Esztergom és Vidéke, 1879

1879 / 43. szám

Kérelmezz fi k az ad ó v é g r e- hajtásoknak e g y i d 6 r e v a 1 ó b e­szüntetését, felfüggesztését! rJ Yeritas. Vasút. ügy vagyunk vele, hogy tudni akarunk róla mindent, még az ellenzést is, mert létkérdésünk van hozzá nőve. Egy bécsi lap, mely nemcsak a külügyminisz­tériumhoz, hanem a bőrzekörökhez is közel áll, egész pulylcaméregbo jött a héten azon alkalomból, hogy kénytelen volt konstatálni az alkudozások me­netét a nyugoti vasút igazgatósága és a franczia konzorczium között. Epéskedése honnan származik, azt talán olva­sóink is kitalálják, ha közöljük kitöréseit. A bécsi lap ezeket mondja: „A magyar nyugoti vasút terveiről a Buda és Győr összeköttetésére vonatkozóing igen sok kalan­dos hir kering, de úgy látszik, még elhatározás nem történt. A közlekedés ügyi minister természetesen nagy súlyt fektet reá, hogy ezen vonal kiépitessék, részint azért, mert ezáltal a vasútépítéseket egyáta- . Ián megkezdheti, részint mivel hiszi hogy ezen vo­nal által uj kiviteli utat teremt, mely a gyűlölt Bécset elkerüli.“ „A mi a Buda-Győr vonalat illeti, ezt az ál­lamvaspályának kellett volna kiépíteni, illetve az uj- szőnyi vonalat Budáig folytatni. Uj szony négy mért­földdel fekszik közelebb Budához mint Győr és elő­nyösebb lett volna e vonalat kiépíteni. De e vonal igen drága és mégis kilátás nélküli lenne. Tehát mig a tárgyilagos tekintetek a gazdag állam vaspá­lyát elriasztották, addig más vállalkozók úgy látszik nem félnek. Ok tudják az okát! Azt állítják, hogy egy franczia társaság akarja az üzletet megcsinálni mely társaságnak élén Bontoux áll (a déli vasutak volt igazgatója, jelenleg franczia képviselő) és a tár­gyalások a megéréshez közel vannak. A körülbelül 15 mértföld hosszú vonal 8 millióba kerülne. A pénzbeszerzés állami biztosítás nélkül tör­ténnék úgy, hogy a fele részvényekben, fele elsőbb­ségi kötvényekben bocsáttatnék ki. A részvényeket átvenné névértékben a magyar kormány, az elsőbb­ségi kötvényeket pedig a franczia társaság, mely a kiépítést is eszfeözöltetné. Miután e terv mellett szép nyereséget remélnek, azután olcsóbban is eladhatnák a kötvényeket. A terv jól ki van gondolva.“ »Vannak azonban, kik máskép gondolkodnak, kiknek az a meggyőződésük, hogy a tervezett vonal a kezelési költségeket sem jövedelmezné, annál ke­vésbé a kötvények kamatait. Arról, hogy az ország­gyűlés e pályát megszavazza, semmi kétség, mert a vasúti összeköttetés megszerzendő a »hazafias Esz- tergommegyének“ (dem patriotischen Graner Co- mitat.) Eddig a bécsi lap. Czáfolgatni fölösleges, de czélt sem érnénk, helyi lap lévén, czáfolatunkat figyelemre úgy sem méltathatnák. Nagy megnyug­vást szerezhetünk azonban és reményünk élénkülhet, mert ez határozottan igazolja, hogy csak a magyar- falóság, továbbá a bosszúság, hogy nem akarunk Bécstől függni, adja a keserű szókat a német lap tolla alá. A gúnynak, hogy feltűnteti a .patriotisch“ ha csak a regie-t 'szorítom meg, úgy megjárom, liogy^ a jövedelmem is csonkítva lesz: — Te, hát miért nem mondod te el ezt? — Ha én értenék ahhoz a nagy mesterség­hez : beszélni, hát elmondanám. Lássátok, mit csinált a képviselő testület a múlt közgyűlésen. Meg akart ölni egy embert, egy oly embert, ki ugyan használ­ható ember, és ez összes érdeme; de szerepet akar minden áron játszani, ami egyetlen hibája; és egy némely úri egyéniség oda vitte a dolgot, hogy ez a csendességre Ítélhetett egyén ma majdnem neveze­tessége a városnak. Nem nevetni való dolog ez? De ti megint engem nevettek! Pedig nem is őt nevettük. Nem volt nagyon sok nevetni való szavaim és épen azért, nehogy még többet mondjon, kerestünk uj tárgyat, amiről azután szerencsésen meg is eredt a szó árja. De az tény marad, hogy Ő a városi közgyű­lésekre csak nevetni jár fel és ha a legutóbbi köz­gyűlésre eljöhetett volna, bizony nem tudom, váljon nein lett volna-e zavar, mert oly hangosan talált volna kaczagni egy némely alkalommal. Mi pedig szerettünk volna sírni, panaszkodni. Miért ? A tárczában mindent el lehet mondani, hanem azért én, ismerve még a gondolkodó embereknek is túl­érzékenységét Esztergomban, sokkal jobbnak látom, nem okozni botrányt. Volt e hétnek úgy is elég allarmirozó botránya, miért kezdeném én újra! Sokkal vigabb képet adott a héten történt két lakodalom. .Jól esik látni a szemnek néha-néha örömet, boldogságot. Az egyik lakodalomról azonban nem s^ibad azért sem sokat beszélni, mert a leg- családiabb körben ment véghez és a boldogság, az öröm annál érdekesebb szokott lenni, minél titkosabb, minél jobban el van rejtve a profán szernek elöl. Az egyetlen, amit közölni lehetne, a felköszöntések ékes sora, de erről is jobb, ha hallgatunk, mert — a szónokok neveit úgy sem mondanánk el. A másik lakodalom zajos lakodalom volt. Folyt a táncz kivilágos viradtig. E lakodalomnak azonban mégis a legnevezetesebb oldala az volt, hogy ■— én szót az Esztergommegyénél, csak örülhetünk, máskép uj bizonysága annak, hogy a pálya nem fog elkerülni bennünket az eddigi tervek szerint. A budapeti lapok pedig a legjobb források után a következőket Írják, melyről azonban még saját értesülésünk nincs, s a mi van, az újdonsá­gunkban foglaltatik : A hely szí nelési munkálatok készen vannak és a költségvetésen dolgoznak most. A vonal ezek sze­rint állana egy főpályából, mely Budapestről a Kelenföldön, Buda-Örs, Bia, Bicske Tatán keresztül Győrré vezetne, továbbá egy raellékpályából Biától Esztergomig és egy két mértföld hosszú iparvasutból a kőszénbányákba. A költségeket 12 millióra tervezik melynek beszerzési módozatai öszhangban lennének a fentiekkel. A nyugoti pálya eddig előzetes enged- ménynyel bir és eddig a ministeriumot megkereste, váljon minő feltété1 ek mellett nyerheti meg a vég­leges engedélyt. A pálya biztosítás nélkül lenne kiépítendő, önálló társaság kezén, mely társaságban a nyugoti vasút lenne a fo személy és erre bízat­nék a kezelés is. Egy másik bécsi lap pedig, mely a dolgokat jobban tárgyilagosan nézi, ezekot Írja: A Bontoux-féle társaság erős állást szerzett a budapesti pénzpiaczon azáltal, hogy a magyar föld­hitel részvénytársaság részvényeit megszerezte és azáltal, hogy a oudapest-győri pályánál miként járt el, határozottan mestermüvet végzett, mert Magyar- országon ezidő szerint ninos népi zerűbb eszme, mint az osztrák államvaspálya elleni működés, a budapest- győri pálya ugyanis a versenypályája az osztrák- államvasút által tervezett Szobb-Szőnyi pályának és az osztrák vaspálya társaság meg is tett mindent lelkiismeretesen, hogy ama vonal kiépítését megaka­dályozza, de czélt nem ért. A mint látjuk, a budapest-győri pálya igen napirenden van, egyébbkéut e kérdésben felmerült újabb lépések iránt utalunk „Hírek“ rovatunkra. A szegénység útja. A józan, becsületes ember keze munkájával, arcza verítékével keresi meg mindennapi kenyerét. A szerencsére nem bízza magát; nem várja a sült galambot szájába, hanem tiszteségesen meg­küzd az élet terheivel, bajaival. Jókora élhetetlenség kell ahhoz, hogy valaki a boldogságos véletlenre bizza megélhetése sor­sát, a mit szerencsének nevezünk! A felvilágosultabb osztályt nem is jellemzi annyira ez a szüklátkörüség, mely aztán vak szen­vedélyéé fajul el, mint a szegényebb népet, mely tehetetlenségében arany álmákban ringatja magát s boldogabb jövőjét a szerencse kerekének üres nyom­dokain keresi. Mi természetesebb, hogy e vágya teljesítésére a hozzá legközelebb álló eszközt a lutrit választja. Azok közt aztán, kik egyszer beléptek e szabadal­mazott játékbarlangba, száz közül kilenczven, a sze­génység útjára tért. Mert mint egyátalán minden játék, úgy alutrizás is szenvedélyéé aljasul többnyire. A gyámoltalanabb nép pedig nem tud, és nem akar szenvedélyeinek parancsolni. Inkább utolsó meglevő falat kenyere árát is beviszi a lutriéba, csakhogy a nyeremény reményében pár napig a boldogság ara­nyos szappanbuborékaiban gyönyörködhessék. Hiába. ( nem voltam ott. Megvallom őszintén, nem mertem el menni, az okot azonban engedjék el. A lakoda­lom utáni délután azonban találkozom a ragyogó menyasszonynyal, most már menyecskével, termé­szetesen férje karján, —• a lakodalom utáni napon még udvariasak szoktak lenni a féljek, — és a leg­kedvesebb mosolylyal az ajkom kérdi hogy miért nem mentem én is el. Természetesen, elhallgattam az igazi okot, kerestem ülő mentséget. — Én ma önnek igen könnyen megbocsátok, mert ismerem; de vannak sokan, kik megfogadták, hogy az elmaradás büntetéséül meg fogják önt ősziteni. Tréfára vettem a dolgot. Nem tartott azonban huszonnégy óráig, már meggyőződtettek, hogy a fogadás nem tréfa. Meg­kezdődött az Agglegény üldözése. Először csak örül­tem neki. Bájos kezek, bájos szemek esküdtek elle­nem ('ssze és ón azt hittem, hogy élvezet lesz ezen összeesküvés következményeit viselni, de hamar megtanítottak reá, csak csalódom. Az üldözés ke­mény lett, kezdek magam is félni, hogy csakugyan megőszitenek. És ha elmentem volna lakodalomba ? Akkor még jobban megkinoztak volna. Vigasz­talom magam Zrínyi megfordított jelszavával: sors mala nil aliud. Csak azt az egyet engednék el, hogy kívánsá­guk beteljesüljön. Nem kívántak csekélyebbet mint hogy engem vigyen el az ördög. Köszönöm szépen. Hanem ha hölgyek irányában én nem vise­lek háborút, annál jobban készítem fegyvereimet „Férjjelölt“ öcsém ellen. Szükséges volt az a telegramul ? Nem volt elég, hogy szépen kiakartain térni önnek az útból ? másodszor is provokál? Tehát tudja meg, hogy a „soha sem nősülők társulata“ legutóbbi választmányi ülésében a követ­kező végzést hozta: Miután Pál apostol valamelyik levelében azt mondja, hogy: nősülni jó, de nem nő­sülni még jobb,“ meg van czáfolva ez által azon beszélhetünk aztán az ilyen embernek; kimutathatjuk neki azt az aránytalanul roppant sok valószínűtlen­séget, mely tété egyetlen valószínűségével szemben áll; mindez legkevesebb gondját okozandja s tovább ballag a szegénység utján, mig elnyomorodván tes­tileg lelkileg, koldusbotot vesz kezébe, amelylyel aztán a sírig elküzködik. . . Mig törvény biztosítja a lutri fon állását, addig e tekintetben csak társa­dalmi úton, a nép felvilágosítására hatni lehet kö­telességünk. A lelkészek, tanítók feladata legyen, j megértetni a néppel a lutriszenvedély elmaradhatat- I lan szomorú következményeit s felhozni azt a szám­talan sok szomorú példát e térről, melyek egész családokat tönkre tettek s az Ínség panaszaival dúl­ták fel a családi tűzhely boldogságát. El kell jönni annak az időnek, hogy a ma­gyar kormány abban a helyzetben lesz, hogy más civilizáltabb államok példájára, melyek a lutrit ré- gesrég száműzték, szintén eltörli e mindenfelett ká­ros intézményt. Mert hisz igazán mintha úgy állana a dolog a lutrival, hogy a nevelő az (állam) ne- veltteit a legaljasabb szenvedély gyakorlására ser­kentené, mintha az édes anya (a hon) s j t gyerme­keinek kirablására törekednék! Szegény vidékeken, nálunk valóságos átok a lutri, mely a szegény né­pet az utolsó garastól is megfosztja. Itt különösen kell kiterjesztenünk e szomorú körülményre figyel­münket s lenni ellene, mi hatalmunkban áll addig, mig a kormány is abban a helyzetben lesz, hogy administraciójában az egyensúly fentartására nem lesz szüksége a lutrira s védője lesz a szegény nép érdekeinek, amint a hazafisága meg is követeli. Vajha minél hamarább következnék be az az idő! Hangverseny. Egyhangú társadalmi életünkben kis változta­tás, talán jótékony fel ébresztés fog történni. Liedl Ferencz hegedű és kamarai művész Gőczy R. zongora művész társaságában november hó 9-én a Fürdő vendéglő nagytermében kamarai hangversenyt fog rendezni. Művészi szempontból tekintve a dolgot, két oly névvel állunk szemben, melynek művészi hitele minden kétségen felül áll és igy már e szempontból is érdemes a méltatásra. Gőczy Rezső, Liszt Ferencznek a zongora királynak egyik legjelesebb tanítványa, művészetével meghóditá mindazon közön­séget, melyet játékában csak egyszer gyönyörköd­tetett, maradandó emléket hagyva a művészetet szerető kedélyekben. Liedl Ferencz kamara művész nevesokkal ismertebb, mintsem külön kellene ecsetelni a hatá­sokat, a diadalokat, melyeket vonója mindig kiszo­kott vívni a műismerő közönségtől, és igy, mi a művészi becset, a remélendő műélvezetet illeti, csak szószaporítás lenne, ha bővebben ajánlgatnánk. A hangverseny sikerülése azonban városunkban még más előnynyel is kecsegtet. Városunk mindig érdekes keveréke volt a nagy­városi életnek a falusi egyszerűséggel, de, bár sok­szor előnyére volt a társadalmi életnek e különös alkotás, a legtöbb esetben azonban mégis inkább kárát vallottuk. A kisvárosi mendemonda helyette­sítvén igen sokszor a kedélyességet, nem bírtuk állítás, mintha a szentirás nem ismerne agglegénye­ket, ellenkezőleg határozottan dicséri ez állapotot; miután az agglegénység határozottan olyan állapot, mely legvilágosabban bizonyítja, hogy az ember gondolkodó lény, mert különben nem gondol­kodván, kénytelen volna engedni azon természeti törvénynek, mely a párosodást parancsolja, de igy megmutatja, hogy ime az ember független lény; miután a természet csak is ott tévedhet, hol működésének korlátlan tere van, nem pedig ott, hol az ember gondolkodási tehetségénél fogva, alkotásai öntudatosan módosítást szenvedhetnek; miután ezen állapot úgy társadalmi, mint val­lási törvények utján szentesítve van, ennélfogva ab­surdum nem lehet; miután fizetésképtelen adós csak az lehet, ki­nek első sorban hiteleztek, az agglegénynek pedig nem hitelezett á természet sem, mert a veleszületett tehetségek azért érvényesitetnek és a történet tanúságai szerint épen azok a férfiak tettek legtöbb ha znot az emberiségnek, alkottak legbámulatosabb és örökké maradandó müveket, kik Pál apostol „még jobb“ ta­nácsát követték ; miután ezek szerint Férjjelölt okoskodásai nemcsak alapot nélkülöznek, hanem valóságos blas- hpemiának tűnnek fel: Férjjelölt sértő levele azon megjegyzéssel téte­tik irattárba, hogy tudomásul vétetvén az esetben, ha ő is az agglegények díszes sorába férjjelölt álla­pota daczára még is belépni akarna, ezen blasphe- miáért valamenyi agglegényi társulat által visszauta- sittatik és tagul el nem ismertetik. Signatum szeglotház sat. Pór Antal úrral pedig legyen békében, már csak az ón kedvemért is. Nem vagyok biztos, hogy, ha igénybe venném az egyházi hatalmat, esküvőm alkalmával nem kellene-e megbűnhődnöm nem csak az én, hanem mások bűneiért is, a szent beszéd na­gyon sós találna lenni az én Ínyemnek. Remélem, hogy most már békét fog hagyni ? Agglegény.

Next

/
Thumbnails
Contents