ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-02-23 / 45. szám

Keresztény politikai és társadalmi napilap. Megjelenik hétfő- és ünneputáni nap kivételével mindennap. — Előfizetési ára 1 hónapra 1 pengő 40 fillér, negyedévre 4 pengő. — Kéziratok és előfizetések Esztergom, Kossuth Lajos utca 30. szám alá küldendők. — Hirdetések felvétetnek a „Hunnia" könyvnyomdavállalatnál. Főszerkesztő: HOMOR IMRE. Felelős szerkesztő: GÁBRIEL ISTVÁN. Mi é oka a város mai helyzetétiek ? írta: dr. Antóny Béla polgármester. A város háztartási egyensúlyának biztosításával kapcsolatban jobbról ís, balról is bírálat, tanács hangzik el és sokszor úgy vélik látni, hogy hiányzik az az összefogó várospolitikai terv, mely egyrészről útját állná a további befektetéseknek, másrészről pedig megtalálná azokat az utakat és módokat, melyek a város teherviselőképességét megkönnyítik, illetőleg a várost abba a helyzetbe hozzák, hogy [háztartási helyzete enyhüljön. Nagyon messze mennék, ha rá akarnék mutatni mindazon okokra, melyek a mai helyzetet megteremtették ; de hiszen ez felesleges is, mert azokat már több közgyűlési beszédemben és költségvetési bevezetésemben kifejtettem, 77 a magam részéről most csak azt kívánom leszögezni, hogy a baj eredendő oka talán ép az az átfogó terv volt, mely a trianoni Esztergomot a maga történeti rendeltetésének megfelelőleg a csonkaországban ugyanazon, sőt nagyobb kulturális és gazdasági feladatok megoldása elé állította, amilyenek előtt békében állt. Ha kevesebbet tettünk, kevesebbet alkottunk volna, ma minden bizonnyal kevesebb volna az anyagi teher és a város háztartása ma mindenesetre biztosabb volna. Minden kétséget kizárólag áll azonban az, hogy egyértelműen kerestük azt lehet mondani, a város egész közönsége kereste azokat a kivezető utakat, melyek az elszakított területekért kárpótlásképen ennek a városnak életet és jövendőt jelentenek, és minden befektetés, minden elhatározás azt a célt szolgálta, hogy Esztergom város megmaradjon azon a kulturális nívón, melyen a múltban volt, sőt azt emelve, fokozva pótolja mindazon gazdasági erők hiányát is, mely a túlvidék elvesztése folytán beállott és végül, hogy áldozatkészségével, hatalmas fejlődési lendületével a túlvfdéken sínylődő testvéreinkben innen, a magyar Sionról, állandóan ébrentartsa és hirdesse azt a szent meggyőződést, hogy a magyar nemzetnek rendeltetése van és ez a nemzet fel fog támadni. Rá kell még mutatnom az emberek lelkületében végbement ama nagy változásra is, melyet a háború s a forradalom okozott s amely mintegy megteremtette azt az állami omnipotenciát,^ fmelyben az egyén, az egyed teljesen megsemmisül s az elhatározóképesség, az alkotóerő a társadalomból teljesen^kihalt, úgyhogy ma már mindenki mindent az államtól, a közülettől, a várostól vár, sőt nemcsak vár, hanem azzal szemben követelőleg lép is fel. A háborúnak egyenes következménye volt, hogy mindazok a szükségletek, melyek a békéiben az egyes egyének gondját, az egyes egyének feladatat képezték, a háború alatt az igazságosság elvénél és a rendelkezésre álló anyagok és eszközök korlátolt voltánál fogva az állam kezébe mentek át s mondhatni, ő gondoskodott a polgárok elemi szükségleteiről is. A háborúban résztvett emberek nagy tömege pedig mindenütt a kultúrának, a haladásnak azzal a hatalmas lendületével ismerkedett meg, melyet a Nyugat produkált és amikor hazajött, minden lerongyolódás és minden összeomlás dacára is lelkében égett a vágya annak, hogy mindazon kulturális szükségletet, kényelmet, amit a Nyugaton látott, ami a Nyugaton otthonos, itthon is megteremtve lássa. Az emberek lelkéből szinte ellenállhatatlan erővel tört elő a vágya annak, hogy több legyen az iskola, több legyen a kórház, legyen vízvezeték, legyen csatornázás, legyen kövezet és közlekedés, szóval meglegyen mindaz, ami a kulturális kényelmet és az emberi jobb boldogulást szolgálja. Ezt kérték, ezt követelték és ezeknek megteremtését elhatározták, de amikor ezen létesítmények terheinek viseléséről van szó, ez ellen mindenki tiltakozik s mindenki azt szeretné, ha ezeket a terheket egyedül a köz viselné anélkül, hogy az az egyeseket érintené. De tovább megyek. Az egész jogfejlődésünk szocialisztikus irányban maradt s a népjólét és közegészségügy terén ma már annyira előbbre vagyunk és a múlthoz viszonyítottan annyi új követelménnyel léptünk fel, hogy már a népjóléti kormány is nehézségekkel küzd. Esztergom városa maga is haladt ezzel az irányzattal, mely egészséges, szükséges, mely életet jelent és mely a modernember, a kultúrember fejlődési irányzata. És csak arra akarok rámutatni, hogy míg a békében, — akkor, amikor a közelben sehol sem volt más közkórház, — elég volt nekünk a 80 ágyas közkórház, addig ma, mikor már Dorog külön kórházzal rendelkezik s a túlvidéket is elvesztettük, a mi kórházunk 200 ágyassá nőtte ki magát ; és ugyanezt látjuk minden más téren, így az iskolánál is, mert míg a múltban azok igényeit az egyszerűbb épületek is kielégítették, ma már azok is palotákba kerültek; s míg régen jó volt a vasúttól a városba vezető rosszul kövezett, piszkos, sáros út is s azon gyalogszerrel való besétálás, addig ma annak legnagyobb részét elsőrangú kövezet burkolja s azon is autóbusszal közlekedünk, s míg a békében megfelelt a Duna-, Mala-víz, vagy az egészségtelén kútvíz is, addig ma elsőrangú vízvezeték látja el a víz szükségletünket. Ezek bizony kétségkívül nagy koncepciók voltak, de természetes, hogy pénzbe, pénzbe és megint csak pénzbe kerültek, s új és új terheket róttak a város közönségére, — a fogyasztókra. Óriási léptekkel haladtunk előre s szinte megelőztük önmagunkat úgy, hogy ma tanácstalanul állunk kötelezettségeink teljesítésével szemben. Ám ezért okolni senkit sem lehet.Ez volt a korszelleme, ezt kívánta, óhajtotta mindenki és mikor a kor szellemének e követelményeit megteremtettük, bizony büszkék is voltunk rá. Büszkén hivakodtunk vele, hogy fél évtized alatt meg tudtuk teremteni mindazt, amit előttünk évszázazadokon át megvalósítani nem tudtak s most, amikor arról van szó, hogy azokért áldozatokat kell hoznunk, mindjárt elégedetlenkedünk és másokat hibáztatunk ?! Én a bekövetkezett pénzügyi nehézségeket már 1927-ben előre láttam. Ennek bizonysága az 1928-as költségvetés, melynek expozéjában rámutattam, hogy a nagy gonddal és előrelátással egybeállított költségvetés, ha a Speyer-kölcsönből kifolyólag vállalt kötelezettségünknek'eleget is tudunk tenni, esetleg felborul. Pedig akkor a város szükséglete csak 1,500 000, a fedezet pedig 1,400.000 pengő volt, úgyhogy a pótadó csak 90.000 pengő volt. Az 1930-as szükséglet viszont már 1,760.000 pengő, amire a fedezet csak 1,600.000, úgyhogy a községi pótadószükséglet 160.000 pengő. Abban az 1927. szeptember 17-én kelt rövid költségvetési ezpozéban figyelmeztettem a szab. kir. várost, hogy háztartásának egyensúlyát biztosíthatja, ha az 1927. V. t.-e.ben engedélyezett községi jövedelemadó kivetésének jogával él. Ez az adónem csak a vagyonos és nagy\keresettet biró rétegeket érinti és. így a teherviselésnek az egyik legigazságosabb elvét igyekszik életbeléptetni. A közgyűlés azonban ezt az én pozíciómat nem tette magáévá s aggodalmam, melynek — mint fentebb mondottam, T-T kifejezést is adtam, csakhamar beigazol ást nyert: a város háztartása 1928-ban már nehézségekkel küzdött, ez a helyzet pedig 1929-ben és 1930-ban csak öregbedety és bizony az akkor el nem fogadott javaslat nagyon megbosszulta magát, mert ennek révén lehetett volna a i női inodel-kabátok VERMES-nól.