Esztergom és Vidéke, 1880

1880 / 39. szám

után néztek, természetesen tekintetbe vételével a primitív megélhetést biztositó vagy épen köuyitó föl­tételeket ; minők a vidék halászat vagy vadászatra alkalmas voltát, termékenységét s fa és vízben való bőségét. Itt mindezt, könnyű szerrel lelhették meg. — Fában erdőben és vadakban alig volt akkor még hiány, ha igy nem jutottak eredményre, ott volt a Duua, mely azonfelül, hogy élelmet nyújtott és italt, mint egy természetes közlekedési út gyanánt szolgált. És csakugyan igy találjuk, hogy annak partjai képez­ték még sokkal később korban is a természetes útvonalakat. Errefelé építkeztek a rómaiak is, s történetünk első századai mutatják, hogy az ellenségképen bejövő népek rendesen a Duna partjait vagy épenséggel annak folyását választák út gyanánt. A Rómer-féle ős történelmi mappán is (Carte préhistorique de Hongrie a Résultats Genérauxban) több ősrégészeti telep van felvéve a megyéből, igy : Esztergom, Béuy, Kéménd, Piszke, Nyerges Újfalu, Nagy Sáp és Sári Sáp. — Utálnia néztem az e helyekről nemzeti múzeumunkba beérkezett régészeti tárgyaknak, s úgy találtam, hogy e helyeket méltán megilleti a leihely és telep neve ; és a naplókat forgatva ezeket még e következőkkel egészítette ki : Köbölkút, a náuai határ, Pilis Marót, Úny Kúrál és Tokod, honnét Kosztka Károly úr küldött- a legkülönbözőbb korokból igen érdekes tárgyakat, tér szűke miatt elhallgatva a sok érdekes kő eszközt, bronz tárgyakat és cserépedényeket, csak a Geduli Ferenczur által az Archatologiai Értesítő VII évfolya­mába nagy szorgalommal és alaposan ismertetett Nagy Sápi lelel beli emberi maradványokat hozom fel, melyeket Dr. Szabó Jószef megvizsgálva úgy találta, miszerint e maradványok minden kétségen kivül a lősz képződési korával egy idejűek. Örömmel vettem turaásul, hogy azóta, a pri- mási gyűjtemény a tudomány szerető főpap parto­lása mellett, sok érdekes darabbal szaporodott, melyek nagy része Helembáról és a vele átellenes Duna szigetről került a gyűjteménybe. — Magam is meg­látogattam e gazdag lelhelyet, s Magasházy Károly ottani plébános ur vezetése alatt, — mondhatom minden várakozásomat fölülmúlta, mert rövid tél napi munkánkat több mint 20 darab igen érdekes régi bronz tű, egy csinos kis kelt, egy galambot ábrázoló ős kori fibula s több cserép tárgy jutalmazta. Ha minden egyes határ leletünk oly biztos és jó helyre kerülue, mint ez a primási gyűjteménybe, talán gazdagabbak lennének vidéki múzeumaink, s mi kevesebb hazai régiséget vagy műkincset vennénk meg a külföldtől drága pénzen. (Vége következik.) Dr. Tergina Gyula. Városi közgyűlés. — Május 11. — A szép számmal megjelent képviselőket Krupla- nicz Kálmán alispán üdvözli mint elnök, hatásos szavait élénk éljenzéssel fogadja a közgyűlés. ______ á ~ hit, hogy az, ki a madarat táplálja, nem fogja elveszni engedni őket sem. Zokogva borult gyer­mekére. Ekkor valaki a nevén szólította: — Lilly !... Mintha a fák titokszerü suttogása, mintha a szellő játszisága mondta volna. Nem volt az. Férje édes szavát hallotta, suttognám szerelmesen. A követ­kező pillanatba az epedve várt férj már neje keb­lére borult. A hold sápadt fényénél láthatta, mennyire I megváltozott, hogy az erőteljes férfin annyira meg- | fogyott, mint az árnyék. 1 — Lilly, drága nőm — rebegé reszkető han­gon — én megszöktem. — Hála istennek, hogy itt vagy jó Lewis? — De üldöznek s én nem vesztegelhetek. Ugy-e ismered azt a kis grottát, a hol egykoron kövülete1' után jártunk. I — Ismerem. i — Ott akarok elrejtőzni addig, mig Szerencsé- 1 sen éjszakra menekülhetünk. — Ne időzz, távozzál Lewis ! Rejtőzzél el, nehogy megtaláljanak ... és meg . . . Azt akarta mondani, hogy meggyilkoljanak, de szerelmes ajkaira nem férhetett ez a szó. — És te Lillym és fiam Róbert? . . . — Majd kibírjuk niég a nehéz harezot a mindennapi élettel. Csak te menekülj. Mi majd követünk. A szerencsétlen asszony nem panaszkodott végtelen nyomoráról. — Nem mehetek rögtön. Nagyon gyönge vagyok. Mondd csak édesem adhatsz-e majd olykor­olykor eleséget rejtekembe? — Adhatok !... De halld csak ! Még egy forró csókot adott alvó gyermekének, még egyszer megölelte a szegényt asszonyt s azután futott, rohant az üldözők elöl a grotta felé. Csak késő éjjel pihent meg a szerencsétlen nő, de az álom elkerülte. A szél zúgásában mindig az üldözők patkózaját, fegyverei csörömpölését hallotta. Kínozta az a nehéz gond is, hogy miképen fogja táplálni szegény férjét. Midőn a nap újra elárasztotta jótékony suga­rait a jókra és gonoszakra, eljöttek az asszonyhoz Ezután felolvastatott a képviselők kisorsolására ] vonatkozó jelentés, mely után felszólal Dr. Helcz Antal, hivatkozva az 1871. évi 18 , tcz., mint a törvény őre, az alispán eluökösködé- , sét a kisorsolásnál nem találja a törvényen alapu­lónak, hanem erre a polgármestert látja hivatva. Kruplanicz Kálmán a kisorsolást a választás előtényének tekinti s mint ilyen a választáshoz tar­tozik, ennél pedig az alispán van hivatva elnökös- ködui. Miután azonban a törvény erre vonatkozólag határozottan nem rendelkezik, kész az elnökséget a polgármesternek átadni, ha a közgyűlés az ügyész nézetéhez csatlakozik, ho’gy erre praecedens ne alkot­tassák. A közgyűlés, megóvni akarja jogait, de az al­ispán iránti személyes vonzalomból és bizalomból az alispáni elnökösködést elfogadja. A sorsolás megejtetyén, kisorsoltalak az első kerületben Pór Antal, Cserép Ignácz, Maun Honór, Kis István, Fekete Pál, Brunner Ferón ez, Dóczy Ferencz. A második kerületben Gogola Ferencz, Nagy Ferencz ügyvéd, Horváth Mihály, Schöubeck Mihály, Niedermann Ferencz. Ferenczy Jákó, Tóth József szőke, Szóda Mihály ifjú. A harmadik kerületben Nagy János, Meszes Ferencz, Kugyelka Ignácz, Roller Mihály, Holop János, Kiffer Mihály, Szóda Imre. Választási elnökökké megválasztattak az első kerületben Sziklay József, a másodikban Merényi Ferencz, a harmadikban Takács Géza, helyül kitű­zetett az első kerület részére a városház, a máso­dikéra a reáliskola, a harmadikéra a kapuiskola. Választási határnapul pünkösd hétfő tűzetett ki. Az igazoló bizottság tagjaivá megválasztalak Helcz János, Nagy Ferencz, póttagul Kovács Albert, Gábris István. Ezekhez az alispán kinevezte Niedermann Pált és Beszédes Sándort, póttagul Valcli Mátyást és Dóczy Antalt. Az ülés öt perezre felfüggesztetvén folytatta­tok a polgármester elnöklete alatt, melyen folyó ügyek intézteitek el. Nagy vitát keltett egy több polgár által bea­dott kérvény a sertéspiacznak rendezése tárgyában, mig végre személyes szavazás utján a kérvény el vet­tetett. Az ülés vége fél egy órakor. Párkány május 11. 1880. Tekintetes Szerkesztő ur ! „A közegészségügy Párkányban“ czim alatt becses lapjának f. é. május hó 9-iki számában meg­jelent czikkre a t. szerke sztő ur engedelmével követ­kezőkben bátorkodom refle'ctálni. Mielőtt az ügy érdemleges megvilágításához fognék, kiemelni bátorkodom, hogy kérdéses czikk — bár az ellen a czikkező ur, talán éppen az el­lenkező tudatában, tiltakozik — a roszakarat jelle­gét viseli magán. Már az, hogy álnév alatt ir, s igy a netán, sőt valószínűleg önszemélyéből támadt indokait a megbeszélés alul elvouja, gyanús szilibe helyezi felszólalását, de még inkább teszi ezt azon tendentiosus állítás, hogy én magas párt­fogásban részesülök. Állítólagos pártfogóimnak ily névtelen apostrophálása sérelmet involnál Eszter- gommegyéuek befolyással biró összes előkelőségére, gyanúsítást tartalmaz a megye kormányzatára, s olv színben tünteti fel a dolgot, mintha Esztergom- megyébeu nem az igazság hanem a részrehajlás ülne diadalt. Midőn ezen ép oly vakmerő mint alaptalan és botor állítását visszautasítom, áttérek az ügy ér­demére. Nehezen hiszem el, hogy czikkiró ur csak­ugyan „Párkányi*, mert akkor tudnia kellene, hogy ezen ügy a közigazgatási hatóság minden fórumán keresztül ment és hogy az a magas minisztérium­nál nyert megoldásúak és az ennek alapján a pár­kányi egytagosokkal kötött egyességnek teljesen megfelelő állapotban vau. Ugyanis a magas miuisz- terium, mely pedig bizonyára több egészségügyi szak­ismeret felett rendelkezik, mint czikkiró ur, nem rendelte el, hogy én fedett csatornát készítsek és én mégis az egytagosak kívánsága szerint ezek egész legelőjén keresztül tehát nem 15—20 hanem 1000- nél is több lépés hosszú fedett csatornát készítet­tem s ezen felül udvaromban legújabban két telje­sen fedett hulladékgyűjtőt (Seukgrube) készítettem akként hogy gyáramból ezután erjedésnek indulható anyag ki nem folyhátik s csakis a tiszta viz kerül a csatornába. Szabadságában áll bárkinek meggyő­ződni, hogy nem csak a városban, dé még saját udvaromban sem érezhetni jelenleg legkisebb bűzt sem, s igy bátran állíthatom, hogy az állítólag a főúthoz 15—20 lépésnyi közelségben levő közös mo­csár nem az én gyáramból, hanem czikkiró ur tén- tatartójából került ki. Â mi már most az állítólagos bűz közegész­ség veszélyes voltát illeti, bár erre a közegészség- ügyi bizottság több ízben tett nyilatkozata mellett egy szakismerettel épen nem biró czikkezővel szem­ben reflectálnom sem kellene, megjegyzem, hogy keményítő gyárak mint veszélytelenek a főváros bel- j területén is szabadon állítathatnak fel, s megjegy- I zem. hogy Párkányban, még a fedett csatorna el­készülte előtti időkben sem volt semmiféle járváuy. Egyébiránt örömmel constatálhatom, hogy a csalá­dom a „gyilkos bűz“ legközelebbi szomszédságában igen jó egészségnek örvend, a miről családunk egyik­másik a keményítő gyártással évek során foglalko­zott tagjának alakja terjedelmes bizonyságul szolgálhat. Mely soraim szives közlését kérve annak meg­jegyzése mellett, hogy e tárgyban többé szívességét igénybe nem veeudem, vagyok Tisztelettel Wallfisch Lipót. Színházi szemle. (L. B.) A színházi saison rosszul kezdődött. A szinkedvelő hölgyek nagy részét vissza riasztotta az esőzés, a férfiak kedvét pedig csökkentette a hölgyek hoúmaradása. így adatott elő szombaton a szökevény férjet keresni. Egy családapát, egy fér­jet nem is lehetne másutt feltalálni. Szitok és károm­kodás között kutatták fel a házat, de hasztalan. — Találkoznunk kell a kutyával: — kiáltot­ták vad düh vei s a szegény asszony remegve gon­dolt üldözött férjére. Ekkor felkészülődött s elhatározta, hogy kenyér után fog látni. Mennyivel többet kíván a kimerült, a megfogyott férfiú, mint ők kettecskén együtt ! . . Egy bizalmas embert akart keresni, de hol talál ilyet az árulók között? Sokáig eltöprenkedett kinos helyzetében. De az isten sohasem hagyja el övéit. — Missus, hoztam éu magának néhány halacs­kát. Ma reggel fogdostam — mondá valaki. Mintha csak az isten küldte volna az öreg szolgát, kit betegségében Lilly és férje fölkerestek és ápolhattak. Most segíteni és hálálkodni akart a maga módja szerint. Lilly bizhat ebben az ember­ben. mert ha szolga is nagylelkű és nemesszivü. Be­vezette a házba és mindent elmondott neki. — Ha az isten is segit Missus, mi megfog­juk őt szabadítani. Jól ismerem azt a helyt, a hová elrejtőzött, majd étel után látok azonnal s elviszem neki — mondá a néger. Nyugodjék meg jó asszo­nyom, az öreg Sam fogja tudni kötelességét, majd ellátja férjét. — De a vérebek Sam s az üldözők !... ‘— Nem tartok tőlük, óvatos leszek s ez a legjobb és legokosabb fegyver ellenük. Csak bízzék meg egészen az öreg Saulban jó asszonyom. Néhány hét óta rendesen kicsempészi a buj­dosónak az eledelt, de az asszonynak is hol halat, hol vadat, hol lisztet hoz. Lilly mindig epedve vár­ja, mert férjétől mindig üzenetet hoz. De ez az ál­lapot csak nem tarthat örökre. A szemfüles kémek csakhamar észrevették, hogy a vén néger, ki annyi­ra bejárós a szökevény nejénél, viszonyban, össze­köttetésben van a szökevénynyel. Az öreg Sam nem mondott ugyan semmit, de a finom szaglása vérebek már nyomott találtak. — Az isten szerelméért Sam, mondd mi tör­tént? — kiáltá fel a sápadt asszony, a mint egy délután az öreg néger bágyadtan és halványan a vérvesztéstől szobájába lépett. — Mi történt Missus ? Hát a véreb . . . — Véreb! ... oh szólj gyorsan, moudd nyo­mában vannak-e már ? Irgalmas isten ne hagyj el! ... — Ne szomorkodjék asszonyom! Az öreg Sam az egyszer bolonddá tette a fehéreket. Kínosan mosolygott a szenvedő néger. — Oh Sam, te nagyon meg vagy sebesitve ! — Meg vagyok. Missus, de nem nagyon. Meg­támadott egy véreb, mely utamba került s nyo­mot talált a grotta felé. Jó szaglása volt, attól fél­tem, hogy csakugyan megtalálja urunkat. De hála istennek, ha össze is marczaugolt, nem fogja már elárulni őt: én megöltem a hatalmas vér ebet. Az összetépett, összevérzett, foszlányokba sza­kadt ruhák azonban elárulták, hogy a jó Sam l a- gyon meg volt sebesitve hogy nagy küzdelmébe került a szívós állattal végeznie. Sam épen ételt vitt a bujdosónak, midőn maga mögött egy véreb vonítá­sát hallotta. Ismerte a veszedelmes állatot. Lőnie nem volt szabad, mert elárulta volna magát, De alhatározta, hogy útját állja, ha élete árán is, kés­sel kezében várta be a fenevad támadását, mely a következő perezben meg is rohanta. A tusa rövid, de heves volt. Sam fölülkerekedett rajta, átdöfte s levetette a szirtről. Ezzel a vérebbel megszámolt s útban' volt hazafelé, midőn a bujdosót ellátta. — De szerencsétlen férjem mit művel ? — kérdé az aggódó asszony és bekötöző a vén néger vérző sebeit. — Most egy időre megint biztosságban van. de az első alkalmat föl kell használnia a menekü­lésre. Most egy időre a kis Róbertnek kell az ele­séget vinnie, mert én nem birom sebeim miatt. A szegény asszonynak azonnal az a gondolata támadt, hogy a gyermek ez a legdrágább kincse, a bujdosó gyermeke, legkönnyebben az üldözők kezei közé keríiihetne. De választania kellett. Vagy térje vész el, vagy gyermeke. Neki nem volt szabad men­nie. Mennyire dobogott az anyai szív, midőn a kis fiú másnap reggel a veszélyes útra kelt. Meny­nyi tanácsot adott neki a szereti anya. hogv mihez tartsa magát. Imádkozva tekintett a fiú után, a ki már az eredőben tűnt el. hogy talán soha vissza ne térjen.

Next

/
Thumbnails
Contents