Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 76. szám

sőt uj építkezések is, házilag kezeltetve kontár építőkre bízatnak, és legtöbb esetben nagyobb költséggel eszközöltetnek, mintha azok szakképzettekre bízva hajtatnának végre.

Minden városnak főczélja és törekvése legyen minden tekintetben és mindennemű szakmában a művelődést, szép Ízlést és ezélszerüséget elősegíteni, támogatni. Ez a többi közt leginkább az építészetnél érdemelne elsőbbséget; amennyiben városunk a korhoz illőleg, a lehetőséghez képest más városokhoz hasonlóing haladjon és egyszersmiud szépüljön is ; ezen czélnak eléréséhez azonban szükséges, hogy más utón működjünk és mint a fent idézett czikk- ben megemlítve Ion, a kapkodó és tudatlan kontár építők szabadosságát meggátoljuk; mert a jelen kö- nümények között városunk átaljában véve a ez élsz erű rendes és szép építészetre nézve csorbát szenved és amiut ez ideig még épen semmit sem haladhatott, ezentúl is képtelen leend e tekintetben más városokkal lépést tarthatni, ez pedig egyedül csakis a kontár építésnek szüleménye. Elég példa erre — városunkban szétnézve — megemlítenünk, hogy alig találhatunk benne néhány mondhatni jobb lakást, pedig számtalan évek során át, majdnem minden évben történtek átalakítások és uj építések is városunkban, de szomorú, mindezek többnyire, szokás szerint csak kontár épitők által hajtattak végre ; ily vállalkozók pedig csupán csak haszonlesésből vállalják munkáinkat, ott sem a czélszerűség, sem a szép Ízlés, szilárd kivitel vagy egészségi szempontból véve az építési anyagnak megválasztásáról szó sem lehet, de utoljára mily garancziával is bir azon felül ily vállalkozó felvállalt munkájának végrehajtása felett? Lehet szabad üzlet, mely majdan az egész világon gyakoroltatok, de bizonyos határ és rend mellett, mint azt más városokban megállapítva van. Például szolgálhatna e tekintetben Komárom városának a nmélt. m. kir. belügyminisztérium által még 1875-ik évben jóváhagyott és mintegy 67. §. tartalmazó szakértelemmel összeállított „Építési rendszabálya." Mert bizonyos — noha sajnos, hogy ki kell mondani — ha a jeleu utón maradunk az építészet művelésében: akkor haladás helyett, mindinkább csak visszafelé hanyatlunk! E valóban fontos körülményt és ezzel kapcsolatban a fent említett építési rendszabályok megállapítását és behozatalát szabad legyen Esztergom szabad kir. város tele. tanácsának méltó figyelmébe ajánlani.

Egy városi polgár.

Állandó színházat.

(Állandó rovat.)

„Színház alatt nem az épületet, hanem művészetet értjük.“

Szigligeti.

I.

A színészetnek Magyarországon a legközelebbi időkig, nemzeti hivatása volt, hogy a magyar nyel- vet szárnyaival födözze, terjeszsze és védelmezze.

felének ezen, széles körű ismeretekkel rendelkező encyklopaedikus tudósa, polyhistora és nemzeti irodalmunknak lelkes ismertetője felől nyújt tiszta tájékozást, mig egy részről monograghiákban szegény irodalmunkban érezhető hiányt pótol s üres helyet tölt be, addig más részről emlékkönyvül szolgál a feledett tudós születésének pár hó múlva megülendő századik évfordulója alkalmából. Az adatok lelkiismeretes felkutatása és feldolgozása folytán előállott tanulmány az, mely egybefoglaltan s elfogulatlanul adja Rumyról mind azt, a mi egészben tárgyalva és megvitatva még soha és sehol nem volt.

Maga a mű öt részre van osztva, melyek elseje Rumy korát, másodika életét, harmadika munkáit, negyediké kéziratait, ötödiké pedig jellemét világítja meg. Szóljunk e részek mindegyikéről külön-külön, — bárha terünk korlátoltsága miatt csak röviden.

Az első rész — miként most említők — azon kort vázolja, melyben Rumy élt, — ama kort melynek kezdetén — mint Kazinczy Ferencz Írja — még „készületlen vala minden." A franczia politikai forradalom náluuk — tudjuk — szellemivé vált s ez utón nemzetiségünk ügyére nézve dicsőséget hozóvá. Irodalmunknak addig lassan és majdnem észrevétlenül hömpölygött folyása egyszerre nagyobb áramlatot von, — majd hangos rohamával tört előre, s még később is, midőu a nemzetiségért való küzdelem az érdekek kielégítése, azt követőleg pedig erőszakos elnyomása folytán már alább hagyott — apálylyal küzdve bár, de mégis fenn tudá magát tartani, hogy idő folytával megint csak nagyobb mérvben hullámozzék. E mozgalmas idők egy derék férfiának és nem utolsó .tényezőjének ismerjük meg Rumyt, ki a hatalmas áramlatban mint ;i' h tudományág művelője s szellemi mozgalmainknak a külföldi sajtóban való lelkes és rokonszenves ismertetője vészén részt több oly, nagyrészt német nyelvű irótársával egyetemben, kik közül szerző Berze- viczy ö’ergely, Csap-lo vies János, Endli- ch e r Is tv án, En gél János, Génersi eh János, Ge n e r si eh Keresztély, Glatz Jakab, M a j 1 á t h János gróf, M e d n y á n s z k y Al aj o s báró, Pyrker László érsek, Schedius Lajos és Se h w a rt n e r M ártó n miniature-képeit adja, s ezek tevékenységét vázolván, idegen nyelven való munkálkodásukat is kimenteni igyekszik.

A második rész Rumy életiratát foglalja

Csak a legújabb korban kerekedett felül e kétségkívül nagy hivatásán a valódi hivatás : a művészet fejlesztése, az erkölcs és Ízlés nemesítése, a szenvedélyek tisztítása, a bűn pelengérezése s az erény dicsőítése. És most akármit mondjanak is, a a múlthoz arányitva boldogabb aerában, szülészetünk első hivatása a művészet ápolása, másodsorban s a mire nálunk mindig szükség lesz, nemzeti nyelvünk gyámolitása. Drámai művészetünk mindaddig önálló művészetté nem is fejlődhetett s kitiin őbb eredeti alkotásokat nem is nyujhatott, mig színészetünk csak másodsorban felelhetett meg művészi hivatásának.

Esztergom tősgyökeres magyar város s vajha a magyar nemzetiség ügye mindenütt annyira vérbe ment volna Magyarország többi városában, mint ( nálunk. Erre büszkék is lehetünk. Az idegen áram- ! latok sohasem nyomtak el, sőt az idegen elemek megmagyarosodtak. Volt idő mikor gymnasiumunk ! I valóságos nemzeti missiót gyakorolt a felvidékről ide gyülekezett tótajkú ifjúság megmagyarositásá- ban Az eredmény csakugyan fényes és élekemelő | volt, de mióta Félső-Magyaroszágon főgymuásiumok ( keletkeztek, azóta helyi intézetünk fölséges hivatása j nagy mértékben csökkent.

Nálunk tehát a színészetnek első sorban va- . lódi hivatása: maga a művészet volna s csak má- j sód sorban a nemzeti nyelv biztosítása a jövőre. Közönségünk olyan közönség, mely Ízlés dolgában ( az újabb időben méltán kivívhatta volna Magyar- ország tiszteletét. A világhírű művészek, kik Bécs és Budapest közt jönnek nem mulasztják el városunkat s a legelső fővárosi színészek örömmel le- rándulnak vendészerepelui. A vidéki színigazgatók legjava versenyez színpadért s a közönség az érdemes társaságot sohasem engedte megbukni. A léha truppok, melyek csak a botrányt művelik megszenvedik náluuk az éhhalál kínjait, mely büntetés csak közönségünk Ítéletét magasztalja. A férezmtívek— megvetésben részesülnek, sőt volt rá eset, hogy egy fővárosi hires színész botrányos darabjával megérdemelt botrányosan el is bukott. Közönségünk ízlése tehát nemes, válogatós, valódi műizlés.

Eddig néhány évtized óta vándorszinészek lepték el színpadjainkat. Nagyobbrészt gyülevész had minden tehetség és hivatás nélkül. Se tisztán beszélni se folyékonyan olvasni se hibátlanul Írni, még néhány igazgatójuk se tudott. A ki amilyen társulat volt, olyan kenyeret talált Esztergomban. Emlékezzünk csak Dragoss, Gárdonyi, Nagy Lujza, Károlyi, s egyszer kétszer Völgyi vagy még Kuthy Béla társulatára. Valamennyi mégsem keserülte Esztergomot. De gondoljunk csak a Balogokra s a consortium^ truppokra. Valamenynyi nyomorgott s a közönség kőszívű volt, mikor vértanuságukat I hányták föl s a nemzet nevében kenyeret követeltek. A mi közönségünk hálás közönség csak méltó társulat vívja ki rokocszenvét. Tolakodó vadastyán komédiásokra nem pazarolja.

Nemzetiségünk, művészetünk, tudományosságunk és irodalmunk ügye a mi évtizedeinkben a legörvendetesebb virágzásnak indultak. Nem túlzás' ha azt á 1 1 í t j u k, hogy a mag y a r nemzetiség és képesség sohasem ült olyan diadalokat sem az Árpádok sem az Anjouk, sem Mátyás sem a jelesebb Habsburgok alatt,, mint alkotmányosságunk helyreállítása óta. Nyelvünk állami nyelv s hatalmas művelődési eszköz az idegen ajknak ra, irodalmunk európai színvonalra emelkedőben, művészetünk egy-két nemben a világhír szárnyain. Királyunk magyar szívvel érez s magyar ajkkal szól hozzánk, mindenütt diadalokat aratott a magyar szó s ezen saját nemzeti alapunkon már kedvezően alkothat a művészet, mely nálunk is elvégre nem csak meghonosult, de eredetivé is vált több nemben. Haladásunk rokouszenvre ragadja Európát s mindenütt elismerik a magyar szollem életképességét, jóravalóságát. Adja isten, hogy az alapok mentol inkább megszilárduljanak s a viharok erői korán össze ne rombolják.

A nemzetiségi diadalok e lélekemelő korszakában minden valamire való város igyekszik a megvetett alapokat megerősíteni. Színházakat emelnek, irodalmi intézeteket alapítanak, hírlapokat szerveznek. Szóval olyan eszközök, melyek ki nem dőlnek a mostani nemzedékkel, hanem átadják missiójukat hagyománykép e jövőnek.

Állandó színházra már gondoltak minálauk is de állandó színtársulatra még nem. Pedig ez a kettő csak együtt mutathat föl féuyes sikert s biztosíthatja jövőre nemzeti nyelvünket s művészetünket.

Állandó szinház ügyében már évek előtt megindult a mozgalom, melynek élén azonban nem láttunk vezérférfiakat épen azért a mozgalom csak mozgalom maradt.

Állaudó színházat állandó társulattal! ez ami ezikkünk magva, s e mellett törünk lándsát.

Színházi szemle.

A városi közgyűlésnek van egy határozata, mely kirekeszti a győri sziupártoló egyesület társu- ! latán kivfil az összes Esztergomba pályázó vidéki színtársulatokat a város területéről. .

Maga a közgyűlési határozat egyrészről igen bölcsen intézkedik az iránt, hogy közönségünk elé csak tisztességes társulat lépjen, de másrészről egyoldalúságba esik épen a kizárólagosság által.

Nem vitatjuk el a győri sziupártoló egyesület társulatának jelességét, habár épen Beődi visszavonulása után még nem tudjuk hogyau leszünk vele jövendőben.

De miért ne fogadnánk be például jobbat, jelesebbet a győri színtársulatnál ? Nem kereshetné-e föl Esztergomot épen a sziuikerületek kizárólagosságának megszűnte után még jobb társulat, mint

magában, s inig egyrészről a tudós nevelése és pályájából érthetővé teszi azon körülményt, miért irt ő, ki csak 16 é>es korában s mindössze egy évig tanult magyarul, legtöbbnyire idegen nyelveken, — addig más részről világos képét adja Rumy 25 éven át való háuyatása s nem egyszer Ínséges életének, úgy szintén eruyedetlen szorgalmának is, melynél fogva az ő személyisége anyagi érdekeiről akárhány esetben megfeledkezve, de különben éjét és napot együvé fűzve ismereteit hova-tovább szélesbiteni igyekvék. Végül a katholicus hitre való áttérése s Esztergomban megtelepedte után még közel 20 évig tartott nyugalmasabb életét és halálát ecseteli.

A harmadik rész Rumynak nyomtatásban megjelent 20 müvéről szól, azok közül különösen a nemzeties irány hatása alatt kiadott történelmi oki- ratgyüjteményét s Tropologiájat méltatván bővebb figyelemre ; majd sokoldalú tudósunk irodalmi működésének tulajdonképeni súlypontjára, bámulatosságig szapora kirlapirói tevékenységére térvén át, felsorolja azon 6 nyelven megjelent 150 hírlapot, a melynek Rumy majd egy félszázadon át állandó dolgozó társa vala. Ugyané részben veszsziik kritikai elveinek s gyér és nagyrészt alkalmi költészetének ismertetését is.

Ha a sokoldalúság már Rumy kiadott műveinél s a lankadatlan termékenység az ő jour íalisti- kai muukc sságáuál is meglepett, mennyivel inkább fogunk még álmélkodni akkor, a midőn könyvünk negyedik részében Rumynak 280, kéziratbeli művét látjuk felsorolni, s olvassuk ama több mint 3oO, hazai és külföldi jeles egyénnek nevét, leikkel ő folytonos levelelezésben állott. Valóban igazat kell adnunk Festetich György grófnak, a ki Rumyról azt állitá, hogy az „maga előtt tiszta papirost meg nem szivei!" Az ily szapora levelezés mai uap- ság tán különösnek is tűnnék fel, de e század elején, a mikor irodalmunknak még nem vala központja | mint van jelenleg ; a mikor íróink az ország kü- i lömböző részein elszigetelten csak saját erejükre támaszkodva munkálkodtak ; a mikor gyakori össze- I jövetelekből s kölcsönös eszmecserékről a közlekedési eszközök hiányossága folytán még szó sem le- hete : egyedül a levelezés volt ama közeg, melynek segélyével az irodalom munkásai egy más működéséről, terveiről tudomást szerezhettek s eszméiket tisztázni, közleni és terjeszteni igyekvőnek. Rumy ki minden szellemi mozgalom iránt élénken érdeklődött s kora jeleseivel úgyszólván szakadatlan ösz- szeköttetésben állott — mint szerző mondja — még Kazinczyuál, a „széphalmi dictatoruái", is szenvedélyesebb levélíró volt, — pedig ennek levelei Gyulai Pál szerint egy központi hírlap-irodalmat s egy egész akadémiát helyettesítettek." Rumynak fenmaradt levelei — miként ezt könyvünk kifejti —- korának nemes törekvéseit tükrözték vissza, s kútfők gyanánt szolgálhatnak amaz idők történelméhez, — alig van azok között csak egy is, mely valaminő tekintetben érdekes följegyzést ne tartalmazna. Rumy levelezésének jellemzésén kívül e rész még német nyelven Írott magyar irodalomról emlékezik meg bővebben s nyelvészkedéséről teszeu említést.

Az ö tö d i k rész végre Rumy jellemét és elveit domborítja ki. Itt szerző — tudósunk saját nyilatkozatai nyomán — mindenek előtt is annak hazafiságát vitatja be Bajzának túlzott állításai ellenében ; majd az I. Ferencz királylyal s ennek miniszter kancellárjával, Mittrowszky József gróffal, folytatott párbeszédeiből Rumy egyéni jellemének egyik fővonásaként s meghajolni nem tudó daczos- sígot állapítja meg, s meghatóan ecseteli a tudós életének részben tán éppen ebből kifejlett tragieu- mát.

Szerző művét végigelolvasva, megkell vallanuuk hogy ha tán voltak is Rumynak vétségei, ő azokért már életében elég keservesen megbiráhődött. Elgondolhatjuk, mily kínos fájdalom marczaugolhatá e hazánkfiának szivét akkor, a midőn élte alkonyán visszatekintve oly hosszú pályafutása minden fáradozásaira, nemes törekvéseire s önfeláldozó buzgalmára, — jutalmul nemtelen gyanúsításokkal terhelt félreismerésnél egyebet nem látott ! Az oly férfiú kebelt, mely e teher súlya alatt már előbb össze nom roskadott, csak nagy és erővel teljes lélek lakhatá !

Hiszszük, hogya minden izében nagy gonddal s érdekesen irt mii, melynek külső kiállítása (mellesleg fölemlítve) az Athenaeum avagy Frauklin- társulatnak is becsületére válnék, az illető irodalmi körökben méltó figyelmet fog kelteni, s hogy az élő irodalom nem csak a szerző által méltatott irodatomtörtéueti alakot, hanem szerző „napszámát" is méltatni fogja.

Dőlése hall János.

W*T Folytatás a mellékleten. 'W