Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 21. szám

Esztergomul], évfolyam. 21. szám. _________Csütörtök 1880. márczius ll-én.

Z

TE R* 151OM Vhike

Városi és megyei érdekeink közlönye.

Előfizetési-ár :

egész évre........................................6 frt. — 1er.

fél évre.............................................8 „ — „

évnegyedre............................................1 „ 50 *

E

gyes szám: 8 kr.

As előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők.

Megjelenik :

hét enk é n t kétszer

vasárnap és csütörtökön.

Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek.

A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez,

SZÉCHENYI TÉPV QJ-IK SZÁM ALATT, intézendők.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Rudolf IréttöFftkii

eljegyzé a belga király leányát, József nádor unokáját Stephaniet.

Az örömhír visszhangra lelt minden magyar szivében, annak kifejezést adni nekünk is kötelességünk.

Az első egyesült ipartársulat 1879-ben.

— Jegyzői jelentés a közgyűlésen. —

Igen tisztelt közgyűlés!

Ismét egy év enyészett el. Gyorsan repülve távozott tőlünk. Sebes rohanásában mindent magával ragadott, mi útjában állott; csak reményünket hagyta meg az iparügyeknek közel jövőben leendő javulása iránt. Okulva a múltnak mulasztásából, megedz ve jobb sorsunkért való küzdelmünkben, újult erőre, vállvetett együttműködésre és kitartó munkásságra van szükségünk, hogy a jelen év eredménytelenül | ne maradjon az iparügyek nagygyá fejlesztésé- j seben és az iparosok sorsának javításában.

A lefolyt évben 3 közgyűlés és G választmányi ülés tartatott. Vájjon ezen ülések nem voltak-e meddő vitatkozások, hasznára voltak-e általában az iparügyeknek azt megítélni az igen tisztelt közgyűlésre bízom ; de hogy ezt megtehessék, engedjék meg, hogy gyenge tehetségemhez képest hű képét adjam azon munkálkodásnak, melyet az egylet választmánya az

iparügy emelése érdekében kifejteni jónak látott.

Ha az iparügyet általában tekintjük, úgy be kell ismernünk, hogy az a lefolyt évben óriási lépéssel közeledett ez áljához s hogy ezen lépésre épen hazánk iparos egyleteiben meg- i indult mozgalmak szolgáltatták az erőt, az is elvitázhatlan tény.

A limit 1879. évben megtartott orsz. ipar- congressuson társulatunk is képviselve volt s igy tényleg is részt vett azon határozatok hozatalában, melyek az ipar emelését czélozzák s melyek megbecsülhetlen eredménye még a jelen országgyűlés folyamán kétségtelenül feltüntetve leend.

Nem kevésbbé fontos mozzanata a lefolyt 1879. évnek azon körülmény is, hogy Esztergom összes ipartársulatai, egy általános iparosgyűlést tartván, kebeléből egy öttagú küldöttséget menesztett Budapestre felkérendő az iparügyért lelkesülni tudó országos képviselő- ! két a II. orsz. iparos congressus határozmá- nyainak az országgyűlésen leendő támogatásukért.

Ezen bizottság több befolyásos országgyűlési képviselő által kedvező biztosítást nyert az iparügy védelme tekintetében.

De tudomásul kell iparegyletünknek venni még azon körülményt is, hogy ezen öttagú küldöttségben társulatunk d tag által volt képvi- 1 solve. Örvendetes jelensége ez azon bizodalomnak, melylyel Esztergom összes ipartársulatai a mi társulatunk iránt viseltetnek.

Másrészt pedig azon kell lennünk, hogy egyletünk irányában nyilvánult ezen bizalmat továbbra is fentarthassuk és kiérdemeljük. Ne csak czimében hordja egyletünk az első nevet, hanem első legyen mindazon tettekben is, melyek az annyira zaklatott iparosztály jobb létét czélozzák.

Az 1879. év jan, 26-án tartunk rendes közgyűlésünk megbízásából egyletünk részéről megtétetett a kezdeményezés egy nagy általános ipartársulat megalakítása czéljából, de fájdalom, egyletünk ezen önzetlen törekvése a társegyletek kicsinyes féltékenységén hajótörést szenvedett és nem lehetett egyetértésre jutni azon legszentebb ügyre nézve sem, melyet pedig minden iparosnak olsőnek kellene tekinteni: az iparoktatást. Városunk derék polgár- mestere az első esztergomi ipartársulat kezdeményezéséből kifolyólag összehívta a társegyleket az iparoktatásról tanácskozni. Meg is bízattak az iparegyletek elnökei, hogy társulatukban ez ügyről tanácskozván az eredményről polgármester urat a majdan tartandó együttes tanácskozás czéljából értesítsék.

Mintha csak átok súlya nehezednék az iparos osztályon, mindennel inkább törődik, csak saját ügyével nem. Pedig uraim, a ki szeretné elérni a czélt vagyis hogy az iparügy fejlődésnek, javulásnak induljon, annak szeretnie kell

lehetnek reánk. A csupán csalódást előidézni törekvő utánzóra nagyon is rá illik Agesilaos király lakonis- rausa, a ki egy, a fülemüle hangját tökéletesen utánozni tudó dicsekvőnek azt felelte: ,Barátom;

hallottam magát a fülemülét!" A valódi művész nem vak utánzója a természetnek ; ő kiválogatja ugyan abból a czéljának megfelelőt, de azután felruházza azzal, a mi nincsen a természet birtokában: az ember szellemével és leikével, s Lessing szerint „ágy alkotja meg a művét, a mint azt a teremtő természet kigondold." A csalódásig hű utánzás — bármily tökéletes legyen is különben — soha sem képes oly érzelmet kelteni, minőt a valódi műdarab; következéskép a műremek által előidézett iHusiénak voltaképi hatása sem magában a csalódásban, hanem inkább az átérzett s z é p n e k érzelmeinkhez való közelebb hozatalában áll.

Ezek után bizton állíthatjuk, hogy ba egyrészről mindenki megegyezik is abban, a mit már Plato és Aristoteles hirdetett, hogy t. i. a művészet a természetet utánozza, úgy más részről minden, még a legcsekélyebb belátásé kritikusnak is el kell ismernie, miként a valós á g n a k p u s z t a u t á n z á s a magába véve még nem művészet. Csak ki a természet képébe önlelkét öntheti át : ki benső világának sugarait áraszhatja el műve fölött, hogy mint Isten a nagy világban, úgy teremtésében ő álljon elénk: kinek színei gondolatokat kifejező szókká lesznek; kinek műve nem hideg tükör-, l.anem tiszta folyóként úgy adja vissza a tárgyakat, hogy képében természetet iássson a néző, — ugyanazon formákat, azon színeket, melyekhez szokott és mégis valamit, mit a természetben nem lát, — a folyó mélyében rejlő kincseket, a dobogó szivet a kép alatt: az a valódi művész! Mert lia valaki pl. a történethez bármennyire híven s a legnagyobb részletességgel tud is valamely eseményt elmondani, koráutse liigyje, hogy elbeszélése 1 lias avagy Maha„ESZTERGOM ÉS VIBËKE1' TÁBCZÁJA.

Aesthetikai levelek.

— egy müveit hölgyhöz. —

IV.

„A természet bájhonának Éltetője az öröm ;

Nagy hatalmát ez üté fel Az egész világkörön.“

így ir a hellén lyrikusok fejedelme, Pindaros, s állításának igaz voltát évezredek tanúsága bizonyítja. Ki ne vágynék öröm és gyönyör után ? Ki ne óhajtana magának kellemes kört, a melyben jól érezze magát ? Házunkat, kertünket, lakószobánkat stb. egyedül azért csinositgatjuk, hogy a szükségesen fölül még gyönyörködjünk is; s tagadhatatlan, mikép eredetileg a művészet szintén csak a gyönyörködés után való vágyból eredt ; mert a műremekek érzékeinkre mindenkor kellemesen hatván, azok bennünk első sorban is gyönyörérzetet keltenek.

Az ezen kellemes érzetek viszonyítása, corabi- natiója ősszhangos egybekötése folytán keletkezett aesthetikai tetszés ugyan ép oly lényeges momentuma minden művészetnek, mint a gyönyörérzet, de azért a művészet tulajdonkópi lényegét sem ez, sem amaz nem képezheti, — minthogy a művészet körén kívül is nagy változatosságban található tel mind a kettő'. Bizonyos rhythmus tapasztalható pb íl kovács kalapácsütéseiben, az asztalos gyalifásában, a földművelők csépiélében ; nem csekély arányosság és symmetria mutatkozik a hölgyek kézi munkáiban, a szobabútorok elhelyezésében, asztal- teritésnél a tányérok és üvegek felrakásában ; és ki tudná jobban, mint Kegyed, mily nagy és finom Ízlést fejthetnek ki a hölgyek a toilette színeinek összhan- gos megválasztásában ?

A művészi előállítás egyik kiváló sajátossága abban áll, hogy kellemes csalódást idéz elő, a mit közönségesen il lus io na k szoktunk nevezni. A képiró művész alkotásának varázshatása alatt valóban látni véljük pl. a havasok borzasztóan fenséges jegét ; sejtjük az erdők méla csendjét és titokzatos sutto- \ gását; látjuk a legelésző nyájat, a bárányok víg | ugrándozását és birkózását, vagy az anyák közönyös I kérődzését. Itt ismét szemléljük a csatát ; figyelemmel kisérjük a lovas csapatok előrohanását; halljuk a kardcsörgést s a dobok pergését ; látjuk a vágtató lovak lengő sörényét ; nézzük a harezolók tüzes szemét ; rémülettel halljuk a haldoklók kínos nyögését, és látjuk azoknak vérfagyasztó sápadt arczát. Avagy mi a színpad ? Csak haszontalan deszkahalmaz volna e hely, mely Schiller szerint „a világot jelenti" ? A rajta szereplők pedig csupán festett bábok? Oh nem! Ott valóban Lear, az Őrült király dühöng; itt gyi- lokra kel a féltékeny Othello ; ott rágalmaztatik Cordeliának érdeme; itt szenved az ártatlan Antigoné. Ezen kedves és elragadó csalódás, mely még a múltat és jövőt is jelenné tudja teremteni, minden műremekben meg van ; maga a mű darab pedig annál tökéletesebb, mennél inkább képes a szemlélőt a mindennapiság köréből kiragadni, s azt egy egészen más, tisztább légkörbe emelvén, rövid időre feledtetni vele a világ bajait. így teliát igaza van Schillernek, midőn a művészetről azt Írja :

„Sie mait mit lieblichem Betruge Elysium auf uns’re Kerkenvand.“

I)e magában véve még ezen elragadó csalódás nem képezheti a művészet tulajdonképi lényegét; s igy az oly hagyományos dicsőítések, minők pl. a Myron tehenéről maradtak fenn, mely — állítólag — oly híven volt festve, hogy egy tigris valóban reá rohant, — vágy a Zeiixis függönyéről szóló, melyet az Parrliasios képe elé festett, ez gedig félre akart vonni, — úgy tartom — csekély hatással