Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 2. szám
Előfizetési-ár : .'egész évre ........................................6 frt. — kr. • fél évre.............................................3 „ — * vévuegyedr*........................................1 , 50 , ! Egyes szám: 3 kr. lAz előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi m téren intézendők. Műkedvelő társulatunk. ' Esztergom, 1880. január 3. A műkedvelő társulat története olyan régi dal, melyet nagyon sok .egyesületünkről el lehet énekelni. Megindulni szépen, ígérni sokat, azután megkezdeni a tespedést s elkallódni úgy. hogy senki észre se vegye. Nem óhajtunk siralmakkal gondolkodni a romokon. Hanem néhány fő okot akarunk bonczolgatni, mélynek okozata a műkedvelő társulat összeomlásában gyászolható. Egyesületeink rendesen a zilált anyagi viszonyok örvényében vesznek el. Maguk a tagok kezde- deuek épen semmit sem törődni olyan testülettel, melyet csak néhány bús hitelező óhajtana megmenteni. A nagy közönség’ nagyon könnyedén kritizál s még könnyédébben faképnél hagyja a haldoklót. A tisztviselők kétségbeesnek s egymást vádolják. Semmisem bizonyítja annyira a műkedvelő társulat végromlását, mint az a lenéző közöny, mely- lyel a tagok viselkednek iránta. Szóban volt minap egy közgyűlés Összehívása, melyen az elnök lemondását s azt a hamleti tépelődő : lenni vagy nem lenni jeligét kellett volna tudomásul venni. Összegyűlt és kellemetlen összetoborzásban egybekerült néhány tag. Mindössze épen annyi, hogy nem voltak közgyűlésképes* k. De megeredt az értekezlet. A társulat elnöke, Rényi Rezső ur egy elkeseredett beszédben adta be lemondását; de hiába várta, bogy a tagok száma emelkedésével, közgyűléssé alakítva az értekezletet, a lemondást elfogadtassa. A viszonyok satyr áj a azt mondta, hogy: lemondani, lemondani, könnyű e szót kimondani ; de ön uram azért mégse mehet el ! Az elnök ur megbírálta az akadályokat és olyan gátokat festett, a melyeket még egy Nagy Sándor sem tudna elhárítani. Beszédében nagyon sok való volt, de morálját nem lehet elfogadni. Az Ő 1 Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. beszéde azt jelentette, hogy: Odaadás, buzgalom hasztalan. A társulatot vezetni, megmenteni hiába való eroködés. Semmi optimismus, semmi remény sem volt leköszönőj ében. Mi ezzel homlokegyenest azon a véleményen vagyunk, hogy azt az eszmét, melyet műkedvelő társulatunk képvisel, igenis meglehet menteni. Csak egy kis odaadással, csak egy kis buzgalommal és egy kis elszántsággal. A társulat mostani rendszerét azonban tősgyökeresen át kell alakítani. Minek az a sok hűhó, az a sok tiszt, az a széles alap, az a túlságos hivataloskodás. Reducálni mindent néhány gyeplőig, melyet egy ember össze bir tartani. Azután sohasem szabad az elnöki széket csak decorumnak tartani. Oda nem tekintély, hanem cselekvő ember, oda nem czifraság, hanem munka kell. A műkedvelő társulatot egy cselekvő és kitartó elnök igenis megmenthette volna. Rényi ur keserűségekről mondott elégiát. Hiszen nagyon régi nóta az. Nem tagadjuk, hogy neki buzgalma is volt. Tudjuk, hogy alapos szaktudós, a kinek irodalmi műveltsége sok haszonnal kamatozhatott volna a társulat révén társadalmunknak. De boldog isten volt-e sikere ? Hiszen a hadvezéreket nem genialis haditerveik, hanem hadi sikereik után Ítéljük meg. De ne foglalkozzunk soká senki személyével. Rényi ur sokat tett, de többet tehetett volna. A társulat sokat igényelt, de hibás szervezetén hajótörést szenvedtek a jótörekvések.- Most bekövetkezett az az állapot, a mi idült betegségeknél szokott bekövetkezni. Az orvos kétkedve csóválja fejét, de azért rendel. Nem remél hanem csak kísérletet tesz. Társulatunk nagy eszmét képvisel. Módjaiban azonban volt valami az esztergomi nagyzásból. Nagy hanggal, rengeteg alakulással, ünnepélyes zajjal kezdte s most már alig hallják végső sóhajait. De az eszmét : az állandó színház ügyét és uESZteegm es vidéke** táhczájii. í'.j Szerkesztői tövisek. I. Szép kisasszony ! nem szép a . vers, Kendőzött a gondolat, Barbár a rím, jambusza nyers, Sajnálom, de elmarad. Én ?... kendőzött, barbár és nyers ? ! Oh goromba szerkesztő ! Hát azt hiszi, hogy az a vers Rút lehet, ha tőlem jő ? ! II. Oh hallgasd meg Európa Tragicai panaszom ! Már vagy hét esztendő óta Küzködöm a Parnasszon. Trtam ódát, elégiát, Epigrammát s édes dalt, Kezdtem époszt, tragédiát S Pegazusom fennszárnyalt. Oh de összeesküdtenek A szerkesztők ellenem S ajánlgatnak -— a genieuek! — Helyesírást énnekem ! ! Aucun. Vasárnapi levél. (Uj évi gondolataim. — Meglepetés. — Kedves Bácsi ! — Itt az egész levél. — Bovó Bán rovása. — A régi búcsúja, az uj ellágyulása. — Egy liölgy kellemetlen baja. — A baj fokozódása. — Orvosság.) > Tehát uj év; uj évben uj erővel a munkához. Nem merem azonban azt állítani, hogy újult erővel a régi munkát akarom folytatni, sőt hinni szeretem, hogy, midőn a hét eseményeiről csevegni fogok, ez igazán csevegés lesz és nem kényszerülök azt a fanyar, «zt a kesernyés hangot elővenni, melynek csak a ezélja volt helyes, de magában véve sokszor nem esett jól senkinek. Hogy reményem alapos-e, azt a népmenda szerint vagyok kénytelen még állítani : a minő az uj esztendő napja, olyan lesz az egész év. Az uj év pedig igen szépen kezdődött rám nézve, amennyihon igen kedves meglepetést hozott : egy szellemes, kedélyes hölgy levelét. Talán heteljesedik a közmondás, midőn ily jelenség merül fel. Lássuk azonban a levelet. Szép kezek szép ünnepről tudósítanak. — Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy midőn Agglegény nevére levél jött a szerkesztőségbe, ezt el okkupálta volna tőlem a szerkesztő maga, ha tudja, hogy azt a kis, finom levélkét kis fiuorn ujjak írták, azok a kis finom ujjak kedélyes családi ünnepről szólnak, és talán egy újdonságba beszorítva a . dolgot, eleget tett volna a kívánságnak, a kedves levelet pedig megtartotta volna magának, kutatván erősen, ki lehet anuak Írója? De van még az égben igazság, és az Agglegénynek czimzett levél elkerülve a cabinet noir-t, eljutott hozzám. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ «^-IK SZÁM ALATT, intézendok. Kéziratok nem adatnak vissza. társadalmunk megélénkitését ue hagyjuk a koporsóban. Temessük el a sallangokat, a hibás alkotmányt, a szemfényvesztő nagyzást, a visszavonást, de az idegességet s a skepticismést is. Csak ne azt a két nagy eszmét, mert azokban van életrevalóság s azok megérdemlik a koszorut. Ma újra megkondul a társulat lélekharangja. Bűnei megvannak gyónva, a közönség aristokratikus közönye föladta az utolsó kenetet. Csak a hitelezők hús tekintetében van még egy kis áltató remény. Nem merjük a közönséget részvételre sarkalni. Mert komoly hatás czéljából Írjuk czikkünket. Hauem megkérjük azokat, akik ma a ravatal köré gyűlnek, hogy a társulat eszméjét ne ejtsék el, de áldozatkész egyesüléssel ébreszszék föl újra az életrevaló törekvést. Hívják tetemre, a mi megérdemli az életet. Temessék el azonban azokat a sallangokat, a melyek sok jó akaratot lebilincseltek. Vigyenek keresztül szigorú reformokat. Gazdálkodjanak a nagy- zásban s reducáljanak. Conceiitrálják a szét nem forgácsolt erőket olyan férfiúban, a ki a mellett, hogy kellő képességű, még sok cselekvő és összetartó tehetséget is egyesit magában. Azután kísérjék szigorú bírálattal a hivatalnokok működését s ne engedjék a hanyagságot olyan végletre fajulni, a melyet már megkorholui, sőt megtorolni alig is i lehet. Szegény társadalmunk lesz még szegényebb, ha a társulat adta élénkítő tényezőket elveszti, de azon néhány derék társulati tag érdeme lesz gazdagabb, ha megvédik s uj életre hozzák azokat az eszméket, melyeket veszni hagyni nem szabad. És most lássanak a temetés szomorú s a feltámadás dicső munkálatához! i i t Hogy miért kerítek ily nagy fenéket ? Ismeri Henriette kisasszonyt? Ugy-e nem ! Kaptam tőle levelet és ezt kiírom egészen, hadd mérgesíthessek egyszer már fiatal embert is — szerkesztő ur még az, —t hadd irigykedjék reám, hogy a kis lányok nagyobb bizalommal vaunak Agglegényhez, mint máshoz. A levél, — kihagyván a kihagyandókat, — igy szól : , „Kedves Bácsi! „A maguk lapjába szoktak írni szép asszonyok is, szép lányok is, a mi nagyon szép. Én ugyan nem tartozom a megénekelt szépségek közé, de azért tudok ám szépről Írni, ha nem is valami nagyon szépen. „Volt kérem a.múlt szombaton este egy kis remek összejövetel. Ünnepelték; egy nagyon szellemes kis leány születésnapját. „Persze maga nem lehet ott mindenütt: de nem ám azért kedves .bácsi, mintha az agglegényektől féltek volna, mert bizony akadt ott olyan is. így hát majd csak én irok hareztéri tudósítást. „A társaság, kedves bácsi, igazán puszizni való volt. Csinos fiatal. emberek, — no nekem van jogom, kedves bácsi, nem a csinos hölgyeken kezdeni, — kedélyes urak, sőt még komoly arczú nagyon gyanús agglegényjelöltek is. A hölgyekről egy magyar-óvári egyenruhás kedélyes, lovagom azt állitá, hogy a legszebb esztergomi leáuyok legszebb válogatásban. „El eugedi-e, a neveket? Lássa, bácsi, én névtelenül irok magának, — -írói névnek akarom az aláirtat használni, — s mint ilyen még csakugyan | névtelen vagyok. Nem szabad ám mindent kiplety- kázni. Különösen ilyen házi ünnepélyről. I „Fényes, görnyedező asztal, gyönyörű vendég^ ;| Városi és megyei érdekeink közlönye. Ecztrgom, II. évfolyam. 2. szám. ____ __ Vasárnap 1880. január 4-én.
