Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 60. szám
Esztergom, II. évfolyam. _______________________ 60. szám.________________________Vasárnap 1880. julius 25 én. V árosi és megyei érdekeink közlönye. Előfizetési-ár : ’ j Megjelenik : egész évre............................................6 frt. — 1er. f él évre................................................. 3 „ — „ é vnegyedre............................................1 „ 50 „ h etenként kétszer Egyes szám: 3 kr. vasárnap és csütörtökön. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Nyilttór' petit soronként 30 kv. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltéinek. lap s/.elleini részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉP. ^^ — IIC SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Esztergom, július 24-én 1880. Tiz év lepörgése alatt legalább is tíz egyesületünk múlt ki. A mi lázas tevékenységgel indult, sok hűhóval gyülésezett, az csöndesen elszen derült s a közönség, már mint a holtakról szokás, semmi rosszat sem akart a kimúlt egyesület felől hallani. Gyakran még jót sem. ügy van az más vidéki városban is. És mindenütt panaszkodnak róla, de nem segíthetnek rajta. A minek magasabb hivatása nim cscij, a mi hézagot nem pótol s a mire szükséget nem érezünk, azt anyagelves korunk nem szokta megtűrni. Annak önmagától kell kimúlnia s még fej fa se jut a sírjára. Van nekünk egy egyesületünk, melynek hivatása volt és lesz, mely hézagot pótol s a minek szükségét minden müveit esztergomi érezte és érzi. Ez az egyesület felséges virágzás s- elsőrangú szereplés után, mintha nem bírta volna el koszorúi súlyát, egyszerre csak zsibbadni, elhallgatni s tétlenségbe sülyedni kezdett. Részvéttel nézte a közönség, hogy mi lesz a pangásból. Érezte azt a hiányt, melyet az egyesület visszavonulása idézett elő társadalmunkban s tartott tőle, hogy az a hosszú dermedés már a kimúlás előjátéka. Jöttek uj emberek uj egyesületekkel s lejártak régi emberek elavult körökkel. Végre a féltett életű egyesület magához tért, jelt „1S1T1M01 ÉS ¥11111“ TÁRCSÁJA, Nouschindához. — 1880 julius 22. — Mikor a nyugvó nap utolsó sugára Búcsú csókját liinté a szőke Dunára, S én melletted járva szivdobogva lestem : Mit szép szemed mélyén annyiszor kerestem;— Egy szó volt ez, édes, mint a meny zenéje, S midőn a napsugár elveszett az éjjbe, Majd hogy túl nem áradt szivem boldogsága; Emlékszel e arra piruló leányka? Mily szép voltál ekkor, lesütött szemedben A legszebb menyország csillagára leltem; Felremegő ajkad csengetyű. szavában A legelső éden boldogságát láttam. Elhagyott sírjában álmodó reményem, — Mint elrejtett gyémánt aranyos napfényen —' Ragyogva, csillogva, ezer sugárt szórva, Újra feltámadott ez egyetlen szóra. Nouschinda, szerelmem, kék szemű leányka! Emlékszel-e arra a szép éjszakára, Rezgő holdsugárra, csillagok ezrére, S a természet komoly, fenséges csendjére? .... Oh ne feledd soha, mint én nem feledtem, Hadd mosolygjon örök boldogság felettem; adott magáról, gyorsan fölépült s valameny- nyiuk örömére ismét régi erejében duzzad. Nem szerepelni de tenni óhajtó férfiak vezetése mellett, nem a föltünési vágy, hanem szorgalmas közreműködés egyesíti a kör tagjait s társadalmunk büszke önérzettel tekint ismét újjászületett egyesületére, melynek országra szóló fényes múltja s biztosított jövendője van. Dalkörünkről szólunk. Megújhodásáról örvendezünk. És társadalmunk nevében örömmel üdvözölj ük. Â legnépszerűbb esztergomi egyesület, az ugynevett dalárda megint országos nevezetességű ünnepélyre késmii. — A kies Erdély fővárosában, Kolozsvárt, a magyar dalárok találkozót adtak egymásnak, versenyre kelnek s a pályabírók annak adják oda a kitüntető koszorút, a melyik igazán megérdemli. Az egész ország minden részéből oda sietnek a versenyzők. Es a külföld figyelnie is Kolozsvárra fordul. Az esztergomi dalkör már megállotta a tűzpróbát s kivívta a zöldágat. Olyan diadalokkal koszorúzta Esztergomot, a milyeneket sokan megirigyeltek tőlünk. Nem vérmes reményűje], de alapos várakozással tekintünk a közeledő ünnep felé. És bízunk benne, hogy az esztergomi dalárda megint meg fogja állani helyét. Örömmel üdvözöljük tehát a derék egyesületet s életrevalóságának lelkes mozgalmát, mert sokat várunk tőle. Azt hiszszük, hogy a derék egyesület ismét régi társadalmi missióját fogja teljesíteni s megint megfogja élénkíteni közéletünk zsibbadó elemeit. Buzgó, feláldozó s nem szerepelni csak tenni tudó férfin odaadó munkálkodása vezeti az egyesületet. Szorgalmas és tevékeny tagok buzgósága tartja főn s a közönség elismerése és rokonszenve támogatja. Mentői szükebb körben élünk s mennél inkább távol esünk a középponti mozgalmas világtól : annál inkább szivünkön kell viselnünk társadalmunk ügyét s ennek derék har- ezosait. Kötelességünk legfőbbje saját jóhirne- vünk föntartása s azon vezérelemek gyámoli- tása, melyek társadalmi rendszerünknek megalapítói. Nem akartuk a közönség rokonszenvét a legelső esztergomi egyesület felé terelni. Az úgyis ott van. Nem akartuk a derék egyesület tagjait buzgóságra serkenteni. Az úgyis meg van. Csak a sajtó teljes odaadását akartuk jelezni azon mozgalom iránt, melyért nem lelkesülni egyértelmű a fásultsággal. Örömmel üdvözöljük dalárdánkat újjászületése hajnalán, melyen az újabb diadal csillaga ragyog feléje. Lássunk hát más tárgy után a mi nein csupán saisonszerü! Meg fogják engedni hogy egy jó magammal megtörtént apró szerencsétlenséget beszéljek el, a miből talán mások is megtanulhatják hogy nem jó mindenkor túlságosan szolgálatkésznek lenni. Egy barátomnak közel a fővároshoz fekvő birtokára ko esi ztunk ki, a napokban, a hires tehenek megszemlélésére, a melyek, mint a marathoni hősök, éppen háromszázan vaunak. Este felé egy kis körültekintés után a birtokon, a kertnek vettük utunkat egy akácz erdocskén keresztül. Szerencsétlenségünkre az ajtót zárva találtuk, s igy nem volt más választás mint vissza fordulni egy másik útra, vagy valakinek átugrani a kerítésen hogy a kertben felkeresendő kertésztől elkérje a kulcsot. Zárjel közt megjegyzem miszerint a házigazda már előbb elvált a társaságtól, hogy haza jutva az ozsonnához elrendelje a szükségeseket. Tehát ad ugrandum ! De hát ki lesz a vállalkozó, miután a kapu van jó másfél öluyi magas. — Múld te ! Te athléta volnál, hát lássuk mit tudsz ! — Persze hogy athleta vagyok, de csak amolyan tiszteletbeli, aki legfeljebb csak akkor ugrik ha mégugrasztják. A társaság vonakodva kezdett visszafordulni, s kivált a hölgyek adtak kifejezést boszankodásuk- uak a hasztalanul megtett út miatt. A hölgyek kedvéért végre is csak koczkáztat az ember egy repedést a ruháján vagy egy kis bőr- lehorzsolást a könyökén, s igy bennem is felkerekedett a vállalkozási szellem meg kisérleni hogy tudok-e még valamit a tornás-zatból a mit közel nyolez éven át oly buzgón boxolt belém K . . . .i úr a boldog emlékezetű saskertben. íi^i r S mint ama holdsugár, ragyogó csillagok : ( Hő szerelmem érted örökké élni fog ! Szabó Mihály. Fővárosi levél. Budapesten talán még sohasem idézték annyiszor Petőfit mint a mennyiszer ezt manapság teszik. „Disznó forró idő“ ez lett mindenütt a jelszó. A hőmérő higanya még árnyékban is felül áll a 30 fokon [Reaumur szerint] a hova pedig a nap odasüt, az ember czipősarkának hű lenyomata marad az asphaltban, mint a hogy nyomot hagyott annak idején László királyunk paripájának patája a sziklában. Szinte örül neki az ember ha lomha lépdelése közben az utcza öntöző a nyaka közé is juttat egy keveset a kövezetnek szánt vízből, a ini bizony ha nem vigyáz, nagyon gyakran megeshetik. így álváu a dolgok a fővárosi levelekben is, feltéve hogy „korhű" kívánnék maradni, nem igen lehetne egyébbrol beszélnem mint a forróságnak, szódavíz és fagylalt árusokat gazdagító, s az embert naphosszant tehetetlen hustömeggé változtató, mivoltáról. Hanem az a bökkenő a dologban miszerint nem tudom semmiféle társaságnál biztosítani magamat az iránt hogy levelemmel egyidejűleg a szerkesztő ne kapjon pár érdekes tárczai czikket, a mikor és azután, nagyon természetesen a „töltelék" megjelenése elhalasztatik, igen könnyen megeshetnék az a fatális dolog hogy a cauiculai hőségről elmélkedő levelemben a szüneti évad alatt gyönyörködhetnének.
