ESZTERGOM XXXVI. évfolyam 1931

1931-09-13 / 100. szám

RGOM Keresztény politikai és társadalmi lap. Megjelenik kedden, csütörtökön és szombaton este. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők.- — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. A szerkesztésért felelős: HOMOR IMRE. Intő szózat. Esztergom, 1931. szept, 12. Az általános nyomorúságot és gazdasági bajt még egy másféle baj ís tetézi Eszter­gomban. Szomorú és nyugta­lanító megállapítás, de tény az, hogy a romboló irányzat­nak sikere van városunkban A romboló irányzatnak sajtó útján való érvényesítése a mai viszonyok között igen könnyű: ez igaz. Ehhez nem kell más, mint meggondolat­lanság a közügyekben, felté­telezett hibák és bűnök ki­szinezése és lelkiismeretlen­ség mindazokkal szemben, akik a közügyek terén dol­goznak. Ha ehhez még hozzá­járul a durva személyeske­dés, gyűlöltség és bosszú, amely az alacsonyabb szen­vedélyű emberek számára is élvezhetővé teszik az újságot, akkor jól meg van alapozva és előkészítve az az út, ame­lyen egy nemzetet, társadal­mat, vagy egy várost elérhet a szociális és gazdasági ka­tasztrófa, a végpusztulás. Komoly figyelmeztetőül ír­juk le ezeket a sötét sorokat — talán a tizenkettedik órá­ban. Nem akarunk céltalan polémiába, főként nem ellen­ségeskedésbe keveredni lap­társunkkal, az Esztergom és Vidékével, de igen kérjük, legyen hű ő is városa javát szem előtt tartó régi irányá­hoz és tradíciójához, és ezek­ben a nehéz időkben tartsa távol hasábjaitól a durva sze­mélyeskedést kultiváló, gyű­löletet lehelő, szélsőséges irányzatot. Nem az elvi, objektív ellen­zékiség, a bátor hang és a közjó nemes célját szolgáló kritika ellen szólunk: hiszen ez a jó újság hivatásához tar­tozik. De el kell Ítélnünk azt az irányt, hangot és azokat a sorokat, amelyekből semmi jó nem származhatik a közre és amelyek csak gyűlöletet és ellenségeskedést szítanak a polgárság között. A főispáni kérdésben nem határozhat a sajtó, még in­kább nem lehet ezt a kérdést demagóg hangulatcsinálások alapján megoldani, — hogy ki maradjon és ki legyen Komárom—Esztergom vár­megye főispánja: ezt kizáró­lag a belügyminiszter fogja eldönteni. Komoly, pozitív célt tehát nem szolgál az a durva sajtókampány, amely a főis­pán személye ellen folyik, — legfeljebb azt bizonyítja, hogy az emberi gyűlölködésnek kü­lönféle nemtelen formái van­nak. Egy-egy cikkíró kiszí­nezett gyűlölködésével trak­tálni az olvasóközönséget a kormány első esztergomi te­kintélye ellen: ez mégsem lehet egy esztergomi újság célja. Az ellenszenvektől meg­tisztulva próbáljon objektív kritikát gyakorolni a felelős vezető férfiakkal szemben és próbálja megérteni a magyar kormány exponensének hely­zetét a mai súlyos viszonyok között, próbálja mérlegelni ma a tekintélyrombolás vár­ható eredményeit és hason­lítsa össze a keltett gyűlöle­tes hangulat értékével, amely ideig-óráig népszerűséget sze­rezhet az újságnak különféle meggondolatlan elemek és a könnyenhívő és a nehéz vi­szonyok között Ítélőképessé­gét is veszíteni kész emberek részéről, — és végül próbál­jon publicisztikai felelősségé­nek szem előtt tartásával kellő fegyelmet, okos mérsékletet és türelmet tanúsítani a mi­niszteri döntésig. Annál is inkább kérjük erre laptársunkat, mert az újság­írás azon tereire, amelyekre a közelmúltban lépett, mi már nem követhetjük, viszont a közjó érdekében mindent szó nélkül nem hagyhatunk. Az újság munkája nagy nyilvá­nosság előtt folyik, a sajtó­vita és a sajtóharc csak ob­jektív, erkölcsi alapokon vív­ható. Valószínű, hogy laptársunk köré az utóbbi időben tömö­rült bősz társaság azt fogja mondani, hogy Írhatunk, amit akarunk, arra ők úgysem hallgatnak kíméletlen, bosszút­lihegő útjukon. Erre mi még csak egy igazságot jegyzünk meg: a zabolátlan gyűlölkö­désből mindig csak átok szár­mazott a közre a történelem tanúsága szerint — kicsiny­ben és nagyban. Gróf Tisza István mellébe golyót röpített a gyűlölet azzal, hogy ő volt az oka a háborúnak és az akkori nyomorúságnak. Ma már tud­juk, hogy ő küzdött legtöbbet a háború ellen, akkor azon­ban a közhangulat úgy volt előkészítve, hogy a tömeg az ellenkezőt hitte. Jött a forra­dalom és Magyarország pusz­tulása. A bűn útja és hivatása a tragédiában kicsinyítve is ugyanaz. Vigyázzunk, nehéz időket élünk, ne gyűlölködjünk, ne pártoskodjunk, ne legyen klikk és klikkellenes klikk, — mert szükség lesz arra, hogy test­vérként kell egymás mellett küzdenünk. Az egyesített vármegye és a főispán. Minden gondolkozó ember tisztá­ban lehet azzal, hogy egy igen nehéz tél előtt állunk és minden jó magyar ember — aki az országos érdekeket az egyéni érdekek elé képes helyezni — tisztában kell, hogy legyen avval, hogy ebben a csonka Magyarország létérdekéért folytatott harcban mindent el kell követnünk azért, hogy ennek a kis Magyarországnak fenntartását, mely hivatva van arra, hogy a jövendő helyreállitott, nagy Magyarország­nak magja legyen, biztositsuk és azért minden nyomorúságot, minden szenvedést zokszó nélkül magunkra kell, hogy vegyünk. Ezt a most ránkborult nyomorú­ságot nem lehet tisztán a magyar­országi vezetőpolitikusok rovására irni; ha Angolországot nézzük, mely a világ legszolidabbnak tartott bankja mellett fizetési nehézségekbe került, vagy Amerikát, mely telítve van arannyal és ennek dacára ne­héz bajokkal küzd a munkanélkü­liség miatt, be kell látnunk, hogy egy olyan világjelenséggel állunk szemben, melyet illetően a mi kis csonka Magyarországunktól, illetve annak politikusaitól csakugyan nem lehet rossz néven venni, ha ennek hatása alól országunkat nem voltak képesek kivonni. Itt csak egyről lehet szó: össze­szorítani fogainkat és a tatárjárásra és törökjárásra visszagondolva, azon jelszó mellett, „voltunk mi már ku­tyábbul is" a jövő generációért, annak érdekében tűrni és szenvedni. Ilyen körülmények között szükség van elsősorban a — fájdalom, rég­óta hires — magyar pártoskodás megszüntetésére; most, mikor or­szágunk létérdekéért folyik a harc, minden becsületes hazafinak első­sorban nem az a kötelessége, hogy azt nézze, ami egymástól bennünket elválaszt, hanem azt, ami összetart; Magyarország és magyar faj fenn­tartását ; és azokat az embereket, kik emellett a nagy világégés mel­lett csak a saját pecsenyéjük meg­sütésével törődnek, tekintet nélkül az ország létérdekeire, úgy kell tekintenünk, mint az ország és a magyarság ellenségeit és aszerint is kell velük bánnunk. Van Komárom-Esztergom vár­megyében két sajtóorgánum, mely ezt a köznyomorúságot saját hitvány kis pecsenyéje megsütésére akar­ja kihasználni, egyik Tatán, másik Esztergomban. Ezek a lapok a régóta bevált recept szerint elsősorban is a ható­ságok tekintélyét igyekeznek lejá­ratni. Többé-kevésbbé burkolt for­mában támadják a köztisztviselőket, igaztalan ürügyek alatt, azonban gondosan vigyázva arra, hogy sajtó­perre lehetőséget ne adjanak. Az esztergomi újság határozottan vezet e téren. Ugylátszik, cikkírója vagy annak sugalmazója igen jára­tos a latin nyelvben, mert egy latin közmondást választottak harci jelszónak: Calumniare audacter, semper aliquid haeret. Ennek meg­felelőleg támadnak mindenkit, szi­gorúan, nem törődve a tényekkel és az igazsággal — köztisztviselő­ket, a közéletben szereplő tisztes férfiakat, kik már akkor is önzet­lenül működtek a köz érdekében, mikor még ők a világon sem voltak. Vannak sokan, kik azon a véle­ményen vannak, hogy nem érdemes erre a két „sajtóorgánumra" szót vesztegetni, — mert hiszen összes cikkeikre megint egy latin mondás­sal lehetne jól válaszolni: Ignotos fallit, notis est derisui. Azonban az „Esztergom és Vidéke" cimű lap 1931. szept. 10-i számá­ban egy olyan cikk jelent meg, melyre én, mint Komárom várme­gyének több mint 35 év óta bizott­sági tagja, kötelességemnek tartom nyilatkozni. Intézeti kelmék, felszerelések, ruhák Balognál!

Next

/
Thumbnails
Contents