ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-10-04 / 109. szám

RGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős: HOMOR IMRE. A megpróbáltatások csúcspontján. Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék 1931. évi szeptember 30.-án t tartott törvényhatósági bizottsági közgyűlésén elmondotta: Dr. FREY VILMOS országgyűlési képviselő. Feltartóztathatatlanul forog az idő kereke, száguldanak az örömtelen és mind válságosabbá váló évek és napok, és szerencsétlen Hazánk megcsonkittatásának immár 13-ik, csonka vármegyéink kényszerű együttélésének 7-ik évfordulójához közeledünk. Határaink megcsonkítása és testvéreink elrablása felett érzett lelki bánatunkat és fájdalmunkat szinte az elviselhetetlenségig fokozza az általános és éppen megcsonkításunk folytán nálunk meg speciálisan is jelentkező gazdasági válság, az ebből, és egy katasztrofálisan rossz termésből származó, ma még méreteiben és következményeiben kiszámithatatlan nemzeti vagyoncsökkenés, a kereseti lehetőségek és munkaalkalmak rohamos megfogyatkozása folytán növekvő munkanélküliség, s mindezek eredményeként egy általános inség fenyegető réme. Ily válságos időkben, a megpróbáltatások legnehezebb óráiban érte csekélységemet az a megtisztelő megbízatás, hogy egyesitett vármegyéink szokásához hiven, a mai közgyűlésünkön a csonka vármegyék törvényhatósága és egész lakossága nevében felemeljem tiltakozó szavamat minden bajunk és bánatunk kútforrása, a trianoni békeparancs intézkedései elleu. Mily meddő, céltalan és elbizakodottságában még nevetséges kísérlet is volna az, ha valaki — legyen bár az illető a legnagyobb szónoki képességgel megáldva — a maga egyéni véleményét, vagy egy elenyésző politikai, vagy társadalmi csoport kívánságait és követelményeit akarná a meghallgattatás reményében a nemzetek és az egész világ sorsát intéző hatalmak felé odakiáltani. És mily hatalmas erőt és nagy súlyt kell, hogy kölcsönözzön még a legszerényebb, keresetlen szavaknak is az a tény, hogy millióknak, egy egész nemzetnek egyöntetű, egyforma, még árnyalataiban és fokozataiban sem különböző érzelmeit vannak hivatva tolmácsolni. Mert egységes és egyforma az a lelki fájdalom, mely a magyar nemzet minden hű fiának lelkét eltölti, s a melynek még azt a könynyitést sem adta meg a Gondviselés, hogy az idők múlása és a feledés enyhíthetné. Hiszen a fájó seb minden nap újra felszakad, minden nappal jobban égeti keblünket, mert evvel ébredünk, ez teszi nehézzé napunk minden óráját és ezzel hajtjuk nyugtalan álomra fejünket. Egységes és közös a sorsüldözött magyar nép fájdalma, mely megrabolja agg szüleinket az öreg kor gondtalan derűjétől, amely keserűvé teszi fáradságos munkánkkal arányban nem álló mindennapi kenyerünket s amely pokoli kínná fokozódik, ha látjuk munkanélkülivé lett honfitársaink tízezreinek nyomorát, ha nézzük fiatal generációnk szárnyszegett vergődését és ha apró gyermekeink sivár jövőjére gondolunk. Ez a mindnyájunkat egyformán eltöltő lelki fájdalom már nemcsak egy kisérő jelensége a mi életünknek, hanem számunkra magát a gyötrelmes életet is jelenti, hiszen ebből és evvel születik minden tettünk és gondolatunk és ez minden reményünknek és vágyunknak korai temetője. Megcsonkittatásunk évei alatt minden hivatalos, politikai és társadalmi megmozdulás ezen fájdalom és a trianoni békeparancs elleni tiltakozás jegyében folyik le hazánkban. Ezen évek alatt napilapjaink, folyóirataink és közlönyeink hasábjain nap-nap után jelentek meg arra hivatott és szakférfiaktól a Trianon által teremtett állapotok tarthatatlanságát és veszélyes következményeit fejtegető és feltáró cikkek. Ugyancsak ezen évek alatt a magyar tudományos világ legkiválóbbjai, történészek, jogászok, szociálpolitikusok és közgazdászok, államférfiaink és politikusaink megragadtak minden alkalmat, hogy úgy a hivatott fórumok, valamint a nagy nyilvánosság előtt reámutassanak az ámítás, a hazugság, a gyűlölködés és tudatlanság által nemzett torzszülöttek életképtelen ségére. S ha mindezzel szemben a sovinizmus, a békétlenkedés és türelmetlenkedés vádját hozzák fel, úgy hallgassák meg ma már a világ minden művelt nemzetében élő és az egész világ által ismert tudósok, közgazdászok, államférfiak, politikusok, milliók közvéleményét irányító publicisták és irók figyelmeztető, tanácsadó, intő, sőt követelő szavait, mellyel a Trianonban elkövetett bűn mielőbbi jóvátételét sürgetik. Mert a trianoni alkotás nemcsak a szorosan érdekelt nemzetek szempontjából, hanem a világpolitika szempontjából is végzetessé válható tévedés és megbocsáthatatlan bűn. Vannak esetek, mikor tisztán nemzeti politika szempontjából bűnnek minősíthető az is, ha különálló, sem történelmi, sem faji kapcsolattal nem biró nemzeteket nagy gazdasági egységgé tömörítenék és ennek prosperitása szempontjából az egyes nemzetek önállóságát és függetlenségét meg is csorbítják, de ha ezáltal a gazdasági és kulturális fejlődés fellendülését, a társadalmi és állami rend stabilitását, az általános és egyéni jólét fokozását és ennek révén a megnyugvás és béke megteremtését érik el, ugy világpolitikai szempontból még elismerést is érdemelnek. Ha azonban meglévő, évszázadokon át bevált és maga a természet által is kedvezményezett gazdasági egységeket dúlnak fel, tekintet nélkül a faji, rokoni, baráti és történelmi kapcsolatokra, akkor ez már nemcsak nemzeti, hanem világpolitikai szempontból is a legnagyobb bűn, mert egyrészt a gazdasági lehetetlenülés megteremtése, másrészt a nemzeti öntudat és emberi jogok lábbal tiprása révén az anyagi és erkölcsi bomlás és pusztulásnak, — még erőszakkal is csak ideig-óráig lokalizálható folyamatát indítják meg. Ez történt Trianonban, ennek következményeit érzik ma már nemcsak a legyőzött, hanem a magukat győzőknek nevező államok is. S ha annyi figyelmeztető szó és annyi meggyőző érv hiába hangzott el ezen állapot megakadályozása céljából, úgy hallják meg végre az általuk alig egy évtized előtt teremtett s ma már haláltusáját vívó életnek jaj kiáltását és olvadjon ebbe bele felébresztett lelkiismeretük elnémíthatatlan szava. De ha még ezt sem akarnák meghallani, vájjon nem hallják-e azt a földalatti morajlást és dübörgést, mely a földrengéseket és a vulkánok kitörését szokta megelőzni ? Nem tudják-e, hogy a földindulás és a kitörő kráterek tüzes lávája nem ismer országhatárokat, hanem egyformán pusztít el hatalmast és gyengét, gazdagot és szegényt, győzőt és legyőzöttet? Nyíljon fel végre a szemük és ha nem is látták és látják a magyar igazságnak hazugsággal és gyűlölettel elhomályosított fényét, úgy lássák meg a vulkán kitörését megelőző figyelmeztető szikrákat és tüzeket: az Európa különböző részein felrobbanó pokolgépek vakító és pusztító tüzét! Ha sem politikai bölcseség, sem az emberszeretet, sem a könyörületesség, sem az igazság utáni vágy nem tudta a jobb belátást felkelteni, úgy keltse azt fel még az utolsó órában a hatalmukért, a társadalmi rendjükért, az állampolgáraik jólétéért és a gyermekeik jövőjéért való félelem és rettegés. Mert nem kell-e megdöbbenéssel látniok azt, hogy legutóbb annak a nemzetnek szent testét mocskolta be a leggyávább és legemberietlenebb gaztett, amely nemzet bár évszázadok óta harcban és küzdelemben nevelkedett, de a becsületes, férfias, szemtől-szembe levő harchoz van szokva, és lelkétől az orvtámadás, az orgyilkosság és a petrólőrködés mindenkor távol állott, és távol áll még ma is. Es mert nemcsak mi tudjuk, de tudnia kell az egész világnak is, hogy nem magyar agy tervezte, és nem magyar kéz helyezte el a biatorbágyi pokolgépet, érezniök kell ezen gaztett fokozott jelentőségét, amidőn az általuk teremtett közállapotok lehetővé teszik, hogy az idegen gyilkos kezek nemzetünk fővárosának közelében robbantsák fel a gyűlölet szikráját, abban reménykedve, hogy már itt is lángra lobbanthatják a lelkek millióiba Trianon által elültetett gyújtóanyagot, és ezzel is közelebb jutnak aljas és fekete lelkük egyedüli vágyához: minden isteni és emberi érték elpusztításához. A magyar nemzet egy évezred óta bebizonyította, hogy nem sajátossága a pusztítás és a rombolás. Ha örökös harcokban teltek is el napjai, ez épen azért volt, hogy saját életfeltételeinek megvédése mellett védelmezze egyúttal a nyugati civilizációt, haladást, fejlődést és a mindezek alapját képező keresztény kultúrát. És ma, amidőn a történelem szabályszerű megismétlődése folytán ismét kelet felől fenyegeti ezeket a pusztító veszedelem, amikor a kavargó, forrongó áradatnak szennyes hullámai már a trianoni határoknak nevezett korhadt deszkapalánkokat nyaldossák és döngetik, rá kellene eszmélniök arra, hogy. a keleti végeken csak a természetes védőbástyáival megerősített, a Kárpátok által határolt szabad, testben és lélekben erős magyar nemzet tudna eredményesen őrt állni. Télikabát, ha jó és olcsó, áruháza Balog László!