ESZTERGOM XXXI. évfolyam 1926

1926-03-10 / 19. szám

túláradt érzések nótákban virágoznak ki s e nóták nyomán szivek uyilnak és fájdalmak enyhülnek. A közönség hálás tapsai és meleg ünneplése bizonyították, hogy az est hőse, az emlékezéseiben is kedves és szeretetreméltó „nótás kapi­tány 11 az esztergomiakat is teljesen meghódította. A közigazgatási bizottság kedden tar­totta havi ülését, melyen az alispán je­lentése kiemelte a városi képviselőtestü­letnek komoly és szenvedelemtől ment állásfoglalását a vízvezetéki munkála­tok odaítélése ügyében. Az építkezé­sekről szólva megemlítette, hogy ha a hitelkérdés kedvező megoldást nyerhetne, Esztergomban az eddiginél is nagyobb arányú építkezésekre lehetne számítani. Aggodalmasnak jelezte az alispán a bányavállalatok százszámra való mun­káselbocsátásait s miután a mezőgazda­ságnak nincs felvevőképessége, hogy ott a munkások mind elhelyezést nyerhet­nének, félő, hogy ezirányban válságos helyzet fog bekövetkezni. A Szenttamás-Vízivárosi kör közgyű­lése. Az Esztergom-Szenttamás ós Vízi­városi Kath. Polgári Kör vasárnap d. u. 5 órakor tartotta XXIII. óvi köz­gyűlését a kör nagytermében a tagok élénk érdeklődése mellett. A megjelen­tek sorában ott láttuk Kemónyfy Kál­mán szentszéki tanácsos, plébános, disz­elnököt, Bleszl Ferenc m. kir. kincstári főtanácsos, takarókpénztári elnökigazga­tót ós a kót városrész polgárságának színe-javát. A közgyűlést Nádler István tanitónőképző-intózeti igazgató nyitotta meg emelkedett beszéddel, amelyben a Szentév jelentőségéről ós hazánk szo­morú sorsáról fejtegetett mély gondola­tokat. Homof ? Imre a titkári, Domaniczky József a háznagyi, Tusehinger József a könyvtárosi és Kuppis Károly a pénz­tárosi jelentést terjesztették elő, mely után az évi tagdijat Szoleczky János ügyv. alelnök indítványára 12.000 K­ban állapították meg. A tisztújítás so­rán Keményfy diszelnök indítványára az eddigi tisztikart lelkesedéssel újból megválasztották. Uj választmányi tagok lettek: Bakos János, Farszky János, Guszmann János, Hirmann Ferenc ós Pásztor József. Cséven új elemi iskola épül. A vár­megye egyik legnyomorultabb állapotban levő iskolája, a csóvi áll. elemi iskola épü­lete új, modern épülettel cserélődött fel azok jóvoltából, akik érzékkel bírnak a népkultúra fontossága iránt. Mátéffy Viktor nemzetgyűlési képviselő után­járására az állam érdeklődött az iskola iránt és oly kedvező kölcsönnel járult hozzá az építéshez, hogy a közel jövő­ben már állani fog az új iskolaépület. Csütörtökön jutott dűlőre az iskola­építés ügye, amikor a csévi községházán megjelent Mátéffy Viktor nemzetgyű­lési képviselő, továbbá a kultuszminisz­térium részéről Petróczy István min. tanácsos, megjelent továbbá Reviczky Elemér főszolgabíró, a község részéről pedig az elöljáróság. 900 millió költ­séggel épül az új iskola, amelyben öt tanterem ós igazgatói lakás lesz. 600 milliót az állam ad, a község részéről járó 300 millió hozzájárulást pedig az állam kölcsönképen adja 8 százalókkal, 10 óves amortizációra. A Singer-varrófény — bármely varró­gépre utólag felszerelhető — praktikus és kíméli a szemet! Kérje annak gya­korlati bemutatását. Singer varrógép fióküzlet Esztergom, Kossuth Lajos u 16. Magyar Család, az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság szépirodalmi és társadalmi havi folyóirata érdekes újí­tást léptetett életbe. Minden előfizető, aki e magas nivójú, érdekes és élveze­tes lapra és a „Képes Kis Lap" c. bájos gyermek újságra együttesen évi 140.000 K-val előfizet, halál ós rok­kantság esetére 5 millió K-ról szóló balesetbiztosítást is élvez, amely az előfizetés tartamáig szól. A Magyar Család előfizetői díjtalan mellékletül kapják azonkívül a Hollandi Magyar Szemlét. Szerkesztőség ós kiadóhivatal: Budapest V. Vilmos-császár-út 78. „Magyar Úriasszonyok Lapja". Ház­tartási és szépirodalmi folyóirat. Meg­jelenik minden hónapban háromszor: 1., 10. ós 20-án, Előfizetési ára: egész évre 200.000 X, félévre 100.000 K, negyedévre 60.000 K. Ezt a címéhez mindenképen méltó, elegáns kiállítású ós tartalmú" folyóiratot, amely ma már minden úriasszony asztalán megtalál­ható s amelyet olvasóközönsége rajon­gással szeret ós esetről-esef.re türelmet­lenül vár, a mnguuk részéről is mele­gen ajánljuk. A lap egyik belső munka­társa, Prüekler János, a mult hót folyamán városunk több úriasszonyánál tett láto­gatást a lap terjesztése ügyében. Szer­kesztőség ós kiadóhivatal: Budapest, VIII. Szentkiralyi-u. 2. Időjárási jelentés 1926. évi március 4—8-ig terjedő időről Az adatokat felvette: a m. kir. erdőgazda­sági szakiskola észlelő állomása. Állomás­vezető: Tóber Samu m. kir. főerdőmérnök. Kelt: 4 5 6 7 8 Légnyomás m/m 49-9 42-5 50-5 47-2 51-2 Hőmérséklet C° 84 7-4 5-8 5-4 8-4 Légnedvesség in 57 68 44 83 57 Napi legm. hőmérsék C» 9-8 7-4 5-9 6-2 8-5 Napi legalacs. hőmérsék c° -4-0 1-0 -1-8 -0-5 -2-4 Talaj­hőmérők 50 cm 100 cm c° 8-6 4-í 10 8-5 4-5 3- 6 4- 2 3- 6 4- 2 36 4'2 Felhőzet (bo­rulás nagys.) 1— 10 8-6 4-í 10 10 2 10 7 Szélerő és szélirány 1— 12 s, N 8 N 3 NW 2 Csapadék­mennyiség m/m 9-3 — [OS — 1-7 Az adatok a déli felvétel eredményei. A csapadék az előző nap déli, esti és a kel­tezési nap reggelén mért adatok összege. Jelzés : N = Észak, E = Kelet, S = Dél, W= Nyugat. Kacagjon Esztergom a „Főhadnagy úr a feleségem" kaszárnyahistórián, mert a főszerepet játszó Harry Liedtke, a világhírű komikus a százados férjet olyan kacagtató alakításban produkálja, melyet még vígjátékban nem láttunk. Lilian Harvey, a németek bájos, eleven Lóth Hája pedig a főhadnagy feleséget olyan elevenséggel alakítja, hogy felejt­hetetlen lesz a nézőnek. Ezen filmet csak 16 éven felüliek nézhetik meg a Kuitur-mozgóban. Tarka sorok. A fegyházban. Egy külföldi úr látogatott el egyszer a fegyházba. Megmutatták neki a ne­vezetes intézetet, eléje állították a ra­bokat is és mindegyikhez volt egy pár szívélyes szava. Egyiktől például meg­kérdezte : — Örülne, ha már ütne a szabadulás órája ? — örülne az ördög! — mondta rab. — De hát miért ? — Mert én életfogytiglani fegyházra vagyok elítélve. A nehéz hűség. A legutóbbi farsangon Monoron es­küvő volt ós a pap prédikált a fiatal párnak: — A férj tartozik megvédeni a fele­ségét, az asszony viszont mindenhová tartozik követni az urát... Az újdonsült asszonyka ijedten til­takozik. — De tisztelendő atyám, ebből baj lesz. .. — Miért lenne ebből baj ? rémüldö­zik a szónok. — Mert az ón uram — levélhordó... A görög nyelvtanárnál. Andris bácsi érdeklődik a tanár úr­nál, hogyan tanul diák fia, a Gyurka. — Mindenképen meg volnék vele elégedve, csak az a baj, hogy a görö­göt nem szereti. — A fikomfáját a komisz kölykinek, no majd ellátom én a baját, otthon meg a sárga nem kell a csirkefogónak. A bánomi dfflffben Pk. 4397—1926. számhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. birósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy az esztergomi kir. járás­bíróság fenti sz. végzése folytán Dr. Gelléry Sándor ügyvéd által képviselt Llyod kerá­mia ipar rt. felperes részére 10.237.500 K K tőke és járulékai erejéig lefoglalt és 28,206.000 K-ra becsült bútorok, igáskocsi, szerszám, ló, csikó és egyéb ingóságok — Esztergomban, Deák Ferenc utca 56. sz. ház­ban alperes lakásán, 1926. évi március 17-én délelőtt fél 10 órakor a többi foglaltatok követelése erejéig is, a legtöbbet ígérő­nek készpénzfizetés mellett — szükség ese­tén becsáron alul is — el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a vég­rehajtó követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot s ezen joguk a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbb­ségi igényeiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban, vagy pedig szóval jelentsék be. Esztergom, 1926. évi február hó 26-án. Kiss Sándor kir. bir. végrehajtó. (Simor^János utca 60.) Buch 11 er Antal esztergomi főszékesegyházi karnagy­zeneszerzőnél a következő nyomtatásban megjelent művek kaphatók havi 1 vagy 200 000 K-ás részletfizetéssel: Egyháziak: 1. Büchner: Intonatiók, Res- K ponsoriumok ós Hymnusok 124 oldal . 60.000 2. Büchner : Korál misék gyűj­teménye 78 oldal .... 60.000 3. Büchner: Temetési könyv I—II. kötet, 170 oldal . . 60.000 4. Büchner : Ave Maria op. 5. vegyeskarra org. kísérettel szólamokkal 20.000 5. Büchner: Ave Maris Stella nőikarra, orgona kísérettel, szólamokkal 20.000 6. Büchner: Ave Maria op. 29. sopran vagy tenor, hegedű szóló, vonós zenekar és org. kísérettel, partitura szóla- , mokkái . . 60.000 7. Buchner—Luspay : Szent Karácsony, 42 ének, 39 old. 60.000 8. Buchner— Luspay : Üdvöz­légy Anyám, 30 ének, 35 o. 60.000 9. Zeman—Luspay : Musica Sacra. 136 ének férfikarra 75.000 10. Büchner—Luspay : Lorettói litániák, női, férfi és vegyes­karra preludiumokkal . . 20.000 Világiak : 1. Büchner : Ahol te jársz, mű­, dal 25.000 2. Büchner: Ápolónő ós a hős 25.000 3. M Repülve szállj át 25.000 4. „ Kárpáti őrszem . 10.000 5. „ op. 27. 5 Magyar dal, férfikarra, I. füzet . . 25.000 6. Buchner: op. 27. IL az, énekhangra zongorakísérettel 25.000 7. Büchner : op. 28, 5. Magyar­dal férfikarra I. füzet . . 25.000 8. Büchner : op. 28. U. az, ének­hangra zongorakísérettel . 25.000 9. Büchner: Messze, messze, a harctérre, vegyeskarra . . 10.000 10. Büchner: Virágálom, keringő 25.000 11. „ Tavasz ébredése, keringő 25.000 12. Büchner:Fiatal irók gárdája, indu ! ó 10.000 13. Büchner: Harci induló . . 20.000 14. „ Harangokból ágyúk, melodráma 50.000 10 p erényire a város­tól, a hercegprimási téglagyár fölött egy nyaraló (mely télen is lakható) két szobával, egy tágas verandá­val, konyha és pincével, továbbá egy hold szántófölddel azonnal kiadó, illetve bérbe­vehető. Cim a kiadóban. Divatos úri öltönyök, téli kabátok, felöltők készülnek Kicsindynél Jókai-u. 3 t Elcserélném zam vara 3 szobás házamat nagyabb családi házzal. Jelenlegi há­hátulsó külön épülete és nagy ud­gazdasági és ipari célokra felhasz­nálható. (Uri-u. 4.) Egy vasból készült siremlékkereszt jutányos áron eladó. Megtekinthető Havas Sándor lakatosmester üzletében, Kossuth Lajos-u. 29. (A nagy kaszárnyával szemben. kg-kmt 4000 K. 10 kg vétel­nél 20 százalék engedmény Sajtóközpont, Kossuth L.-u. 22. Bútorozott szoba kiadó Deák Ferenc-u. 34. sz. Tamilnnalf keresztény fiút fizetéssel fel­I dilUIUIIdR vesz Illés Sándor vászon- ós divatárú kereskedése. Egy darab jó helyen levő ripáriai föld feles gazdálkodásra bérbeadó. Érdeklődni lehet lapunk kiadóhivatalában. 9 9 •& ii 1 Iii r 6 6 - Xloxgi» MŰSORA: Szerda, március 10. Eredeti hindu főszereplőkkel! Maharadzsák harca A legelső exotikus felvétel 7 fejezetben. ily késő éjszaka ki Jár ? Sláger-burleszk 2 felvonásban. Sima cirkuszigazgató. Amerikai burleszk 2 felvonásban. A fegyházban. Előadások kezdete köznap 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon 5, 7 és 9 órakor. „üoroiia lossgó" MŰSORA: Ked, márc. 9. Csak 16 éven felülieknek \ Aki eladta magát Szinmű 8 felvonásban. Felcsuszottak — lecsuszottak Burleszk 2 felvonásban. GAUMONT HIR ADO. Csütörtök, március 11. ítél a Színmű 8 felvonásban^ CÖVVBOY-BECSÜLET Amerikai történet 8 felvonásban. Az előadások kezdete: Kedden, csü­törtökön és szombaton este 7 ós 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon íél 5, 7 és 9 órakor. ftiadáaért falelős: Homor Imre. rívomatott a rinnnia könvvnvomdában Kiztenrooi, Kosinth-Laioí-atoa 30

Next

/
Thumbnails
Contents