Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 87. szám
Esztergom, II. évfolyam. 87. szám. Csütörtök 1880. October 28 án. ESZTERGOM es TIBIKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ........................................G frt. — 1er. f él évre.............................................* — * évnegyedre..............................................1 , 50 , E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intéz,endők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető' levelezések, a szerkész tőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ ^^ — IKI SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Elmérgesedett állapotok. A végletek sohasem vezethetnek más útra, mint becstelenségre. Nem adhatunk hitelt azon állításnak, hogy provincziális városban két ellenkező irányú s szellemű lap meg nem férhetne egymás mellett. Hiszen vannak vidéki városok, a hol öt-j hat legellenkezőbb irányú lap, lehető legtisztességesebben megfér egymással. Nálunk a két lap közötti viszony az ellenségeskedés netovábbját érte el. Pedig ez nem lehet a sajtó hivatása. Pedig ezt tűrni nem szabad. Nem a közönség Ínyére szolgáló irány az, mikor a nyilvános élet történet Írói egymásra törve, a helyett, hogy a közérdek kérdéseit szolgálnák, személyeskedéssel sőt becsmérléssel •töltik meg lapjaikat egymás ellen. Hónapok óta folyik az elkeseredett harez pedig mindenki beláthatja nem egyébért, csak a létért. Midőn szerkesztő ur felszólított, hogy az 'elmérgesedett helyisajtóbeli állapotokról függetlenül nyilatkozzam, kikötöttem, hogy rö- •vidre szabott czikkemből se el ne vegyen, se hozzá ne adjon ; az az hogy véleményeimet ne másítsa meg. ’ Miből keletkezett az a viszály, mely az Esztergomi Közlöny szerkesztőjét a magánbe- • csőiét gázlására szédítette ? Miből keletkezett az a viszony, az a ferde ESZTERGOM ÉS VIDÉKI" TÁRCZÁJü Homérból. Az öreg Plioinix követségben Achilles előtt. (IIi;ís IX. ének 430—605.) (Egy aranynyal jutalmazott pályamű.) I. Sátrába ment Achill, hős karja hogy Nyugodni fog; megesküdött reá. Megsértetett s szivét a fájdalom, Mint tőr döfés fájón marczangolá. Mióta harczba nincs, a Hellének Csatát csatára egyre vesztenek. Es összegyűltek és határozák: Csatába kell a hőst szólítanunk, Mert Trója hőseit — Hektor vitézt Legyőzni képtelen saját karunk ; Három követ, ki nála megjeleli : Ajax, Odysseus s Plioinix legyen. Szent áhítatra gyűltek ekkoron Es áldozónak áldomás között ! Az istenek segítsék vissza azt, Ki tőlük a magányba költözött. S a megbízottak áldomás után j Elindulának — nap alkonyán. helyzet, mely a közönség helyeslését nem bírhatja? Vagy azt hiszi-e a szerkesztő, hogy személye érdekesebb a közügyek szolgálatánál? A közönség undorodik abba a fertőbe bocsátkozni, hová a polémiák folytán a magánbecsület került. Ivét szerkesztő vitatkozik egymással. Mondjuk ki őszintén, jelentéktelen semmiért. A vitatkozás személyeskedésekbe csap s a személyeskedések rágalmazásokba vesznek. Higgadt ítélettel merem állítani, hogy az Esztergom és Vidéke mindig ki akart térni a botránynak, sőt nem egyszer be is fejezte a pörlekedést ; de a Közlöny állhatatos maradt szennyezéseiben s kitartó a becsmérlésekben. Már most hová jutottunk ? Keresünk csikket vezéreszmékről s találunk egy terjedelmes vozérczikket teli jellem piszkolással, becsület gázolással. Nincs könnyebb mint a más becsületét meg- homályositani. Olyan fegyverek állanak rendelkezésre, melyek a legszeplőtlenebb jellemet is képesek elhomályosítani. A becsmérlő csak állít, de nem bizonyít. Az olvasó pedig az állítást is bizonyításnak veszi s a szerkesztő, ki más becsületét mocskolja, ki a közönség Ítéletét hamisan megvesztegeti, egyértékü a rablóval s a váltó- hamisitóval. Haan Rezső mindig a higgadságot prédikálja s mindig a beszámitliatlanság állapotába esik. Nem bün-e olyan vádakat felhozni milyeneket Haan Rezső a múltkor felhozott kellő bizonyítékok nélkül ? De hová? Merre? Azt akarjuk-e látni, a mit Budapest oly gyakran lát ? Utczai botrányokká akarjuk-e fejleszteni a személyes sértegetések ízléstelen s ezudar harczát ? A közönség megundorodott a végletes veszekedésektől. A közönség azt követeli, a mit a programmok Ígértek : a közügy szolgálatát, a gyakran emlegetett, de mindig arczul- csapott irodalmi tiszteséget s a higgadt véleményezést. A sajtó nem csapszék, ott szitkozódni s piszkolódni Szentségtörés. Arra kérem tehát Szerkesztő urat, ne vegye föl többé a keztyűt, hanem keressen illetékes fórumot a közönség higgadt itélőszéke előtt. Rágalmazókat nemcsak a büntető codex de a közönség is büntet. Ne adjon többé helyet becses lapjában válasznak, mert az elmérgesedett állapot különben végtelenül tart. Haan Rezső lapjának is van közönsége, nyilatkozzék az is s követelje, hogy az orgánum ne az ő sértett hiúságának s rágalmazásokba csapó személyeskedésének legyen bérbe adva. Ezt nem tűrhetjük tovább. Az odiosus, fékevesztett irányzatnak vagy meg kell szűnnie vagy a közönség pártfogásának elmaradnia. _____________________H. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva, II. A myrmidon hajók elébe érve, ott Csodálva hallanak vitézi dallamot, Achill van ott kívül s az, ki énekel ; Búját, baját vitéz dalokba fojtja el. És lantja húrjain kisérve énekét, Vélnéd egy égi kéz teríti azt feléd. Almélkodón megáll a jött követcsapat, Szokatlan érzet az szivünkbe, mely fakadt. A dal csupán, miből erőt merítenek, Achillnek mondani szívből üdvözletét. A hős a jöttékét most látta meg csupán ; Vitézi lelke, mert merenge szép dalán. Örömrepesve a jövők elé siet, Szivét hevíti szent baráti érzület : Szivem barátai, beh rég nem láttalak ! Oh jöjjetek viditni síri sátramat ! Szól és a jöttékét székekbe ülteti, Patroklusának ily parancsot adva ki: Hozz bort te jó barát! együnk, igyunk vígan! Achillnek, tán tudod, kevés ily napja van. Sürgöttajó barát, töltve lett, És közbe ülteté a jött vendégeket, Kik kedvre gyúlva, a fogadtatás miatt, Étel s ital után nyújtják ki jobbjukat. III. | Perez perez után sietve, messze röppent S az étkezésnek is már vége volt. Ajax riiónixneK inte : monda mi czeiunk! De már Ulysses tölt pohárba bort, S beszélni kezd s habár furfangosan S könyörgve hí, de mind hiába van. Achill szivét megtörni sem lehet tán ? És egy sóhaj tör keblük mélyibői. rhönix szeméből könny pereg le lassan S tűnődni kezd. . . de búja rázza föl : Achillt veszítse, ki rábízva volt ? És véle azt mi legdrágább a hont ! ? Beszél tehát: „Achill, fiam, barátom ! Szivedben a harag villáma ég ; Ha harez között maradtál von körünkben Az ellenség már verve volna rég. . . Azt véled egy embert sújt csak karod ? Nem ! mert honod visel gyalázatot ! * . ' - • • 4 Én mondom ezt, ki téged ápolálak, Midőn kicsinyke kis gyermek valál ; Kérelmimet még akkor teljesitéd, S mint férfi nékem ellent mondanál ? Szivemben én fiammá tettelek, Hívén, tebenned támaszt lelhetek. . . Én ápolód, tanítód voltam eddig, Hogy eljövénk, atyád rcám bízott. . . Ha nem segitsz, mi lesz belőlünk itten ? S mi lesz honod ha Trója győzni fog ?
