Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 76. szám
Esztergom, 11. évfolyam. 76. szám. _______________Vasárnap >880. szeptember 19 én. E SZTERGOM és VIDÉKE Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre....................................0 írt. — 1er. f él évre.............................................3 „ — „ évnegyedre........................................1 „ 50 „ Egyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren iutézeudők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesz tőséghez, SZÉCHENYI TÉR^ 35-IK SZÁM ALATT, iutézeudők. Kéziratok nem adatnak vissza. A közönséghez. Nem mi tettük polgármesterünk édemdús homlokára az uj gymnasium építés dicsőségének egyik koszorúját. Nem mi simítottuk le aggodalma redőit. Nem mi vigasztaltuk őt a sisiphjiisi munkának látszó művelet gondjai közt. Hanem megkoszorúzta őt az egész közöm ség elismerésre. Elsimította aggódását a nagy eszmék erős keze. És bizalmat öntött leikébe a csüggedetlen férfias kitartás. Rút a hálátlanság. És annál rútabb, mennél szebb szellemű ember árnyéka. A mi városunk büszkesége, derék polgármesterünk nem nyújtotta ki s nem is nyújtja ki tiszta kezét a hála meleg keze után. Az ő lelkiösme- rete megnyugtatja, önérzete fölemeli még akkor is, ha érdemei szóba se kerülnének. Pedig sok érdeme van. Az uj főgymna- sinm fölépítésének érdeme nagyrészt az övé. Ha más váltak veszik magokra a terhet, lettének legyen bár még fényesebb adakozások, összeroskadnak azok. A történet nemcsak az adakozókat, de az eszmék megtestesítőit, nagy gondolatok kivivőit is megszokta örökíteni. És ha ez igy nem volna, akkor csakugyan győznének az alacsony szárnyaláséi szellemek, melyek nem mernek a fényes nap felé iparkodni, akkor csakugyan diadalra emelkednének az irigy lelkek nemtelen ezélzatai. Sohase voltunk és sohase leszünk hízelgő „ESZTERGOM IS ¥UÍKi" TA.RC2ÁJA, A „Fájdalom dalai ból. Csodálkoztok, hogy dalaim Egytől egyig szerelmiek, Szerelemről énekelek És nem tudom : kinek ? . . minek ? . . . Egyre hangzik: „tied vagyok“ . . . Egyre hangzik: „értled élek" . . . Egyre hangzik: „megölnek a Néma vágyak, szenvedélyek.“. Csodálkoztok — nem tudjátok Mi van a szív rejtekében, Hogy az álom ébredés lett És pokol a földi éden . . . Az én egem rég beborult Az derűre soh’ sem válik, Az én lelkem, az én dalom, Szomorú lösz mind halálig. Hogyha látnál kis szobámban, Elmerülve buba-dalba, Hogyha látnád, mily halálos A csalódott szív fájdalma, Hogyha látnád mint siratlak, Mint tépnek a szenvedélyek. Megbocsájtnád szörnyű vétkem Hogy szeretni mert e lélek. tömjénezők. Csak ott hajtjuk meg fejünket, a hol az érdemek tiszteletet követelnek s csak ott borulunk le, hol a valódi nagyság kezdődik. Szembeszállunk azokkal, kik el merik vitatni az igazi érdemet ; szembeszállunk azokkal, kik meg akarják hamisítani a jövő előtt az események hűségét. Legyenek azok bár milyen tisztelt tekintélyek, szemükbe valljuk hogy hálátlanságuk rut, irigységük gálád. Polgármesterünk érdeme előtt minden esztergomi polgár fejet fog hajtani. Az ő hírneve már beszárnyalta az országot s a jobbak mindenütt tisztelettel említik nevét. Szülővárosunk derék fia iránt nem lehet haládatlán a független itéletü esztergomi polgár. S nem szabad hálátlannak lennie épen akkor, midőn alacsony lelkű s megrendelt tollú emberek ütik föl fejőket, hogy az elismerés babérait lerántsák városunk fejéről. Városunkat tiszteljük meg s városunk érdemeit hagsúlyózzuk az uj építés dicsőségében, midőn azt kívánjuk, hogy derék polgármesterünk képe a főgymnasium dísztermébe kerüljön azon derék szellemek közé, kiknek érdemeit már méltányolták. Valóban lélekemelő példával járt elől Esztergom országgyűlési képviselője Pór Antal ur, kiktől a következő sorokat vettük : Tisztelt Szerkesztő ur! Legutóbbi lapja hírrovatában igen helyes eszmét pontét, hogy t. i. Palkovics Károly Hogyha látnál kis szobámban, Imádkozva, térdepelve, Fájdalomtól, bánatomtól, Gyönge szived megrepedne, Fölemelnél mint egy angyal, Összetörnéd büszkeséged . . . Hej, de késő, minden késő, Mert a halott föl nem ébred. Lévai Sándor. Irodalmi levél. — Hatodik. — (Ruray Élet e. Irta K őrö s y László. Rumy korabeli arczképével. Budapest. 1880. Aigner Lajos bizomáuya. Nyomatott a Buzárovits-féle köuyvnyom- tató intézetben Esztergomban. Kis 8-adrét. 168 lap. Ára 1 írt. 50 kr.) Általán véve elfogadott igazságuak tartják, hogy a kritikusok oly gonosz akaratú teremtések, kik csak akkor érzik jól magukat, ha beteges hiúságuk engesztelő oltárán valamely irót avagy könyvet feláldozhatnak. Működésüket rendszerint a telhetetlen irigység tagadó szerepének szokás tekinteni ; s valljuk be, miként az ifjú kritikus nemzedék, mely a lapoknak — e mától holnapig élő tiszavirágnak — hasábjait kerítette hatalmába, bőven felhasználja gyűlöletes szabadság privilégiumát, —• úgy hogy tán sehol sem olvasunk annyi elvető, gúnyoló és lenéző Ítéletet, arrogáns és fennhéjázó kitételeket, gőgös útbaigazításokat, mint éppen lapjainkban. Valóban nálunk nagyon is alkalmazhatók polgármester arczképe az esztergomi gymnasi- umot díszítse. Ha valaki, Palkovics érdemli ezt meg, kinek legfőbb érdeme van e gymnasium építése körül. Nem kétlem, hogy a szükséges összeget néhány óra alatt összegyűjti e czélra, melyre ezennel tiz forintot küldeni van szerencsém tisztelettel Pozsony, 1880. szép. 12. PÓR ANTAL az esztergomi gymnasium hajdani tanítványa. Ilyen nyitány után már most bizton reméljük, hogy Esztergom városa derék polgárai nem maradnak el az eszme pártolásától. Az adakozásokat lapunk szerkesztője fogadja el s tartja nyilván. Szerkesztőségünk öt forinttal növeli a beküldött összeget. Mutassuk meg, hogy a nemes szív dobbanásai fölkeltik lelkűnkben a hála kötelességeit ! Kőrösy László. Városunk építkezése. Az Esztergom és Vidéke 73-ik számában, „kontár építők" czime alatt egy czikkecske jelent meg, mely valóban figyelemre méltó és igen is érdemesnek tartom annak fonalát továbbra ismét felvenni ; annál is inkább, mivel az, az építészetre nagy befolyással bir és városunk szépítése, rendes czélszerü és szilárdabb építése ez által kérdésre kerül. Szomorú való az, hogy városunkban azon divó szokás uralkodik, miszerint nagyobb átalakítások, J La Bruyere szavai: „La critique souvent ne pas I une science, l’est un métier, ou il faut plus de santé que d’esprit, plus de travail que de capacité, > plus d’habilité que de génie." Ne ijedjen meg a szives olvaló, ez alkalommal uem kritikát kelleud végig olvasnia (ezt a hivatott szaklapok még hiva- tottabb kritikusainak tartjuk feuu), hanem egyszerű israertést egy oly műről, mely — miut thémájáuál és szerzőjénél fogva kétszeresen Esztergom város uevéhez fűzött irodalmi termék — méltó figyelmet érdemel. Napjainkban a nemzeti kincsek gyűjtésének korát éljük. A történelem arcbaeologia és irodalom bányáiba szállanak le kutatóiuk, — éles szemmel vizsgálják a múlt idők aknáit, s kitartásuk elől uem rejtőzhetik el a nemes éreznek, különben bármily vékonyka ere sem, — megtalálják, fölsziure hozzák és feldolgozzák azt. És mivel e század elejével fölocsúdott szellemi és tudományos életünk hajnalán irodalmunk amúgy is oly kevés az ügyért buzgó munkást számlált, vájjon, uem érdemli-e meg e kis számú, lelkes munkások mindegyike, hogy mi, utóbb élők, irányukban méltányosak legyünk? Vájjon az ő jobb hazába költözött szellemük uem jogosan várja-e el tőlünk, hogy igaz érdemeiket elismerjük, netaláui botlásaikat pedig ne lélketleuségnek rójuk fel, kauem azok megítélésénél mindenkor a körülményeket is számba vegyük? Ez elégtétellel tartozunk különösen azok szellemének, kiket kortársaik akármily ok miatt, bármily személyes érdekből félreismertek s a kik fáradozásaik jutalmául életökben töviseknél egyebet alig arattak. Ilyen korától félreismert s az utókor részéről is mindeddig jogtalanul háttérbe szorított férfiú vala Rumy Károly, kinek már-már feledségbe merült emlékezetét szerzőnk feleleveníti. Az előttünk fekvő mű, mely századunk első Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva.
