Esztergom és Vidéke, 1880
1880 / 39. szám
Esztergom, II. évfolyam. _____________ 39. szám. _______Csütörtök 1880. május 13-án. V Városi és megyei érdekeink közlönye. Elöfizetési-ár : egész évre ............................................6 fit. — kr. f él évre................................................. 3 „ — „ é vnegyedre............................................1 * 50 , E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendő!;. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV SZÁM ALATT, intéz en dők. Kéziratok nem adatnak vissza. A vágóhíd Ugye. Sokkal több hullámokat vert már, mintsem még beszélni kellene róla ; a kellemetlenségek ismétlődnek mindennap melyeket a helyzet folytán nem lehet elhárítani ; a panaszok csak igazságosak, midőn halljuk ; és mi lesz eredmény akkor, midőn talán legnagyobb a remény, bogy a megoldást elértük ? Nem tudunk feleletet adni. Bárminő feleletet adnánk, nem találnánk el a közönség óhajtását, épen úgy, mint a végleges megoldás nem fogja kielégíteni azokat, kik azt a legjobban sürgették. Hogy a vágóliid mostani helyzetében közbotrány tárgya, nem lehet eltagadni ; hogy az egészségügyre fölöttébb veszedelmes, az igaz ; hogy a vágóhiddali közlekedés már maga rendőrellenes dolognak volna tekintendő, az is igaz ; hogy tobát ezek folytán, nem is említve azokat az ijesztő mellékkörülményeket melyeknek száma sincs, a vágóhídnak mostani helyéről pusztulnia kellene, az elvben rég eldöntött dolog Do hova ? Ez a megölő betűje a kérdésnek, melyből kibontakozni, hogy lehet hatalom szó nélkül, azt nem hisszük, bár a hatalomszó újra botrányra adna alkalmat. A város a vágóhidban jövedelmi forrást lát, mely alig valami költséggel jövedelmet hajt ; a város a vágóhidat, mint valami rega„ESZTERSQM IS VIDÉKE" TÁRCZÁJA, Esztergomi népdalok. I.*) Somogyi né káposztát főz Sugyári gya ! Feje fölött csapdos e gőz Sugyári gyagyagya Sugyári gya ! Hányja veti a kanalát Sugyári gya ! Kinek adja Mari lányát, Sugyári gyagyagya sugyári gya ! Ne búsuljon szegény feje Víg József lesz az ő veje ; Beszokott az már egy helyre Somogyiné tűzhelyére. Somogy iné rajta szedte Pis z k afá va 1 kike r go t te, A kis kertnek szalajtóttá, Mari lánya siratgatta. Mari lánya siratgatta Sugyári gya ! Somogyiné vigasztalta Sugyári gyagyagya sugyári gya ! *) Esztergálni ős vidékebeli népköltési gyűjteményből. A Szói k. let tekinti, melyet kezéből kibocsátani nem akar, mely nézetnek jogosultságát vitatni újra nem lehet. A kir. város területén pedig alkalmas helyet nem tudnak vagy nem akarnak találni a vágóhíd számára, mint a hévíz lefolyását. Ily körülményok közt kíváncsian nézünk a miniszteri kiküldött működése elé. Az a kiküldött egyike legliirnevesebb orvosainknak s nagy a valószínűség, hogy csakis egészségügyi szempontból fogja a dolgot tekinteni, akkor pedig kész az elégedetlenség, mivel igen, igen sokszor lett hangsúlyozva, hogy a város az ő jogaiból nem engedhet. Mi — ha azt mondanánk, hogy a kérdés megoldásánál csak az orvosrendőri tekintetet kell elfogadni, — megrovást kapnánk ; kaptunk már értő szóval úgy is olegot; kérjük ennél fogva az intézőket, hogy azt a miniszteri kiküldöttet a hangulat ezen részéről különösen értesítsék. Régészeti emlékek Esztergomban és vidékén. I. Mai napság egy nép vagy föld történetét jóval előbb kell kezdeni, mint a meddig történelmi iroB kútfőink vezetnek bennünket. — A történelemnek vannak korszakai, melyekről az irás hallgat, mig úgy azon kornak magas műveltséget tanító emlékei maradtak mi reánk. _____Egy lelkes magyar főpap és tudós iró érvelt N e sirasgasd Mari lányom, Sugyára gya ! Majd lesz néked még a nyáron Sugyári gyagyagya sugyári gya ! Ezer veszélyben. — Wickede rajza. — Sokan voltak azok, kiknek szive a szabadságért vert s kiket a déli hadsereghez erőszakoltak. Sokan voltak, kik azután végtelenül sokat szenvedtek. És sokau keresték a menekülés útját, mely őket innét a félvadak köréből, az éjjeli bolyongások veszedelmeiből, egy sokkal áldásosabb, békésebb útra vezesse. A menekülők, kiket különben másik nevükön szökevényeknek is nevezhetünk, vagy a mocsáros, a süppedékes, kevéssé járt vidéken, vagy begyszakadásokban, bérezek rejtekeibeu vonták meg magukat. Ez utóbbiakhoz tartozott Phinuey Lewis. A New-Hampshire hegyes vidékén született, rajongott a szabadságért, imádta hazáját s gyűlölte a bitorlókat hazája ellenségeit. Nemrégiben azelőtt, bogy Sumter előtt a testvéri harezok első fegyvere eldörrent, épen jó javadalmú tanítói állomást akart betölteni s feleségével és nyolez éves fiával Virginiába jött. Okos ember volt s mindenről saját meggyőződését és véleményét is eltudta mondani. így gyakran nyilatkozott a rabszolgaság bilincseinek összetöre- téséről. De nemsokára vádolni kezdték. Azzal gyanúsították ugyanis, hogy segédkezet nyújtott egy rabszolga megmenekülésében. Borzasztó vétség is az, mikor egy embert a legnagyobb boldogságra juttatunk, midőn közredolgozuuk szabadsága visszaszer- ) zésében ! A rabszolgák jótevőnek, jó szivíí védőnek tarigy midőn „ nemzeti múltúnk sötét századaira, fömna- radt műemlékeink által“ dérit világot. Egy hely régisége bizonyitgatásáuál még egy másik fontos tényezőt sem szabad figyelmen kívül hagyni: a geographiai fekvést, és az égaljt. Bátran kimondhatjuk, bogy a mi a fának bizonyos éghajlat, az az embernek a föld bizonyos része, az egyik talaj kedvező a fa fejlődésére s ott buja a növényzet, melyet mint pl. Amerika egyes részeiben, ha irtanak is, benő véssél fenyegeti még az amerikai reszketett vasút hálózatot is. Az égalj behatását bizonyítja legalább az a körülmény, hogy mig Cbiuában egy négyszög mérföldre 17—20 ezer, Belgiumra körülbelül 10 ezernyi lakosság esik, addig pl. Szibéria pusztáin bizony ritka az ember. — így volt ez kezdettől fogva, ép úgy mint a világ városok fejlődését kezdettől fogva bizonyos körülmények: a kereskedelmi útak összefutása, a talaj termékenység sat. segiték elő. — Es az ember lakóhelyének mondhatni a körülmények által kijelölt módon történt megalapítását nagyon számba vették hajdan úgy mint most. Az Ős ember ép úgy számított a körülményekkel hol feszíti ki bőr sátrát vagy üti fel fa-kalibáját, mint számított az előrelátó áuglus ember Amerikában, hogy mely hely lesz legalkalmasabb e vagy ama gyártelep felállítására, s a gyárváros megállapítására. — És ez úgy meut gradation. Tudjuk, hogy hazánk területén is oly sokféle népréUg rakódott egymás fölé, hogy a tudósra sisi- phusi munka lenne ezt megállapítani és kideríteni akarni de az már talán még sem puszta véletleuség műve, bogy a hódító nép a hódított föld legmivel- teb részén telepszik le. A rómaiak Herculeája Esztergom táján csak úgy meg érdemli hogy István alatt Székesfehérvár legyen belőle, mit megérdemlő azt Aquincum, Bregetio, Ó.-Buda, Szony, Sávaria, Szombathely sat. hogy azokból idővel első rangú városaink fejlődjenek. A lassú fejlődés eme természetes proczesussaiá ment át Esztergom és vidéke is mely már geographiai, helyzeténél fogva is hivatva volt a tűzhely után néző népek megtelepülésére. Az őslakók első sorban a természet által is védett és határolt lakó hely tották, habár ő okos volt, családjára gondolt s nem igen kereste a bonyodalmat. Ép azért mert annyira okos volt, a vádat, mely terhelte, nem lehetett oknyomós adatokkal rábizonyítani. Jó ideig ment volt a katonáskodástól, de végre Őt is fegyverre szólították, mert a felkelők serege végső vouaglásaiban küszködött. — Ha nem volnál olyan rajongó abolitionista, akkor már bizonyára önkényt is fegyvert ragadtál volna! — mondá neki több fölkelő katona. — És ha ellenkezik elveimmel testvéreim ellen barczolni ? — Elveiddel ? A ki nem tart velünk s nem ontja vérét Dél szabadságáért, anuak nincsenek elvei. — De nőm és gyermekem ? Hiszen ők egészen idegeuek ez országban és árván maradnának néD külem !... — Majd gondoskodik róluk az állam. Mi becsületes emberek vagyunk és fogjuk tudni kötelességünket a hátrahagyottak iránt teljesíteni. Hasztalan volt minden ellenszegülés. Phinuey Lewis baza ment utolsó istenbozzádot mondani övéinek. Sokáig dobogó szivére ölelte nejét, gyermekét, mindenét ; hisz lehet hogy oda vész abban a háborúban, melyet a fölkelők a haza, az isten és a beosii- let ellen küzdenek. A szegény asszonynak nem maradt egyebe férjétől, mint néhány szerelmes szava. Sok bosszú hónap múlt el nyomorbau, szenvedésben, ínségben. A kevés kereset, leczkék adásából, csak épen arra való volt, hogy ében ne v.eszszenek. De végre ezt a jövedelmi forrást is elvesztette s a végső Ínség fenyegette a szerencsétlen asszonyt és gyermekét. Étien és kétségbeesve ült szobájában a szegény nő. Az utolsó falatot gyermekének adta, magá- i nak már egész nap morzsa sem jutott. Mit fog hozni még a reggel ? Nagyobb nyomort ! Egyedül az istenben reménykedett. Vigasztalta
