ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-11-07 / 159. szám

sárlóképességben, másfelől az Euró­pát elöntő olcsósági hullámban leli vesztét. Bethlen István gróf világosan rá mutatott arra, hogy amig az európai államok gazdasági együttműkö­dése nincs biztositva, addig tisztán nemzeti eszközökkel a gazdasági válságot se nálunk, se másutt le­küzdeni nem lehet. A miniszter­elnök azonban azt is megmondotta hogy a mai lehanyatlott búzaárak mellett a mezőgazdaság fenn nem tartható. Gondoskodni fog a kormány a termelési jutalom (boletta) össze­gének felemeléséről, de úgy, hogy ennek előnyeit azok is élvezzék, kik már gabonájukat eladták. A köz­szükségleti és élelmi cikkek árainak csökkentését szintén megfelelő kor­mányzati eszközökkel érik el. A szegény nép részére a mai forgalmi árnál 40—60 százalékkal olcsóbb ruházati cikkekről és lábbeliről gon­doskodtak. A kormány és a várme­gyék 120 millió pengő értékű köz­munkát adtak és adnak ki; utak, csatornák, vasutak, munkás- és tisztviselőházak épitése formájában. Ez a gazdasági és szociális tevé­kenység, természetesen, átmeneti jellegű. Sem a mezőgazdasági, sem az ipari válságot, sem a munkanél­küliséget e rendkivüli intézkedések­kel meggyógyítani nem lehet. A végleges gyógyulás egy szerves gazdasági tevékenységet, európai együttműködést és a béke revízió­jának teljesedésbe menetelét kívánja. A szociális és gazdasági bajok idő­leges leküzdéséhez és a gabona árának felemeléséhez, illetve a ter­melési jutalom emeléséhez és a téli inség letörésére a miniszterelnök nemcsak az állami takarékosság fokozásával teremt eszközöket, ha­nem felemeli a köz- és magántiszt­viselők kereseti adóját anélkül, hogy az iparosok, kereskedők és bérlők kereseti adóját emelné. Végül meg­teremteni igyekszik a nagy jöve­delmek, a mammut-keresetek és a rongyos szegénység között az össz­hangot azzal, hogy a tantiem-adót arányosan és megfelően felemeli. A községi háztartás rendezése, a közmunkaváltság csökkentése, a borfogyasztási adó 60 százalékos mérséklése oly bejelentések a mi niszterelnök részéről, melyek ország­szerte megnyugvást reménylenek. — Sem felfordulás, sem dikta­túra nem, kell nekem — mondotta a miniszterelnök. Békés és szorgos között terjedő időben rendezik meg. Ugyanezen résztvevőkkel a gyü­mölcsfák elvirágzása után két na­pos tavaszi, majd azután három hét múlva újból kétnapos tanfolyam lesz a tavaszi és nyár elejei per­metezések bemutatása és megtaní­tása végett. A teljes tanfolyam tehát három részben, összesen 9 napig tart. A tanfolyamon községenkint két egyén államköltségen vesz részt, még pedig lehetőleg olyan kisgazda, kertmunkás, mező- vagy hegyőr, akik a gyakorlatban elsajátított munkálatokat községükben alkal­mazni'és tovább terjeszteni tudják. Ezenkívül saját költségesek is ve­hetnek részt, akiket esetleg uradal­mak küldenek ki, vagy saját jó­szántukból jönnek a tanfolyamra. A tanfolyamot tehát érdeklődők is! hallgathatják. A résztvevőknek a gyümölcsfaritkitás, kéregkaparás, permetezés stb. munkálatokat gya­korlatilag kell elvégezni és magu­kat arra kötelezni, hogy a téli, ta­vaszi és nyáreleji tanfolyamokon megjelennek. Az államköltséges egyének télen körülbelül 2 P napi­bért, tavasszal 2 P 40 fill.-ért és nyáron 2 P 60 fill.-t kapnak. Az egyéb résztvevők egyszerű ingye­nes éjjeli elszállásolásban részesül­nek, téli pokrócot magukkal hoz­nak, de élelmezésükről saját ma­guknak kell gondoskodniok. Azon résztvevők, akik mind a három tanfolyamon megjelennek, a 9 na­pos tanfolyam elvégzéséről látoga tási bizonyítványt kapnak. újlaki* pal a minőSÉGE.GfiZDRSAGOSSAGfi F E L0LÍTIÜ LH ATflTLRíl ACTBATOnV-UHAKr -EGYESÜLT IPRRmOVEH R-T # BÜDRPE5T.V. VILmafaASZfiR-UT32­Képviseli: BÁDER FÜREDI JÓZSEF fakereskedő, Sárisáp. Hogyan osztották - széf a városok A minisztertanács még októbei 9-én elhatározta, hogy a munka­nélküliség enyhítése érdekében a közmunkák megindítása céljából államsegéllyel siet a városok segít­ségére. A kormány a városoknak a következő támogatást engedé­lyezte : I. Törvényhatósági városok : Baja 600.000, Debrecen 600.000, Hód­mezővásárhely 870.000, Kecskemét 500.000, Miskolcz 630.000, Sopron 680.000, Szeged 700.000, Székesfe­hérvár 572.000 pengő. II. Megyei városok.« Balassagyar­mat 200.000, Békéscsaba 635.000, "9 Cegléd 200.000, Csongrád 200.000, Eger 200.000, Esztergom 50.000, Gyula 200.000, Gyöngyös 200.000, Jászberény 210.000, Kalocsa 60.000, Kaposvár 200.000, Karcag 150.000, Kispest 230.000, Kiskunhalas 60.000, Kiskunfélegyháza 230.000, Kisúj­szállás 60.000, Magyaróvár 120.000, Makó 460.000, Mohács 64.000, Nagy kanizsa 200.000, Nagykőrös 200.000, Nyíregyháza 170.000, Pesterzsébet 200.000, Rákospalota 180.000, Sá toraljaujhely 102.000, Salgótarján 100.000, Szekszárd 100.000, Szen­tes 100.000, Szolnok 117.000, Vác 200.000 pengő. HIREK. munkával akarja leküzdeni a nehézségeket iiiii;iMniiii:uii apolasü tan am >JÍÍA A vármegye alispánjának kezde­ményezésére a Felsődunántúli Mező­gazdasági Kamara a tél kezdetén, lombhullás után, illetőleg tél utol­ján, a fagyok multával a növény­védelem népszerűsítése érdekében gyümölcsfaápolási és védekezési tanfolyamokat rendez Esztergom­ban, Nyergesújfalun és Dunaalmá­son. A téli tanfolyam öt napig, hétfőn reggel 8 órától péntek estig tart. Ha az időjárás megengedi, n ullás után, nov. 10.- dec József főherceg jelenlétében lep­lezték le a piszkei hősök emlék­művét. Vasárnap leplezték le Piszke köz­ség hősi halottjainak díszes emlék­művét, melyet Fellegi Antal és neje ajándékoztak Piszke községnek. A leleplezési ünnepségen megjelent a vármegye egész előkelősége Huszár Aladár főispán és Palkovics László alispán vezetése mellett. Az emlékművet, amelyet Varga Ferenc szobrászművész mintázott, Báthy László prelátus - kanonok, felsőházi tag szentelte fel, majd József főherceg mondta a felavató beszédet. A leleplezés után elvonultak a leventecsapatok a szobor előtt és a Vitézi Szék képviselői is megkoszo rúzták a szép emléket. Szent Imre szoborleleplezés a II. kerületi fiúiskolában Kedves és felemelő ünnepség színhelye volt f. hó 5-én, Szent Imre-napján reggel 9 órakor az új (Szt. Imre-utcai) Szent Imre e'emi fiúiskola emeleti elő csarnoka, ahol Mátéffy Viktor prépost-plébános megáldotta és meg­szentelte az intézet védőszentjének, Szent Imrének virágokkal díszített szép szobrát. A bensőséges ünnep ség a gyermekek szép Imre-éneké vei kezdődött, amelyet Mészáros László tanitó vezetésével adott elő az intézet énekkara, majd Neményi Károly igazgató-tanító kérte a szo bor egyházi megáldását. Mátéffy Viktor ünnepi beszédében köszöne­tet mondott az iskola díszére szóló és a gyermekek vallásos nevelésére jótékonyan ható szobor létesítéseért, majd a gyermekekhez fordulva Szí Imre példaadó éleiéről beszélt. A A válság parancsszavát csak jó árút — olcsó árakon követi nagy áldozatok árán a n es seo szegény és züllés ve­szedelmének kitelt gyermekeinket! A szenttamási gyermekotthoni az őszi idők beálltával megnyílik. Min­den a jó lelkek könyörületes felka­rolásától függ. Azért kérjük a gyer­mekmentő leikeket, ne feledkezze­nek meg a szenttamási gyermek­otthonról s pénzbeli vagy természet­-•75 f.-től 1-20 P-től cég további árleszállítása. Teniszílanellek . .•..'.» Virágos divatflanellék . Goldberger mintás Cord­bársony 3*30 P Női és férfi ernyők . . 6*— P Vim passing drapp nöi hócipő ....... 7*50 P Eredeti svájci sapka . . 3*40 P hpli «dom4nvfliknt wiví^kpriipnpír i Munkás m £ek és nadrágok, divat ben adományaikat szíveskedjenek | ö]tÖDyok; női ég leánykaruhák, bár i, lomb (mint előző években is, a vízivárosi sonyok, keztyűk, angol-harisnyák, ic. ü.-ikaplébán iára küldeni. | függönyök speciális gyári raktára, ia és fiu 1 Éjjeli szolgáiatot nov. 2 7-ig a Kerschhaiimmayer-féle gyógyszertár tart. Dr. Halmos Ignác — honti fő­esperes. Őszentsége XI. Pius pápa á dr. Fehér Gyula nagypréposti kineve­zésével megüresedett honti íőesperesi kanonoki stallumot, melynek betöl­tését akkor a maga számára tartotta föl, a biboros-hercegprimás előter­jesztésére Halmos Ignác dr. prelá­tus-kanonoknak adományozta. A polgármester hazaérkezett. Dr. Antóny Béla polgármester be­tegségéből felépülve, folyó hó 5-én, szerdán délután Budapestről Eszter­gomba érkezett. Csütörtökön fentjárt hivatalában, de hivatala vezetését csak körülbelül két hét múlva veszi át, amikor betegszabadsága letelik. A Tanult Férfiak Mária-Kong­regációja, tekintettel a Szent Imre ünnepségekre, nov. 7-én nem tart gyűlést, hanem szombaton, nov. 8-án d. u. 4 órakor résztvesz a kongregációavatáson, melyet dr. Bangha Béla Jézustársasági ház­főnök tart a Szent Ferenc-rendiek templomában, utána pedig a gim­názium ünnepségén vesz részt. A tagok szives megjelenését kéri a vezetőség. Az Esztergomi Oltáregyesület f. hó 9-én (vasárnap) megtartja szo­kásos havi szentségimádás-napját. Utána, következő hétfőn, nov. 10-én délután 4 órakor a vízivárosi zár­dában közgyűlést tartunk, melyre nemcsak az Oltáregyesület tagjait, hanem vendégeket is szívesen lá­tunk. Az Igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents