ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-01-25 / 20. szám

tartozó csoportoknál a létszámapasz­tás a kitűzött időre keresztülvihető nem lenne, ennek ellensúlyozása­képen az ez idő szerint megállapí­tott előlépési idő aránylagosan meg­hosszabbítandó lenne. A nyugdíj­járulék-alapból mielőbb jóléti intéz­ményeket szándékozik létesíteni a miniszter, továbbá a fizetési előle­geknek és a tisztviselői kölcsönök­nek engedélyezését könnyíteni kel­lene. A Szt. Anna fiúotthon kará­csonyfájára a következő adomá­nyok folytak be: Báthy Látszló prel.-kanonok útján 125 P, dr. Tichy Gyula 50 P, dr. Breyer István püspök 20 P, dr. Fehér Gyula nagy­prépost 10 P, Ipartestület 15 P, N. N. 8 P, Drogéria 8 P, dr. Török Mihály 5 P, Kollár cipész 5 P, Tóth Anna 3 P, özv. Grósz L. úrnő 1 kosár almát, diót, Illés Sándor 12 pár harisnyát, zsebkendőt, Giegler Ferenc játékszert. — A jótevőknek hálás köszönetet mond : Baumgart­ner M. Fidélisz főnöknő. Oroszországban teljesen ki akarják irtani a vagyonos pa­rasztokat. Stalin, a szovjetkommu­nista párt főtitkára, hivatalos nyilat­kozatában a legélesebb offenzívát jelenti be az összes „falusi kapita­lista" elemek ellen. Sztálin kijelen­tette nyilatkozatában, hogy politiká­jának közvetlen célja a vagyonos parasztosztály teljes kiirtása. Ezt elsősorban úgy gondolja elérni, hogy megfosztja a parasztokat a földmí­velés jogától. Sztálin ezt a tervét még a mult év végén tartott mező­gazdasági értekezleten próbálta ér­vényre juttatni, de ott még a szélső baloldal képviselői is arra hivatkoz­tak, hogy lehetetlen ötmillió paraszt­SSSSi 1 VaXofSk^ m ftettí Az eszí ™** ^h. legény­^ffékl^m^^ arar^ eÄyletl kőmiívesosoport E *ó ÄtaÄ 26-án ' vasárnap d- a 10 órara évi marna^tulajdonosat ertiK. közgyűlésre felhívja a tagokat. A Katholikus kongresszus Arne- gyűlésen minél többen sziveskedje­rikaban. Az Országos Katholikus nek megjelenni. Elnökség. Kongresszus előkészítésével kapcso-1 latban az Amerikai Magyarok Va­sárnapja a következőket írja: „Tel­jes erővel megindult a magyarság országos szervezetének kiépítése. A katholikus egyletek új tisztviselő kara fogja szerte az országban kézbevenni a tisztelendő papsággal egyetemben az egységes szervezke­dést és így remélhető, hogy az amerikai katholikus magyarság év­tizedes álma, az amerikai magyar­Apröhirdetések. j Kiadó egy különbejáratú bútorozott '• utcai szoba Héviz^utca 10. szám alati. I Eladó 1 drb. keveset használt 3 1 2 lóerős villany* , motor Major*ulca 19. szám alatt. Kiadó 3 szobás lakás a hozzátartozókkal május l-re. Cim a kiadóhivatalban. 3 Kiadó egy utcai különbejáratú szoba 2 úr ré* szere s ugyanott egy szoba konyhás udvari lakás február l»re. Érdeklődni d. u. 2—4*ig Deák Fe* renoutca 52. szám alatt. 3 Sütőporból készíti süteményét! Kérje minden füszerkereskedésben a most megjelent 148 receptet tartal­mazó, szines képekkel illusztrált Dr. Oetker-féle receptkönyvet! Ára 30 fillér. émknumm mihémhiihhii mwniiimiiinmní >»'iiwin'»» • v — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természe­tes „Ferenc József" keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaké­pességet. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Fe­renc József víz szellemi munká­soknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál rend­kívül jótékony hatású gyomor- és béltisztító szer. A Ferenc József keserűvíz minden gyógyszertárban, drogériában és fűszerüzletben kap­ható. Kiadó 2 szobás és egyszobás lakás hozzátartozó mellékhelyiségekkel. Azonnal el is foglalható. Cim Balassa Bálint*u. 30. szám. 2 Kiadó egy különbejáratú bútorozott utcai szoba Árok-utca 26. szám alatt. Cipőt, bakkancsot JÁKICS cipőtermelőtől olcsón jót vehet, meg lesz elégedve. Béla király* utca 3. sz. (Barátok közben). Eladó 1 drb. 2 lámpásos hangszórós rádió tel* jes felszereléssel, Akáefa*utca 11. szám alatt. Kiadó egy szoba konyhás lakás Angyal*utca 4. szám alatt. Kiadó Major*tér 6. szám alatt 2 szoba konyhás lakás május l*re, amelyből 1 szoba februárban elfoglalható. Kiadó két kirakatos üzlethelyiség Kossuth Lajos* utca 26. szám alatt. ftlegbízható fiatal asszony bejárónőnek ajánlkozik. Cim Deák Fercnc*utca 34. szám. 2 Eladó 2 — 3 hektoliteres igen jó bor, Petőfi-utea 10. szám alatt. 4 Eladó egy fél hízott disznó 70—75 kilós, Petőli* utca 22. szám alatt. Férfi-, női- és gyermek­CIPŐK nagy választékban, legjobb minőségben és legolcsóbb árban beszerezhetők: Bauer Testvérek versenyárúház cipőüzletében Esztergom, Kossiit h L. u. 4 (Három Szerecsen épületében.) ir- es jar my donosok figyelmébe l Az 1930. január 1-én életbelépett közlekedési szabályrendeletben elő­írt névtáblákat tartós anyagból a leggyorsabban késziti: RÉVÉSZ MÓR FESTŐ Német'Ufca 6. sz. (Einczinger*süíőház közeiében). f Szombat, Január 25. 9.15. Hangverseny. Közreműködik Csillag Ilus (ének), Lakatos Ar* pád (saxophon) és László Klári (zongora). 9.30. Hirek. 11.10. Vízállásjelentés. 12.00. Déli harang* szó, időjárásjelentés. 12.05. A Fejes szalonzene* kar hangversenye. 12.25. Hirek. 1.00. Pontos időjelzés. 2.30. I Ürek. 3.00. Piaci árak. 4.00. Helyis magyarság. Halász (iyula előadása. 4.45. Ság egységes OrSZágOS Szervezete al Pűntos mézes, hirék./5.05. Majih'nyi György katholikUS nagygyűléssel kapCSOlat- j U ? 1!al ' ;°< 0 av J'^r ^zenekarának hang* i •> , i Lt A K • 1 vers nve. 6.30. A Vakoka (ayamcJito Országos ban megvalósul." Az amerikai ka- j^ ycs­Hct han „ VCI , s , n , ít , TAxX vicjátékeiőadás a tholikus kongreSSZUS azért IS fontOS I Stúdióban. „Ezüstlakodalom." Vígjáték 3 felv^* esemenye lesz a magyarságnak, mert ezen a kongresszuson határoz­zák el, hogy minő módon vegyenek részt Magyarország Szent Imre ün­nepségében, amelyre több ezren készülnek felkeresni Magyarorszá­got. Annak a kutyának halálára című kis közlemény tegnapi szá­munkban e helyen olyan sajtóhibák­kal jelent meg, amelyeknél fogva teljesen értelmetlenné vált. Ezért elnézést kérünk olvasóinktól. SoMőriskola városunkban. A budapesti Royal soffőriskola V-ik esztergomi tanfolyamát február hó 1-én megkezdi. Ugy mint eddig, alapos elméleti és gyakoriati okta­tásban részesülnek hallgatóink vál­lalatunk gépészmérnöke által. A vizsgát itt a helyszínen tartjuk. — Érdeklődni lehet Zachey Ilus úr­hölgy tánciskolájában minden kedd és csütörtökön este 8 órakor a Magyar Király szállodában. Gallértisztitás 12 fillér Halten­bergernél! násban. 9.40. Egyóra könnyűzene. (Zenekari há'.igvciseny). 10.40. Pontos időjelzés, hirek. Majd : Pertis Jenő és cigányzenpkarának hangversenye. Vasárnap, jarniár 2G. 9.00. Újsághírek. 10.00. Egyházi zene és szentbeszéd az Egyetemi templomból. Szentbeszédet mond Tóth Tihamér dr. 11.15. Evangélikus isten iszlelet. Prédikál Ke* mény Lajos. 12.20. Pontos időjelzés. Utána a honvédzenekar hangversenye. Acélruganyos ágybetéteket ju­tányos áron készít HAVAS, Német­utca 8. sz. Csak 33 éve plissiroz és Gouve­riroz SCHWACH. Bársonygalléros hibátlan hó­cipő 9*50, gyermek 7*80, télikabá­tok rövid 25, hosszú 35, gyermek 17 P, ajourzsebkendők 45 f., me­leg trikókeztyük 170, sálak leg­olcsóbbak BALOG-nál. Mosóselymek 1*90, tafíalinse­lyem 3*90, crepp de chine 6*80, kelengyevászonmaradékok 1*— P, kanavásznak. festők, inganya­gok, flanellek 96 fill.-től a leg­finomabb minőségekig Balognál. Uzletmegnyitás! Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy Rákóczi-tér 9. sz. alatt (Navratil-házban) hentes- és mészáros fióküzletet nyitok, ahol kizárólag elsőrendű marha­húst, sertés- és borjúhúst, vala­mint saját készitményü felvágot­takat a n. é. közönség rendelkezé­sére bocsájtok. Főtörekvésem az lesz, hogy áraim­mal és árúimmai a n, é. közönség megelégedését kiérdemeljen). Kiváló tisztelettel: Bátort István hentes- és mészáros. nem, de bárkinél szebben rs olcsóbban csak ti A FEST és T Z T 1 T. ha HANGSZEREIT és JÁTÉKÁRÚIT Giegüer Ferenc cégnél Kossuth Lajos-u. 14. sz. a. szerzi be Tegyen próbát és meg fog győződni. Önkéntes árverés. Ernszt János és neje tulajdonát képező Sáncz-utca 12. sz. a. 2 szoba, konyha, kamra, istálló és pincéből álló, azonnal beköltözhető ház f. évi január hó 26. napján, vasárnap d. u. 3 órakor dr. Bencze Győző ügyvéd irodájában Esztergomban (Kossuth Lajos-utca 49. sz.) el fog adatni. Ami jó, as olcsó! Átmeneti- és télikabá­tok, frakk- és szmo­king-, sport-, divat­öltönyök eredeti angol- és első­rendű hazai szövetekből jutányos áron készülnek: férfiszabená! Esztergom, Kossuth Lajos-utca 5. szám. (Takarék épület, FIárom Szerecsennel szemben ss vándor szállítási vállalkozó, O. F. B. ingatlanforgalmi ós adás-vételi s pénzkölcsön­közvetítő irodája ESZTERGOM, Kossuth Lajos-u. 52. Teleion 6. Elvállalja jutányos árért, fele­lősség mellett, bútorok és teher­áruk fuvaroz tatását. Szállít házhoz olcsón DOROGI DIÓ-, POROSZ-SZENET és vágott fát. Közvetíti házak, földek és más ingatlanok eladását és bérbe­adását. üfogak, fogsorok, szájpadlás nélkül, száj­ból ki nem vehető amerikai hidas módszerrel, koronát 22 karátos aranyból 22 pengőtől feljebb súly szerint, plombok 4 pengőtől feljebb, foghúzás 3*— pengő. Műfog 4 pengőtől feljebb. A rossz gazdaságiviszonyokra va­ló tekintettel részletfizetésre is. Esztergom, Széchenyi-tér 6, I. emelet. (Kath. Kör mellett.) SZ Szenzációs nagy választéki Futószőnyeg már

Next

/
Thumbnails
Contents