Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 19. szám
Esztergom, I. évfolyam. 19. szám. közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Előfizetési-ár: Júliustól deczemberig, fél évre ... 4 frt. — kr. évnegyedre .........................................2„20„ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron közöltetnek. A lap szellemi részét illető' levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉPV 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilatkozat. Esztergom, augusztus 3, 1879. Múlt számunk közölte lapunk olvasóival azt a hirt, hogy Sarkady István ur megszűnt az „Esztergom és Vidéke“ szerkesztője lenni. Lapunk zártakor csak röviden jelezhettük a fordulatot, de 111a már abban a helyzetben vagyunk, hogy leróhatjuk olvasó közönségünk iránt való tartozásunkat bővebb részletezésünk által. Az „Esztergom és Vidéke“ nem egyes emberek, hanem egy lelkes mozgalom alkotása. Az a programul, melylyel föl lépett, nem egyes emberek eszejárása, hanem az esztergomi közönség egy tisztességes részének köz hitvallása volt. És igy egyes emberek elmaradása épen semmit sem változtat elvein, ha mindjárt maga a szerkesztő is közöttük van. Lapunknál kettős változás történt, de mind a kettő csak az „Esztergom és Vidéke“ gyarapítására. Először is el maradt a lap eddigi szerkesztője, a kinek modorát mai nyilatkozatunkban nem akarjuk birálgatni. Másodszor a lap köré csoportosult több erő, a kik mint munkatársak a lap elveinek minden tekintetben méltóságos formát és következetes irányzatot akarnak adni. Az „Esztergom és Vidéke“ pályafutásában a jelzett fordulat akadályt nem képezhet. Mi a lapot a mozgalom elvei szerint egészen szabadelvű irányban s minden közvetett vagy közvetlen befolyástól szabadon, de nemes modorban s tisztultabb Ízlésben tovább is főn akarjuk tartani, még pedig azért, mert a nagy közönség, melyre kizárólag építettünk, a mi részünkön van. Szolgálni fogjuk városunk érdekeit a toll hatalmával, de józan és higgadt irányban. Vallani fogjuk az igazság és méltányosság elveit, de torzítás és üldöző túlzás nélkül. Szolgái akarunk lenni a közvéleménynek, de önálló urai saját Ítéletünknek. Figyelemmel kisérünk minden mozgalmat, de indulat és indokolatlan fölháborodás nélkül Írunk róla. Szorgalmas munkásai akarunk lenni szülővárosunk drága szellemi életének s őszinte lelkesedéssel, igazi szeretettel, érdek nélküli odaadással, kötelességeink teljes tudatával, elveink nyílt kijelentésével s a gondolatközlés teljes függetlenségével akarjuk közönségünket szolgálni. Indulatokkal játszani nem fogunk, embereket és elveket elkülönítünk, Ízléstelen és nyers támadásban, nem csak hogy a hibát, de még a bűnt se részesítjük. Nem harczolunk orvul és megmérgezett fegyverekkel. Mert meg vagyunk róla győződve, hogy elvbeli ellenfeleink, mint tisztességes ellenfelek megkövetelhetik a tisztességes eljárást. Ellenségek gyanánt csak ott fogunk szerepelni, a hol az erkölcsi rút vagy rossz üti fel a fejét, a hol a vallásbeli meggyőződés van pe- lengérezve, a hol a családi szentély van bemocs- kitva, a hol az alattomos áskálódás mérgezi meg az ártatlanokat s a hol a bűn üzelmei követelik^ A dal hadd űzze el a lomha gondot, Mely egyre gyötri most szegény fejem, S hol egykor édes álomkép zsibongott, Tövisekkel behinti fekhelyem. Oh jérték el! Meghalna czimborátok, Ha dal s barátság nem vidítja föl! Ne hagyjatok négy fal között, barátok Hisz engem ez a némaság megöl! Aradi József. Esztergomi levél. Ábránd tanyája. — Idylli családi boldogság. — Jön a bácsi. — Az agglegény ragyogó kalauzai. — Az a pótolhatlan hiány. — A kiállhatatlan néne. — Az agglant néne alapos aggódása. — A bácsi és a néne. — A mit a virágok beszélnek. — Két felől mogyoró bokrok, az ágak összehajlása alatt kis asztal, mellette padok, kilátás a hűvösből a kert közepén levő pázsitra, melyet egy teljes virágzásban levő rózsatő diszit: — ugy-e kellemes hely, kivált este, midőn az ég csillagszemeivel okvetlen beakar pillantani a pihenőhely titkaiba és azért minden egyes csillagát ragyogni hagyja, el nem takarva semmiért csak egyet is valami kóbor felhő által a fényes ttízszemekből. Ábrándozásra hivó hely. És a pádon ülők mégsem ábrándoznak. Mintha mindig előttük lebegne a költő szava: Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsal szemekkel festett egekbe néz! Hogyan is ábrándoznának, mikor előttük játszik a kis Oszkár, ki arczára tökéletesen hasonlít an yjához, abhoz a szép kedves nőhöz, ki oly elra- gadón fekteti egyik karját a hozzá illő, azt a kart egész odaadással tartó magas fiatal ember vállaira, De mindenkor a jó Ízlés hangján igyekszünk szólani s igy kizárjuk a czikornyás feljajdulásokat s a szabadnyelvil kifakadásokat. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a munka felosztás után minden rovatra állandó vezetőket kértünk föl és nyertünk meg. Yezérczikkeink, közérdekű közleményeink és híreink összeállítása jövőben is belső és külső munkatársaink alkotásai lesznek; de minden rovat egy-egy belső dolgozótársunkra van bízva, A tárczában az „Esztergomi levél“ csak vasárnaponként jelen meg, de mellette és nélküle gondoskodni fogunk absolut becsű költemények s eredeti és fordított rajzok közléséről is, a melyek különben rövidek lesznek s igy az olvasó közönség unalmára nem szolgálnak. Ennyi az, a mit kötelességnek tartottunk olvasóink értésére juttatni, de talán több lesz az, a mit szép Ígéret nélkül is beváltunk s legtöbb, a mit őszinte jó akarattal, szabadelvűén és függetlenül, de józan és ildomos szellemben nyújtunk. Az „Esztergom és Vidéke“ szerkesztősége. Üdvözöljük a kezdeményezést. Felhívást közlünk alább a városi képviselő urakhoz, mely felhíváshoz nemcsak a meglepetés, hanem az őszinte öröm érzetével szólunk. Képviselő uraikon igen sokszor meglátszott, de ők maguk is panaszkodtak, hogy a közgyűlésen előforduló tárgyak szőnyegre kerüléséről nem volt előzetes tudomásuk, hogy azok iránt állást nem foglalhattak és igy a polgári bizamig másik kezeivel segíteni szeretne fiának, ha az okosabb dolognak nem tartaná inkább az asztallábba kapaszkodni, csak éles sas szemeit vetve fel néha apjára, mikor valami összeütközése akad annak hosz- szú, ugyancsak az asztal alá elhelyezett pipaszárával, a felállási erőködés közben magával akarván azt is felegyenesiteni. Az idő telik, anélkül, hogy észrevennék, nem gondolnak annak folyására, hisz oly boldogok igy együtt hárman, hogy őket látva nem hiszi az ember azt, hogy létezhetik boldogtalanság is. — Tudod-e édesem, hogy micsoda nap lesz holnap ? — Holnap ? Nem. — Már elfeledéd? — Nem feledém, csak most nem vagyok képes egyébre gondolni mint . . . — Mint arra az esendőségre, mihez hasonló eseménynek épen holnap lesz évfordulója, de tudod-e hányadik ? A fiatal nő elpirul és mégis boldogságtól ragyogó arczát odarejti férje kebelére. Talán a legrosszabb perczben alkalmatlankodik a cseléd. Vendéget jelent, régi jó ismerősét a családnak, kinek a barátság és a kor már jogot adott — de csak együttesen -— arra is, hogy a látogatás óráiban ne legyen túlválogatós, hanem jön, ha este kilencz óra van is. — Isten hozta bácsika! — Nem igen hozott biz az, mert akkor tán jobb kedvem volna. — Valami baj van? — Biz ott van, de nem panaszkodni jöttem, tehát hagyjuk ezt; kis Oszkár jöjj ide! Odatámaszkodik féloldalt a székhez, melyre a bácsi ült. És kezdődik a kérdezősködés, melyen a szülők néha-néha felkaczagnak, a kis fiú pedig szé„1SZTOS0M ÉS V1BÉII" TÁ1BZÁJA, Betegen. Itt fekszem én kórágyon kis szobámba’, Csapongó kedvem szárnyszegett madár, — Lelkemnek képe vagy te éji lámpa: Titkos homálylyal küzd régóta már. Hol hát mosolygó kedvetek, danátok, Mely alvó szenvedélyem verte föl ? Ne hagyjatok négy fal között, barátok, Hisz engem ez a némaság megöl! Nekem oh nem mosolyg a hegy borágja, Mely feltüzelte sok vidám dalom; Mint a virágot gyilkos férge rágja; Jó kedvemet akként az unalom. De j érték el s meggyógyul czimborátok És édes mámor lágy karjába dől — Ne hagyjatok négy fal között, barátok, Hisz engem ez a némaság megöl! Mint a mezőnek zsenge szép virága Melengető sugár nekül kihal: Elhalna tán lelkemnek ifjúsága, Ha nem hevitnó vig baráti dal! Jertek el hát s daloljatok! Danátok Harsogva törjön hát az égre föl! — Ne hagyjatok négy fel között, barátok, Hisz engem ez a némaság megöl!
