Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 30. szám
Esztergom, I. évfolyam. 30. szám. Csütörtök 1879. szeptember ll-én közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Elöfizetési-ár: fél évre...............................................4 frt. — kr. évnegyedre .........................................2„20„ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-lK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Kormányunk kozákjai. Országszerte nagy az elkeseredés az adó- Mflgyelőség- rendszere ellen. A motívumokat a nép átka illustrálja. Mi is e rendszer ellen emelünk szót s bocsánatot esedezünk, ha az indig- natio keserű szótárából szedjük kifejezéseinket. Nem hamis kártya mesterségéből élő kozákokról akarunk szólani. Ne higyje tehát az olvasó, hogy valami gyanús kompánia viselt dolgaival fogjuk untatni. Sőt még a helybeli kir. adófeíügyelőség se higyje, hogy valami kozák kártya kompániához akarjuk hasonlítani. Távol van tőlünk még a szándék is. Ha az esztergomi adófelügyelőséget össze kellene valakivel hasonlítani, úgy a hasonlatban mi igen nagylelkűen járnánk el. Á helyi adófelügyelőséget ugyan is egy kis könyörülettel oly emberhez hasonlíthatni, a ki vele született csöndes gyámoltalanságban szenved. A hasonlat, meglehet, hogy igen találó volna; de mi sokkal több lovagiassággal viseltetünk adó- felügyelőségünk iránt, sem hogy nyíltan egy csöndes gyámoltalanságban szenvedő emberhez hasonlítanánk. Miért is termők mi-e hasonlatot holmi gyámoltalan tehetetlenségre ? Hisz a mi adófelügyelőségünknek csak az az egyedüli hibája, hogy az adó törvényt, csupa .„szent kötelességből“ arczul üti. Ez pedig mintha nem volna hiba. És ha hibának nevezhető is,nem oly hiba, hogy valamely csöndes tehetetlenségben szenvedő emberhez lehetne arányitani. Pedig a hasonlatot tiszta lelki-ismerettel megtehetnők. Mert lapunk 25-ik számában kimutattuk, hogy az adótörvényt nem értik. És ha értik is, csak úgy értik, hogy az adózó polgárok zaklatására, megkárosítására törekszenek magyarázni a törvény azon paragraphusát is, a mely paragraphus világosan ellenök bizonyít. És ez nem a csöndes szellemi gyámoltalanság kifolyása, hanem bizonyos leplezett rossz akarat. Mert ahoz határozottan rossz akarat kell, hogy például városunk egyes segéd nélkül dolgozó iparosait a kereseti adó III-ik osztály alá vették. Éz a lehető legimpertinensebb eljárás. A törvény világosan azt rendeli, hogy „segéd nélkül dolgozó önálló kézműiparosok“ az I-ső osztályú kereseti adó alá esnek. Sőt a kereseti adó törvényben az is v i 1 á g o s an benn foglaltatik, hogy a „segédnélküli dolgozó iparosok“ a III-ik osztály alá nem vehetők. De a világosságot ami adófelügyelőségünk úgy látszik gyűlöli. A setétséget azonban kedveli. Mert ha a világosságot szeretné, akkor e czikk íróját nem akarta volna arra csábítani, hogy: ne írj on ellenük. De Írni fogunk mindig, ha a közönség érdeke követeli. Mert ha az esztergomi adófelügyelőségnek a zálogjog törlési végzés alapján „szent kötelessége“ a tőkekamat adó kivetésénél magát az 1870. évi 15. t. ez. 18-ik paragraplmsához tartani — amelyben egyébként a tőke-kamat adókivetéséről egy betűvel sincs említés téve — akkor nekünk is van „szent kötelességünk“ s ez az, hogy közönségünk vérszopóit kérlelhetlenül ostorozzuk. Tudjuk nagyon jól, hogy az illető uraknak ez nem tetszik. De mi azzal nem törődünk. Nekünk sem tetszik az, hogy egyes segédnélkül dolgozó iparosaink, daczára annak, hogy a törvény rendeletéhez képest az 1-ső oszt. adóval már megrovattak, mégis kivettetett ellenük a III-ik osztályú adó. És ez hogy megtörtént, nem baj. Nagyobb baj szerintök az, hogy megtudtuk, mikép egy városi tisztviselőt szép ígéretekkel csalogattak a várostól el; t. i. hogy hagyja ott a városnál a szolgálatot az a bizonyos tisztviselő és lépjen állami szolgálatba. Vájjon nem azért csalogatták-e azt a bi- z o n y o s tisztviselőt, hogy a közönség rovására annál szabadabban kártyázhassa- n a k. Ezek az urak nagyon szeretnek kártyázni — nyíltan! ? Nyílt kártyázásnak tartják ők azt, ha vételár felosztások alkalmával oly kincstári követeléseket is f e 1 e m e 1 h e t n e k, a mely kincstári követelések az illető felek által már előzőleg lefizettettek. így történt ez nem régiben is egyik megyebeli polgártársunkkal, a ki állami tartozatát előzőleg lefizette, s még is, ha ideje korán egyik helybeli ügyvéd az adófelügyelőség ellen erélyesen fel nem lép, a nemes adófelügyelőség kifizettetett volna a biróság által az állam részére oly követelést, a mihez tisztességes fogalmak szerint joga nein volt. 0 Mi történt volna azon összeggel ? Azt mi nem tudhatjuk; de tudjuk, hogy az a szegény ember kénytelen volt ügyvédhez menekülni, hogy a vampyroktól megszabadulhásson. Hát ez tisztességes eljárás ? Ilyen embereket kell nekünk köztünk megszivelni. Ilyen emberek föntartása végett emeli a kormány évről évre az adót ? De csakugyan igaz, hogy az adófelügyelőségekre az államnak nagy szüksége van. Ezek kettős feladatot teljesítenek. — Először beszedetik azt is amihez az államnak joga nincs ; másodszor pedig spiczli kötelességet (?) teljesítenek. — Igen. M á r ff y Ö d ö h helybeli kir. adó felügyelő u r a z t i s figyelemmel k i s é r i, hogy polgárink közül ki s z o k o t t napon k é n t kávéházba járni. Es a kit ő kávézni lát, arra ő több adót fog ki„BRSBSQU ÉS filter TÁBGE&Já. Kedvesem sírján. Ábrándjaim messze szállnak Elmerengve a sírokon, A síró szél mintha súgná : Mennyi barát, mennyi rokon ! 8 úgy tűnik fel én előttem, Mintha sírod ödahagynád S ide ülve szépen mellém, Ajkaimhoz nyujtnád orczád. . . Megölellek, megcsókollak. . . Óh de csókod fagyos, hideg. . . . . . Föleszmélek s karjaim közt ölelve tartom — sírköved! . . . Lányi A. Vízivárosi levél. Beharangozás. — Foglalkozás és irás, — A vízivárosi koldú- sok. — Emlékezés a Szegények Házára. — A koldűsvilág arisfcokrátái. — Milyen a magyar koldus? — Epizód egy háztetőn. — Tűzoltóink. — Én is Árkádiában-------pardon! — akarom m ondani Esztergomban születtem; a mi magában véve bizony édes keserves körülmény a halhatatlanságra. Azért ne is igen firtassuk ez eszmét tovább; elég hogy: tehát én is itt vagyok. Még pedig a normalisták, realisták, gyrnnasisták és több rendbeli leáuv tanodák növendékei nem kis örömére bánatára ! Tapasztalásból, nem dicsekvésből mondom: ismer engem kicsinyje, nagyja! S ha néha a mamák — papák — nénik — bácsiktól az irókőre, plajbászra, papirosra kuuyorált pár krajezár nálam mégis a „pikedli,“ levonókép, baba, pattantyú és más ilyes apró szükséges — haszontalanságokra lesz beváltva, sohasem kell azon évelődni, hiszen mi is olyanok voltunk egykor, hajdanában! . . . danában! S e téren való jogosult létemet, akár a szt. Írásból vett idézettel is körülírhatom, mely igy szól: Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni! No elég legyen a beharangozásból, mert még utoljára azt találnák rám sütni, hogy? nem is idevaló, hanem a hires humbugista Bármimből szakadt amerikai Yanke vagyok ki e furfangos módot találta a ki reklám csináláshoz! Nota bene vízivárosi levél! — De hogyan is lehet ilyet kifundálni ? hozzá még — énnekem, ki a jövedelmi adót egészen más után fizetem. S fidonc! milyen bevezetés! ? Öli kérem ne tessék ezt úgy latra venni. Haus- Sachs a németek „Meister-S'änger“-je czipőket toldozott ; a skót Burns Róbert mint napszámos, Berzsenyi Dánielünk jómódú földmivolő gazdaként éldegélt. Na aztán, hogy mindjobban közeledjem a körmondat befejezéséhez, hát bíró uram*) is az adóintő ezédu- lák s perpatvaros ügyiratok tetejében vagy daczára, inspirálva érzi magát a Pegazus száriiyaltatására! Tehát, — anélkül hogy egyik vagy másik dicsőségére cseppet is törekedném; —■ nyári idő lévén, szabad legyen nekem is egy kissé a takarón túl nyújtózkodni! A passzus hát megvolna, csak a szöveg hiányzik még. Apropos! épen péntek van — de ha más nevű nap is lenne, anyag mindig bőven mutatkozik hozzá, főként Esztergomban de légióként jó Vízivárosban itt a „prímás utczájában.“ írjunk tehát a koldusokról! Találhattam volna ugyan költőibb (vagy költőinek elég költői?) tárgyat is. De úgy vagyok most !én is, mint a szerelmes ujoncz udvarló, ki imádottá- nak először mutatja be magát s nem jut okosabb beszédhez, mint az időjárás körülményeit ócsárolni, vagy ugyanazt magasztalni. Sebaj, majd rá jövünk későbben másra is! Már engem az Isten akárhová tegyen érte, de nem szenvedhetem ha ajtóm előtt, a dongólégy monoton zummogása formán, siralmas fancsali alakok könyörgést vagy imát morzsolgatnak. Nem azért a pár fillér miatt; melynek ezerszeresét ilyen utalványok folytán nem is kívánom, nem hogy kevesleném; — mint az egyszeri zsidó, ki félkrajezár segélyére: Adjon Isten ezerannyit! — köszönetét kapva, iájának villámgyors számításával felkiáltott; Nü az csakh fitli flórén volna! — Nem; de mindanynyiszor fellázad egész kedélyem, hogy miként lehet Isten teremtett képmásai között, az emberi méltóságról olyauy- nyira megfeledkező, vagy azt nem is ösmerő elősdi csoport a világon. Még a betegségek vagy testi lelki fogyatkozások által sújtottakat csak megilleti a könyörület szánakozása. Hanem midőn a töméntelen cseh, morva, tőt, czigány és mindenféle náczio épkézláb ügye fogyó ttjai, városunkat tekintik renyheség és piszokkal fertőzött életmódjuk asylumának s midőn a társadalom e hitvány férgei a délelőtt keservesre fiutor- gatott képpel összehordott alamizsnák fejében: pálinka részegen támolyognak már délután utczaszerte s tesznek néha olyan skandalumot, melyeken a szemlélőnek ugyan nincs mit épülnie, akkor lehetetlen ez állapot tényezőiben bármely istenfélő alapon gyönyörködni. *) Tóth József.
