ESZTERGOM XXXV. évfolyam 1930

1930-02-23 / 45. szám

városnak egy oly tartalék] övedéi met biztosítani, mely fedezte volna mindazon szükségleteket, melyekre a mai magas pótadó sem nyújt biz tosítékot. Én ma nem tudom másban meg jelölni a bajok orvoslását, mint ab ban, amit már igen sokszor hangoztattam, hogy t. i. lépjünk az ok szerű és a íejlődést nem veszélyez tető takarékosság útjára, a további befektetéseknek legyelőre vágjuk útját, újabb terheket ne vállaljunk, a drága függőkölcsönöket pedig, melyek után évről-évre csak a magas kamatokat fizetjük anélkül hogy a tőkéből bármit is törleszteni bírnánk, cseréljük fel a legolcsóbb amortizációs kölcsönökre Ez utóbbi kettős célt fog ^szolgálni: a város egyfelől törleszteni fogja adósságait, másfelől pedig az ala csonyabb kamatláb mellett a költségvetésben mintegy 40—60.000 P megtakarítás fog jelentkezni. Még 1929-ben illetékes helyeken kifejezést adtam annak a gondolatnak, hogy az 1928. é. XL. t.-c.-et mely ^az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosításra vonatkozik, úgy lehetne egyelőre a nemzet javára , értékesíteni, hogy azon díjtételek, melyek az állam kasszájába befolynak és melyek legkorábban 4, illetőleg 8 év múlva beálló kötelezettségek fedezetére szolgálnak, ne trezauráltassanak a különböző pénzintézetekben mint betétek, hanem törlesztéses kölcsönök formájában utaltassanak ki a városoknak s fordíttassanak a munkanélküliség enyhítése és a jövő feltámadása érdekében tett befektetések folytán beállott vásosi kötelezettségek teljesítésére. A városok ezen törlesztéses kölcsönök segítségével a különböző bankokkal szemben fennálló kötelezettségüknek is eleget tehetnének, tehát az a pénz ilyenformán is a nemzet vérkeringésébe kerülne, de amellett a városokat a magas kamatozású függőkölcsönök terheitől is mentesítené. Ez is egy módja lehet annak, hogy a városon segítsünk, sőt necsak segítsünk, hanem életerejét, alkotóerejét, alkotóképességét felfrissítsük és oly feladatok megoldására tegyük képessé, melyek a közjót szolgálják, a szociális lés népjóléti intézkedések újabb sorozatát nyitják meg s a munka- és kereseti-alkalom révén általános békét lés jólétet hoznak erre a porig alázott és kétségbeesésben vergődő nemzetre. A szociális nyomort enyhíteni, a társadalmi békét szolgálni csak munkával, pénzzel és nagy kötelességtudással lehet, már pedig az állam, mint[olyan, a község és város, mint közület, minden kétséget kizárólag biztosak arra, hogy ezen nagy tényezőknek necsak birtokosai "hanem megértő és lelkes munkásai is legyenek. Én nem tudom elképzelni, hogy a társadalmi nyomort máskép is lehessen orvosolni, mint úgy, ha a gazdasági életnek egészséges menetét nyitom meg és megteremtem mindazokat a lehetőségeket, melyek a vállalkozásnak, a tisztességes versenynek, a munkaalkalomnak és a hasznos tőkebefektetésnek teremtik meg a lehetőségeit s az embereket munkához,|kenyérhez juttatván, meghozzák a lelkek békéjét és nyugalmát s ezen keresztül a nemzetet egyetlen nagy egységgé forrasztják, olyan egységgé, melyben nem él más óhaj, mint a munka, az áldozatkészség és kötelességteljesítés útján a trianoni abroncsot szétpattantani, és megteremteni az igaz, boldog Magyarországot. A városi terheknek ezek az okai és így okai vagyunk mindannyian, a város minden egyes polgára, aki a fejlődésnek, a haladásnak erre az útjára tért és az általa szükséges nek vélt befektetésekhez hozzájárult Közgyűlési jegyzőkönyvek igazolják hogy én többizben figyelmeztettem a képviselőtestületet — ez a rohamos fejlődés a város teherbíróképességével nem áll arányban Éö ugyancsak a jegyzőkönyvek igazolják, hogy nagyon, de nagyon sokan voltak, akik még nagyobbmérvű befektetéseket követeltek és bizony mind a vízvezetéknél, mind az iskoláknál, a kövezésnél a túl kiadások a bizottságok és bizottsági tagok indítványai következtében ál lottak elő. Ezen indítványok természetesen mind a közjót és a városfejlesztést akarták szolgálni, bizva abban, hogy a fejlődő város teherviselőképessége meg fog maradni nem számolva azzal, hogy az idők folyamán maga az állam lesz az, ki a város háztartását törvényes rendelkezések kapcsán megterheli, oly irányú és vonatkozású kötelezett ségeket hárítva át reá, melyek az előtt sohasem tartoztak az ő körze tébe, de nem számolva azzal a sajnálatosan bekövetkezett ténnyel sem, hogy azúk a biztos jövedelmi források, melyekre épült az egész befektetés, — mint a keresetiadó, forgalmiadó. fogyasztásiadó és a községi-pótadó alapját képező egyéb adóalapok. — meg fognak csökkenni, és pedig oly mértékben, hogy azt a háztartás egyensúlyát minden külön befektetés nélkül, már önmagában is veszélyezteti A nehézségekért tehát egyeseket, vagy többeket felelőssé tenni nem lehet és mindenkiben, aki a várost szereti és annak szebb jövőjét akarja szolgálni, egyetlen törekvés kell. hogy éljen, és pedig az, hogy mindazt, amit megteremtettünk, szeressük, becsüljük, mindazt az áldozatot, amit a létesítmények megteremtése követel, a köz javára kölcsönös megértéssel meghozzuk és minden igyekezetünkkel szolgáljuk a köznek és azon keresztül az egyesek lelkének azon békéjét, mely képessé tesz bennünket arra, hogy a bajokkal megbirkózzunk és mindazt, amit a mai idők parancsolólag írnak elő, megtehessük. Ezekben látom én egyedül a bajok orvoslásának lehetőségét; mert a személyi kérdésekben való takarékoskodás egyrészt alig jelent költségvetési könnyebbséget, másrészt rosszul fizetett tisztviselőkkel nem igen lehet a város ügyeit előbbrevinni. A mi tisztviselőkarunkat pedig, mely mindenkor érezte várossal szembeni kötelezettségéi, munkáját mindenkor a legnagyobb kötelességtudással látta el és amelynek munkaerejét, teljesítőképességét ma is a legteljesebb mértékben igénybevesszük, - - azt nem bántahi, hanem buzdítani, serkenteni kell. De különben is a tisztviselők létszámának, vagy fizetésének csökkentésével a társadalmi bajokat, a szociális nyomort enyhíteni nem lehet. A legegyszerűbbtől a legműveltebbig mindenki érzi és tudja, hogy minden nemzet gazdasági ereje a fixfizetéses tiszíviselőrétegek biztos exisztenciáján nyugszik. Itt Esztergomban is, minden termelő, minden földműves, iparos, kereskedő, és vállalkozó tudja, hogy ma az egyedüli jövedelmi forrás, az egyedüli kereseti lehetőség az, amit a készpénzfizetésből élő tisztviselők hoznak a város gazdasági vérkeringésébe. Ha tehát itt kisebbítünk, csak az általános kereseti lehetőségeket csökkentjük s csak neveljük vele az általános nyomort, az általános munkanélküliséget. Minden nemzet tudatában van annak, hogy tisztviselőin ke resztül él: olyan a kultúrája, had ereje, közegészségügye, gazdasága ipara, kereskedelme, olyan a nem zet egész lelkülete, egész felfogása amilyen a tisztviselőié, akiken ke resztül nyilatkozik meg az egész nép alkotó, teremtő géniusza és akiken keresztül tud a nemzet ma gának történeti hivatást biztosítani Minél jobban fizetett a tisztviselő, annál nagyobb a társadalmi jólét; minél nyomorúságosabb a tisztviselő helyzete, annál nagyobb a mindenfelé szétsugárzó társa dalmi baj, a munkanélküliség és az általános elkeseredés. Bizony a magyar tisztviselői kar helyzete sohasem volt rózsásnak mondható A múltban a közös ügyek voltak azok, amelyek miatt dotációja nem lehetett kielégítő : a közös hadügy pénzügy, külügy volt az a Moloch mely a nemzet gazdasági erejét felszívta, ma pedig Trianon az, mely az ország egész gazdasági erejét abszorbeálja. így a tisztviselőknek ma is nagyon kevés jut. Ennek da cára azonban a mi tisztviselő karunk hivatásának oly magaslatán áll melyre minden más nemzet büszkén tekintene. Az ilyen tisztviselői kart, mely némán, zokszó nélkü tűrte és tűri a maga súlyos helyzetét, amely mindig ott volt, aho áldozatot hozni és lemondani kel lett, az az osztály, mely nélkülözött, tűrt és dolgozott — és teszi azt ma is, — azt csak felemelni, azt csak elismeréssel és tisztelettel körülvenni lehet, — mert ha nem úgy van, akkor nem következhetik be más, mint a tekintélyek teljes lerombolása, ami végeredményben csak az anarchiát és a bolsevizmust szolgálja. S hogy ma mily súlyos anyagi helyzetben van a tisztviselői kar annak bizonyságára csak egy egész kis epizódot hozok fel. A napokban hallottam s bizony, könnyet csalt a szemembe. Egy IX. fiz. osztályban lévő tisztviselőről van szó, a kötelességteljesítésnek, a munkának és példás családi életnek mintaképé ről, aki, — mikor családjába beköszöntött a legnagyobb vámszedő, betegség, — jegygyűrűjét volt kénytelen a patikában hagyni, hogy beteg gyermekének az orvosságot megszerezhesse. Már pedig a leg kevesebb, amit elvárhatna a társa delom, hogy egy IX. íiz. osztályban lévő tisztviselőnek — akitől amel ett még beiegsegélyzőjárulékot is vonnak le, — legalább annyia legyen, hogyha már igényeit a legminimálisabbra fokozza le, ha tisztességesen él, nem költekezik, nem szórakozik, legalább beteg gyermekének biztosítani tudja a szükséges orvosságot. De ezer és ezer hasonló esetet lehetne felhozni, nem is szólva arról a sok küzdőről, akik megszállott területről jöttek át ide és itt elvesztek az általános nyomorban : akik fűtetlen szobákban, hideg odukban tengődnek egy kis állami inségmunkán, vagy más kegyelemkenyéren tengődnek és akik mindezek dacéra szivükben, lelkükben megmaradtak magyarnak és soha semmiféle szélsőséges, nemzetellenes irányzatba be nem állottak, hanem némán, szenvedve, rongyokban, türelemmel viselik a magyar kálváriát. így és ezekben gondoltam összegezni, hogy mi és ki okozta a város mai helyzetét. Mert aggódó lélekkel látom, hogy egyesek nem ezekben keresik a bajok eredendő okát és ezáltal akaratlanul is tápot adnak annak, hogy a nem kívánatos elemek azokból maorlobágyijuhtúro MINDENÜTT KAPHATÓ! TERMELI: Orsz. Magy. Tejszövetkezet Központ Budapest, I., Horthy Miklos-ut 119/12. guknak fegyvert kovácsolva és a nyomor teremtette hangulatot felhasználva, a közvéleményt a maguk számára megnyerjék. Annál is inkább aggaszt az engem, mert az ilyen hangulat igen alkalmas arra, hogy a város közönségének ama rétegeit egységes táborba tömörítse, akik a város fejlődő életerejét nemcsak megbéníthatják, hanem ezt a várost és azon keresztül az egész országot végromlásba vihetik, megszerezvén ezáltal a végleges diadalt annak az irányzatnak, mely 1918-ban az őszirózsás forradalommal s az azt követő proletárdiktatúrával és román megszállással az ország szétdarabolásához vezetett és minden erkölcsi és anyagi kincsünket végpusztulással fenyegette. De nem kell kétségbeesnünk és nem szabad feladnunk a reményt, mert hisz minden erkölcsi és gazdasági erő, sőt helyzeti energia megvan bennünk, hogy a nehézségeken át tudjuk küzdeni magunkat. Es különösen nekünk, esztergomiaknak, nem szabad csüggednünk, mert hiszen itt az összes illetékes tényezők, a Hercegprímás úr Őeminenciája, a méltóságos főkáptalán, főispán és alispán urak, a vármegye törvényhatósága és a város nemes képviselőtestülete, mindannyian átérzik az idők súlyát, mindanynyian érzik a felelősséget és mindannyiukban megvan a város iránt ama mélységes szeretet és a magyar jövendőbe vetett ama törhetetlen hit, mely hivatva van nemcsak a város polgárainak erejét, bizalmát fokozni, hanem íivatva van ezt a várost és ezen keresztül a nemzetet az újjászületés útjára vezetni. A Szabad Egyetem e heti tanrendje : Hétfőn, febr. 24-én: D. u. 7 órakor: Dr. Csonkás Mihály reálisk. tanár: „A Napkirály komédiása. Hetedik és nyolcadik óra. Moliére mániákusai. Moliére és az orvosok. — Hely: reáliskola III. o. tanterme. — Péntek, febr. 28. D. u. 6. Dr. Laky Vilmos, szentbenedekrendi gimn. tanár: „Görög földön. Bemutatásokkal. Nyolcadik óra: Olympia, Patras, Delfi és a régi era"ékek. D. u. 6—7. Dr. Marczell Árpád, reáliskolai tanár : „Európa mai válsága. Negyedik óra. A megoldás; útjai. Kommunizmus, fascizmus, Pán-Európa, a paktumok. Hely: reáliskola rajzterme (udvarban balra,, emelet.) Ezzel a Szabad Egyetem 1929—30. tanévi tanfolyama befejeződik.