Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 80. szám
Esztergom, II. évtojyanr. 80. szám. Vasárnap^ 1880. octóber 3 án. Városi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ár : egész évre ........................................6 Irt. — 1er. f él évre.............................................3 „ — „ évnegyedre........................................1 „ 50 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendök. Megjelenik : li o t énként k é t s z e r vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, SZÉCHENYI TÉPV q^-IIC SZÁM ALATT, intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. Kftiiftai l®vèl Blahánéhoi. Nagyságos művésznő. Ha megtalálnám szükséges kifejezéseimet a hála szótárában, akkor megbirnám Nagyságodnak köszönni, hogy az Esztergomi Kör felkérésére és javára kitüntette városunkat. így csak a legegyszerűbb szavakba foglalom gondolataimat s azt kívánom, hogy Nagyságod tartson meg mindörökre legliálásabh tisztelői között. Esztergom sohasem fog megfeledkezni szeptember huszonnyolczadikáról. Művészetének varázsa, dalainak bája és jótékonyságának példája mindvégig az esztergomiak legdrágább emlékeibe lesz foglalva. A kit szeretnek is, áldanak is, csak az lehet boldog. Művészetének géniusza mi nálunk kezet fogott a jótékonyság angyalával s ezért Nagyságod emlékét szeretni is, áldani is fogjuk. Tartsa meg Esztergom városa őszinte szere te tét legértékesebb emlékei közt s az Esztergomi Kört foglalja meleg rokonszenvébe. Nagyságodnak Esztergom, oct. 1-én 1880. hálás tisztelője KŐRÖSY LÁSZLÓ az Esztergomi Kör elnöke s az Esztergom és Vidéke szerkesztője. „BETEBOCM IS VIDÉKI11 TÍMEÁJA. Dalaimból. I. Oh tanits meg én szerelmem, Tanits meg a szent reményre, Lásd, szivemből rég kihamvadt A vallásnak lángja, fénye. Nincs már nekem menyországom, Reményem a túlvilágon. Oh tanits meg én szerelmein Tanits meg a boldogságra, Lásd, szivemből rég elszállott Ez a dalos kis madárka. Nincs már nekem boldogságom, Csak keserű lemondásom. Oh tanits meg én szerelmem Tanits meg a szent reményre És szivembe uj életet, Uj lángot vet a hit fénye S újra enyim a boldogság És te veled a menyország ! II. Hogyha Ámor úgy akarja Mit tehetek ellene? Társadalmunkról. I. Társadalmi életünkről szándékozom néhány levelet Írni. Szerkesztő ur fölbiztatott rá s én habár nem is nagy örömest, de elvégre mégis rágyújtottam a thémára. Nem vagyok orvos, de ismerem társadalmunk bajait s habár nem is magam nyújtom a gyógyszert, legalább meghatározom a bajt. Visszapillantásaim nem fognak a régesrég elmúlt időkbe hatolni. Elég lesz a mostani viszonyok elemzésére és jellemzésére csak egy évtized jelenségeit is figyelembe venni. Merész, de sok részben elfogható állítás, hogy a magyar társadalom régi élénksége, őszintesége és nyájassága mindenütt kihalóban van. Üres formák lepik el a régi tartalmas örömeket s visszavonó cliquek képződnek. Nem az általános társadalmi érdekek nyernek szolgálatot, hanem egyes családi érdekek javára egyesülnek. A clique rendszer uralkodik most a régi, átalános társadalmi összeolvadás-rendszere helyett. Nekünk esztergomiaknak, ha tetszik van is, ha nem tetszik nincs is társadalmi életünk. Legnagyobb haja társadalmi életünknek, hogy a vezérszerepre hivatott elemek tétlenül visszavonulnak. A másodrangú szerepek pedig sohasem bírnak kellő súlylyal és értékkel. Szorosan vett társadalmi mozgalmak alig vannak Esztergomban. Barátságos összejövetelek, egyszerű ünnepélyek, névnapi találkozások, családi örömek megosztása s nyájas körök nem szabályszerűit, hanem kivételkép tűnnek föl. Nem tartozunk a legjobb módú vidéki városok közé. De a nagyon is csekély anyagi tehetségűéit közé sem. Mindenkinek meg van a maga módja, ha mindjárt csak meghatározott körű jövedelem áll is rendelkezésére. De nagy hibánk a modern életben mindenütt elharapózott nagyzás hóbortja. Szeretünk többet fitogtatni, mint a mennyink van, szeretünk nagyobbnak látszani, mint a milyenek vagyunk, szeretjük a túlhajtott czimet, a rangos megtisztelőt s a ragyogást. Pedig nem bírjuk mogczáfolni a valót, nem bírjuk elhitetni a hazug csillámot s szemfényvesztő zo- mánezot. Mert szűkkörű kisvárosi viszonyaink olyanok, hogy mindenkinek épen úgy belátunk a szivébe, mint a zsebébe. Az esztergomi társadalom tehát két fő hibában sinylik. Elsőben is nélkülözi az ösz- szetartást és összeolvadást, másodszor a nagyzást fitogtatja. Az első ép olyan gátja minden nemes mozgalomnak, mint az utóbbi. Mert a megoszlás, megosztja az erőket s lehetetlenné teszi az életrevaló társadalmi mozgalmak keresztülvitelét; az utóbbi pedig tönkre teszi ha nem is a családok vagyonát, de bizonyára kitartá- I sát, versenyzését és kedvét._______________ Hatalmas a szerelemnek Istentelen istene. Megfogadtam, hogy bilincset Nem ver rám a szerelem S kemény békét, nehéz lánczot Rótt reám a kegyetlen. Megesküvém, hogy daczolok És hamisan esküvém, Szabadságot énekeltem És börtönben éltem én, Hogyha Ámor úgy akarja Fényes diadalt arat S istentelen gúnynyá fajul Az emberi akarat. Margit. Emlékezések egy bálra. Sohasem felejtem el, három napig készültem csak azért, bogy a negyedik nap sem legyek készen. Már indulni kellett volna, s akkor veszem észre, hogy nincs keztyűm. No ez „maliim ómen" goudol- doltam magamban, s egészen elkeseredva húztam meg a csengetyűt. Mintha most is hallanám az öreg „Jancsi" morgását : — üsse meg a kő azt a ki a bált kigondolta. Csak hallgatom a jó öreget, s hogy véget ért áldása, megszólitám : Ugyan kérem legyen olyan jó, hozzon egy pár kéz tyűt. — Mintha bizony nem volna — zsörtölődött a vén huszár. — — Hja! tudja János . . . — No bizony én káplár voltam mégis édes örömest tánczoltak vélem azok a talián lányok, ha nem is volt keztyű a kezemen. Aztán minek is az ? egyszer felhúzza, — vége. — — Szegény öreg, nincs többé az a világ, „Nem az a nap süt az égen" . . . Végre teljesen készen voltam, a teremben már hullámzott a fiatalság, annyian voltak, — annyi szép leány, de én egyet sem ismertem, pedig nagyobb része helybeli, s ismerős volt, de tudja Isten ! annyira megváltoztak, hogy talán „Őt* sem ismerem meg, ha meg nem szólít. — Nagyon szép Öntől hogy eljött . . . Én zavaromban nem tudom mit feleltem, annyit tudok, hogy azokat a szép szemeket rám függesztve csak annyit mondott : Öli mindig olyan szórakozott. Erre aztán bemutatott egy vidéki „ba- rátné“-nak. Szép leány volt, a rózsaszínű ruha oly festoileg állt neki, s az a fehér rózsa éjfekete fürtjei közt oly szépen vette ki magát. Beszédbe elegyedve anuyit beszéltem össze vissza, hogy magara is csodálkoztam önmagámon, sőt mi több, megígértem, hogy tánczolni is fogok. A második négyesre már eligérkeztem, s igy az elsőt jártam a vidéki „barátné“-val. A négyes után K. ügyvéd karon fog és kezd vallatni, s egyre kér, hogy mutassam be őt a vidéki „barátné“-nak. — De Uram, hisz én is alig ismerem. — Eh, hát nem tudja azt a régi közmondást: „múlta liceut poetis ..." ügy látszik ki uem mondott vége rád illik, gondoltam magamban, s azzal karonfogva vittem.
