Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 54. szám

íiuljou. „Miért nem?* kérdék tőle. „Hát szükséges, hogy a francziák is megtudják, hogy szegény fiam mekkora bikficz.“ Sokszor pechje van az utazónak. Bármelyik főnőknél kopogtat he, tagadó választ nyer nem ritkán, még mustráit sem akarják megszemlélni. „Pedig nagy a választékom és potom áron adom." „Köszönöm, nincs szükségem semmire." „Engedje meg ez egyszer legalább mustráimait felmutatnom, hiszen már hetek óta magam sem láttam azokat. “

Ily körülmények között természetesen nálunk az utazók nem adnak banketteket, mint Párisban Gambettának. Logfelobb kugliznak nyáron valahol a Józsefvárosban s a versenydobás díj nyereményeivel összekapcsolják a világ legkülönbözőbb arany- és ezüstpénzeinek praktikus tanulmányozását.

A levelezők — Hánzély a megmondhatója j — nevezetes helyet foglalnak el a segédek j .rang-fokozatában. Á nyelvek alapos ismeretén | kivül világos határozottság, rövidség és szaba- J tosság, elegáns és mégis óvatos észjárás jellemzi ! a kitűnő levelezőt, ki fájdalom, szintén sínyli a rósz időket. „Főnök uram, ma valahára egy levél érkezett! feleljünk rögtön?" „Mit gondol, hisz akkor azt hinnék, hogy nekünk semmi dolgunk!" Ezen jámbor főnök nem követi Wellington tábornokot, ki mielőtt a kapott levelet felbontotta volna, levélpapirost szokott maga elé venni, hogy rögtön felelhessen.

Egyik kereskedő goromba levelet kapott üzlettársától. így felelt neki: „Ikr geehrtes Schreiben liegt vor mir, aber ich versiekére Sie, bald wird es Imiter mir sein."

A könyvvezető a főnök belső titkos tanácsosa, sokszor furdaló lelkiismerete, mert ő súgja meg neki, hogy mikor és miben spekulált-e jól vagy roszul. Előfordulhat ilyenkor, hogy a főnök felesége fényes toilette-ben jelenik meg, holott a férj öltözéke nem épen kifogástalan. Hogy lehet ez, kérdezték Lövytől: „Hja, mer Frau kleidet sich nacli dem Journal und ich nach dem Hauptbuch."

Mig a könyvvezetőnél a főkellékek : egy kis józan ész és sok pedantéria, addig a pénz- tárnoknál legfontosabb az, hogy hű és becsületes-e? Vájjon ások szomorú tapasztalás után nem tiszteletreméltó azon pénztárnok, kinek a felvételekor kővetkező szavak csúsztak ki a szájából: Kérem, mekkora volt átlag azon összeg, melylyel az előttemvaló pénztárnokok megszökni szoktak?

Ezért jó a vigyázatosság, s legalább a kulcs alatti vasszekrény. Hisz azon uraknál, kiknek vashomlokuk van, a vasszekrényt követi a vaskorona s ha bárók lesznek, megkapják „die allerköchste Bewilligung zűr Ausübung dér Aristokratie." Ha azután visszahúzódnak és babérobligátióikon pihennek, maradnak még mindig szabók : Couponschneider és lesznek rentierek. Ich bin ein Kennthier. Wann ich aufsteh’, hab’ ich Feierabend.

Következnek a bolti segédek, kik sokszor a rőf lovagjai, Ritter von dér Elle, és ezért természetesen a galanteria nagy mesterei. Szépen tudnak bánni. Ha nekem annyi forintom volna, a hányszor egy nap alatt oda mondogatják a eziezusoknak: „Hogy van lelkem? kell-e még valami galambom?

Mainap már nem járja többé a rőf vagy a font. Most a segédek tudósok, mert jártasak a méter-ologiában, liter-aturában és gram- aticában, a deka-meronban és centi-fóliákban. Tudják, mi egy leány ezredrésze? „A Mill i- mad'l ! "

Bejön egy hölgy a könyvkereskedőhöz és kéri Albach imakönyvének IV. kiadását. „Azon szerencsés helyzetben vagyunk, asszonyom, hogy a VII. kiadással szolgálhatok." Az asz- szony elgondolkozik ; neki a IV. kiadást ajánlották volt évekkel azelőtt. „Kérem nekem a

IV. kiadás kell." „Az már elfogyott, asszonyom, ez a VII-ik, a legújabb kiadás." A hölgyet annak hallása, hogy a IV. kiadás elfogyott, még inkább megerősíti hitében. „Majd [ máskor jövök, kérem, mikor jelenik meg megint a IV. kiadás?

Es aztán, hogy tudnak az asszonyok lealkudni az árból és mily boldogok, ha a segéd odasugja nekik : hogy enged ennyit meg ennyit, de csak nekik. Ne mondják meg másnak a világért sem. „Csókolom kezét nagysádnak. Legyen szerencsénk legközelebb. Holnapra várjuk a legújabb párisi divatot."

A gazdag bankár fia, ki önkénylesnek, „volontair“-nak csapott fel szabad perczeiben. Előtte fekszik a „Briefstel 1er fttr Liebende" s a „Fővárosi Lapok" meg a „Pesti Hírlap", de a postakönyv könyvvezetési titkait nem bolygatja. „Mit csinál, fiatal barátom, hisz az ön számadása nem vág össze, hiányzik 9 kr." mondja durczásan a főnök. „Uram. itt van egy hatos. Oly házban, hol 9 kr. végett ekkora lármát csapnak, nem szolgálók ; ajánlom magamat. “

Nem ily könnyen henczeghet a szegény ember fia; a tanoncz. Was tliut dér Practicant, j venu er den Buchhálter auf den Fuss tritt ? I Er thut a Watscken knegen. Azonban vasár- j nap délután ö is ur. Egyik kollegájával akkor I kirándulást tesz — a városligetbe. Útközben

játszanak részvénytársaságot. Közös költségen vesznek egy szivart. Megejtik a választást: egyik az igazgató. Ez kezdi színi a szivart. „Elég volt már, most engedd át nekem." „Nem bizony, é n vagyok az igazgató, én szívok — te vagy a közönséges részvényes — te köphetsz."

Ez a gyerek jól indul. Ha majd segéd lesz, a „táté" kikeres neki ed jó parthie. Ekkor a lány lábaihoz borul és a következő vallomást teszi: „Száráh kisasszony, minthogy apáink a hozományra nézve megegyeztek, esküszöm önnek, hogy végtelenül szeretem." A jámbor nem gondol jövendőbeli sorsára, mint az a kereskedő, ki dühös volt concurensére és folyton szidalmazta. „Ép ott megy az utczán feleségével." „Vagy úgy, megnősült — úgy kell neki."

S ha majd gazdag kereskedő lesz Aradon és Váradon, azt fogja mondani hitvestársának : Regele lelkem, ha egyikünk meghol, én majd Pestre liurczol ködöm és elmegyek a kereskedő ifjak társulatába. Ott vannak ám jókedvű fiatal emberek, olyan jókedvüek, hogy már ki is rúgtak egy falat.

Szóljak még valamit? Talán a 27, 10, 5 kros liczitátiókról ? Vagy a bolt előtt szaladgáló tigrisekről, kik megrohanják az arra járókelőket. Inkább nem szólok. De igen, a marchand de mode! A mademoiselle finom grácziá- zal főzi a szépséget az etiquette szabályai szerint. Jól mondják a francziák: la toilette est la cuisine de la beauté : a toilette a szépség konyhája.

I)e valamin ta borpalaczkoknál az „etiquette" rendszer csak azt vallja ki, hogy milyen bor nincs a palaczkban, úgy a toilette és etiquette is sokszor megbizhatlan. Társaságban megdicsérték egy vén kisasszony fogát. Sokan voltak, nehezen láttak. „Wollten Sie uns ilire Záhnc nie lit herumgeben", monda egy gonosz barátné „damit wir sie bequem anschauen können."

Azért a gáláns fiatal kereskedők ne nyúljanak nagyon közel a kisasszonyokhoz és még a karcsú „Probieramsellt" se tegyék ki próbának, különben megkóstolhatják, hogy mi a „weibliche Handarbeit."

Dr. HERICH KÁROLY.

Charivari.

Fölszólítanak egy vén molnárt is, hogy vegyen részt a csóuakversenyben. Biztatják, bátorítják, de az öreg csak vonakodik.

— Töpörödött ember vagyok már én a

zöme még akkor sem érezte ugyan az irodalomnak, de igenis felfogta egy önálló irodalom culturális fontosságát s e szempontból melegen támogatta az Írókat s azok termékeit. Ki ne emlékeznék ama közelmúlt korszakra, midőn a legsilányabb költemény-füzérek ezrekkel számították előfizetőiket, a kik közül 90 százalék be sem tekintett a liazafi- ságból és pártolás ezéljából vásárolt könyvbe. Ez egészségtelen állapot szinte elmúlt rajtunk s elértünk végre oda, hol az irodalmi fejlődés valóban kezdődik, a hol a könyv megszűnik a puszta pártolás, az üvegszekrény portékája lenni s lesz az a minek lennie kell — a nemzet szellemi tápláléka, melynek szükségét érzi egyéni culturális fejlődése érdekében. Tagadhatlan, miszerint ez állapot az irók egyik osztályát súlyosan érte, értjük azokat, kik valódi hivatás nélkül puszta ambitióból vagy épen csak anyagi érdekből űzték e , keresetágat. “ De épen e viszonyok rostálták meg e testület tagjait s ennek irodalmunk érdekében bizonyára meg volt az ő jó hatása s ma e tekintetben a javulás félreismerhetlen.

Es mindamellett, tekintsük mai napság íróink nagy részét. Kevés kivétellel anyagi helyzetűk épen nem fényes, szellemi erejüket még mindig nagyban befolyásolják a napi gondok, a létküzdelem. Ezen pedig csodálkoznunk sem szabad, mert hány iró van hazánkban, a ki két-három kötetes múmiájáért kapjon 1000 vagy 1500 forint tiszteletdijat? S mi ez összeg, ha számba vesszük az időt, mit egy ily mű megirása igénybe vesz, váljon élhet-e Ő és családja abból gond nélkül addig, mig egy hasonlót megteremthet? Aligha, s igy nem marad hátra egyéb, mint írni napról-napra, reggeltől éjfélig, s ha végre műve elkészültével le teszi a tollat, az nap kénytelen azt felvenni ismét, hogy új dolgozatba kezdjen.

Ily körülmények között marad-e ideje új tanulmányokat tenni, új tapasztalásokat értékesíteni s benyomásokat felvenni s feldolgozni?

Ezt méltán vonhatjuk kétségbe, mert mig bármily más hivatásbeli ember a kész auyagot dolgozza fel, az Írónak önmagának kell azt felkeresni s feldolgozni. Hogy mikép teheti azt a fenforgó körülmények közt, képtelenség elgondolni, s tán iunen származik a sok selejtes termék, melyekben újabb irodalmunk épen nem szegény, iunen jő, hogy a fiatal iró szép reményre jogosító első művét nyomban követik mind gyengébbek és gyengébbek, mig végre önmagán követ el a szerző plágiumokat, miket az első mű sikere által felbátorított kiadó kénytelen szép szóval, de határozottan visszautasítani.

Ezen szerző — ki első művében élete tapasztalatait, bizalommal saját jövője iránt, fektette le, ki szép reményekkel bocsájtá szárnyra képzelete szülötteit —- tán hivatott lett volna mind jobbat és jobbat nyújtani az irodalomnak, ha az önfentartás gondjai nem nehezednek ólomsúlylyal vállaira, s vonják le őt a köznapiasság színvonalára.

Mely fiatal iró ne ismerné amaz érzelmet, mely Őt eltölti, midőn kész munkálata kéziratát hóna alá véve, elindul a kiadóhoz, kiről meg van győződve, miszerint ez mindkét kezével fog utána nyúlni, hogy kinyomássá, mert hiszen műve hézagpótló az irodalomban vagy legalább is eredetiségénél fogva fog nagy feltűnést okozna az irodalmi világban. Dagadozó kebellel lép be a kiadónál, de mennyire el kell bámulnia, midőn az nem is a munka volta után tudakozódik, hanem mindenekelőtt azt a kérdést veti fel, váljon van-e szerzőjének neve az irodalomban ? Midőn erre igennel nem felelhet, szomorúan kell értesülnie, miszerint a kiadó sajnálattal kénytelen megköszönni a „megtisztelő ajánlatot", miután ő csakis megkedvelt szerzők műveinek kiadásába bocsátkozhatik.

Megilletődve viszi tehát vissza szerzőnk kéziratát, hogy értelmesb, a hazai irodalom virágzását inkább szivén hordozó kiadónál próbáljon szerencsét. Végre a negyedik vagy ötödik cég elhatározza magát a kéziratot áttekintés végett elfogadni, s ő új reményekkel táplálkozik, számitgatva már az időt,

melyet műve kinyomatása majdan igénybe veeud.

Egy-két hét elteltével ismét belátogat a kiadóhoz, kinek most elég ideje akadhatott a tüzetes áttekintésre ; de mennyire el kell csodálkoznia, midőn hallja, hogy a kiadó még nem vett alkalmat erre s azért szíveskednék a szerző mintegy 2—3 hét múlva ismét eljönni. Lehangolva várja ő be ismét ez idő elteltét, mire azután újabb látogatást tesz a kiadónál, ki azonban vagy nincs otthon vagy nem birt még tisztába jönni szándoka iránt, mig végre megunva a szerző folytonos sürgető látogatásait, lemondó levélben küldi vissza a „hézagpótló", „az irodalmunkban nemében egyetlen" mű kéziratát.

Számos példát hozhatnánk fel e vázlatunk hű volta mellett, de elég Petőfire utalnunk, kinek költeményei legújabban mintegy 20,000 példányban keltek el s ki mindamellett annak idején ugyancsak a fentjelzett sorban részesült.

Kérdve a szerzőt, kit vél e bajai és szenvedései okozójának, úgy ő egyenesen a kiadókat fogja ama vérszomjuhozó szörnyeknek nevezni, kik a szegény iró zsirján akarnak meghízni; kik meggátolják, hogy nemzete őt megismerje; kik az irodalom fiatal bajnokait semmibe sem veszik, s félreismerve kötelezettségeiket, melyeket az irodalom fejlesztése körül el kellene vállalniok, csupán zsebökre néznek, és egy könyvön akarnak meggazdagodni.

Váljon indokolt e ezen vád? Tagadjuk.

Már most itt kellene következnie egy másik táreza- közleménynek. Csakhogy az nem következlietik. Nincsen helyünk a Kirándulási Lapban. Fővárosi vendegeink ugyan- ■ csak dúsan megvendégeltek lapunkat. Még jövő téri tökünkre is hagytak egy-két tálat. Mihály Ferenc/, urnák tehát ezen az utón van szerencsénk megüzenni, hogy „A Mennykövek - ről“ irt vendég-czikke jövő csütörtöki számunkba fog beütni.

A Szer le.