ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-02-05 / 16. szám

ESZTERGOM POLITIK AJ ÉS TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 20 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 K 50 f, vasárnap 3 K. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő: Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lörinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovit s Gusztáv könyvnyomdájában. jl Katholikus Népszövetség mai avűlései kell, hogy Esztergom túlnyomóan katholikus közönségét ismét felrázzák és nagyobb érdeklődést keltsenek körében a katholicizmus országos kérdései, problémái, feladatai iránt. Valljuk meg, az utóbbi időben városunkban is meglehetősen ellanyhult a forradalmak után hatalmasra fellángolt tűz a lelkekben. Az egyetemes keresztény eszmének külső jelenségeit az egész országgal együtt Esztergom is feltüntette. Igazi kereszténység azonban belső vallásos érzés és az életbe átvitt cselekedetek nélkül nincsen és ha mint jelszót ennek dacára is hangoztatja valaki, csakhamar oly ferde helyzetbe kerül, mint aminőt legutóbb láttunk egyes párbajozó keresztény politikusoknál. Esztergom két és félév előtti keresztény megmozdulását ernyedés követte s éppen ideje, hogy jöjjön egy kis frissítő szél, mely a mármár közöny hamuja alá rejtőző szikrákat ismét fellángolhatja. A Kath. Népszövetség mai gyűléseitől ezt a fellángolást és uj tettekre ébresztést várjuk, mely'kell, hogy közéletünk minden vonalán megmutassa majd üdvös hatásait. Legyünk e gyűléseken ott mindnyájan és álljunk a Katholikus Népszövetségnek már egyszer nálunk is diadalmasan meglengetett és sok eredményes harcot látott hófehér lobogója alá! Földi sorsunk nagy kérdőjelei. — Irta': Dr. Antóny Béla polgármester.* — Egy hir villant végig a földtekén s nyomában mélységes fájdalom nyilait meg a lelkekben. Lentről, délről, az örök városból a katholikus világ fejének, Krisztus földi helytartójának, XV. Benedek pápának halálát jelentették. Gyászba borult a katholikus egyház, gyászt hirdetnek a szentelt oltárok s a harangok bánatosan zúgó hangjai milliók lelkeit rázzák meg, hogy a világháború vórzivatarán, a szenvedések tengerén átment lelkeknek eszébe juttassák, hogy XV. Benedek pápa nemcsak egyházfejedelem volt, hanem egyúttal a bókének lelkes apostola is. De nemcsak a hivő katholikusság hajt fejet előtte, ölt gyászruhát magára, hanem még az egyházgyűlölő, hitetlen világ is, mert ő volt az első, aki a tülekedő, gyűlölködő nemzetek, népek gyilkoló fegyverei elé állott és oda kiáltotta a mindenkitől epedve, sóvárogva várt szózatot: béke! Háborúban lépett trónra s uralkodása alatt bármennyire is dörögtek az ágyúk, ropogtak a fegyverek, ordított a gyűlölet, újra és újra megismételte Krisztusnak szavát: Békesség veletek ! Most az Ur trónusa elé szállt, oda, ahol az örök béke uralkodik s* itt maradt ravatalát népek, nemzetek buzgó imája veszi körül, amelyekből hangosan zokog ki a keserű magyar fohász, mert hisz megalázott, megtépett s gyászba döntött nemzetünknek talán ő volt egyedüli megértő barátja, aki súlyos megpróbáltatások idején Szent István nemzetét lelkének forró imájával ajánlotta bocsánatra s két kézzel küldötte szeretetadományait, hogy könnyeket törüljön s lelkeket szabaditson vele. Ezen pár szóval óhajtottam, tisztelt Uraim, az esztergomi katholikus kör mai közgyűlésén mindnyájunk lelkében élő mélységes gyásznak, * Ezt a mély gondolatokat ébresztő aktuális megnyitó beszédet polgármesterünk, mint a Kath. Kör elnöke mondotta el a kör vasárnapi közgyűlésén. fájdalomnak kifejezést adni s XV. Benedek pápa Őszentsége emlékének kegyeletesen adózni. Midőn a békének nagy és fáradhatatlan apostoláról emlékezem, gondolatvilágomban önkéntelenül is a ínég mindig lappangó világégés, a borzalmas világháború szomorú, gyászos képe, emléke jelenik meg s az emlékezés kapcsán kérdem: Ki érti meg az évezredek háborúit, azt a sokszor letiport s mindannyiszor diadalmasan lábra pattant harci kedvet, diadalmi mámort ? Ki érti meg a háború áldozatkészségét, hősiességét, faj és hazaszeretetét? Ki érti meg azt, hogy a kultúrnemzetek szine-java vérben, fagyban, sárban lesi egymást, napokig, hetekig hason csúszik csak azért, hogy egymást gyilkolhassa ? Ki érti meg, hogy millió ós millió ember lemond ifjúságáról, szeretetről, boldogságról, viruló életről? Ki érti meg, hogy haza, nemzet, becsület, kötelesség, hűség nagy eszményeiért dallal, lobogó zászlóval vonul ki ifjaknak, férfiaknak százezre, hogy aztán rövid idő múlva haza vánszorogjon, ki láb, ki kéz, ki szem nélkül? Ki érti meg, hogy mig százezrek pusztulnak, éheznek, fáznak ós nyomorognak, addig néhány százan papirból készítenek ruhát, papirossal talpalnak bakancsot, élelmet hamisitanak s jótékonyság ürügye alatt betegeket, sebesülteket, özvegyeket és árvákat sarcolnak meg? Ki érti, hogy mi az, ami megremegtette az eget és a földet, ami felforditott mindent, ami eddig nagy ós szent volt, ami ezeréves gyökérrel mélyedt bele a történelembe s mi az, ami eltolt, rombadöntött házakat, családokat s trónokat ? Tisztelt közgyűlés ! Bármikónt és bárhogyan is teszem fel a kérdést, a felelettel adós maradok, vagy a válaszoknak oly nagy és' ellentmondó sokaságát kapom, hogy az megnyugtató soha sem lehet. Mindig lesz egy nagy kérdőjel, melyet talán evvel a kifejezéssel irhatok körül: földi sorAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ünnepi óda az „Esztergom-belvárosi Kath. Olvasókör" negyvenéves jubileumára. Szavalta: Ifj. Tátus János. Negyven év lepergett. . . Az idő suhanva Elszállott fölötted, szeretett körünk; Kik bölcsődnél álltak, ma már oly kevesen Járnak miközöttünk osztva örömünk. Ha végig tekintek a lefolyt időkön, Lelkem bizalommal, hittel lesz tele. Egy hatalmas eszme innen indult útnak Es ez a hely lesz az újulás helye. Más időket élünk, mint mikor elkezdte Kis körünk leélni első napjait. Akkor békesség volt, szeretet, megértés, Hevítettek szívet a hon ós a hit. Bár külön-külön járt, — eggyóforrni vágyott E kedves városnak mindenik fia, Ezért gyűltek egybe egy kis kör ölében S felhangzott ajkukról ének, dal, ima. Szívük volt... hevültek ... gyúltak, lelkesedtek; Gondjuk is van bőven, mit megosztanak . . . Tudják, a barátság lelket éleszt, ápol Es ledönt minden rút választófalat. A barátság enyhet nyújt a szenvedőnek Es örömre gyújtja, ki elégedett, Kis körünknek mélyén nincs gondterhes képű, Itt mindenki szívből Örvend és nevet. És az évek múltak. Jött egy kor, amelyben Ostromolni kezdték a hit védfalát, Korbácsolni kezdték az Egyház igéit: E kis kör volt akkor hullámokra gát. Hitves esküjének, mit a szent oltárnál Elrebeg szelíden, nekirontanak, „Polgári házasság" volt a jelszavuk, mely Aknáit raká le az Egyház alatt. Kis körünknek népe sarkára állt ekkor Es bátran állt sorba a kereszt elé; Katholikus kör volt, nem hitetlen, szürke Es az igaz eszmét megvéd elmezó ! Harcos, küzdelmes kor, de ki vógigküzdte, Erejében teljes ós hitében ép; Olvasókörünknek örök büszkesége, Hogy káros eszméktől elfordult a nép. Jött aztán egy szent óv. Ezer esztendőnek Diadalmat ülte a boldog magyar. Őseink emléke, szent hazánk szerelme Minden keblet áthat s felhangzott a dal. Kértük Istent, áldja megbűnhődött népünk. Felejtse a multat s adjon jobb jövőt! E szép ünneplésben kis körünk előljárt S zászlóját meghajtá a szent év előtt. Magyar kereszténység kilenc-század évét Esztergom hogy ülte ország tapsa közt, Minden lélek izzott s büszke volt e város, Régi nagy dicsőség, mit fényben füröszt. Szent István nagy lelke, koronánk sugara, Kereszt diadalma itt röppent ki mind! Körünk őrzi ezt az esztergomi népben, Melyet őseinek példájára int. Majd a munkás évek, csendes évek jöttek; Hon szerelmet, vallást hűen ápolánk, Ha színt vallni kellett körünk szellemében, Ránk bizton számított szép magyar hazánk. Meg is áldott Isten; jó vezérek jöttek S régi kicsiny fészkünk szűk lett már nekünk; Szűk lesz a csöpp fészek a madárfióknak, Ha idők nagy száma fölötte letűnt. Uj hajlókópités lett a leghőbb vágyunk, Buzdított reá egy lánglelkű vezér, Ki is nőtt a földből egy hatalmas ház, mely Falai közt még sok szép napot remél! Ámde egy nap harsan harcok trombitája Es fiaink mennek . . . száz halál elé . . . Háború van! Vége a derűs napoknak! Körünk e zavarban éppen hogy csak ól! Félben áll a szép ház ... A lelkek nyugalma Megzavarva szálldos harcterek felett, Nincs most kedvünk körben gyakran egybegyűlni, Minden nap egy kedves emléket temet. Sok csapás-csapásra gyűl felettünk egyre. Jaj, mi lesz belőled, meggyötört magyar? Sok nehéz csapás közt hited is veszélyben . . . Meddig ront bennünket ez e bús vihar? Összeomlott minden . . . S ami nagyot, szentet Keblünk híven ápolt, gúnynak tárgya lett: Vörösre festették háromszínű zászlónk, Iskolák kidobták a kereszteket . . . Vezérünk rabságban ártatlanul sínylett S vezetőink lettek durva gyilkosok . . . Körünk szellemét, jaj, hol hagytuk szivünkből? Hisz mindenki csak a kincs után futott.