Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 93. szám
csakugyan mindenhez értett, vagy legalább is hozzá szólni tudott. Józan észszel fel nem tehető, hogy mindaz, a mit Rumy irt, jó legyen ; ez az ő bámulatos sza- poraságánaS és az emberi ész nagyon is véges voltánál fogva épenséggel lehetetlen. De azt el kell ismerni hogy, habár minden egyéb téren talán a compilatorság fölé nem emelkedett volna is, a hazai tárgyakra nézve lelkiismeretes és lehetőleg pontos ismereteket terjesztett. Egymaga többet tett e tekintetben, mint az összes hazai német sajtó s a német lapok számos levelezői együttvéve. És minő körülmények közt működött Rumy ? Nyugtalan vére, s megférhetlonsége egytk helyről a másikra űzte, úgy hogy nagyszámú családjával — 13 gyermekeivel — nyomorba jutott, mig végre Rudaai bibornok kegyéből Esztergomba került, hol — munkás életét 1841-ben befejezte. Működését tanítványa Majer István ez. püspök 1847-ben, és legújabban terjedelmesen Kőrösy László buzgó fiatal iró méltatták, és az ő kegyelotes buzgólkodá- suknak közönhotő, hogy Rumyuak lázas tevékenysége után pihenő tetemeit emlék disziti. Az a nemzet önmagának emel emléket, a mely elhunyt jeleseinek emlékezetét maradandóvá teszi ! Abafi Lajos. Rumy Európának keletén volt egy szép, nagy és boldog ország. Népei patriarchális egyszerűségben élvezték, hosszú véres harczaik után a béke áldásait. Nem bántotta őket a „nagyzás hóbortja" minden vágyaik minden erényük az egy fogalomban delelt .hazaszeretet." A czivilisátió szárnyain magasra emelkedett szomszédok lenézték ez ősi nyugodtságot, mely nem ismert kedélyrázkodtató, velőt felforgató nagy indulatokat, csak is akkor lelkesült ha határinak egy szélétől másikig felrivallott a „Királyért és hazáért !“ De nem volt e nyugalom élettelen, mert alkotott. Mit ? Irodalmat, fejlesztvén a tudományokat, művészeteket. Rövid évtizedek egy kész, egészséges elemekből álló egészet teremtettek és Európának észre kellett vennie mi történik keleten. E boldog föld Magyarország. Szomszédaink szemét szúrta ez s a külföld szellemi oligarchiájának kicsinylése nem késett mérges nyilait civilisatiónk, tudományosságunk, irodalmunk felé röpíteni. Magyarország nekik egy darab Ázsia, Step- pen-Land vala. Igyekeztek is kulturviszonyainkat ■ „ESZTEBGSM IS flBÍII" TÁRCZÁJA. Huny ®mlék®i®t®. „A derék nem fél az idők mohától A koporsóból kitör és eget kcr.“ Bemenj i. Kié o sir, e puszta, elhagyott?.. Ki alszik itt e uéma hant alatt?.. Vándor, kit útja egykor erre vitt, Kinek nyomába pusztaság maradt?.. Ki alszik itt, hogy megjelölni őt, Egy kisded fejfa sem juta neki?.. Hogy nincs, ki értté könnyeket ejtene... Vagy nincsenek tán itt szerettei?.. Szegény Rumy, tied e sirhalom, Te alszol itten elfeledve rég, Nem jön o sirhoz senki résztvevőn... Mit is tehetne puhult nemzedék?.. Szerelmi kéjbe elmerülni jobb... Feledni minden szépet és nagyot... Kinek mi gondja, hogy ki volt Rumy?.. Elég ha élt, elég ha dolgozott. Szegény Rumy, az élőt tengerén, Te ott valál a küzködők között, Sajkád repült Scyllán s Charybdisen, De szirtho — hála! — még se ütközött. .. Te ott valál, hol „tenni** volt a szó, Zászlód viharban, vészben lobogott ; De fájdalom, az érdem koszorú Soh’ sem övezte munkás homlokod. Már életedben elhagyott a nép, — A nagyvilág rideg és mostoha — De bár mint tört az ármány ellened, Csüggedni lelked nem tudott soha!.. Az ellen száma végtelen vada S talán az ármány volt a legkisebb, nemcsak, lianem társadalmi és politikai életűnk legapróbb nyilvánulásait ferde világításba, helyezni. Európa hitt nekik sokáig, és e hittel bizonyos érdekeltség költ hazánk iránt, mely mint napjainkban Bokhara és Khivába, úgy azon időben hozzánk vezeté különböző nemzetek tudós és tudatlan tou- ristáit, kik aztán legbadarabb dolgokat habartak össze hazánkról olvasóik számára. Hisz a XIX-ik század második felének első tizedén U egy Löher F.el kelle találkoznunk, hogy a bajor sörtől elnyálkásodott epéjével irt „Die Magyarén und andere Ungarn“ czimtí munkájára megbotránkozzélc maga Európa is. Sokáig ismertek bennünket félre, mert sokáig félre vezettettek. Küzdöttünk mi e balvélemények ellen, de szavaink elhangzottak a pusztában. Sokkal alkalmasabb fegyverül szolgált védelmünknek, midőn több joies hazafiak, a korukban egész hegemóniát nyert német nyelv és tudomá- uyosság apparátusával állták el a harezsorokot, védve, támadva. Német nyelven magyarul Írtak ezek. Paradoxon ez? Nem. Magyarok voltak szívvel lélekkel, nyelvük volt csupán német, hogy írjanak a németnek, megczáfolják vádjait, és védjék kultúránkat. Ezeknek köszönhetjük, hogy megismerni kezdett bennünket a világ olyaknak, mint milyenek valóban vagyunk. Ezek voltak nemzeti kultúránk eloharczosai, hírnökei. Ezek törték meg a balvélemények és elfogultság jegét ; ők az ösvény melyen a czivilizatió velünk szövetséget kötött. Nagyok ezeknek érdemei, és maradandók. Rumy ezek közé tartozik. Nem korszakalkotó hanem humanistikus irányú és szorgalmú encyklo- paedista. Rényí Rezső. Rumy Amáliától, a ma ünnepelt tudós leányától következő sorokat vettük : Tekintetes Szerkesztő ur! Ismeretes azon nagy mérvű buzgalma s tevékenysége, melylyel egy elfeledett iró életrajza megírásával, annak emlékköve felállításával kifejtett. Boldogult atyám dr. Rumy György életrajza megírásával kettős czélt ért el, emlékezetbe hozta az életében kevesek által méltányolt s már nagy részt feledésbe ment szorgalmas iró munkálkodásait, ez által a magyar irodalom történetnek hálás szolgálatot tett, másrészről a boldogult család tagjainak még életében megszerezte azon édes megnyugvást. hocfv boldogult atviok érdemeit. — az életrajz megírásával és az emlék ünnepély megélésével méltányolni látják. Önzetlen nemes buzgalma magában hordja a dicséretet és érdemet. Szives fáradozásaiért fogadja tek. Szerkesztő ur hálás köszönetemet s azon kivánatomat, miszerint tek. Szerkesztő urat a Mindenek alkotója élete késő véghatáráig jó létben s friss egészségben tartsa meg, hogy még sok ily nemes szolgálatot tehessen a hazának s a magyar irodalomnak. Sajnálom, hogy boldogult atyám emlékünnepélyén elaggott korom s beteges állapotom miatt meg nem jelenhetek, igy szóval nem mondhatom el hálás köszönetemet. Még egyszer hálás köszönetét s kiváló tiszteletét nyilvánítja alázatos szolgája : Üzv. Vattay Mihály né Mezö-Telegdről. szül. Rumy Amália. Rumy Gyula az ünnepelt tudós fia következő emlékkölteményt küldött | hozzánk : j Hier ruht dér beste Mann dér Welt, als Menseh, Vater, Gelehrter, | Als Paedagog und Humanist, als denkender bewárhter, , Als treu’ster Kámpfer seiner Zeit ! (für Freiheit, Wahrheit, Reclit) und ohne | Rang, Einst lauschten Ungarn’s Söhne all, wenn RVMY’s Stimm erklang. I Sein Lebenslauf war Bitterkeit, nebenbei Armuth und Hohn, Erst jetzt nach dreissig drei Jahren folgt ihm dankbar dér Lohn. Sein Lohn ist diesel’ Denkmalsteiu, Dér Wand’rer geht — Verehrter ! Wünscht ailes in dér Welt zu sein Nur kein Poët, Kein Gelehrter. Ahporismik. Dr. Rumytól. — Kiadatlan kézirat. — A‘ nemesség, melly szűkölködik nemes tulajdonságokban, sokkal rosszabb a koldusságnál. Igen helyesen Kotzebue azt mondja „Herr Egy uj könyvről. — Rumy élete. — Sokkal tanulságosabb elolvasni magát a könyvet, mint annak ezen — talán avatatlan — ismertetését; de ismerjék el — czikkem- nek is van egy előnyös tulajdonsága, az, hogy meglehetősen rövid. Kőrösy könyve Rumyban egy oly alakot mutat be irodalmunk legmozgalmasabb s legtermékenyebb korszakából, Kazinczy, Kisfaludy és Vörösmarty idejéből, kiknek nevével az akkori folyó iratokban lépten nyomon találkozunk de a kiknek nevét hasztalanul keressük az irodalom történetben. Kora félre ismerte, elítélte sőt hazafiatlansággal vádolta őt; az utókor elfelejtette nevét s jeltelenül hagyta sírját Esztergomban a szentgyörgymezei temetőben. Kőrösy könyve megczáfolta a hazafiatlanság súlyos vádját, felelevenítette a hírneves tudós és sokoldalú iró emlékezetét, elismerést nyújtott félszázadra terjedő munkásságának és sirkövet emelt elfelejtett sírjára, Hogy hogyan Ítéltek Ruinyról kortársai azt tömörösebben foglalja össze Bajza, a magyar kritikusok atyja a következő epigramban : Mit tótul gondolsz, elmondasz konyhadiákul, Rossz német nyelven végre lenyomtatod azt. Tartson meg tova is bölcs szándékodban Apollon Tőled egy uj bábéit várhat az emberi nem. Ki volt Rumy? — Irodalmunk egyik ritka szorgalmú közharezosa. Született Iglón Szepes megyében német nyelvű református szüléktől. Nyelvünket csak 19 éves korában sajátította el midőn tanulmányainak folytatása végott alt őr táj ban a hires dobreczeni református collegium tanítványai közé lépett, Debre- czenből Gőtingába ment az ottani hires egyetemen harmadtól évig bámulatra méltó szorgalommal tanult és terjedelmes tudományossága encyklopaedistává képezte ki magát. 28 éves korában meghívták Késmárkra, hol bárom éven át tanította a mennyiségtant és német philoMindegy — te küzd tél hősen bátorán, De fájt belül, sajgott a lelki seb. S nem volt elég, hogy elhagyott a nép, S az önzés, ármány szórta rád nyilát, Távoznod kelle, készte a nyomor, Onnan, hol bölcsőd sírva ringaták ; Távozni kelle, más hazába el, S nem volt ki nyújtson hű segéd kezet, S az átkos szellem, mely nyomodba járt, Ott is kisért és karczolt ellened. Hogy vissza tértél, megtört már a szív A régi harezos már csak árny vala, De nem sokáig volt a szenvedés, Virradt reá egy szebb kor hajnala... S mit annyi küzdés el nem érhete, Miért a szív már majd nem megszakadt Egy kis gödör, egy néma sirhalom, Mind visszaadta szív nyugalmadat. ... Pihenj a sírba fáradt vándorunk Ott szebb az élet, szebb a lant dala, A földön itt csak bűn, viszály csatáz, „Ott, ott az élet, itt csak éjszaka4*... Pihenj megáldva fáradt vándorunk Legyen virág e bánatos dalom, Te olnyeréd az életet s mienk: Emlékezet s egy szentelt fájdalom. De félre bú és félre fájdalom, Babért o sírra és nem könyeket, Kinek nyomába annyi fény maradt, Halott mint iró soha nem lehet !... Mig áll Buda, mig él csak egy magyar A szent szabadság drága, fényinél, Feledve nem lesz, nem, soha Rumy, Rumynak lelke mindörökre él! Lévai Sándor.
