Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 21. szám

az eszközöket, melyek a czél elérésében segítségünkre lennének.

Bár egyletünk kezdeményezőkép lépett fel, mégsem válik előnyösen ki többi társai közöl. Bár első kezdeményezésünk sikertelen maradt: meg kell kísérelni másodszor harmadszor s tudja isten hányszor, mindaddig, mig nem sikerttlend iparostagtársainkat dermedt álmaikból felvernünk.

Az 1879. év május 5-én tartott választmányi ülésünket Jónás János iparkamrai tisztviselő szerencséltette látogatásával, az iparügyekről tanácskozván azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy az ipartársulatok ügyét akként kellene módositani, hogy a társulatba lépést kötelezőleg kellene kimondani, azonkívül első fokú iparhatóságul az iparosok és kereskedőkből alakítandó kényszerbizottságot kellene fel- állitani Il-od fokú iparhatóság lenne a város és környék ipartársulatainak választmányából alakult iparbizottság s végre az ezekből alakítandó országos bizottság lenne a 111-ik fokú iparhatóság.

Az 1872. évi ipartörvény 58. §-ának 2-ik bekezdése azt mondja:

Az iparos oly segédet fel nem fogadhat, ki az elébbi munkaadóval kötött szerződésnek törvényes megszűnését nem igazolja. A törvénynek ezen rendelete bírta egyletünk választmányát arra, hogy más városok példájára a segédek közt kiosztandó munkakönyveket nyomasson s ez által a munkaadóknak a törvényes elbo- csájtás igazolását megkönnyítse.

A tisztelt közgyűlés elhatározásától függ ezen munkakönyveknek miként leendő kiadása.

Mint tudni méltóztatnak egyletünk felügyelete alatt már régebben szövetkeztek egyleti tagjainknál levő segédek avégből, hogy az idegenek, addig mig munkát nyerhetnek tisztességes és a jó erkölcsöket meg nem sértő lakást, a megtelepedett segédek pedig megbetegedésük esetén kórházi ápolást nyerjenek.

A nőssegédek részére az egylet választmánya még azon kedvezményt is megadni hajlandónak nyilatkozott, hogy megbetegedésök esetén

orvosilag igazolják betegségüket s a kórházi napi illetménynek megfelelő kárpótlást nyerjenek.

Alakult azonban a közelmúltban a segédek közt egy hason irányú egylet, melynek elnöksége részéről felvettetett azon kérdés, nem lenne-e a társulat tagjainál levő segédek önsegélyzési vagyonával együtt ezen uj egyletbe olvasztani.

Nincs szándékom a közgyűlés elhatározásának elébe vágni, és csak annyit jegyzek meg, hogy bármennyire pártolója legyek is a nevezett uj egyletnek, nem tartom helyesnek, hogy oly könnyedén odadobjuk a meglevő és czél- szerűnek bizonyult jót egy alakulófélben levő és bizonytalan kilátású egylet karjaiba, mert nagyon is megfontolandó ám, úgy a munkaadók mint a segédek részéről azon körülmény, hogy itt havi 20 kr. befizetésének kötelezettsége mellett van szálló is meg kórházi ápolás is, az uj egyletben pedig 40 éves korig havi 30 kr. az fölül havi 60 kr. fizetésének kötelezettsége mellett csak kórházi ápolás van kilátásban. Kívánjunk az uj egyletnek gyarapodást, erősödést, de egyelőre ne ölelkezzünk, hanem várjuk a dolgok fejlődését.

Végre szabadjon megemlítenem, miszerint társulatunkhoz tartozó ifjúságunk a lefolyt 1879 év folyamán a székesfehérvári iparossegédek képző és segélyző egyletének meghívása folytán, az országos kiállítás alkalmával ugyanott megtartott III-ik országos ifjúsági vándorgyűlésen küldöttségileg szintén részt vett.

Ezeknek előterjesztése után nem marad más hátra minthogy újból és újból felkérjem minden tagját ez egyletnek, miszerint vállvetett együttműködéssel iparkodjanak lendíteni saját ügyükön, csak úgy lehet remélleni iparos ügyeinknek már a közel jövőben történendő javulását, mert hiszen nagyon is ráillik szegény zaklatott iparososztályunkra koszorús költőnk azon mondása: Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!

A közgyűlés.

Elnök Neumayer Károly a közgyűlés határozat^képességetkim^ mindenek előtt melegeu

emlékszik meg az egylet elhunyt alelnökiről Hau- bentaller Jánosról, kinek emlékét jegyzőkönyvileg aj ánlj a megö'rökiteni.

Általános tét: zés közt elfogadtatik.

Egyleti jegyző felolvasta a jegyzői jelentést, mely a legjobb benyomást szülte, s. mely a ímin- kakönyvekre vonatkozó rész kivételével tudomásul vétetett.

A munkakönyvekre vonatkozólag jegyző maga kezdé meg az értekezés folyamát utalva jelentésére, kérve a közgyűlést, hogy határozatot hozzon.

Beliczay Gyula erre nézve utal a nehézségekre, melyek a közgyűlési érdemleges intézkedéssel járnak. Ajánlja, hogy korlátlan intézkedésre hatalmaztassék, illetve utasitassék a választmány.

Elnök arra emlékeztet, hogy minden határozat illusorius, mig azt végre nem hajtják. Az itteni határozatnak csak akkor lehet eredménye, ha a munkaadók szigorúan ügyelnek annak megtartására. Nézete szerint, mit a gyűlésnek elfogadás végett ajánl, legjobb lenne a munkások bizonyítványait az elnökségnél letenni és a munkakönyvét a munkaadónak odaadni.

Waldfogel erre példákat hoz fel, mely példák nyomán elfogadja Beliczay indítványát az elnöki módosítással.

Kovács Albert az elnöki módosítást elfogadja, de ezt határozatiig úgy kívánja kimondatni, hogy ez szabály legyen minden egyesületi tagra, mely szabálynak eleget tenni erkölcsi kötelesség.

Kovács Albert javaslata határozattá emeltetik.

A számadások felolvastatván, tudomásul vétettek és a fő lm ént vény a pénztárnoknak megadatott.

Az évi jövedelem 10% azaz 12 frt. 40 kr. törvényértelmében iparezélokra leun fordítandó, ezt az iparoktatási alapra rendeli a közgyűlés adatni.

Az elhunyt alelnök ’helyébe alelnökül Magyary László egyhangúlag közfelkiáltással választatik meg.

A választmány * l/3 része kisorsolandó lévén, kisorsoltalak Kamiss Károly, Taxner Károly, Prom- mer József, Waldfogel József. Ezután a szavazás a négy kisorsolt és Magyary László alelnökké lett megválasztása folytán megürült ötödik választmányi tagságra megejtvén, megválasztattak: Kamiss Károly, Prommer József, Waldfogel József, Irányi Géza, és Olmosy József urak.

Elnök előadja, hogy indítványokat a közgyűlés előtt három nappal kell vén bejelenteni, mintán ezen alakiság szerint indítvány bejelentve nincs, a közgyűlés tárgysorozata kimerittetett. Köszöni a tagok szives figyelmét és részvétét s a gyűlést befejezi.

Hírek

— Kruesz Kryzosztom pannonhalmi főapát betegségéből felgyógyult. Örömmel regisztráljuk a hirt, melynek örülni fog városunk minden polgára.

— Az illetéki eg yenmérték ügyben leérkezett a mivisteri leirat, mely a 10027 frt. 78 ké. egyen- érték követelést 2323 frt 18 krra szállítja le és

barata leszen. Arany János remek „Toldi‘-ja — tudjuk — Ilosvai Péter históriás éneke nyomán készült; de azért kinek jutna eszébe, e remekművet utánzásnak mondani? Ha valamikor, úgy ez esetben bizonyára áll Erdélyi János mondása: „a tárgy semmi, ellenkezőleg miuden a feldolgozás." Avagy nézzük a képzőművészetet. Mi adja vissza hivebben a természetet, mint a photographia, mely napjainkban már oly nagy tökélyre emelkedett, hogy az — a hölgyek nem kis bosszúságára — az arczon levő foltokat, szemölcsöket és karczolásokat is megörökítheti? S ez még sem művészet. Avagy gyönyörködhetnénk-e az oly szoborműben, mely az embert — csupa természethűségből — tinóm fekete hajjal és szempillákkal ábrázolná ? Egész határozottan felelhetjük, hogy nem ; mert a művészetnek — még a köz felfogás szerint is — eszményitnie kell a természetet.

Eszmény! mily bűbájos szó! Mely ifjúnak vagy leánynak ne volna eszménye? Noha „száraz professor" vagyok, — nem tagadom — van nekem, s kétlem, hogy ne volna Kegyednek is. És hogyan ne törekednék eszmények után a művész, az örökké ifjú genius? Az eszmény nevezete alatt — Plato nyomdokain haladva — általán véve még most is oly világot szokás érteni, mely sokkal nemesebb és tökéletesebb annál, a melyben mi élünk. De az aes- thetika manap már nem ily eszményről beszél. A művész csak azt a világot ismeri a melyben él ; más világot még a legmerészebb pliantasia sem képes teremteni, s legföllebb is annyit tehet, hogy a földi dolgoknak nem tetsző tulajdonait mellőzi, a kedveseket pedig fokozza. Igen, de lehetséges-e az valójában? Hiszen a hibáktól ment ember megszűnnék ember lenni ; fokozott szépségekkel pedig ideál helyett torzképpé válhatnék ! Ha tehát feuuebb azt állitám, hogy a művészetnek eszményitnie kell, ez alatt korántsem azt értettem, mintha a természetnek oly szépségeket kellene tulajdonítanunk, milyeneknek az nincs birtokában, vagy hogy azokat, melyekkel bir, fokoznunk kellene, — ezt egy igazi művész sem foghatja igy fel. A tájképiró, a történeti — és genre- képfestő, a szobrász, az epikai, lyrai és drámai költő, a zeneszerző és a színész — lia valamely tájat, alakot, cselekvényt, érzelmet avagy szevedélyt akarnak előállítani mindig te r m és zetie sség után törekj szenek, és szerencséseknek vallják magukat, ha a természetet alakítás dolgában megközelíthették; s a ki azt e tekintetben legjobban megközelité, az érzi leginkább, mennyire távol van még attól. Hogyan lehetne tehát szó a természet szépségeinek fokozásáról? Vájjon ki akarná szebbé festeni az eget, ill; - j tossabbá tenni az erdőt, erősebbé a fájdalmat és ! magasztosabbá az örömöt, mint a milyen valósággal ? j Mhdeu vonás, mely azt fokozni akarná, karikatúrává leune ; mert a természet a maga szeut egyszerűségében a művészre nézve — ki Gőtlie szerint annak „ura, de egyszersmindt rabja is" — minden ha elérhetetlen eszmény leend. Greguss Ágost meghatározása értelmében „az eszményt nem nevezzük valami el nem érhető, valósitbatatlan, felleges tündérnek, melynek nem egyéb a czélja, mint beuuünket hiába való vágyódásban elemészteni, banem nevezzük az eszményt azon eszmének, mely a képet, melyben feltűnendő, megtalálta, s a szépmtíből mint ennek lelke sugárzik elő."

Nálunk talán sóba sem Írtak és beszéltek többet az eszményről, mint Kazinczy korában. Maga Kazinczy — a német idealisták, különösen Ficbte és Schelling nyomain indulva — „szépítés" értemé- uyében felfogott eszményítést tartotta a művészet fő feladatának. Kölcsey szintén ezen nézetben volt; bár a nem idealizált természetet sem zárta ki a művészet köréből. Berzsenyi az eszményítést kicsinyes aprólékosságokig, — mondhatnék — szavakig űzte ! Bajza már határozottabban fejti ki idealistikus néze- | teit, mint előzői ; szerinte is fő feladata ugyan a j művésznek a tárgyak idealizálása, vagyis „a terméI szetnek a lehető tökéletig való megnemesitése," de i azért később ő maga is elismeri, miként „az aes- thetikai szép a természetből van a művészi világba által véve, mely ennek levegőjén azután elváltozik és ott idealitást nyer." Különben Bajza ekklektikus, ki a természetben elszórtan előforduló szépségeket akarja a művészetben egyesíteni; pedig — Horvitz szavaival élve — „inkább remélhetnék, hogy a szétmorzsolt gyémánt töredékeiből ismét ragyogó egészet alkothatunk, mint hogy az egyes szépségeknek összetétele folytán hatványozott szépet nyerünk." E kor idealistáinak legkésőbb hive Szoutágh Gusztáv volt, ki még „ideális felső fok“-ról is beszél.

, Részemről a dolgot úgy fogom fel, hogy a

szép teljesen meg van ugyan a természetben, de bizonyos körülmények által eltakarva, — hogy úgy mondjam — lappangóvá téve; igy tehát szükség van valamire, a mi azt felszabadítsa és ny lvánvalóvá tegye. Azon valami pedig, mely azt iVLzaóaditja, azon mesterség, vagy — ha úgy tetszik — művészet s a természettel való azon bánásmód, mely azt eszközli, bogy a természetben létező ezen szép hatóvá legyen, a művészi c o m p o s i t i o.

Mit szol tuuk cselekedni, ha a természet szépségeit élvezni óhajtjuk? Vájjon, ha valamely táj felieméiben gyönyörködni akarunk, annak közepébe állunk-e s az egyes tárgyakat közelről nézzük, hogy a valóság annál jobban tűnjék elő ? Hiszen ez annyi lenne, mint fáktól nem látni az erdőt ! Sót ellenkezőleg bizonyos távolból és lehető magas álláspontról szoktuk szemlélni a tájat, a lionuét a tárgyak sorozatát már egészen máskép látjuk, mint a minők azok valósággal, s a valóságból kövesebbet figyelvén meg, annak — úgy szólván — csak kivonatát élvezzük, vagyis az álláspont helyes megválasztása által a valóságot rend e z z ü k, él vezetünk tárgyává alakítjuk, componáljuk. A tájképfestő alakítási ténykedése szintén nem egyéb ; eljárása ugyanez, csak hogy még szigorúbban alkalmazva. A képiró nem elégedhetik meg azzal, a mivel a tájszemlélő megelégedett; ő kénytelen azt a képet még egyszer átalakítani, átteremteni: s igy, ha már a szemlélő is csak kivonatát élvezé a valóságnak, akkor a képiró még ezen kivonatból is kivonatot csinál, annak — úgy szólván — csak essentiáját mutatja fel.

Sokkal nehezebb kérdés az, vájjon az emberi test és lélek szépségeinél ugyanezen viszony mutatható-e fel a művészet és természet között. E részben — mondják az idealisták — a természet nem mutat fel eszményképeket, s igy egyedül a művészet teremthet olyanokat ; s abban csakugyan igazok is vau, hogy az élettelen természetben sokkal világosabban, felfoghatóbban nyilatkozik a szép, miut az erkölcsi világban : mert mig a természet szépségeit teljes nyugalommal, zavartalan kedélyhangulattal szemlélhetjük és tanulmányozhatjuk, addig az életnek költői és tragikai oldalait soha sem fogadjuk oly lelki nyugalommal, hanem többnyire a mi érdekeink szempontjából, a mennyiben t. i. azok a mi életkörünket is érintik, * talán mi is cselekvő vagy