Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 54. szám

Amseim Mayernek ajánlottak segédül egy ki váló tehetségű fiatal embert. „Szokott-e ön jó reggelt és jó estét mondani?" kérdé tőle Rothschild, mielőtt szegődtette volna. „Uram! mit gondol ön rólam! válaszolt büszke öntudattal az ifjú. „Mit gondolok? Azt akarom, hogy maga nekem sohase mondjon se jó reggelt, se jó estét. Ha reggel az irodába jövök, maga ott legyen már, a belépésnél majd én mondok jó reggelt. És este ha ott hagyom az üzletet, maga ott legyen még, távozáskor majd én mondok jó estét.a

Tudvalevőleg a kőművesek korán fognak a munkához, a miniszterek pedig sokszor éjfélig is dolgoznak. Arra nem gondolva, hogy mikor van a kőművesnél „Feicrabend" és mikor kezdenek a miniszterek dolgozni, egy másik főnök azon óhaját fejezte ki segédjeivel szemben: „Jöjjenek mint kőművesek és menjenek mint miniszterek."

Rövid idő marad pihenésre és nemde sajnálni való azon eladósodott segéd, ki laktársának elpanaszolta: „Tele van a fejem

gonddal, nem tudok aludni.“ I)e ez kisegítette jó tanácscsal: „Menj, költse! fel hiteleződet, mond neki, hogy nem fogsz fizetni, akkor neki lesz a feje tele gonddal és te aludhatsz.

No de nem minden üzletemberrel lehet ily röviden elbánni. Van olyan a ki zokon veszi a meggondolatlan beszédet. Mutatja a következő panasz Hirsch kereskedő felett:

Milyen neveletlen ember ez a Hirsch. Jüttern tegnap a boltjába és mondok: Herr Hirsch, mondok, adjon nekem 2 rőf jó, valódi Matapolam!“ „Itt vanu mondja Hirsch. „Herr Hirsch!" mondok „ez nem tiszta matapolan." „Will ich verfauln bei lebendigem Leib, ha a rőf nekem nem kóstált 95 krajezár. Af muhne!“ „Herr Hirsch, mondok, én is csináltam már ebbe a bráncs, ez nem matapolam. Maga akarja lenni velem merammer maga akarja engemet megcsalni, Herr Hirsch!" Alig mondtam ezt, haut er mer rechts und links in’s Gfesicht. Ich aber nicht fául, fogom a rőföt és tudja moga, miért fogtam a rőföt? Weil er midi sonst noch hátt’ geschlage mit dér Eli’.

A legrégibb idők óta vannak a főnök körül üzletegyének, kik egészben vagy részben annak gondját viselik, és procura dolgoznak. Mainap procuristának csak a ezégvezetőt nevezzük, ki a főnök telj jogú helyettese : alter ego. A főnök tartozik a procuristát bejegyeztetni és akkor mondhatja; „Ez a második én.u A ezégvezető képviselheti főnökét mindenha és mindenütt, azonban feleségénél és családjánál nem járhat el p. p. Ha jól viseli magát,

megkérheti főnöke leányának kezét három

szem közt. „Hogy, hogyu kérdi a főnök az ünnepélyes titokteljességgel hozzáforduló pro- curistáját, „három szem alatt akar velem szólni?" „Igen, mert egyik szememet már kedves leányára vétéin."

Hogy ily sorsra juthassanak, a kereskedő ifjaknak nem lehet eléggé óvatosságot ajánlani szerelem dolgában. Különösen ne járjanak az utczán karonfogva az olyanféle ismeretes szép Mariskákkal. Úgy járt valaki, kit a főnök másnap reggel kérdőre vont: „Ki

volt az a kisasszony, a kivel tegnap este sétált?" „Az, az, az én húgom." „Micsoda, a kis Mariska önnek húga?" „Hát főnök ur is ismeri a szép Mariskát?" „Az az, csak úgy látásból."

Ne csodálkozzunk azon, hogy az ily főnök felesége egy kicsit féltékeny és csak olyan szobalányt fogad fel, kinek fogporra már nincs szüksége.

A procurista után következik a segedék „Generalstab“-jában az „üzletvezető" (Gescháfts- leiter, Disponent). Ez már a főnök helyett váltókat alá nem irhát, pereket nem folytathat, kölcsönöket nem köthet. De azért, ha ügyes, még válhatik belőle associe.

A főnök megkínálta egyiket, lépjen be társul és átengedi neki a tiszta jövedelem felét. „Adjon inkább egy harmadöt a nem tisztából" lett a válasz.

Feleség akad is, jut is ilyen associénak. Legrosszabb esetben tagtársa kínálja meg: „Leányomat, a gazdag Esztert, menyasszonyul adom neked." „Jaj be rút!" „Se baj, schau nicht auf die Façon, nimm sie nach dem Grewicht."

Rangban a harmadik az utazó, a „commis voyageur," ki szereti magát képviselőnek nevezni. „leli bin dér Vertreter dér Firma Soundso." A mily kifogástalan a fellépése, finom a modora, ügyes a szája járása, ép oly szilárd a földrajzi ismerete. „Ha innen Parisba kellene mennie, hogy utazna?" „A II. osztályban." „Minek gyermekeimnek ageographia" mondá egyik kereskedő „ha lesz pénzünk, ott van az „Eisenbahncourier", ha pedig koldusbotra jutnak, majd meglátják, hol fekszenek az egyes falvak." Rósz idők járnak most még mindig, nem csoda, ha némelyik főnök helyben, loco utaztatja commis voyageurjét, hogy kevesebbe kerüljön. „Sie sind auch cin Rei- sender?" „Ja ich reisse mir die Haare ans fiber die schlechten Zeiten." Az utazónak rendszerint több nyelvet kell tudnia. Egy kereskedő nem akarta, hogy fia francziául taA kereskedő ifjakról.

— Humoris'/.tikus felolvasás. —

Motto : A tréfa az élet prosá- jának fűszere,

Kedélyes társaságban bő vacsora után kezdtek adomázui. Yígkedvti urambátyám jó tréfát mondott el, a mely az egész társaságot hangos kaczagásra bírta. Diadal telj esen néz körül urambátyám: mindenki ajkán mosoly lebeg. Csupán a vele szemben ülő kisasszony arcza komoly. „E kisasszony lelkem, hát ön nem nevet?" „Köszönöm alásan, én már nevettem."

így járok talán én is liumorisztikus felolvasásommal. Sokan önök közül, s a mi reám nézve legszomorubb lenne, talán épen a hölgyek, csak szánandó mosolylyal fognak megjutalmazni, azt mondván magukban: köszönjük szépen, mi már ezeknek nevettünk. Előre kérek tehát bocsánatot Kalauer és Meidinger, Swift és Demokritos, „Borsszem Jankó", „Bolond Istók", „Üstökös", „Fliegende Blatter" és mindazok nevében, kik egy jó tréfát már többször mondtak el.

Láttak-e már oly szörnyeteget, melynek 40 keze, 40 lába, 20 szive, 20 gyomra és csak 1 feje van? Nemde borzasztó, Renzbe, akarom mondani spirituszba való monstrum. Pedig ha valamely nagyobbszerü kereskedelmi üzletet megtestesülve gondolunk magunknak; ime kész e szörnyeteg. Egy fej igazgatása alatt 40 kéz mást-mást dolgozik, 20 szív és 20 gyomor mást-mást érez.

A szivek titkaiba, tisztelt hölgyeim, nem avatkozom. A gyomor titkos szerelme ellenben az étvágy és ez különféle: a főnök diniroz, a ezégvezető étkezik, a könyvvivő ebédel, a segéd eszik, a tanoncz fal s a házi szolga még többet szeretne falni.

A munka ellátása körüli pontosság is különböző. „Lássa barátom, mondá a főnök segédének, ön dicséretreméltó fiatal ember. Kedvelem a finom modorát, becsülöm a képzettségét, tisztelem a becsületességét, de bámulnom kell azon pontosságú t, mely Ível minden nap félórával későn jön az üzletbe.

Sokszor azonban a főnök intései és jóakaró oktatásai kárba vesznek és ilyenkor ne számítsuk be neki, ha elfeledkezik magáról és felkiált : „Ha én nem volnék, maga lenne a

világ legnagyobb bikficze."

A pontosság a legnagyobb udvariasság. Ezért a pontosság legkiválóbb mesterei a fejedelmek, királyok és császárok. Pontosságot követelnek a főnökök segédeiktől. Rothschild

tak el; hogy ők csinálták a világtörténetet; hogy gyönge kezek ép oly erősen intézték országok és nemzetek sorsát, mint a legkeményebb karhatalom, és pedig „Isten kegyelméből" a legtöbb esetben ügyesebben. íme Mária Teréz, Katalin czárnő, Erzsébet angol királynő és — Pompadour.

De hát a nők valamennyié legjobb akaratunk mellett sem lehet királynő, s igy be kell érniük kevésbbé fenséges szerepléssel. De azért ; határozott, megbocsáthatlan ballépésnek tartjuk azt hirdetni, hogy a nők mindazon nagyobb megbizhatóságot igénylő állásokra alkalmatlanok, melyekre a tudományban, a diplomáciában van szükség. Váljon képzelhetünk e nagyobb diplomatákat a hölgyeknél? Ki bírna nekik helyt állani abban a csetepatéban, melyben ők, az ármány, az intrika, a tettetés fegyvereit oly bámulatos ügyességgel és gráciával forgatják ? Hallgatózni, kémlelődni, mellékeset kitudakozni és fontos felől tájékozatlan maradni, arezokat tanulmányozni, árnyék után leskelődni és megfoghatót kisiklani engedni, udvari bálokon franczia négyest tánczolni, ünnepélyek alkalmával föleziezomázva tetszelegni s esetleg a mellükre érdemjelet akasztatni, azt hiszem ebben a deli hölgyek csak oly ügyesek volnának, mint sok nadrágos hős. Ámde többet mondok, mily méltóságteljesnek volna mondható ha lelki üdvünkről a szép nem gondoskodnék; ha a keleti ókor papnői mintájára ők vezetnének qoimünket nem csak e földi, hanem a túlvi- lági menyországba is.

Csakhogy a jogokkal járnak a kötelességek is. Ha kedves delnőink szívesen veszik, ha

jogaink feléről kedvükért lemondunk, ám vállalják el kötelességeinknek is fele részét. Itt pedig nem kevesebbet értek ó hölgyeim, mint a véradó lerovását. — Mi becses látványt nyújtana, ha önök megosztozva velünk a véd- kötelezettségben, feszesen rendezett zászló aljakban nyújtanák szemeinknek amaz elragadó látványt, mit egy hölgy hadsereg nyújtani képes volna. Természetes hogy csakis a nők ! elkülönzött katonáskodása mellett emelhetek szót, mert sok bajjal volna egybekapcsolva ha egy szép káplár megnyerné ezredese tetszését? Mi nagy hátrányára esnék ez az erény nyel összekapcsolt subordinácziónak, föl sem említve a nagy csorbát, mit a családi élet szenvedne, mert, mely gondolkodó férfi szánná el magát egy szép, de „egyéves" önkénytessel frigyre lépni, vagy a szende leányzót oltárhoz vezetni, ki 3 éven át nyerte katonai kiképzését, a laktanyákban és gyakorlattéreken ? A férjkáplárnak pedig jaj volna, kiknek neje — jobb i képzettség miatt őrmesterségre emelkedvén, a hizelgés veszélyes de nem kellemetlen fegyverei helyett, a vezényszó zord parancsait alkalmazná.

Ebből látják kedves olvasónőim hogy nem ugyanaz, ha ketten ugyan azt teszik, s azért hát maradjunk meg ki ki a magáénál. Ha nem is egyenlitetnek ki ezáltal a jogi különbségek, megmaradnak önöknek a hatalmas fegyverek miket habszülte istennőtől örököltek : szépség, kecs és nőiesség, melyeket ki sem képes elrabolni s melyek segélyével meghóditák a nagy világot. Használják fel őket észszerűen, s legszebb diadal, mely elérhető, az önöké lesz.

Egy lap az írókról.

1 Részlet egy a budapesti kereskedői ifjak társulatában „Könyvkereskedői nézetek az irodalomról* ezimmel tartandó felolvasásból.

Közli : B ö h m G y u 1 a.

Ha a nemzetek történetét figyelemmel kisérjük, ama kétségbe vonhatlan tény tűnik szemünkbe, hogy mindenikök legdrágább kincse a nyelv és ennek szülötte, az irodalom. Bátran moudhatjuk becsesebbnek a politikai szabadságnál és elévülhetlen nemzeti jogoknál, mert mig ezeket erőszak vagy durva hatalom elrabolhatják tőlük, meg nem foszthatjuk őket nyelvüktől s eszméiknek eredeti nyilvá- niilásától irodalmukban s azért kétségtelen, bogy a nemzet, mely képes önálló irodalmát föntartani, mindig megérdemli, hogy — ha nemis önállónak — de mindenesetre létezőnek ismertessék el a népcsaládok között. Létele valóban csak irodalmával szűnik meg s azért ez valódi szellemi fokmérője néki ; ezt föntartani, fejleszteni a müveitek egyik legnemesebb feladata. Irodalma adja meg a nemzetnek valódi jelentőségét, kincseiből évszázadok múlva is aknáz az s ment legyen át bármely viszontagságokon, irodalmi emlékei mindig élénk tanúbizonyságai lesznek életrevalóságának.

A modern irodalomban három főtényező működik, melyektől egyaránt gyakoroltatik nagy horderejű befolyás annak fejlődésére, vagy pangására : az i r ó, a k i a d ő és a k r i t i k a.

Ha összehasonlitjuk e három tényező befolyását irodalmunkra hazáukban és Nyugateurópa országaiban, vajmi kedvezőtlen eredményre jutunk.

Tekintsük mindenekelőtt a mai korszak Íróját hazánkban. Volt idő, midőn a nemzet mégnem érezte szükségét egy hazai irodalomnak, s igy magyar jellegű Írókról szó sem lehetett. Ez az idő hála az égnek rég elmúlt, s követte azt az ébredés korszaka, midőn a hazafiasság parancsolta egy nemzeti irodalom megteremtését. Szükségét a nemzet