mg, azt megmutatta a közeli napok árosunkra nézve egyik jelentősebb énye, hogy tudniillik az Esztergomban jkó belvét hitvallású lakosok, — által ítva az egyházzá alakulás nagy bord- rejét, — elhatározták miszerint ad- finistratura mellett anyaegyházzá alakinak. Nem szemléljük felekezeti szem- ontból ez eseményt, pusztán csak mint ii'sadalmi mozzanatot hozzuk közönsé- ünk tudomására; s mint ilyenről csak lismeréssel szólhatunk, mert megva- yunk győződve, hogy nincs Észter- ómnak ' egy elfogult polgára sem, ki állási különfóleség miatt vallási vilin gásra még csak gondolatban is ké- es volna. Különben a reformatio irányában des hazánknak külüuüsen igen sok eismerni valója van, a miről élénken s tárgyilagosan beszél a história, s a volna, a ki elkárhoztatná mííködé- ét azt oda utaljuk, a hol a törté- emu igazságot keresni és találni zokták. Már maga azon körülmény, hogy gy uj testület nyert szülővárosunkban Azt mondják . . . Azt mondják, hogy szebb testvéred, Hogy mosolya szebb mint néked. Ragyogó tűz a szemében: Elhamvadt az a tiédben . . . Nevető ajk, csengő kacaj, Nem tudja még mi a sóhaj. Ö előtte bájtnak térdet ... Azt mondják, hogy szebb testvéred. Mit tudják ők, milyen szép vagy A lemondás milyen bájt ad . . . Halovány arcz mosolyában, Tört. szemekben mily bübáj van! Hogy mily szép vagy én tudom csak . . . Oh imádlak . . . angyalomnak! . . . En tudom csak, milyen báj vau, A haldokló hervadásban. Korompay Gyula. A szülői ház. (De Amicis rajza) (Fordítás olaszból.) II. Mennyi emlék, betegségek, fájdalmak, jdtségek, mesék, eltört játékok, anyám s ővérem viselt ruháinak ezernyi emlékei, melyekről már mindrég raegfeledkezék, Más és más szobába érve, kénytelen voltam mindig megállani, mintegy ellentállani az emlékek hullámzásainak, melyek tömegesen tódulva elembe, agyamat eláraszták. Az utolsó szoba egy ablaka egy kedves emléket álomszerüleg ébresztőt fel bennem, egyik bátyámmal valami fölött czivód- tara ott, a mi sok könyet okozott nekem, alig emlékszem már reá, csak azt tudom, hogy két nagy fekete szeme volt, melyekkel reám nézett; szegényke öt éves korában meghalt. Szobáról, szobára, emlékeim világosodtak, mint egy köd eloszlás alatt, miközben tanulmányaimnak hajnala tiint fel előttem, több jellemvonásomnak, melyek évek és évek múlva jutottak bennem napfényre, — tulaj do uk ép eni okát csak most értettem meg először, és gyermekkorom ama ragyogó alapkövén mozogtak és sorakoztak zavartan a világnak, ifjúkoromtól férfi koromig ismert változatos, és tömeges alakjai, szép patricziusoknak előkelő vonásai, költők dicsteljes fejei, bátor és kedves arczú katonai alakok, távoli városok és tengerek, szobák telve papír és könyvekkel, melyekben anyám után fohászkodva izzadtam és sírtam, s szivemben valami lelkiismereti furdal ás terhét kezdtem érezni; elszomorodtam, levertségemben a földre borulni vágytam, hogy fojtó érzelmeimet sírással megkönuyitsem. — Ez a háló szobánk— szóla a liázi gazda és kiuyitá az ajtót. Ez volt az utolsó szoba; melyben meghalt atyám. Egy karszékbe ültem, éreztem hogy erőm fogy. Eg.y ágyat találtam ugyanazon sarokban, hol atyám ágya állott volt, mintha mozdulatlanul, a feszülettel kezében a két égő viasz gyertya között most is ott látnám fehér arczát. A házi gazda megértett, és szerényen visszalépett. Magam siettem be a szobába, s térdeimre vetettem magamat az ágy lábai előtt. Oh soha, soha sem feledem el e pillanatot. Mintha kezemben éreztem volna szegény öreg kihűlt kezét, mintha lélekzett volna még, eszembe jutottak utolsó szavai, utolsó mozdulatai, utolsó tekintete, mely engem keresett, a kis Vilmost, legifjabb gyermekét, kit életében már fel nem nevelhetett, s a ki miatt utolsó napjaiban anyujára aggódott! Csak akkor — visszaemlékezve hosszú munkás és áldozatkész életére — értettem mit ért ez ember; éreztem uhud azt a mivel tartozik neki lelkem és szivem ; beláttam, hogy nem szerettem őt eléggé, hogy iránta való érzelmem inkább tisztelet mint gyöngédség volt, hogy igaztalan, hátát hm voltam iránta, és összetett kezekkel kértem tőle bocsánatot, forró könyeket sírva és kétségbeesetten csókolva az ágy szélét, a mint csókolám tizenöt év előtt kihűlt kezeit. Azután még kis ideig ott maradtam, elmerengve, és az alatt eldőlt jövő életem sorsa... A fájdalom első rohamaiból felocsúdva, azt kérdezem magamtól; miért maradjon szivemben ily nagy bú? miért érezzem magamat mindig annyira fáradtnak az élettől? miért lássam a jövőt ha reá gondolok annyira ujjon rendezett hetivásár káros Esztergomra és káros Párkányra s a hogy én az eseményekből következtetni tudok, végzetessé válliatik mind a mi, mind a szomszéd mezőváros vásárára nézve. Az eddig feltűnt jelenségek már is oda mutatnak, hogy kereskedelmünk eddig is határozott kárt szenvedett. Első sorban kereskedőink s a vásárra kiállott iparosaink tanúskodhatnak a mellett, hogy mig máskor — szűkebb termés mellett — már augusztus hóban jóformán elkezdődött a nagy vásárlás, ez évben augusztus közepén is túl üresek az üzletek, s üres a pi- acz szombaton, mind a mellett, hogy a termés nem a legrosszabb volt az idő is igen kedvezett az aratásnak (tehát késedelem nem forog fen) s a gabona ára már évek óta nem kedvezett annyira elején, mint az idén. Ennek oka abban rejlik, hogy Párkány mezőváros heti vásárát szombatról keddre és péntekre helyezvén által, a gahnáját Párkányban eladó (ha ugyan oda viszi) földműves nem jöhet azonnal át Esztergomba szükségeseit bevásárolni, hanem külön kellene e miatt behajtatni szombaton. Esztergomra tehát az uj párkányi vásárrend bénító csapást mért. De Párkány sem jár jobban. Párkány előnyös fekvésénél (a Duna és a vasút mellett) fogva elragadta nemcsak Esztergomtól a gabnavásárt — könnyű lóvén, mikor a túlsó nagy gabua termelő terület elől Esztergomot a magas hidvám zárja el — hanem az egész vidék, Esztergom (muzsüresnek ? annyira komornak ? miért keserítsem meg életemet egészen a gyermekkoromban átélt legderültebb emlékekig ? mit volnék kénytelen tenni, hogy haldokló ifjúságomba újra életet öntsek, és felelevenítsem kiholt reményeimet? mi hiányzik nekem? mily arányban kellene kezdenem egy uj életet? Es ekkor szülőházam minden szobájából, a kertből, az előtornáczból, az udvarról ugyanazon hangok, melyek üdvözöltek midőn beléptem, mind egyszerre válaszolták; vilmos ! és te ezt kérdezed! Yisszakell állítani a rombadiilt szentélyt, felépíteni az ősi házat, visszahelyezni mindent ismét a maga helyére, elővarázsolni az egykori kis Vilmost, és kis testvérkéit, összeszedni ismét a megvetett játékokat, újból vonalazni az iskolai irkákat s szavalni Vendel verseit! újra kell kezdeni az utat Vilmos. Ezerszer megfordult már agyamban ezen a gondolat; de ezúttal ezt nekem szülő házam mondta, tanács volt ez régi kertemtől, egy kérelem volt, melyet megholt atyám suttogott felém; és most először válaszolt lelkem telve határozottsággal és szeretettel. E perezbeu mintegy varázshatás alatt fejem megkönnyebbült ; mintha minden átváltozott volna körülöttem; egy név, mely már régóta kedves volt szivemnek —feií- virult örömömben mintegy önkény télén ül jött ajkaimra. Elisé ! Élisé! Elise! kiállték fel körültekintve mintha atyám szellemét látnám, a ki hallgat most engemet; azután felkeltem és kimentem a szobából, megifjodva, ujjúit erőben, nyugodtan, egy uj élet liajnu-
