Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 44. szám
Esztergom, II. évfolyam. 44. szám Vasárnap J880. május 30 án. f ISZTERGIM és TIBIKÉ Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ............................................6 frt. — 1er. f él évre..................................................3 „ — „ évnegyedre............................................1 * 50 * E gyes szám: 3 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendök. A házi iparról. — Hölgyeink figyelmébe. — A házi ipar fogalmát a nagy közönség rendesen összetéveszti a nép-ipar fogalmával ; innen magyarázható a nagy közöny, melylyel a „középosztályu minden, az iparterjesztését ezélzó mozgalmat fogad. S mivel a nép házi iparképen fa kanál faragással, kosár kötéssel, szalmafonással s más effélével foglalkozik, a közép osztály visszariadva a durva munkáról, tétlen marad, s hangos panaszkodással sóhaj - tozza: „pusztulunk, veszünk." Valóban, pusztulunk, veszünk ; leginkább kifejezhetjük e sóhajjal azt az erkölcsi és anyagi romlást, mely az álszégyenből fakadt munkatlanság miatt — mely szerint jó házból való nőnek pénzért dolgozni szégyen — épen nemzetünk középosztályában szedi legsűrűbben áldozatait. Igaz, rósz időket élünk, de legtöbb hajunknak mégis az az oka, hogy rosszul gazdálkodó nép vagyunk. Éhen vesszünk egy óriási kincs birtokában, elszegényedünk egy roppant nagy tőke mellett, melynek értékét felszámítani meg sem kiséri ettük eddig, mert nem ismertük kamatozási képességét. Nemzetünk e holt tőkéje a közép osztály nőinek munkaereje, melyet legkönyebhen, a nő természetes hivatásának legmegfelelőbben értékesíthetünk a „házi ipar" terén. A házi ipar keresetképessé teszi a nőt, „ESZTERGOM Î5 TfiJÍKE11 TÁRCZÁJA. A boldogságról. Mi boldogság szeretve lenni És tudni azt, hogy van kebel, Mely minden sorsba’, jóba’, roszba' Velünk dohog és nem hagy el !.. . Ki mint az árnyék liiven úgy követ, És szive gondolatja a mienk. . . Boldog, ki ezt az üdvöt föl leié, Mert megkapott már mindent idelent ! — Futó szerencsét az no félje, Ha napja olykor elborul ; Nézzen hívének szép szemébe És loi ke uj erőre gyűl. A boldogság, az oly kevésből áll, Szivet keressünk. . . s benne leljük azt ; 31 ért a fukar sors két-két szívre mér Egy el nem hervadó örök tavaszt! . . . Földváry István. Jókainál. — 1880 május 2G. — Néhány esztendő előtt voltam nála először, mikor még zajos törökvilágot éltünk. Csakhogy akkor ezredmagammal. Ott volt az egész ifjúság, hogy megköszönje nemes részvétét lelkesülésünk iránt. A Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Nyilttér petit soronként 30 kr. anélkül, hogy női hivatásától elvonná. És e szerint a házi ipar alatt nem csupán azt a háznál végzett munkát értjük, melylyel házi szükségleteinket házi készitménynycl, mű nyelven „termeléssel" elégíthetjük ki, hanem azt is, melyet kereskedés által értékesíthető tárgyak előállítására fordítunk. Mivel azonban a női munka termékét sem a házi szükségletek fedezésére fordítva nem látjuk, sem vele a kereskedésben nem találkozunk, világos, hogy nőink munka ereje tétlenül hever. Ennek mentségéül felhozzák, hogy eddig hiányzott a női munka értékesithetésére alkalmas p i a c z. A kik ezt állítják, megfeledkeznek arról, hogy az áru teremti meg a piaczot és nem megfordítva. Meglehet, hogy az először piaczra kerülő árunak kevés kelete lesz, de a közönség megtanulja, hogy a kínált árut, — melyre meg van a szükséglete, minthogy külföldről hozatja, — a hazai piaczon is megtalálja, s igy fejlődik a kínálatból a koreslet. így fejlődött a háziipar termékeinek pi- acza is. A nép dolgozott; előbb csak házi sziik- 'églcteinek kielégítése czéljából, majd túladott fölöslegén, s készítményei forgalomba jöttek. E forgalom elősegítése czéljából, de azért is, hogy mintául szolgáló áruk kiállítása által további megrendelésre alkalmat adjon, a „köznagyszerű látogatás azonban igen kicsiuyszerűen végződött. Mert akadtak egyes véresszájú demagogjelöl- tek, a kik igen sajátságos fordulatot adtak látogatásunknak. Jókai akkor a portája előtt fogadott, mert annyi vendégének még a Státió-utcza jórésze is szűk salon volt. Odajutottam akkor egészen eléje s azon nap benyomásai örökre lelkembe vésődtek. Akkor voltam nála először. Másodszor csak most, mikor először beszéltem vele. — Hon találom Jókai nagyságát? — kérdezem egy tisztes hölgytől, a ki az egyszerű ház udvarán dirigálta a cseléd munkáját. — Már eltávozott — volt a válasz. Színészetünk egyik legnagyobb tüneménye : Laborfalvay Kóza, Jókai neje állott előttem, a kinél tiszteletre méltóbb csak a Madonna lehetett. — Fáradjon hozzánk holnap reggel kilencz előtt, akkor hon találja. Jókai háza a Stáczió utcza egyik igen szerény épülete. Földszintes lak, széles udvarral, melyben egy-két, terebélyes vén ákácz illatozott s egy-két fiatal gesztenye vetett árnyékot. Alig is lakik benne más a nagy iró családján és cselédségén kívül. Az épület udvara és berendezése első pillanatra igen élénken emlékeztet valami jobb módú falusi kisbirtokos házára. Ugyanaz a nyugalom, csöndesség és béke. A ház falára egy passiókép esett. Épen a Krisztus szenvedése a keresztfán. Kívülről különben sokkal egyszerűbb, mint belül, a hol bizonyos jól eső enyhe érzés foglalja ol a belépőt. Másnap reggel kilencz előtt újra ugyanazt az utat jártam meg. Haragudtam a stáczióutcza pazar öntözőire, a kik valóságos sártengert varázsoltak , lakkom alá. Végre megérkeztem a békés házba, a ! hol nem is kellett becsengetnem, mert a kapu benyi- \ lója nyitva volt. Egy nyári arczú, szeplős kis szobalány fogaHirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV ^-IK SZÁM ALATT, intézendök. Kéziratok nem adatnak vissza. ponti házi ipar egylet" Budapesten árucsarnokot már is nyitott. Nem képzelhetjük ugyan, a legszorgalmasabb munkálkodás mellett sem, hogy rövid idő alatt gazdagsággal cserélhessük fel eddigi nyomorúságunkat, de kétségen kívül számítunk arra, hogy türelmes fáradozásunk jutalma lassanként az emelkedő családi jólét és vágyó- nosság lesz. Nem tekinthetjük a házi ipari foglalkozást megélhetésünk egyedüli forrásának, de bátran merjük állítani, hogy önfentartásunk biztos segédeszközévé válhatik, a családfő gondjait tetemesen könnyítheti, a minthogy a női munkálkodás csökkenti akkor is, ha csak a házi szükségletek megteremtésére szorítkozik is, a midőn czélja nem a szerzés, hanem a megtakarítás. A házi ipar fejlődése s terjedése az által is hat a nemzeti vagyonosodásra, hogy az egyes családok jólétét emeli, részben pedig az által, hogy a kézműipar és gyár ipar fejlődését előkészíti s igy a házi ipar nemzetgaz- dászati szempontból kétszeres fontos. Igaz, fogják mondani hölgyeink, de egyúttal kérdik is : hát ez elvek gyakorlati alkalmazása, hogy eszközöltessék ? Erről a legközelebbi alkalommal többet is. Leona. dott a tágas udvarban s nyájasau vette át névjegyemet. Majd visszatért s continual szavalta : — A nagyságos ur elfogadja. Méltóztassék. Keresztül hatoltam egy kis világos folyosón s az előszobában helyezve el napernyőmet és czilin- dereraet, a váróteremben lépteket hallottam. Azután beléptem. Az érzések annyi neme hullámzott szivemben, a legnagyobb magyar iró megjelenése olyan benyomással hatott rám, hogy ezeket a pillanatokat örökre a szivembe véste. Előttem állott a század egyik legnagyobb szelleme, nyájasan és egyszerűen. Előttem irodalmunk leghatalmasabb alakja barátságosan és mosolyogva. Éreztem semmiségemet az óriás előtt s éreztem nagyságát teljes hatalmában. Mosolylyal nyújtotta kezét. Szerettem volna megcsókolni azt az áldott kezet. Egyszerű reggeli pongyolában fogadott, a mi mentegetőzésemet hívta ki. Jókai azok közé tartozik, kiket a sors örök ifjúsággal áldott meg. Szürke szakála s végtelenül feluőtt homloka csak az évek számát, de nem az ő estéjét hirdeti. Neki nincsen aggsága. Lelke fiatal, szive örökké ifjú, képzelete mindig a genius tavaszáról tesz tanúságot, hangja mindig a régi benső, tiszta csengésű férfias hang s keze még mindig az a kéz, mely Petőfivel kardot is tudott forgatni, tevékeny, teremtő, fáradatlan és áldott. — Bocsásson meg Nagyságod, hogy ennyire korán alkalmatlankodom ; de még tegnapról kelt jelentkezésem — mondottam mielőtt leültem volna. — Nekem nem korán, — válaszolta nyájasan — mert hétkor szoktam kelni. Ekkor előadtam látogatásom tárgyát. Elmondtam milyen nagy eseménynek tartjuk mi esztergomiak az irók és művészek hozzánk rándulását s mennyi szeretettel fogjuk fogadni kicsiny otthonunkban.
