ESZTERGOM XXVIII. évfolyam 1923
1923-12-23 / 101. szám
vóuyhatóságnak egyik legértékesebb jogosítványa, hogy közgyűlésein országos ügyekkel is foglalkozhatik. Minthogy pedig ezen törvényhatósági közgyűlésnek a polgárok egy nagyobb része, 150—200 ember a tagja; minthogy továbbá a közvetlen társadalmi, helyi ráhatásnál fogva a törvényhatóságnak úgyszólván minden felnőtt lakosa közvetett hatással lehet a törvényhatósági közgyűlések menetére s így az országos ügyeknek törvényhatósági tárgyalásán, „elmondhatjuk, szinte el sem lehet képzelni a legdemokratikusabb államberendezkedés mellett séma közszabadságokban s az állami élet közvetett irányításában való tágabb részesedést, mint amilyent éppen a magyar törvényhatósági élet nyújt. Aki tehát híve e demokratikus eszméknek, az rnindsn esetleges külső tagadás ellenére lelkében híve annak is, hogy minél több megfelelő előfeltétellel rendelkező közjogi testület ruháztassák fel törvényhatósági joggal. Ugyancsak a demokratikus berendezkedésnek követelménye az egyéni szabadságok minél nagyobb mértékű kiterjesztése, az egyén felruházása azzal, hogy S3ját ügyeit miuól fülggetlenebbül saját maga intézze. A köztestületek, mint a megye, a város — az úgynevezett organikus elmélet szerint — szintén egy-egy önálló személyiségnek tekintendők, melyeknek ép úgy kívánalmak a saját ügyeik önálló intézése, mint a természetes személyiségé, az embere. Már most a község, vagy a rendezett tanácsú város éppen a lególetbevágóbb ügyeiben, a vagyoDi ügyekben a vármegyének állandó szoros felügyelete alatt van, mihez még a kormány általános felügyelete is járul, úgy hogy a község és a rendezett tanácsú város autonómiájának hangoztatása mellett is alig élvez valamit az egyéni szabadságból, az önálló rendelkezésből. Ha azonban valamely ily köztestületben az egyéb feltételek mellett megvan azon feltétel is, hogy rigorózusabb felügyelet nélkül intézheti a saját ügyeit — aminthogy a nagyobb városokban természetszerűleg meg van — ugyancsak a demokratikus államfejfogás következményeként kívánatos, hogy megadjuk neki a kellő egyéni szabadságot, vagyis kivegyük a vármegye közvetlen hatásköre alól és önálló törvényhatósággá alakítsuk. Da általános nemzeti szempontok is szólnak amellett, hogy emeljük a törvényhatósági jogú városok számát. A taI pasztalat ugyanis azt bizoiyítja, ho 0 'y ; az anyagi ós szellemi kultúra: az ipar, ja gyárvállalatok, a kereskedelem, az 'iskolák, a mú-eumok s az anyagi és I szellemi élet egyéb magasabb megnyií1 váuulásai szívesebben helyezkedueíí el ; a törvényhatósági jogú városokban, sőt I a belső vándorlás is kiváltképpen ezek felé irányú 1 . A statisztika szerint az ily városok népesség száma mutatja a legerősebb emelkedést. Azt mondhatnók, hogy a fejlődés természeti, fizikai feltételeinek birtokában levő, de valamelyes okból visszamaradó város fejlesztésének legbiztosabb eszköze az. ha kiemeljük a többiek közül és felruházzuk a törvényhatóság kiváltságával. Erős, fejlett városok pedig nagyban hatnak az egész ország, az egész nemzet fejődésére; a városfejlesztő politika tehát egyben hathatós nemzetfejlesztő politika is. Végül még egy szempontra utalunk, mely nálunk, magyaroknál különösebb fontosságra emelkedett. Az ezeréves történelem folyamán ugyanis több oly váro-unk birt — királyi kiváltság s egyéb okok folytán — törvényhatósági joggal, melyeknek ezen kiemelését a vármegye hatósága alól, az élettől elvont elméleti tudomány kollően megokolni nem tudja. Ezekhez a városokhoz, mint például éppen Esztergom városához, sajátos történelmi hagyományok, a nemzeti léleknek sajátos ragaszkodása fűződik. A politikai célszerűség, a múlthoz, a nemzeti talajhoz való ragaszkodás parancsolja, hogy a nemzet lelkének ezt a sajátos, megkülönböztető ragaszkodását kielégítsük, hogy közjogi kiváltságokkal ruházzuk fel azokat a testületeket, melyeket a nemzet szelleme a többitől való megkülönböztetés kiváltságával tüntetett ki. A hagyomány egy nemzet életében egyike a legnagyobb hatalmaknak ; a hagyomány kívánalmainak teljesítése pedig a nemzeti szellemű politika egyik legigazibb megnyilvánulása. Ezekben igyekeztünk — igazán csak átfutva és nagyobb elmélyedés nélkül — reámutatni azon okokra, melyek szerintünk kellően megokolják egyes városaink mostanában kellő erővel megindított azon mozgalmát, hogy törvényhatósággá alakíttassanak. Fejtegetésünkben mindenütt feltételeztük, ho-ry az illető városok a kellő anyagi és kultúrerő birtokában vannak ; továbbá, hogy az önkormányzat a mai állapotában, a túlnyomóan centralizált országos kormányzat mellett a mai fólbürokratikus önkormányzás alakjában marad. Tisztán tudományos folyóiratban minden bizonynyal alaposabban fejtettük volna ki véleményünk okait, mely az általános elméleti felfogástól nem egy tekiotetben eltér; de azt hisszük, hogy a demokratikus államfelfogás követelményeire a köz- ós egyéni szabadságban való tágabb részesedésre, az á talános nem zetfejle3ztósre s a hagyományok posztuIátumára való utalással közelebb hoztuk a közvéleményhez annak a törekvésnek jogosságát ós politikai célszerűségét, mely az önállóbb életre képes városokat törvényhatósági joggal kiváoja falruházni. Esztergom szab. kir. városa is egyike azon városoknak, melyek ily magasabb közéletre képesnek érzik magukat ; hisszük, hogy küzdelmét — a törvényhozás jóindulatával — mielőbb siker koronázza. A hót legfontosabb politikai eseménye a Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt megalakulása volt. Komoly, higgadt és gouvtrnementális értékű csoport lépett ki a parlamenti porondra, amelyre az eljövendő idők nehéz küzdelmeiben nagy ós hatalmas feladatok megvalósítása vár. Kedden este 7 órakor Csillóry András elnökletével értekezletet tartottak, amelyen a következő nemzetgyűlési képviselők vettek részt : Z'chy János gróf, Ernszt Sándor, Vass József, Huszár Károly, Vargha Gábor, Lingauer Albin, Homonoay Tivadar, Huszár Elemór, Reisen I Richárd, Frühwirt Mátyás, Bartos János, Mátéffy Viktor, /Láng János, Hegedűs György, Bénárd Ágost, Petrovácz Gyula, Buday Dezső, Wo;ff Károly, Czettler Jenő ós Bozsik Pál. Távolmaradásukat kimentették az értekezletről : Hegyeshalmy Lajos, Károlyi József gr., Cziráky József gr., Cziráky György gr. és Jankovich-Bésán Endre gr. Az értekezlet kimondotta a Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt megalakulását. A párt készséggel támogat olyan kormányt, amely a kövotkező programm megvalósítását vállalja : 1. Biztosítja a közéleti tisztaságot. 2. Átalakítja országgyűléssé a nemzetgyűlést, reformálja a főrendi házat, költségvetés ós zárszámadás alapján gazdálkodik. 3. E^yszerű-íti a közigazgatást. 4. Felábitja a jegybankot. 5. A külföldi kö csont és egyéb gaidasági kérdéseket hiladéktalanut letárgyaltatji, a p írlamenttel. 6. Céltudatos in igyekszik javítani a kereskedelmi mórleget. 7. Egészséges ipirf *jlesztós, munkanélküliség orvoslása ós munkaközvetítésről gondoskodik. 8. Cíkudatos agrárpolitikát fo'yfeat, sürgősen ós véglegesen megoldja a földbirtokrcf ormot. 9. A köz ós magánalkalmazottak létminimum ít biztosi ja. 10. Az adózás kérdését igazságosan és méltányosan rendezi. A kölcsönügyben a végleges döntés csak januárban várható. Angyalhullás. (December 15.) Kern fecske-rajban szállok mégsem virrasztó, lángos ablakodra ; felhó's fejjel, viftaron ülve sodor hozzád az élet sodra. Ember-magas itt már az ég is, térdig lakunk a víg mocsárban, de a halálban is mir térdig és jaj annak, akiben nyár vari ! Öblös karom, nyitódj, repülj szét! Hadd oldódjék az ember-kéve ! Nem volt ilyen bús ember-hullás, (angyal-hallás sem !) ezer éve 1 Akik páncél-szívemhez bújtak embert őrlő* bronz éjszakákon — most fussanak, mert hull a páncél s nem nyílik több madár a falcon t Liliom kazlak füstje csap ránk, halál-hang, meg sírás-szag árad: öblös karom, nyitód], repülj szét f Halló Angiját f — megyek utánad ! Gyermek Béla, tündércsarnok és mersze szórta a fényét. Egy emelvényen ott állt a zenélő automata, amely egóSz kis rezesbandát pótolt ós kábító zenebonával föllármázta a kíváncsi embereket. Égy kikiáltó harsány szóval hirdette, hogy mi mindent nem lehet odabenn látni. A nép pedig tolongott, ámultbámult előtte és egyre többen kapaszkodtak föl a falépcsőn, amely a pénztárhoz vitt. A tömeg tülekedett, a pénz kellemesen csörgött, a pénztárban pedig egy jól táplált, nagybajuszú úr söpörte be a koronákat és nikkeleket, szinte olvasatlanul. És minden szigorúsága mellett is boldog volt. Ofélia egyszerre halkan felkiáltott: — Herepey! — Hol? — kérdezte kíváncsian a direktor. — Ott ül a kasszában — felelte Ofélia. —Nem ismertek rá? Bizonyosan az övé ez a bábszínház. — Lehetetlen! — mondta Hamlet. A színészek a kassza felé nyomultak, hogy közelebbről láthassák a pénztárost. Mind azzal a hírrel jött vissza, hogy az a nagybajuszosfeltünőenhasonlít Herepeyre — De hisz annak nem volt bajusza, — mondta a társulat hülyéje ós egyszersmind kellékese. — Megnöveszthette — felelte a direktor kurtán. — És mégis ... nem hiszem el, hogy Herepey ilyesmire leadja magát. Épp a túlságos önérzete miatt nem volt maradása nálunk. — Ofélia miatt — szólt bambán s kellékes. A színészek nevettek. A direktor rögtön látta, hogy a hülye már megint kikottyantott valamit, amit a tagok titkoltak. — Igaz-e Ofélia? — kérdezte az igazgató. — Csak annyi igaz, hogy udvarolt nekem r —• felelte Ofélia. — És nem hallgatta meg — folytatta a direktor. — Most már értem, hogy miért ment el oly hirtelen tőlünk. Ez a zseniális ember! — A direktor úrnak mindenki zseniális, aki faképnél hagyja — mondta szemrehányóan Hamlet. — Sosem felejtem el, hogy milyec Hamlet volt! — felelte a direktor csípősen. — Azóta üldöz a balszerencse, amióta Herepey elhagyott. Ofélia fölhúzta az orrát és szólt: — Nagyon szeretné igazgató úr, ha visszajönne ? — Most már késő, szólt búsan a direktor. — Hát nem látod, hogy háziúr lett belőle? — Mégis vissza fog jönni — erősködött Ofélia. — Csak egy szavamba kerül. — Ne hidd azt! — gúnyolódott a direktor. — Eleven színésznő helyett már teljesen megvigasztalták a fabábok. Akinek ilyen kitűnő társulata van, amelynek gázsit sem kell adni, nem jön az többé vissza a mi nyomorúságunkba. Ofélia hátraszegte a fejét — mint mindig, ha nagyot akart — és szólt: — Megpróbálom. Utat tört magának a tömegen keresztül, föl tolongott a falépcsőn és egyszerre ott állt a pénztár előtt. Most már közvetlen közelről látta a nagybajuszút. Semmi kétség. Herepey volt. Egy pillanatig farkasszemet néztek. Végre Oléfia halkan így szólt: — Jó estét, Herepey! — Téved — mosolygott a nagybajuszú. — Én Carlo Fradeletto vagyok, a bolognai fantoche-színház igazgatója. — Akkor jegyet kérek — szólt Ofélia és tetőtől-talpig végigmérte a bábjátékost. — Ne árulj el — súgta hirtelen Herepey. — Csak menj be szótlanul. Tőled pénzt nem fogadok el. — De a többiek is itt vannak, — mondta halkan Ofélia. — Tudom, — felelte a bábjátékos. — Ők is jöjjenek be mind. Ofélia intett ós egy perc múlva már az egész társulat bent ült a bábszínház zsúfolt nézőterén. A közönség zsongottbongott, narancsot evett, türelmetlenkedett, dobogott, alig várta az előadás megkezdését. Az elsősorban ott ült a főszolgabíró ós a városka notabilit/isai, móg a helyi szinházi bizottság tagjai is ott voltak, de véletlenül elszórtan ültek, holott egész bátran jelenhettek volna meg testületileg is. Amikor a függöny végre felgördült, a közönségen a tetszés moraja hullámzott végig, mint valami tengerdagály. Csillogó, káprázatos dí zletek ragyogtak: elö. Miniatűr tündérpalota. A palota előtt pedig a király és királyné trónolt fényes udvartartásuk közepett. Gyereknagyságú bábokból állt ez a külöaös, merev társulat, amely egy tündérmese illúzióját keltette föl a nagy, felnőtt, gyermekek szívóben. Egy láthatatlan orgona búgott. A királyi menet a maga rángató drótján elindalt, háromszor körüljárta a szíat, aztáu lassankint eltüat, hogy a királyleány egyedül fogadhassa a szerelmes pásztort, aki 'egy fa mögül lesett erre az alkalomra. Megkezdődött a néma színjáték, amelyet bábuk magyaráztak azon a nemzetközi nyelven, amelyhei nem kell szó ós amelyet a legnaivabb lélek épp úgy megért, mint a legmagasabb értelem. Az emberek szájtátva bámultak és lólekzetüket visszafojtva figyelték a királyleány és pásztorfim szerelmének együgyű történetét. A kiállításos némajáték után megjelent a színpadon egy bábú Harlekinruhában. Meghajolt a közönség előtt és kakashangon így kiáltott: — Van szerencsém jelenteni, hogy a nagyszámban megjelent közönség tiszteletére ma este először adatik a színpadon zengő magyar nyelven a kitünö és általánosan ismert darab : „Hamlet, vagy a megbőszült testvérgyilkosság.* Bár színpadunk kicsiny ós mi szereplők kissé esetlenül mozgunk, mégis teljes
