Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 44. szám
Alig egy évi működése bebizonyította, bogy a kezdet nehézségeinél nagyobb volt életrevalósága s most midőn újra megalakult s újra ugyanazok alatt a nemes jeligék alatt folytatja működését: üdvözli lapunk az „Esztergomi Kört“ s kívánja, hogy czéljai elérésében ép oly nemeslelkűen gyámolitsa városunk intelligentiája, mint a hogy erre csakugyan érdemes! f. A második országos iparos gyűlés kérvénye. A második magyar országos iparosgyülés központi bizottsága, mely tudomás szerint folyó évi június hóban kezdé üléseit az ipar-ügyek megbeszélése tekintetében, most a képviselő házhoz beadta a kérvényt, melyben a második országos iparosgyülés határozatait «.z országgyűlés figyelmébe ajánlja. Ezen folyó október 6-ról keltezett kérvény mindenekelőtt arra figyelmezteti a képviselő házat, hogy az 1872-ben meg tartott első országos iparos-gvülés az ipartörvények megalkotása után azonnal aggodalmát fejezte ki, hogy „a teljes ipar szabadság behozatala, ha annak előfeltételei is |egyúttal be nem töltetnek, nagyon komoly következéseket von maga után.“ Ily előfeltételekül különösen megjegyeztettek: ipariskolák felállítása, a szakismeret terjesztésére szolgáló egyéb intézetek megalapítása; mindazon akadályok elhárítása, melyek a vám, pénz, hitel, közlekedés és adóügyek mostani állapotában az ipar kifejlődését gátolják; az állami szükségleteknek a hazai ipar utjáni födözése, végre oly törvények hozatala, melyek a kis ipar társulati szervezetét elősegítik, hogy a nagy ipar ellenében verseuyképes legyen. E föltételek azonban nem töltettek be, és igy az első iparos gyűlés aggodalmai nagyon jogosultaknak bizonyultak. Az ipar a legszomorúbb süllyedésben van. Ennek folytán a második országos iparos gyűlés figyelmét különösen azon kérdésre fordította, váljon minő intézkedések volnának első sorban szükségesek, hogy hazai iparunk előállítási képessége a lehetőleg emeltessék, továbbá hogy hazai iparunk termelésének jutalmazó értékesítése lehetősitessék. Az előállítási képesség emelésére az országos iparos gyűlés mindenekelőtt a kényszer társulásnak törvény általi behozatalát tartja szükségesnek, továbbá az ipar iskolák felállítását, az üzleti és termelői egyesületek teremtését, végre bizonyos, az ezen egyesületek vagy társulatoknak az adó ügyben engedendő kedvezményeket. Az iparczikkek jutalmazóbb értékesithetése tárgyában az országos iparos gyűlés mindenekelőtt szükségesnek találja a vásárok és a házalási kérdés beható rendezését, a vándor raktárak, az önkénytes árverések és a fegyenczmunka törvény útoni rendbeszedését, végre az állami szükségleteknek beszerzésénél tisztán és egyedül a hazai ipar igénybe vételét. A kérvény hangsúlyozza a jótékony hatást, melyet fenti kérelmek lelkiismeretes és rendszeres akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy akár — az ' isteni nektár. Igazságszeretetemnél fogva különben meg kell említenem, hogy összesen csak egy poharunk volt, s igy jutottam valószínűleg a kedvezményhez. Csak akkor pillantott egyetértoleg reám, már ugyanis a kis leány, midőn a holdvilágról szólva azt mondám, hogy elhervad* az élet oly Nap alatt, mely csupán fényt áraszt maga körül, de meleget nem ád. És igazam volt. Mit ér a fény, a csillogás, ha hiányzik a jótékony, az életadó meleg, a szív melege. Csak két hatalmat ismerek. Az ész és szív hatalmát. A kettő kormányozza a világokat*) De a szív hatalma mellett eltörpül az észé. Egy éles fütty, egy csendités és a hajó kikötött. Itthon valáuk. Útközben volt alkalmam kissé megboszulni magamat egy tett ajánlatom visszautasítása miatt; merem hinni, hogy még emlékszik erre egy valaki. Ugyancsak meggyőződtem arról, hogy mily szépen lehet a kis Duna partján holdfény mellett szavalgatni és saját magát leghatásosabban megczáfolni. — No de most — jó éjt. Anatole. Tavaly ilyenkor. Előőrsi szolgálatra küldenek. Még ez is! No de nem tart már soká. Bizonyosan haza érünk a szüreti időszak végére. E boldog reménykedéssel könnyitünk elviselhetleneknek tetsző terheinken s virradattal ismét közelebb érezve magunkat a rég nélkülözött szabad otthonhoz, újult erővel folytatjuk szüreti séta utunkat. Mert ez már tagadhatatlanul csak séta a többihez képest. A Boszna partján sétálunk s nem is folyása ellen, hanem vele egy irányban, arra, a honnan szerető szivek dobognak felénk ebbe az idegen országba, melyről ezelőtt az iskolában is csak *) Azt hiszem, az ostobaságnak is nagy része jutott világsorsa elintézése dolgában. A philosophikus szedő. keresztül vitele a hazai ipar állására gyakorolna, kéri végül az országgyűlést, hogy a magyar iparosok elődott kívánalmait vegye jóakaró figyelmébe. Eddig a felirat. Lesz-e,„eredménye, más kérdés. Az országgyűlés tagjai közt alig látunk iparost; kiket látunk is, inkább nagy iparosok és ha lesz is nekik érzékük a kis iparosok ügye iránt, még akkor is kevés a reményünk, mert szomorú példa áll előttünk a mező gazdaság ügyében. Ha ez ügyben nem bir az ország- gyűlés határozott és döntő munkát végezni, midőn kevés kivétellel minden egyes tagja érdekelve van benne, mit várhatunk tőlük oly ügyben, mely legalább is távolabb áll tőlük. Majd meglássuk- Az iparosokat nem terhelheti vád, ők megtették a magukét, rámutattak a hiányokra, a hibákra, a mulasztottakra, kimondották a gyógyszert s ha van az előadottak közt olyan is, mely nehezen oldható meg, ők ennek munkájában sem lesznek visszahúzódók. Csak egy kis jó akaratot, egy kis éréi jt kérünk az országgyűléstől. Intézzünk-e külön kérést még saját képviselőinkhez ? Kérjük-e őket, hogy e tekintetben is vessék közbe befolyásukat ? Fölöslegesnek tartjuk, azt hisz- szük, hogy Esztergom város és megye három képviselője a mi szavunk nélkül is fogja tudni kötelességét és azt fogja is teljesíteni. A párkányi vásár. A lefolyt párkányi vásár újra egygyel szaporította a bizonyítékok számát, miszerint a vásárok I ideje lejárt. A Dapi szükségletek, az élelmi szerek árulása megtalálja piaczát mindenütt, ezek nagybani bevásárlása az országos vásárok közbenjötte nélkül is megtörténik, a termelőt felkeresi a vevő, a fogyasztó még magányos otthonában is, kevés termés idején pedig csak drágítja az árut. A nem tisztán napi szükségletekre pedig már innen onnan piacz sem szükséges. A közlekedési eszközök elohaladottsága mellett megtalálunk mindent ott, hol legjobb, legolcsóbb, a legnagyobb kényelemmel és nem szükséges újra vásárra menni. Ennyit igazolt a lefolyt párkányi vásár már is. A gyakorlat eddig máskép volt, szüksége volt az embereknek időre, alkalmakra, helyekre, hol elzárkozottságából mintegy kibontakozva, maga előtt akarta látni egy részről a terményekből mind azt, mire neki a jövő télen szüksége volt, oly mennyiségben, hogy egészen elláthatta magát, másrészt hozzá volt szokva, hogy az országos vásárokon ismerje meg az ipar és kereskedelem újabb vívmányait, ott ismerkedjék meg az időközben felmerült oly eszközökkel, melyek akár hasznára, akár kényelmére szolgáljanak. Ezen czélt most már más utón is hamarabb, kényelmesebben eléri. A vásárok összehozzák az embereket, ez tény. Nagyobb az alkalom az érintkezésre, tapasztalatszerzésre és igen soksor a könnyebb elárusitásra. Ez szól a vásárok tartása mellett, mihez még liozzá- vehetjük az egyes községek azon számítását, hogy az idegenek jövetele által községükben nagyobb pénzforgalmat eszközölnek, tisztán saját iparukat és kereskedésüket érvényesítik és igy önmaguknak hasz- | not hajtanak. elvétve hallottunk valamit s melynek minden lakója ezer átkot mondott magában ártatlan fejünkre. Nem szól a dal, a dob sem pereg; csak a kezdetleges malmoknak örökké egy és ugyan azon siró csikorgást ismétlő kerekei borzasztanak szörnyű módon. De feltűnik Modifies s határából délezeg nők lovagolnak szembe velünk férfi módon ülvén törpe lovaikon. Ezeknek is elég hogy meglássanak s mintha honfiak átka rína le homlokunkról lángbetük alakjában : egy utszóli fához kötve lovukat, magok futó lépésben osonnak a cserjék közé, hol háttal fordulva felénk, fejőkre húzzák bő kaftánjukat, hogy ennek a vipera fajzatnak szemei még csak hajuk szálát se láthassák! Amott szekér zokog a göröngyös utón; a szekérkosárban arezra veti magát a vásárról jövő asszony, mögötte pedig elállja a kosár nyitott hézagát egy gyanakvó arczú igazhivő, hogy még csak papucsát sem láthassa valamelyikünk a benfekvonek. A hova tekintünk undor és szemrahányó pillantás fogad bennünket. S nekünk oly régen kell a miéink szerető ölelését nélkülöznünk, hogy itt gyűlöletet arassunk! Elszorult a szivünk s ezzel a szorongó szívvel még egy várost kellett szorongatnunk. Modifies alá értünk. Az utolsó rótapár után kullogó Náczi — ki különben llügelcharge — egykedvűen hallgatja végig az őrnagy ideges szaggatottsággal cllármázott dorgatóriumát, s vállat vonva a „hat órai an binden*-re, a glédába áll. S most kiosztják a szerepeket. Ez a század erre, a másik amarra keríti be a várost. Két. lépést auseinander! Megindul a vonal hogy körülfogja a várost, melyből egy léleknek sem szabad kijönni mindaddig, mig egyik csapatunk minden házat lelnem kutat. Eog-e ismétlődni a tesanji jelenet, melynél a mi utászőrmesterünk a padlót is feltépette, mire aztán sáppadozva szólalt meg a ház igazhivő ura : Magyarok vagytok? És ez okoskodástól a helyességet eltagadni nem lehet. , Eelmerül azonban a kérdés, váljon melyik nézet a helyesebb, melyik a hasznothajtóbb, ha áta- lánosan alkalmaztátik? Feleletet azonban nem kapunk, mert mindegyik fél, mindegyik nézet minden jogosultsága mellett is, oly sok hiányban szenved, hogy feltétlenül nem törhetünk mellette lándzsát. Az ipar és kereskedelemnek általános érdekei megkövetelik a forgalomnak lehető élénkítését, gyorsaságát, könnyítését, de — nem az elforgácso- lás árán. Mig a vásárok fölöslegessége mellett küzdőket épen a forgalom könnyűsége vezette elméletükre, ez elmélet folytán a jogosultság tagadására, addig a vásártartás mellett levők szintén a könnyű felkeresés indokában az ellenkező hibába estek, nyakra főre vásároznak, szeretik az uj vásárhelyek teremtését, miáltal bekövetkezik, jó részben be is következett az elforgácsolás. Itt van a párkányi vásár. Azelőtti években ritkította az országban párját a forgalom tekintetében. A községek azonban egyre másra vásártartási engedélyt nyervén, eltekintve az átalános pénzhiánytól, mert ez csak momentan ok, a párkányi vásár évről évre csökkent, veszített jelentőségéből, végre az idén sokkal nagyobb százalékát tették ki az árulók az összes népességnek, mint a vevők. Pedig az úgynevezett vevő közönségnek is váljon nem nagyobb részét tevé-e ki azon közönség, melyet csak a kíváncsiság vitt át ? Tényleges körülményeink és viszonyaink nem engedik még meg, hogy a vásárok országszerte beszüntessenek. Az ily átalános szokásokról a még nyújtott előnyök mellett a közönség igen nehezen szokik le. Az esztergomi és vidéki ipar készitraé- ményei ezenfelül még a legnagyobb részben a vásári közönség számára van készítve sőt tisztán arra van utalva s igy lehetetlen arra gondolni is, hogy a vásárok beszüntessenek. De ha igy állanak a dolgok, akkor újra kötelességünk odahatni, teljes erővel odatörekedni, hogy kivált azon vásárjaink, melyre leginkább számit a helybeli ipar és kereskedelem, napról napra ne sü- lyedjenek. hanem inkább erősödjenek és igy a czél- nak megfeleljenek. Ez oly kötelesség, melynek elodázása napról napra szomorúbb gyümölcsöket terem, és valóban itt az ideje, hogy ez irányban az illetékes körök figyelmessé tétessenek. Sem a szükséges szakismerettel, sem a hozzá szükséges erővel nem rendelkezünk, hogy kezdeményezzünk. Különben is túlmeune illetékes hatáskörén az időszaki sajtó, ha ki akarná ezt ragadni azok kezéből, kik erre egyedül illetékesek. De van nekünk itt helyben kereskedelmi testületünk, vannak ipartársulataink, melyek úgy a szükséges szakismerettel, valamint a kellő erőkkel is rendelkeznek, hogy tehessenek valamit. Esztergom kereskedelmi és iparoskörei sokkal jobban vannak az ipar és kereskedelmi kamrában is képviselve, hogysem szavuk, indítványuk, tettük ott nyomtalanul elhangozzék és igy az időszaki sajtó eleget tesz kötelességének, ha rámutat a hi- | ányra, felkölti a figyelmet és megemlíti az eszmét. — Igen! — No hát ha visszamentek Budára, elmondhatjátok magyar testvéreinknek, hogy találtatok egy muzulmánt, aki nyugodtan nézte mint tépitek fel a felesége sírjának fedelét! Mi ránk nem vár ma ez az inquisitor szerep. Csak szuronyszegezve állunk a város körül két lépésnyire egymástól. Ha lehetne! De a Gida nem „bontakozik* ám tovább! Az ő posztja itt van, a hol a palánkot vadszőlő indái ölelik. 0 neki ma szüretelnie kell. Már ha Esztergomban szüret van, szüreteljünk mi is az otthoniakkal egy időben, ha nem is egy dűlőn! S neki esünk a vadszőlőnek tizen tizenöten, két lépés húsz lépés distanczia ide vagy oda; igy is kifutja a cordon. Miattunk ugyan jöhet is, mehet is a járni-kelni kívánkozó bosnyák atyafi, csak a szüretünket ne háborítsa. Nem ilyen szüretről álmodoztunk ugyan, csak egy héttel előbb is, ideiglen ezzel kell be érnünk. Jut azért még nekünk az idei esztergomi szüretből is. Igaz hogy csak a legvége, de annál vigabbá tesz- szük azt. Pedig hát dohogy jutott! Összevonták a kordont; letelepítettek bennünket úgy 4 óra felé egy gazdátlannak látszó telken a szabad ég alá. Csak a tiszt uraknak jutott egy lóggó fedelű góró. Most tessék főzni, vagy ha beértük a szüretelt gyümölcscsel s édesebb a nyugalom, hát aludni. Csak egy kis túrót veszünk még a vásáron, hogy legyen valami a holnapi meg holnaputáni marson Kotorszkóig a keserű penészes prófuut mellé. Aztán lefekszünk. Magunk alá tesszük a baloldalunkat derekaljnak s álmodunk a köpönyeg alatt — Esztergomról, a fogadtatásról, szüretről, táuczról, meg itt-ott lakodalomról. Másnap aztán szakadó esőben neki visznek a Bosznának. Tessék hideg fürdő október közepén. Hogy örülne Korányi, ha otthon is ily soká tartana a saisou. Pedig ott hóvvizben úsznak, kibírhatnák novemberig!
