Esztergom és Vidéke, 1879
1879 / 43. szám
Esztergom, I. évfolyam. 43. szám. _______________Vasárnap 1879. Október 26-án. ¥ közérdekű, nemzetgazdászati, ipar-kereskedelmi és szépirodalmi közlöny. Elöfizetési-ár: fél évre ..............................................4 frt. — kr. é vnegyedre.........................................2 „ 20 „ E gyes szám: 8 kr. Az előfizetési pénzek a kiadó hivatalhoz, Széchenyi téren intézendők. Megjelenik : hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Hirdetések a legolcsóbb áron kézöltetnek. A lap szellemi részét illető levelezések, a szerkesztőséghez, SZÉCHENYI TÉF^ 35-IK SZÁM ALATT, intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Kérelmezzük az adóvégrehajtások beszüntetését. Végig- járta már az országot az Ínség kétségbeejtő hire; a kormány már maga sem dughatta be füleit a jaj-szó elől és kénytelen volt a cselekvés terére lépni, mert a legborzasztóbb, az éhhalál fenyeget egyes helyeket. És hogy állunk mi? A gabonatermés dolgában alig állunk jobban, mint a leginsógesebbnek mondott vidék, mig ellenben a szőllő termés akár a mennyiséget, akár a minőséget tekintve kielégítőnek mondható. Van-e azonban ebből most basznunk ? Nincs, mert az ipar és kereskedelmi viszonyok már átalában olyanok nálunk, hogy akkor midőn akarjuk, azonnal nem értékesíthetünk semmit, az ez évi speciális viszonyok pedig reményt sem nyújtanak arra, hogy ezen helyzet •megjavuljon, hanem daczára annak, hogy volna valami értékesíteni valónk, kénytelenek vagyunk nyomorogni. Nyomorogni a szó teljes értelmében. Nézze meg valaki a köznépünk életmódját, nézze figyelmesen azt a kenyeret, mit az alsóbb népünk kénytelen élelmére, igen sokszor egyedüli élelmére használni és el fog borzadni. A kenyér olyan, hogy mindennek inkább, csak kenyérnek nem nevezhető. Nem lehet azt le-' Írni, hogy népünk, épen most, midőn keresetforrás nincs, midőn a gabna ár emelkedés folytán kenyeret nem vehet, minő állapotban áll. Kérdezősködjék valaki iparosaink állapotá„ISZTISGQM. IS TIBIÉI11 TÁECZÁJA. Édes anyám imakönyve. Nem bársonyba vaíi bekötve, Ezüst kereszt sind tábláján, Papírja se díszes fényes, Arany szegest nem is kivan. Tábláját már a szú ette, Levelei pedig sárgák, Sok betűje alig látszik Forró könyek hogy lemosták. S mégis ezt az ócska könyvet Nem adnám én semmiért sem, Hisz az az én szent ereklyém S egyedüli drága, kincsem. ügy őrizem, rejtegetem, Mint a fukar féltett kincsét; Minden egyes fakult lapja Egy-egy édes drága emlék. És belőle imádkozni Oly jól esik büs szivemnek Enyhül akkor mély fájdalma Sokat szenvedett lelkemnek. Tói, azok munkakeresletéről és csodálkozni fog hogy Esztergomban van még iparos. És ha kereskedelmi viszonyainkat nézzük, váljon ilyen előzmények után lehet-e csak távolról is arra gondolni, hogy talán ezek jobb üzleteket csinálnak ? Hogy pedig a helyzetnek a koronája is meg legyen, nemcsak kérlelhetlen, hanem a személyes érzékenykedések folytán izgatottnak nevezhető adóbehajtással állunk szemben. A folyó évi harmadik negyed hátralékát tűzzel vassal kell behajtani, egyes tisztviselők is felelőssé vannak téve az eredményért. A hátralékok csak állami adóban meghaladják a 20000 frtot, ehhez jön a városi pótadó, ebhez az illeték, legelőbér s a jó ég tudja, mi minden czimű hátrálék, úgy hogy népünkből a folyó utolsó negyed évi adón felül körülbelül 40000 frt volna kisajtolandó. Lebetséges-e ezt keresztül vinni ? Annak a 40000 írtnak födözésére talán le lehet foglalni 50000 frt értékű ingóságot, de elég-e ez ? Elég-e a lefoglalás akkor, midőn az árverés vevő hiányában sem foganatosítható? És ha az árverés, mégis megtartatik úgy hogy az 50000 frt áron ingóság talán 2—3 ezer forintért elszóratik ? Ez pedig meg fog történni. Minden jel arra mutat. Engedje el olvasó közönségünk, hogy lefessük az állapotot, ha ötvenezer forint árú ingóság városunk lakóitól eladatik anélkül, hogy ezért terhe csak némileg is könnyülne. S majd belőle imádkozom, Hogyha el jő a vég érám, Imakönyveddel kezemben Haljak meg édes jó anyám ! Bártfay Gézáné. Vasárnapi levél. (Virilista, ki nevet. — Miért nevet? — Hogy kell nevezetes embert teremteni? — Nevessünk mi is. -- Két lakodalom. — Ragyogó menyecske. — Az agglegényt üldözik. — Kit vigyen el az ördög. — Férjjelölt. — Végzés a „társulatból.“ — Pór egyházi hatalma. — Béke.) Van nekünk egy igen kedélyes képviselőnk, — érték képviselő, — ki a legszorgalmatosabb látogatói közé tartozik a városi közgyűléseknek. Nincs oly dolog, nincs oly elfoglaltatás, ami hátráltatná vagy elmaradásra késztetné a gyűlésről, a legfontosabb gyűlésről, a költségvetési közgyűlésről még is elmaradt. Sajnálja is eleget, de oly baja lett, amiről nem tehet, el kelle utaznia. És miért oly szorgalmas látogatója a közgyűlésnek? Hiszen nem szónok, a nemzet gazda cziraére sem tart igényt, sem azt nem képzeli önmaga felől, hogy ő lesz képes a város viszonyait rendezni sat. Egyszerű felelet! Aminő szorgalmas színházlátogató volt a nyáron, oly szorgalmas közgyűlés látogató. 0 legalább azt mondja, hogy soha semmi bohózaton nem mulat annyit, mint egy városi közgyűlésen. hol ő alig tud kijönni a nevetésből. Elismerem, hogy az eszmének, melyet a közgyűlés képvisel, erős profanatiója e szó ; hanem ha ugyanezt a képviselőnek mondjuk, őt megszidjuk a profán nézetnyilváűitásért, akkor ő újra elkezd nevetni, nevet mig bírja, azután erősiti előbbi szavait: „Egész komédia az!“ Vérbe kellene mártani toliunkat, de mire a rajz végéhez érnénk, akkorra el fogyna vérünk is. Itt tenni kell. Tenni kell gyorsan, a város összes erejének, tekintélyének, személyes befolyásának egész latba vetésével, tenni erélyesen, mert — tönkre jut az arany tojást tojó tyúk. Nem segélyt kérünk. Magyar ember a legszélső kétségbeesésében fog csak segélyért esedezni. De nincs is reményünk, hogy az átalá- nos országos viszonyok közt a kormánytól ezt ki lehetne eszközölni. Kérünk azonban halasztást. Halasztást, mely fel lélegzeni hagyjon; halasztást, mely erőnket összeszedni engedje, mely lehetővé tegye, hogy verítékünk gyümölcsét, fáradozásaink sikerét tönkretételünk nélkül értékesíteni engedje. E kérelmünkben határozottan megvárjuk, megkivágjuk, megköveteljük, hogy ezt város atyáink közvetítsék. Megvárjuk, hogy a közvetítést azonnal, haladók nélkül és teljes eré.lylyel eszközöljék; megvárjuk, hogy a reájuk bizott hatalomnak ez irányban érvényt fognak szerezni. Kérjük polgármesterünket, vegye kezébe a kezdeményezést, eszközölje ki a tanács, a közgyűléstől, szükség esetén a-rendkívüli közgyűléstől is, hogy a szükéges eszközök rendelkezésére álljanak, hogy a kérvónyezés megtörténjék, hogy elérjük a legcsekélyebb, de joggal várható könnyebbülést: — Tehát komédia ? Jellemezd kissé közelebbről e komédiát! — És jellemezzem ? nagyon jól tudjátok, hogy iparomat értem, de ezenfelül nincs oly képzettségem, hogy nektek itt szavaljak. De vigyázzátok meg azt a közgyűlést. Találtok-e ott sok embert azok közül, kik szeretnek beszélni, hogy szavaikat ne lehetne reájuk visszafordítani? Ott van az egyik, ki mindig a város rósz anyagi helyzetének javítását sürgeti, pedig mikor még őneki a legszebb tere volt erre és Hivatott volt erős kézzel belenyúlni a történetek menetébe — arról az időről jobb ha hallgatunk. Nem nevetséges mostani erőködése ? Vagy vigyázzatok amarra ott: minden szava, mit kiereszt ajkán, nem csak erős elleumondásra talál, de azonnal bebizonyítják reá, hogy vagy tátékozottsága nincs az ügy felől, vagy pedig — de hát ne nevessetek, mikor én itt beszélek, mert azonnal téged veszlek elő. Megfogadtuk, hogy nem nevetünk. _ Én nem voltam a közgyűlésen, csak szóbeszéd után hallom, mi történt ott. Nem volt az komédia, hogy a költségvetés tárgyalásával oly sok időt elvesztegettek — már harmadik közgyűlésen volt kitűzve, — és az mind azért, hogy egy egyént megöljenek, személyes ellenségeskedésből, és nfidon ez nein sikerült, akkor — egyszerre hogyan lelohadt a tűz ! Ne nevessek én azon, midőn azt látom, hogy a közgyűlésben nincs egyetlen ember, ki meg merje mondani, hogy a kiadásokból nem törölhetünk, mert hiába törlünk, azok a kiadások még is meglesznek; nem meri egyik sem kimondani, Hogy ha lelkiismeretesen, a tényleges viszonyoknak megfelelőleg készítenék a költségvetést, akkor lenne nekünk 70% pótadónk; nem merik megmondani, hogy irae én, mint üzletember, nem a regie-met akarom megszorítani, hanem a jövedelmemet akarom emelni, mert
