Esztergom és Vidéke, 1881
1881 / 61. szám
Esztergom, III. évfolyam. 61. szäm. Vasárnap, 1881, jüiius 31-én. r: Városi es megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ára : egész évre ..............................................6 h't- — 'cr* f él évre...................................................3 * — » é vnegyedre..............................................1 * *r>Ó . E gyes szám: 6 kr. Az elő tizeké: i pénzek az „Esztergom és Vidéke“ kiadóhivatalához Széchenyi-tér 35. sz. intézendók. Megjelenik : lie te ii kint k étszer vasárnap és csütörtökön. Nviltlér petit soronként 20 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkowv- tőségliez, ŐRINCZ-UTCZA ^O. SZÁM A L.Á, intézendók. Kéziratokat nem adunk vissza. Vidéki kir. zálogházak. A vidéki érdekekkel igen kevés- ! szer s igen keveset foglalkozó közgazdasági minisztériumban elvégre fölmerült a vidéki királyi zálogházak kérdése is. Nevezetes egy kérdés, épen azért húzzák halasztják egész az őszi miniszteri . tanácskozásokig. Pedig nagyon sok vidéki városunk van, a hová égető szükséggel óhajtunk kir. zálogházakat, mert mindenfelé elharapózott a lelketlen uzsora s a szívtelenül zsaroló haszonlesés. Törvényesen szabályozott s kizá- . rólagosan jogosított zálogházra volna : szükség már rég idő óta Esztergomban is, hol a szegényebb osztályok, melyek gyors segélyért legértékesebb holmijaikat vesztik el lelketlen uzsorásoknál, már régóta megérdemelnék, hogy bajaikon egy humánus törekvésű : zálogház fölállításával segítsünk. a kormány csak nagyobb vidéki városoknak ad kir. zálogházat. Esztergom nem tartozik ezek közé. Hála ; az égnek, hogy a mostoha viszonyok- : nál fogva megvont előnyök más réven r találnak kárpótlásra. Az iparbank uj helyiségében elég I tágas tér lesz zálogtárgyak raktározá- 3 sára ; az iparbank már régóta készül az í üdvös intézmény fölállítására. Csak az ; a nagyon sajnálni való, hogy a terv [ még mindig papíron van s az eszme [ megtestesítése még mindig távol. Magán zálogkölcsönzőink lelketlen 3 eljárása ellen már sokszor kifakadtunk. [ Nagyrészt olyan lelketlen emberekből ; állanak, a kik a szükségben szorongó Mi van • . . Mi van egy egy mosolyodtól . . ? Azt csak a jó Isten tudja! . . Fényes kék ég ragyogása, Piros hajnal hasadása, Játszva ingó, játszva lengő Arany szélű bárány felhő, Kózsa bimbó fakadása, Tavaszi nap fénye, árja, Nyári éjnek bűvé, bája, Szerelemnek boldogsága? . . Nem tudom én, hogy mi lenne, Csak úgy érzem, csak úgy sejtem, Hogy ez már mi nd meg van benne ! . . Fdldváry István. Tükördarabok. I. Az elfelejtett. Vén lánynyá lett. Tegnap volt az utolsó bálon, többé ;; nem megy. Fáradt elmével ül kis, kerek ;a asztala mellé, hogy kezét fejére hajtva el- :?! merengjen s az elmúlt est emlékeinek her- ! ■ vadt virágait szakgassa le. Most már csak hervadt virágot sza- Á kitliat, ősz van már előtte, hol bánatosan bolyong, mint puszta tarlón a suhogó szél. szegényebb néposztályt utolsó garasától is képesek megfosztani. Döntsük romba a szívtelen kaszt törekvéseit s vessünk minden időre véget nyomorult üzelmeiknek. Pánzitézeteink csak kézizálogra s ezek közül is főleg csak aranyra és ezüstre adnak kölcsönt. Az iparbank melléküzletének ki kell terjeszkedni mindenoldalú zálogkölcsönzésekre. A vidéki kir. zálogházak felállítása az államnak jól felfogott pénzügyi érdeke szerint jelentős haszonnal fogja gyarapítani államkincstárunkat. De a kormány csak nagyobb vidéki városoknak állít ilyen intézeket. mert tart tőle, bogy a kisebbekben megcsalódnék számításaiban. A kisebb vidéki városok tehát csak továbbra is nagyrészt az uzsorások hatalmában fognak szenvedni. A kormány, ha csakugyan atyailag akar gondoskodni a magyar vidék érdekeiről, ha csakugyan szivén viseli a vidék elhanyagolt s elidült hajait, akkor a hová maga nem állíttat kir. zálogházakat, ott felhívhatná a vidéki pénzintézeket, hogy a kézi zálogüzletet a kir. zálogházak összes tárgyaira terjesszék ki s ezáltal nyújtsanak módot, hogy a magyar vidék megmene- kedjék lelketlen zálogadói nyomásától. Országszerte élénken érzett haj az, hogy a zálogintézmények ügye a vidéken szörnyű ziláltságában s szabadosságában már-már csapásszerű eredményekkel jár. A polgári osztály napról-napra silly ed, mert pillanatnyi szükségleteire megrendült hitele mellett csak óriási kamatokra kap magánkézből segítséget, a miben van ugyan kárhozat, de egyéb aligha. Igen óhajtanok ha iparbankunk mentül előbb megnyitná uj csarnokának ajtait s ha az egész magyar vidéken a zálogadási kérdést részletesen átalakítanák s tősgyökeresen megjavítanák. Mert a.vidéki zálogüzlet a mostani stádiumban van olyan kárhozatos és rosszlelkű, mint a fővárosban néhány esztendő előtt burjánzott Held für Alles féle haramiatanyák. Ha ezek ellen egyértelműi eg ki tudott fakadni a fővárosi sajtó s eltörlésüket ki bírta vívni, csináljon az összes vidéki sajtó is a mostani tűrhetetlen vidéki zálogüzleti viszonyok ellenében frontot s követeljen jobbat és becsületesebbet! A városi major. — Napirendre való kérdés — Mindenek előtt t. szerkesztő ur pénzügyi szempontból kellene a városi major felől nyilatkoznom, de engedje azt más alkalomra. Szegényes állapotunkat tekintve valóságos szenvedés a városi major sorsát elnézni s az ellene felmerülhető véleményeket elhallgatni. Hogy mily óriási áldozattal jár a major fenntartása, azt mindenki tudja s épen azért egészen időszerűnek tartjuk a kérdést egy kissé megszellőztetni. Bár mint szeretnek is, ha már most mutathatnék ki azt, hogy a városi major telhetetlen gyomorhoz hasonlít, a melyet tele tömni soha sem lehet, nem tehetjük ; mert a személy és vagyon biztonságot tartjuk mindenek fölött elsőnek, tehát a delog pénzügyi oldalát egyidőre mellőzzük. A város majorja tudvalevőleg oly hetyen van, hogy továbbra is ott hagyni korszerűtlen mulasztás volna. Korszerűtlen mulasztás mondjuk egész enyhén, mivel elvégre is a polgárság vagyon biztonsága csak úgy lesz kellőleg megóva, ha szakítunk a régi sallangokkal és a tűzoltói eszközöket minden észszerűség szerint egy helyre összpontosítjuk. A mostani állapotot comicusnak lehetne nevezni, ha attól nem kellene tartani, hogy végre is tragikus lesz; mivel tűz-vész esetében, mire a majorból a lovakkal a városházához érnek, s onnan a tűzhöz, akkorra már rendesen nincs mit oltani. Mig ellenben, ha a majortól egyenesen a tűzhöz lehetne hajt ni, aknor sok esetben könnyen lokalizálható lenne a veszély. Tehát a régi sallanggal feltétlenül szakitanunk kell. De a major ott nem hagyható. Megmondjuk az okát. Először, mert a legutolsó faluban sem találjuk azt, hogy a falu bikái a falu közepéig sétálva : veszélyeztessék a személy biztonságot. Hát még nálunk, a hol mégis csak „városon vagyunk.“ Nálunk pedig épen úgy van. A vadak spanyol ízlés szerint vágtatnak Lelke tegnap még vidám leánykák aranyos sergében volt, s bár keblében ott pihent a csalódás fullánkja, még is vigadott, hiszen hattyúdala volt. Ma már otthon ül és egyenként vesz búcsút a bolió ifjúság emlékeitől. Napiócskáját, mely annyi szép bál emlékét örökítette meg lapjain, tüzbe vetette, s annak lobbanó, kialvó lángjánál vesz búcsút a legszebb időktől. Vénleáuy lett. Társnői mind férjnél vannak már, s mint menyecskék vesznek részt a bálokban. Öt pártában feledték mind a mellett, hogy tán a legtöbbet álmadozott köztük. Eleinte haragudott, hogy őt nem veszik észre, az tán busult, könnyezett, most már nagyon közönyösen veszi, megbékiilt a sorssal. Csak tán akkor busul el lelke, ha egy ifjú arcra gondol. Aztán újra kiveri eszéből, mással iparkodik foglalkozni és igy tanul — feledni. Levelet hoztak neki. Egy darabig resz- ketés fogja el, mert a vonások nagyon ismerősek előtte. A bűtelen ifjú írja, ki mást vett el. Beteges neje meghalt s most régi érzelmeit követve, őt kéri meg, A halovány, kijátszott leány megvetve veti el a levelet. „Soha, soha!“ mormolja maga elé. Kezére támasztja fejét, s egy ideig némán bámul maga elé. Végre a levelet újra előveszi, Az van még a levél végén Írva, hogy három kis árvácskája van neki, kiknek jó anyát akar szerezni, édes anyát, teve hozzá. Az egykor elfeledett leány arczán egy nagy köuycsepp futott végig, s kezeit ösz- szekulcsolva lágyan suttogá: — Akkor hozzámegyek, II. Korcsolya leczkek. (A. naplójából) Együtt mentünk le a jégre Editkével, illetőleg no nemcsak Editkével. de a papával és mamával is. De ezek nem éltek most rám nézve, valamint más se a népes korcsolya-pályán s úgy tetszett, mintha csak mi ketten voluáuk kerek e világon s nekem nincs egyéb hivatásom, mint Editke kecses lábait silabizálni bele a Korcsolya ábécéjébe* Kezdetben nehezen ment. Ha kissé szorosabban vontam magamhoz, világért se akarta elhinni, hogy ez a gyakorlathoz tartozik: ha pedig elbocsátottam karját, akkoz halálra ijedt, s olyan esdeklő tekintetét vetett rám, mintegy csapdába került mókuska. Félt az elcsúszástól, mint a tűztök Avval fenyegetett engem, hogy ha elengedem esni, akkor Ő tüstént meghal, nem viselheti el azt a szégyent. Én persze megesküdtem, hogy ha a világ is esik ki lábaink alól, még akkor se engedem elcsúszni. Mentünk tovább. 0 egyre ügyesebben lejtett mellettem, kecsesen, bájosan s már-már alig kapaszkodott karomba, s csak akkor éreztem karját, mikor — én szorítottam meg. De a felszabadulásról hallani sem akart. Hiába biztattam, bátorítottam, ő napról-napra halasztotta. Én pedig nem nagyon sürgettem. Egy nap a mama a buffetba plántálta magát, a papa pedig egy sarokban politizált, Editke velem suhant a jégen. Fejecskéjét kissé oldalt tartotta, mintha váltómra hajtaná s nem durczáskodott, mikor közelebb vontam keblemhez. Elmerengett valami ábrándos gondolaton, s vele ábrándoztam én is. — Editke, maholnap már nem megyünk ily szép párosán együtt. — Miért? — Egyszerűen, mert már nincs szükség vezetőre. — De igeu is, pattogott ő vissza, igen is, hogy van. — Én soha sem fogok merni egyedül korcsolyázni. — Meg, mert — — — Mert? — Távoznom kell. Nem tudom megmondani haragos, vagy sajnálkozó tekintetett vetett-e rám. — Menjünk, mondá lassan.' Suhantunk tovább. Elkonoorodtunk mindketten s akaratlanul a bokrosabb helyre, korcsolyáztunk. — Edit kisasszony, mondám, miféle emlékkel búcsúzzam ? — A milyet csak kíván. — Én egy kis hímzést kívánok, rajta egy szóval. P — S ez? — Szeretlek. III, A színésznő. 0 is csak úgy tett, mint a többi. Könyben úszó szemekkel nézett vissza a szülői ház felé, midőn az éj homályában fpQT” Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva.
