ESZTERGOM XXXIII. évfolyam 1928
1928-02-15 / 13. szám
2 ESZTERGOi 1928 február 15. tanonciskolákat és azt tapasztalta, hogy mind a tantestületben, mind a tanulókban megvan az igyekezet, hogy az iparoktatás ügyét az új tantervnek megfelelően továbbfejlesszék. Ez alkalommal a főigazgató az iskola alkalmatlan elhelyezésére hivta fel az illetékes hatóság figyelmét. Ugyanis az iparostanonciskola most a volt szenttamási iskola helyiségeibe költöztetett át, ahol a 400 főnyi tanuló oktatását csak úgy lehet eszközölni nagy nehezen, hogy a Kossuth-utcai iskolában is folyik a tanitás. Ettől eltekintve, a tantermek különösen a rajzoktatáshoz szűkek, keskeny, alacsony, rossz padokkal felszerelve, ahol a fejlettebb tanoncok nem is tudnak elhelyezkedni. Udvar, tanitói szoba, szertár nincs. Megnyugtatólag vette tudomásul a főigazgató, hogy az épületre 4 tantermes emeletet húzat a város. Ennek megfelelően a kir. tanfelügyelő fel is kérte a város tanácsát, hogy az iskola megfelelő elhelyezésére az intézkedéseket tegye meg. Bárdos József, az intézet igazgatója pedig szigorú utasitást kapott, hogy a kósőnjövő ós mulasztó iparostanoncokkal, illetve — ha a mulasztásnak okai — a gazdáikkal szemben a legerélyesebben járjon el. Jókivánatok a hercegprímásnak a keddi közigazgatási bizottsági ülésen. Komárom-Esztergom , ideiglenesen egyesitett vármegyék közigazgatási bizottsága dr. baráti Huszár Aladár főispán elnökletével kedden délelőtt fél 11 órakor gyűlést tartott, amelyen Palkóvics László alispán jelentésében megemlékezett arról a szép, meleg ünneplésről, amelyben dr. Serédi Jusztiniánt, az új biboros hercegprímást az egyesitett vármegye és székvárosa részesítette. „Mi pedig itthon nemcsak azzal a mélységes tisztelettel ós szeretettel óhajtjuk környezni — mondotta — mely magas méltó ságának jár ki, hanem azt a kiváló egyéniséget is, mely a sziveket ós lelkeket vonzza magahoz. E helyről is újólag kívánjuk, hogy körünkben, új otthonában érezze magát igazán, szive szerint itthon!" A Széchenyi Kaszinó és a „Move Esztergomi Hajós Egylet" folyó hó 20-án (farsang hétfőjén) a Kaszinó Összes termeiben fél 9 órakor kezdődő zártkörű műaoros családias pikniket rendez tagjai ós azok hozzátartozói részére. Esztergomiak kulturestje Kispesten. A kispesti és wekerletelepi népművelő bizottság mult vasáraap fényesen sikerült műsoros estólyt rendezett, amelyen Buchnerné—Nyárasdy Ilona és Magyarászné— Kersch Etelka hangversenyénekesnők Büchner Antal legszebb énekszerzemónyeit adták elő a szerző zongorakiséretével. Sorra kerültek Büchner Antalnak Sik Sándor, Gyóni Gróza, Szepessy László, Szvoboda Román, Simándi Béla, Dvihally Gróza verseire irt dalai s mint a „Kispesti Hiradó" irja, az előadók „remekeltek annyira, hogy a nagy termei megtöltő közönség alig tudott eltelni a ritka műélvezettel. A tápénak ós ujrázásnak se hossza, se vége nem volt." Az énekszámok keretében Padányi Andor, Pestvármegye kir. tanfelügyelője tartott a család és iskola viszonyáról eszmékben gazdag előadást ugyancsak nagy tetszés mellett. Ürömmel közöljük, hogy Buchnerékat felkérték ez alkalommal egy áprilisban rendezendő templomi hangverseny megtartására is, amelyet a felépítendő ottani kath. templom javára terveznek. Az Esztergomi Kath. Legényegylet £. hó 19-iki jelmezestéje iránti érdeklődés is tanújele a megérdemelt szeretetnek, miért is az elnökség mindent elkövet hogy a résztvevők jól mulassanak. Kolompár Laci muzsikáj a, — a szerpentin csata és jelmezverseny nagy mulattatására lesz a vendégeknek. Jelmez nem kötelező. Jelmezesek kötelesek a kiküldött bizettság előtt magukat igazolni. A Belvárosi Kath. Olvasókör farsangzáró táncmulatsága. A Belvárosi Kath. Olvasókör ós a Belvárosi Kath. Földmives Ifjúsági Egyesület 1928. évi február hó 19-én, vasárnap, este 8 órakor Simor János-utca Q'ó sz. házának termeiben szinielőadással egybekapcsolt táncmulatságot rendez, amelyre a t. tagokat és családtagjait ezúton is meghivja az elnökség. Színre kerül: Molnár Ferenc : „ A doktor úr" cimű 3 felvonásos bohózata. Belépődij az I. hely 1 P 50 fill, a II. hely 1 P. Számozott jegyek a székházban előre is válthatók. A zsibárusok ellenőrzése. A m. kir. állami rendőrség esztergomi kapitánysága mindaddig, mig a vármegye törvényhatósága a tárgyban hozott szabályrendeletét az alábbiak szerint ki nem egészíti, a közrend és a közbiztonság érdekében a következőket rendelte el: Minden zsibárus köteles feljegyzést vezetni azon tárgyakról, melyeket 8 pengőért, vagy azon felüli összegért vásárol, vagy eladás céljából bizományba vesz és pedig olyan átfűzött ós lapszámozott könyvbea, melyet a rendőrhatóság hitelesített. Ebbe a könyvbe be kell írni a fent megjelölt árban vásárolt tárgyak alakját, anyagát, tulajdonságát, a vásárlási összeget, az eladó nevét, foglalkozását ós lakóhelyét, valamint a vétel időpontját. (Pl. Egy darab szürke kockás szövet kopottas férfi felöltő 8 pengő, Nagy Péter fuvaros, Uriutca 40. 1928. jan. 2.) A zsibárus tartozik a betelés miatt használaton kivül helyezett könyvet a rendőrségnél bemutatni s bemutatás után még két évig megőrizni. Ebbe a könyvbe további bejegyzéseket tenni nem szabad. Elveszett, vagy jogtalanul eltulaj lonitott tárgyakról akár a hatóságok, akár a magánosok által közölt értesítéseket, vagy jegyzékeket köteles a zsibárus megőrizni. Ily tárgyaknak nála történt eladásra kínálásáról a legközelebbi rendőrt haladéktalanul értesítenie kell. Köteles a zsibárus, ha az eladó személye, vagy a kínált iránt kétsége támadna, meggyőződést szerezni az eladó által mondottakról kétség esetén pedig tartozik a rendőrséget órtesiteni. Ugyancsak köteles az igazolt rendőri közegeknek a jegyzéket bármikor előmutatni és a kivánt felvilágosítást megadni. Azon zsibárus, aki e renedelkezéseket megszegi, vagy kijátssza, amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezésbe nem ütközik, kihágást követ el és elzárással is büntethető. E rendelkezés a kihirdetés után azonnal hatályba lépett. A Nemzeti Újság emlékalbuma a biboros-hercegprimás tiszteletére országÖeminenciája Dr. Serédi Jusztinjára biboros-hercegprimás diadalútja Rómától—Esztergomig ^i^'SA'tti.r-í'r V ••• a bevonulással és a bazilikái Ét installációval. ÚJ FILM! Bemutatja: a Korona Moigószinház I"szombaton és vasárnap. Mindenki rajta van! Mindenki nézze meg"! szerte meleg fogadtatásban részesült. Meg kell említenünk, hogy cikkeit kettő kivételével esztergomiak irták. Igy a bevezető cikket a primási méltóságról Túri Béla prelátus-kanouok, a biboros-hercegprimás életét „Esztergomi", Az új magyar Sión első terve címűt Dr. Lep old Antal prel. kanonok, a Magyar Sión ormán cimüt Kernén yfy Kálmán Dániel szentszéki tanácsos, vizivárosi plébános irta. Külön emlitóst érdemelnek az illusztrációk, köztük a szerenád képe és a bazilika modelljei az esztergomiak előtt is újak és meglepőek. „Virradat" Hermann Sudermann novellája után készült hatalmas filmköltemény. A rendezésben F. W. Murnau a legmagasabb kikristályosodott művészetet nyújtja. Abszolút biztossággal játszik az emberi sziv húrjain. Elképzelései grandiózusak. A scenárium lebilincselő, meseszövése váratlan fordulatokban bővelkedő A férfi George 0' brien, a felesége az új kedvenc, Janet Gaynor „A hetedik mennyország" női főszereplője. Pompás ellentót az izmos, erős . férfitestben ingadozó akarat nagy lebomlása, a gyönge, törékeny nő mindent legyőző igazi szeretete előtt. „Modern inkvizíció" egy artista szerelmi tragédiája, tökéletes művészi rendezésben, melyért a magyar Kertész Mihály teljes elismerést és tetszést érdemelt ki. Főszerepben Dolores Costello. Amerika legdivatosabb filmszinósznője olyan alakítást nyújt, amilyent eddig keveset élvezhettünk. Bélrenyheség, gyemor- és bélhurut, a vastagbélfal kezdődő megbetegedése, vakbélgyulladásra való hajlamosság esetén a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a hasiszervek pangását. Sok évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József viz használata a bólműködést kitűnően szabályozza. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Ápoljuk gyümlcsfáinkat. —- A melegebb idők beálltával elérkezett a végső ideje a gyümölcsfaápolási munkák végrehajtásának. — A magyar gyümölcs hetven nyolcvan százaléka hibás, férges, beteg, értékesítésre, feldolgozásra nem alkalmas s igy évrőlévre a különféle betegségek következtében óriási károsodás éri az egész országot. — Minden gazda tehát ugy a maga, mint az ország érdekei ellen vét, ha nem végzi el azokat a munkákat, amelyek révén megmenthetné gyümölcstermését. — A Földmivelósügyi Minisztérium Növényvédelmi és Növény forgalmi Irodája (Budapest, V., Kossuth Lajos-tér 11. Földművelésügyi Ministerium) a kora tavaszi gyümölcsfaápolási teendők ismertetését, úgyszintén a házilag előállítható permetezőszerek készitésmódját mindenkinek díjtalanul megküldi,|aki ennek megküldését váiaszbélyeggel ellátott levélben kéri az irodától. Az átirókönyvek és fajtáiról nagyjejentőségű szakszerű cikket közöl az „Adó és Könyvvitel" legújabb száma dr. Schranz András egyetemi tanársegéd tollából, amelyben kizárólag az összes átirókönyvelési rendszerek ismertetését és gyakorlati alkalmazását közli. — Adócsalás cim alatt dr. Jakab Dezső pü. titkár az adócsalás mibenlétét, keletkezését és történeti kialakulását, valamint a vonatkozó rendeleteket tárgyalja. Egyéb cikkek : vitéz dr. Tanka Tibor : A Kereseti-jövedelem-vagyonadóalapok megállapítása. Vadnai Bála: Biztosító vállalatok mérlegkészítése. A lap közli még a legújabb rendeleteket és döntvénytárt. Előfizetési dija félévre ll. pengő Ennek a számnak az ára 2. pengő. Kiadóhivatal Budapest, V., Nádor-ucca 28. Kultur-Moxgó műsora: Csütörtökön, február hó l6-án : Modern inkvizíció Egy artista tragédiája 8 felvonásban. Samu bácsi ssküvöje a legjobb burleszk 2 felvonásban. Táncoló London Táncfilm. Megérkeztek a legújabb divatú eredeti és egyél öszi és téli nagy választékban, melyekből férfiruhákat, felsökabátokat, sport- és divatöltönyöket jutányos árban, kedvező részletfizetésre te készit: SCHWEICZER VILMOS férfiszabó ESZTERGOM, Kossuth Lajos-utca 5. (Takarék épület. Három Szerecsennel szemben) Koron a-Mozsó műsora Szerdán, február hó 15-én: Dráma a Brodwayn (CABARET) 8 felvonásos newyorki történet valamint Két kétfelvonásos legújabb amerikai burleszk éa a Pátria világhiradó. a villanytelep mögött. Felvilágosítás Jókai-utca 18 sz. alatt nyerhető. házhely eladó« Iflfftlinpnft középkorú úrinő, idősebb nö llllt»llyiSIIS vagy házaspárhoz menne házvezetőnő vagy társalgönönek, vagy pénztárnoki, vagy irodai foglalkozást is vállalna. Kaucióképes. Cim a kiadóban. Eladó tiszficsizma S a Ä. v Ä a a kiadóban. Kisebb termetű kalmas 1 drb. princessz nadrág és egy pár jókarban levő csizma eladó. Főszékesegyház-tér 8, .Sipkánál. Pladn ^ en °l csón e £y üzemben lévő 3 LIŰUÜ lámpás rádió-készülék (lámpák- és tekercsekkel) Kossuth L. u. 53, sz., ajtó 4. Keresek megvételre aSKSSASÍE megjelölésével kérek a kiadóhivatalba. SAXLEHNER ANDRÁS Hunyadi János természetes keserűvize világhírét és elterjedtségét szilárd alkatrészei állandó tömörségének, enyhe és mindig megbízható hatásának kösz önheti.