Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 93. szám
Esztergomo n, évfolyam. __ 93. szám. Csütörtök 1880. november 18 án w Városi és megyei érdekeink közlönye. egész évre fél évre . évnegyedre Elöfizetési-ár : 6 frfr. — 1er 3 , — , 1 , 50 „ Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. A Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. ap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, h ŐRINCZ-UTCZA <j)0. SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Rumy emléke. Hányta vetette soká sorsának balga szeszélye. Megtörvén, a mit itt rejt a kicsiny temető. Amcle a mig porlik sokak által a test feledetten, Szelleme feltámad s újra ragyogni siet. * * ' * Sírköve áll; mit a múlt feledett, a jelen lefizette, Adva örök jelezőt az örök életűnek. Légyen a kéz áldott, mely hozzánk fűzi a nyugvót, A tudomány mezején úgy is örökre miénk. * * * Sirjeled elporlott ; hantod feledés moha lepte : Szellemed élt — valamint gránitod élni fog itt. S z ö 1 g y é m y Pere ncz. Rumy ünnepén. Csöndes, szerény irodalmi ünnepét ül ma városunk. A szontgyörgfmezei temető egy ré- gesrég elfelejtett csöndes emberének emlékezetét. Harminczhárom éve múlt, liogy kihullott kezéből a toll, s meghűlt szivében a buzgóság. Azóta az uj nemzedékek figyelme nagyobb tárgyakra tért s a békés sir emlékezete is elhalt. Korhadt fej fa, néhány oda tévedt virág s egy, vén akácz árnyéka alatt pihent az ünnepelt és elfelejtett tudós. Toldy Ferencz nem vezette he a halhatatlanok csarnokába ; Akadémiánk nem választotta meg az ünnepeltek sorába s Rumy daczára annak, hogy érezte a mel- loztetés fájdalmát, csak tovább folytatta munkáját. Munkájának azonban nem volt jutalma. Vannak az irodalomnak is napszámosai, a kiket alkonyat- tájt már nem ismernek. És vannak a tudományosságban is közkatonák, kiknek nevével nem sokat törődnek de vérüket igénybe veszik. Ezek nagyobbak szoktak lenni a hadvezéreknél. Ruinyt még mindig nem ismerik eléggé. Ma sirja fölött elégtételt adunk neki érdemei méltatásával és vigaszt mentünk szomorú történetéből. Nemcsak élete, nemcsak munkássága, de halála is tanulságos. Életéből sok elvet és követni való munkásságából szorgalmat és halálából megnyugvást tanulhatunk. Megtanulhatjuk, hogy az érdemek nem halhatnak meg; az igazi érdemek előbb-utóbb megkapják koszoruj okát. A Rumy-ünnepnek mi jelentőséget tulajdoni tünk. Mikor egy nagyérdemű, kevésbé méltányolt iró sírját koszorúzzuk meg, az a vigasz és lelkesedés húrjait érintheti szivünkben. Vigasztaló a példa méltatlan küzdelmeink között s lelkesítő élet pályánkon. Legyen áldott az a kéz, mely Rumy sírját megjelölte s legyen emlékezetes az ünnep, mely ma a szentgyörgymezoi temetőben foly. A hervadás napjaiban virágot s hervadatlan babért tűzünk Rumy sírjára s nem a gyászos életű törődött tudós szomorú alakja lép lelki szemeink élé, hanoin a mogdicsőitett s a megbókiilt érdemes férfin szelleme. Legyen ma ez b megdicsőitctt s ez a megbékült szellem ünnepelt! Kőrösy László. MF Hmm Szép, dicső feladat az, nemzetközi Írónak és fordítónak lenni ; az egyik nemzetre nézve hozzáférhetővé tenni a másiknak szellemi kincseit, megismertetni egyik ország előtt a másiknek szellemi s anyagi állapotát, törekvéseit és reményeit. Szép és dicső szerep, de hálátlan minden tekintetben : az illető, habár egész életét szentelte is DR- RUMY GYÖRGY KAROLY. (Barabás Miklós korabeli festménye után.) e célnak, működéseivel mindig két küszöb közt áll, és egykoron jobbra is, balra is becsapódnak előtte a halhatatlanság csarnokának ajtói. Egyik nemzet sem ismeri el a magáénak. Az egyik méltán azt mondja, hogy : hiszen idegen iró, aki csak azért irt a mi nyelvünkön, hogy hazáját és hazai költőit velünk megismertesse ; viszont a másik ugyan oly joggal szintén idegen Írónak tekinti, mert hisz nem a hazai nyelvet művelte, nem gyarapította a nemzeti iiodalmat ! Holott voltakép mindkét nemzet részéről érdemelne — ha nem is koszorút — egy- egy babérlevelet legalább. Nagy nemzet alig veszi tekintetbe, nem hogy méltányolja, azokat, kik szellemi termékeit kisebb nemzetben meghonosítják ; hiszen közönsége úgyis elég nagy, meg aztán van neki száz meg száz módja arra, hogy szellemi fersőbbségét érvényesítse. Bezzeg másként áll ez kisebb nemzetekre, mert rájuk nézve valódi érdemet szerez az, a ki költőiket, Íróikat, jó fordításban a világirodalom fóruma elé viszi, és az idegen nemzetet készti meghajolni a talán barbárnak vélt nép szülöttjének szelleme előtt. Ez pedig nehéz munka. Nem hiszi, nem hiheti soha az, a ki meg nem próbálta, mily önzetlenül, önfeláldozón, lelkiismeretesen és lelkesülten iparkodik a jó fordító teljesen visszaadni eredetijét minden árnyalataival, abban lelvén minden dicsőségét, ha költőjét az idegen úgy élvezi, mintha anya- nyelvén irt volna, és teljesen megfeledkezik — a fordítóról. Ez azonban ha sikerül is, fordítója mindamellett csak halvány képe lesz az eredetinek ; mert nincs a világon az a két nyelv, melynek szavai, fogalmai teljesen födöznék egymást ; a fordi- ditóuak tehát olykor kénytelen kelletlen, a magáéból kell pótolnia, és szereucsés az, kinek rokon szellemmel van mib d pótolnia. Könnyű annak, a ki messze föld költőjét lefordítja: ritkáu akad, a ki ellenőrizhetné ; de meggyűl a baja annak, a ki szomszéd nemzet számára fordítja hazája műveit : ennek ezer ellenőrzője támad, a ki számon kéri az eredetinek minden szavát és kérlelhetlenül sújtja a fordítót, mivelhogy fordítása nem hat rá úgy mint az eredeti, melynek bűbájos nyelve — az édes anyanyelv — fülében cseng. Méltatlan dolog tehát p. 0. magyarból fordítót m a g y a r szempontból megítélni. így van ez ma, de úgy volt az a század elején, a midőn a lelkes Rumy első kezdte magyar költők műveit németre lefordítani. Mint repesett p. 0. Kazinczy szive az örömtől, midőn Rumy egy-egy versét — németre lefordította, és minő boldog volt, ha a németek egyikét-másikát még meg is dicsérték ! Pedig költői fordításai elég gyarlók voltak ; de a szerző öriiltT hogy egyátalában akadt fordítója, a német pedig kiérezte így is ez eredetinek szellemi magvát. Kevés volt az mindössze, a mit Rumy e tekintetben nyújtott, Sokkal jelentékenyebb az a szolgálat, melyet hazájának és hazai irodalmának jour- n állsz ti kai téren tett. Ebbéli tevékenysége bámulatos és majdnem hihetetlen, 107 német lapnak, 29 magyar lapnak, 12 latin franczia, olasz és szlávnak, összesen 148. folyóiratnak volt rendes munkatársa, azonkívül (3 német encyclopaediába ezer meg ezer cikket, főleg a Magyar országra vonatkozókat irt. Ha meggondoljuk, hogy csupán a „Hírnök" és „Századunkban félév alatt 202 cikke, és a bécsi „Wanderer 11 évfolyamában nem kevesebb mint 1470 cikke jelent meg, — hajlandók leszünk elhinni, a mit különben egy embertől elképzelni sem tudnánk, hogv Rumy összesen mintegy — 100.000 ezer cikket és értekezést irt. De ezzel nem elég. Életében 20 művet adott ki ; hagyatékában pedig 280 műve találtatott, melyek részint csekély terjedelműek, részint pedig (30 — 100 ivet elfoglalók. Tartalmuk a legkülömbö- zó'bb : az adomák és népdalok gyűjteményétől, eredeti s fordított költemények és novelláktól kezdve a philosophiáig és tlieologiáig, képviselve van itt az irodalom és tudomány minden szakmája, és valóban zavarba jutnánk ha kiakarnáuk jelölni oly szakmát, melyben legalább egy kötetet vagy értekezést nem irt volna, — oly szakma pedig egyátalában nem nevezhető, melyben legalább egy czik- kecskét meg nem eresztett volna ! Rajta ugyancsak beteljesült az a m 0 n d á s, raelylyel bennünket illetni szoktak, hogy t. i.. a „magyar mindenhez ért!“ Ú a polyhistor prototypje, fKJT" Mai szárminlüioz iv melleidet van csatolva.
