ESZTERGOM XXXIV. évfolyam 1929
1929-05-29 / 40. szám
Tóry-ünnepély Dobogókőn. A MTE. központja június 2-án vasárnap, Dobogókön Téry ünnepélyt rendez, utána a menedékházban ebéd, Ara 3*50 P. Az ebédjegyet a MTE. hivatalos helyiségében (Budapest, Aranykóz-utea 6.) lehet e hó 30*ig kiváltani. Június 9-én, vasárnap lesz a MTE. Pénteki Asztala zsiroshegyi menedékházának ünnepélyes felavatása. Mindkét ünnepségre felhívjuk turistáink figyelmét, kérve, hogy ott minél számosabban jelenjenek meg. Az elnökség. Hősök emlékünnepélye Dorogon. Fényes ünnepély keretében ülték meg ezidén a dorogiak a hősök emlékét. Ünnepi szentmise után a hősi szoborhoz vonult Dorog nagyközség közönsége, ahol a Magyar Hiszekegy eléneklése után Poszpisek István társulati levente Oláh Árpád: Térkép előtt cimű költeményét szavalta el. Majd .Roth Kálmán^bányafelügyelő nagyhatású beszéde következett, aki megható szavakkal méltatta a hősök emlékét. Ezután Kárpáthy József IV. o. tanuló szavalta a „Soká nem tarthat" cimű költeményt. Majd Dr. Trinkl Kálmán plébános német nyelven méltatta a nap jelentőségét. Túrba Elemér községi levente nagy hatással adta elő Radványi Kálmán': Magyar halottak cimű költeményét. A Himnus eléneklése után vitéz Sághy Antal gépészeti felügyelő vezetésével tisztelgő diszfelvonulást tartottak a frontharcosok, lövészek és leventék a hősi emlékmű előtt. Levente foglalkozás. F. hó 30 án Űrnapján az iparos és kereskedő leventéknek 1 / x 9 órakor gyülekező a Borjúmezőn. A többi leventének gyülekezője a szokott helyen lesz. A tanítóképző tornaünnepélye. A tanítóképző tornaünnepélye a felázott talajra való tekintettel vasárnap délután elmaradt. Kedvező idő esetén az ^ünnepélyt csütörtökön délután 4 órai kezdettel tartják meg, kedvezőtlen időviszonyok között végleg elmarad. A műsor változatlan. Sodronykötélpálya a Vaskapura. A vasárnapi turista közgyűlésen szinte fantasztikusnak tetsző, de alaposan átgondolva egészen reális és fényes távlatokba viiágitó tervét ismertette dr. Katona Sándor ügyvéd, választmányi tag. Arról van szó, hogy több külföldi forgalmas üdülő- és nyaralóhely mintájára Esztergomban a városból a vaskapui kilátós-menedékházhoz részvénytársasági alapon egy személyszállításra alkalmas sodronykötélpálya lótesittessók, amely e nemben első volna Magyarországon s amely új nevezetességgel szaporitaná városunkat. A tervet mindenoldalú megvitatás után a közgyűlés helyeselte annál is inkább, mert az a Magyar Turista Egyesület központjának is tetszésével ós támogatásával találkozik. A közgyűlés beleegyezését adta ahhoz, hogy a részvényjegyzési felhíváson, amely a napokban már szétmegy az ország minden részébe, a turista anyaegyesület mellett az esztergomi turista osztály is, mint alapitó szerepeljen. Az előadó közölte a közgyűlés tagjaival, hogy a szükséges tőke egy nagy része máris biztosítva van s a terv a részvényjegyzés sikere esetén a közel jövőben megvalósul. Itt emiitjük meg, hogy az idei zarándokok már Mária-Zellben is ilyen sodronykötélpálya segítségével gyönyörködhetnek az ottani alpesi vidék szépségeiben. Naponta 9 10-íg végzik az utlevélügyeket a rendőrségen. Tekintettel a nyári idegenforgalom megnövekedésére, a zavartalan ügymenet biztosítása végett az államrendőrség értesiti a közönséeet, hogy útlevélügyben naponta 9—10 között lehet a rendőrséghez fordulni. A Bakács kápolnai férfikongregáció tagjait kérjük, szíveskedjenek az Urnapi körmenetre teljes számban megjelenni jelvénnyel reggel 8 órára a Bazilikában a kupola alatt jobb oldalt, a zászló alá sorakozva. A város nem engedélyezte a negyedik gyógyszertárt. Horváth Istvánná Burián Klára gyógyszertár felállítása iránt adott be kérvényt a város tanácsához. A kerektemplom táján szándékozott a gyógyszertárt felállítani. A város képviselőtestület nem tartotta szükségesnek a negyedik gyógyszertárt, sőt a gyógyszertárak egzisztenciáját is veszélyeztetve látta, s ezért a felállítást nem engedélyezte. A vámok kihelyezése. Forgalmi és kezelési előnyösség szempontjából szükségessé vált a pilisszentléleki ós táti vámház kihelyezése. A város képviselőtestülete úgy döntött, hogy egyelőre csak a pilisszentléleki vámot helyezi ki a városi fatelepen túlra. A táti vámház kihelyezésével a Táti-út rendbehozatalának kérdésétől függőleg még vár. Itt emiitjük meg, hogy a Mária Valéria-úti vámház forgalmának megnövekedése a rendes vámosi állás megszervezését tette szükségessé. Mennyit ígértek az eladó városi házakért? A vasárnap megtartott nyilvános árverésen az áruba bocsátott városi házakra a következő ajánlatok érkeztek : A táthi-úti vámházra 3000 P, a szentgyörgymezői községházára 8000 P, a pilisszentléleki vámházra 3500 P, az egyik Csarnok-utcai kislakásépületre 8000 P. a járványkórházra 8600 P. A többire ajánlat nem adatott. Árverés a rendőrségen. A rendőrkapitányság közhírré teszi, hogy a talált tárgyként beszolgáltatott és át nem vett tárgyak, továbbá a kihágási eljárás során jogerős ítélet alapján elkobzott tárgyak nyilvános árverésen való értékesítése június hó 6 napján délután 4 órakor lesz. Ekkor fogják a kiselejtezett irodai bútordarabokat is elárverezni. Juci a Vörös nőifodrász üzletében dolgozik. Széchenyi-tér „póstasarok." Az esztergomi Stefánia Szövetség „Tüzek az éjtszakában" cimű színdarabjának tiszta jövedelme 994 pengő 92 fillér. Mindazoknak a hölgyeknek és uraknak, akik mind a személyes fáradozásaikkal, mind anyagi áldozataikkal erkölcsi és anyagi sikerünket biztosították, ezúton mond hálás köszönetet az Igazgatóság. A csikók utáni fogyasztási és vágási illetéket a legutóbbi városi közgyűlés a borjuk után szedett díjak mértékére szállította le. Az Örbán-napi vásárra, mely hétfőn folyt le, felhajtás volt 688 lábas jószág, eladatott: 223. Fotballmérközés- Űrnapján (csütörtökön) d. u. 4 órakor a Move szigeti pályáján az ESC. barátságos mérkőzést játszik egy fővárosi csapattal. „Lavina" egy csodás alpesi tragédia, Richard Voss regénye után rendezve, Wladimir Graidorff és Luci Dorain alakításával csütörtökön kerül a Kulturban műsorra. Ragyogó szépségű felvételek, festői tájak szolgálnak keretül a legszebb ós legizgalmasabb szerelmi történetnek. Szombaton a közkedvelt Fox-műsor lesz, „A tengerek oroszlánja" izgalmas bűnügyi történet, és „Világ szeme" egy nagyszerű Fox-vigjáték. Vasárnap Porzsolt Kálmán ,,Ha megfújják a trombitát" c. hazafias szkeccse lesz bemutatva a legjobb fővárosi erőkkel. K iiltií r-JI1OK$Ó Csütörtökön május 30-án 5, 7 ós 9 órakor : I, A VIM A Richard Voss „Alpentragödie" c. regénye filmen. A főszerepben : Wladimir Gaidaroff és Luci Dorain. Z0R0 és HURU egyik legsikerültebb bohózatának reprize : A két kocavadász Szenzációs vígjáték. KORONA-MOZGÓ Szerdán, május hó 29 én este 9 órakor: Csütörtökön, május 30-án 5, 7 ós 9 órakor : Féltékeny a feleségem Házassági bonyodalmak 7 vidám fejezetben. Az ezüstoroszlánok országában Bernhard Kellermann expedíciós filmje Perzsiáról. Mosást, vasalást vállalok 22; ÍPZ egy kétszobás udvari lakás Jókai-utca 9 sz. alatt. Flarlfí egy nagy ebédlőasztal ós egy pulituros ágy. LiaUU Kossuth Lajos-u. 2. sz. Igen szépen fejlett 2 éves linó Ä K E os d ,Ä 67. sz. alatt. Ugyanott fajgalambok eladók. Ertesifés. Értesítem a n. é. közönséget, hogy az építkezés tartama alatt is vállalok mindennemű lakatos munkákat és javításokat. Műhely továbbra is Nómet-u. 8. szám alatt hátul az udvarban. Lakás : Kölcsey-u. 12. Kérem a n. é. közönség b. támogatását. Havas Sándor mű- és épület lakatos. Virágkedvelöknek fontos! Ha igazán gyönyörű cserepes virágokat, szobanövényeket, kerti virágokat akar nevelni, használjon Kutasy-féle Siriuihnövéiiytápsét Ez a 16 év óta nagyszerűen bevált, többször kitüntetett reális készítmény nagy segítségére lesz Önnek! Virágait oámulni fogják! Szerezze be azonnal, de csakis Siriust fogadjon el; Egy csomag (15 adag) bő utasítással 1 P 20 fill. Kapható drogériákban, gyógyszertárakban, mag- ós virágüzletekben mindenütt, — 5 csomagot bárhová bérmentve küld a készítő cég: Kutasy Dániel „Sirius" laboratóriuma Balassagyarmat. Esztergomi főkáptalani kiscsévi uradalmi tej házhoz szállítva literje 34 fillérért Június 1-tól kapható a Horánszky-utca 2. szám alatti tejcsarnokban. Meglőttek a legújabb divatú és legjobb minőségű HAZAI és EREDETI ANGOL gyapjúszövetek, melyekből úri öltönyöket és felöltöket SW* a legújabb divat szerint ~M olcsdlilian mini liárhol, kedvező résziettizetésre készit SCHVEICZER VILMOS úri szabó ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 5. (Takarék épület. Három Szerecsennel szembe a.) Elegáns nyári divatcipok nagy választékban kaphatók Farsxky János saját készitményü cipőraktárában Ferenc József-út 19. szám* (Szatzlauer cukrászda mellett.) Porosz-szén, (koksz, tűzifa), szükségletét mielőtt lekötné, forduljon Deményhez (Ferenc J. út 23.), ahol a legolcsóbb árban, a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett sze rezheti be.