ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922

1922-02-05 / 16. szám

sunk, tragédiánk. Igy volt ez a múltban, igy van ez a jelenben s igy lesz a jövőben is. Ha azonban a világháborút illetőleg a mai napoknak felfogását akarom visszaadni, úgy a következőket mondhatom: Azt hirdettük, hogy pangermanizmusért, pánszlávizmusért, kultúráért, hatalomért, 'világ­uralomért, piacért, felfogásért, tűrhetetlen szo­ciális nyomor, elháríthatatlan gazdasági bajok megszüntetéséért folyt a most lezajló rémes vi­lágháború. Ugy hittük, úgy gondoltuk, hogy akaratunkkal határt szabunk neki s technikai, gazdasági, szociális tudásunkkal formálni, uralni fogjuk, de szélesebben járva, mélyebben szántva észrevettük, hogy ebben a világforgatagban sok­kal több az ismeretlen, az öntudatlan, mint ami értelmünktől, tudásunktól s munkánktól függ. Amikor ezeknek tudata arra a belátásra bir, hogy a történelmet nem a könyvtárak leve­gője, nem a tudósok programmja irányítja, ala­kítja, amikor közvetlenül érezzük, hogy az élet mélységeiből mily kegyetlen erők törnek elő, ébresszük fel magunkban a hitnek, reménynek, szeretetnek erényeit s fokozzuk ezeket nagyra, hatalmasra Isten és embertársaink iránt. Erezzük át, hogy Isten ós embertársaink adósai vagyunk, hogy ezer szál köt az éghez s ugyanannyi egymáshoz, itt a földön, melyekórt áldozni szent feladatunk. Mutassuk meg, hogy most, a szenvedések nehéz tengerében, eszünk, szivünk uralja a há­borgó hullámokat, kötelességtéljesitésünk feszíti a vitorlákat, mélységes ós igaz hitünk tartja kezében a kormánykereket. Most, amikor a megnyiló örvények elnye­léssel, megsemmisítéssel fenyegetnek bennünket, emeljük fel esdő, könyörgő szavunkat a Minden­ható Istenhez, a békének, vigasznak Istenéhez, hogy annyi szenvedés, vér és életáldozat után hozza meg a bókének sóvárgott nagy napját, melyből hazánkra áldás, — szégyenben, Ínségben, fagyban, lázban szenvedő népünkre megváltás fakad! HIREK. Emlékeztető. Vasárnap fél 9 órakor cserkészavatás a főgim­názium dísztermében. Fél 11 órakor a Katholikus Népszövetség nagygyűlése a vármegyeháza nagytermében. 16 (d. u. 4) órakor népszövetségi szakosztályi gyűlések. Földmívesek részére a belvárosi olvasókörben, munkások részére a városháza tanácstermében, nők részére a vármegyeháza nagytermében. Magyar őserő, mely betegséget megbír, Tetszhalált is megbírt. Felálltunk legott, Kezünkbe vettük a gyalázott keresztet S lecsókoltuk róla a gyalázatot. Szép házunk is kész lett s most kereszt díszíti Es magyar zászló szép díszes termeit, Hol tanyát vert újra a honnak szerelme S lelkeket hevít a szent, krisztusi hit. Kegyven év cgboltját im, feltártam mostan, Láthattátok, hol volt felhős, vagy derült. Ránk az öröm mellett sok gyász és vergődés, Sok súlyos na] terhe szinte nehezült. De adjunk há ! J a mindenek Urának, Hogy egybegyűlhettünk ma e szép helyen És ígérjük meg a körünk szellemének: Jövője még szebb lesz, mint ma a jelen! Homor Imre. * A vasúti jegy és a nadrág. Hárman szo­ronganak egy vasúti pénztár előtt: a mama, a fiacskája ós az anyósa. — Két egész ós egy fél jegyet kérek. — Ki számára legyen a fóljegy! — Ezen fiú részeid. — De hiszen az már hosszú nadrágot visel! — Ugy, hát a nadrághoz mérik a vasúti jegyet ?! Akkor a fiúnak tessék egész jegyet adni, nekem nadrágomhoz mérten fóljegyet és az anyósomnak szabad jegyet, mert az nadrágot nem visel. A közönség harsogó kacaja a pénztáros szivét is megpuhította ós kiszolgáltatta a fiú részére a kert fóljegyet. * Személyi hir. A Katholikus Népszövetség mai nagygyűlésére, mint értesülünk, a követ­kező előkelőségek érkeznek ivarosunkba: Ernszt Sándor nemzetgyűlési képviselő, a Katholikus Népszövetség elnöke, Huszár Károly volt mi­niszterelnök, népszövetségi alelnök, Dr. Gerencsér István és Bartos János nemzetgyűlési képviselők, Csiki József népszövetségi titkár. * A Tanult Férfiak Mária Kongregációjának köszönete. Az esztergomi Tanult Férfiak Kong­regációja hálás köszönetét fejezi ki azon jószívű adakozóknak, akik könyvtárát gyarapítani kegye­sek voltak, igy kiváltképen Dr. "Walter Gyula nagyprépost püspöknek, aki 40 drb szép könyvet volt kegyes a kongregációnak adományozni, to­vábbá Graffel János prel.-kanonoknak, aki 300, Muzsik Józsefnek, aki 100 koronát volt szives a könyvtár fejlesztésére küldeni. * Az alaptökeemelés sikere. Az Esztergom­vidéki Hitelbank Részvénytársaság alaptőke­emelésével kapcsolatos részvényjegyzési határidő január 31.-én lejárt. A kibocsájtásra került 17.500 darab részvényt lejegyezték, sőt mint értesültünk, túljegyzés is törtónt, mely körülmény az intézet iránt a közönség körében megnyilvánuló bizalom­nak tudható be. A részvónykibocsájtás folytán a Hitelbank jelenlegi alaptőkéje 6 millió korona, a tartaléktőkéi pedig- ca 7 72 millió koronát tesznek ki. * A tanulók félévi értesítőiket most kapták kézhez. A szülők gondterhes képpel vagy öröm­mel veszik kezükbe a hivatalos papirost, aszerint, amilyen az eredmény. Sok helyen bizonyára találgatják, érdemes e a mai drágaság mellett további áldozatokat hozni gyermekeik tanulmá­nyáért, amelynek a mai tisztviselőelbocsátásos időben, ki tudja, veszik-e hasznát. Érdekes meg­említeni, hogy a középiskolai első osztályosok már nem félévi bizonyítványt kaptak, hanem könyvecskét, amelybe iskolába járásuk egész idejének adatai bele fognak kerülni. * A Katholikus Legényegyesület csütörtökön este nagy sikerrel adta elő „Az ingyenélők" c. vígjátékot, melyet aztán kitűnő hangulatban le­folyt táncmulatság követett a „Magyar Király" nagytermében. A jelenvolt nagyszámú közönség igen sokat kacagott a pompás vígjátékon. A két ingyenélő (Székely Gyula és ifj. Iványi Gyula) csúfos felsülése, a nagyravágyó nyugalmazott korcsmáros ós nejének (ifj. Szedmer József ós Simicz Mancika) kiábrándulása sok kitűnő alakí­tásra nyújtott alkalmat. Bájos volt a kis Sári (Stefanidesz Annuska) partnerével, a falusi gyer­kőccel (Torma József) s a jóságos képű asszony­kával (Galgócz Rózsika), Sipka Emmuska, Oben­dorf er Bözsike és Sipka Béla igen kedves jele­netben az érzéssel teli játék kedves 'jelenségével gyönyörködtettek. A „Csengő érc" dalkör tagjai (Tóth Lajos, Csuka József, Kovács Jenő ós Köcsky Sándor) komikus együttesükkel, a Cinke cigány (Schweitzer Károly) ós kisebb szerepekben Romanek Antal és Holop Ferenc igen szép össz­játékot produkáltak. * Cserkószavatás a főgimnáziumban. A f. hó 5.-én, vasárnap a főgimnázium dísztermében reggel fél 9 órakor tartandó cserkészavatás sor­rendje a következő : 1. Turry-Sik: Cserkószinduló. Éneklik a cserkészek. 2. Radványi K.: Ember­magot vetettem. Szavalja: Katona G. őrsvezető. 3. Ünnepélyes fogadalomtótel. 4. Buzdító beszéd. Mondja: Palkovics László alispán, a cserkész helyi bizottság elnöke. 5. Végvári: A nagy ma­gyar télben. Szavalja: Rochlitz Tibor őrsvezető. 6. Himnusz. Énekli az egész közönség. Az ün­nepségre a m. t. szülőket ós érdeklődőket ezúton hivja meg a vezetőség. * Az anya- és csecsemővódö egyesület meg­kezdi a működését városunkban. F. hó 3.-án, pénteken délután az anya- és csecsemővódö egye­sület városunkban berendezendő fiókja ügyében értekezlet volt a Kolos-kórház műtőtermében. Az értekezleten megjelent a Stefánia-egyesületből Fiath bárónő két amerikai hölgy kíséretében, továbbá jelen volt Mátéffy Viktor c. prépost, nemzetgyűlési képviselő is. Fiath bárónő ismer­tette az alakítandó fiókegyesület jövő működésót. Minden egyesület tagot küld egy bizottságba, amely az úgynevezett fővédőnővel állandó össze­köttetésben lesz. A fovódőnő, akinek utasításai szerint fog a fiók működni, Budapestről jön. A Kolos-kórházban most rendeznek be egy pavillont, amelyben, amint készen lesz, az anya- ós csecsemő­védő egyesület megkezdheti áldásos működését Esztergomban. Az akciót folyó évi június 30.-ig anyagilag ós erkölcsileg az Amerikai Vöröskereszt támogatja és ellátja mindennel. Hogy azután kire vár különösen az anyagi fenntartás gondja, még kilátástalan. A működés megkezdése után a védőnőnél minden születést be fognak jelenteni és az anya- és csecsemővédő egyesület részéről minden csecsemőt meglátogatnak. Segélyt, ke­lengyét osztanak ós varrnak. Az egyesület sze­retné, hogy ne a betegek, hanem az egészséges anyák és gyermekek menjenek be az anya- és csecsemővódö akció kórházi pavillonjába. * A turisták mulatsága, mely a farsang egyik legsikerültebb estólyónek Ígérkezik, első­sorban fesztelen kedélyességével és otthoniassá­gával fog hatni. Meghívót csak az egyesület tagjai kapnak, minden tagnak joga van azonban vendégeket bevezetni. Éppen ez a szigorúan zárt­körű jelleg fogja biztosítani a mulatság sikerét s a hegyek ós a természet kedvelői ez egyszer saját vidám természetük teljes érvényesítésével juthatnak el a jókedv Csimborasszójára. * Malachias jövendölései a római pápákról. Firnstein József bajor pap 1874.-ben hozta nyil­vánosságra Malachias jövendöléseit a római pápákról. Nem tagadhatja senki, hogy ezek a két szóból álló jövendölések sokszor igen találók. II. József beavatkozását az egyházi ügyekbe megakadályozandó, az Alpokon át utazó VI. Pius mellékneve „peregrinus apostolicus" (az apostoli vándor). A nagy szenvedéseket és meg­próbáltatásokat tűrő IX. Piuse „crux de cruce" (a kereszt keresztje). A bölcs ós tudós XIII. Leóé „lumen de coelo" (égi világosság). Az egy­ház tisztaságáért és uralmáért buzgólkodó X. Piuse „ignis ardens" (lobogó tűz). — XV-ik Benedek pápának mellékneve „religio depopulate" (az elhagyott egyház). Ezután még csak 6 pápáról emlékezik meg a jövendölés. A most választandó pápa „fides intrepida" (rettenthetet­len hit). Az utána következő „pastor angelicus" (angyali pásztor). A harmadik „pastor et nauta" (pásztor ós hajós). A negyedik „flos florum" (virágok virága). Az ötödik „de gloria olivae" (a pompás olajfa). A hatodik II. Péter, akihez a jövendölés a világvégi eseményeket kapcsolja. * Megnyílik a belvárosi és szentgyörgymezői kosárfonó tanfolyam, önképzésre vágyó földmíves népünk forró óhajtása volt a kosárfonás meg­tanulása, amelyre már régóta nem nyílott alkalom városunkban. Mint illetékes helyről értesülünk, az új kosárfonó tanfolyam, amelyre már Belvá­rosból ós Szentgyörgymezőről sokan jelentkeztek, jövő héten megnyílik. Külön tanfolyam lesz a bel­városi ós külön a szentgyörgymezőiek részére. A szükséges fűzvessző megérkezett s tanítót is a|földmívelósi kormány küldött ki. * Köszönetnyilvánítás. Az Esztergomi Izr. Jótékony Betegsegélyző Egylet a f. év január 7.-én tartott táncmulatsága alkalmával befolyt összegből 3000 koronát jutatott a Hadirokkantak stb. Nemzeti Szövetsége Esztergommegyei Cso­portjának. — Schmidt Sándor dorogi bányaigaz­gató pedig egy kocsi kőszenet küldött a fűtő­anyagot nélkülöző hadiözvegyeknek és hadiár­váknak. Mindezen adományokért hálás köszö­netet mond az igazgatóság. * A közalkalmazottak segélyének emelése és a létszámcsökkentés. Kállay pénzügyminiszter kedden nyújtotta be törvényjavaslatát a közal­kalmazottak, nyugdijasok, özvegyek, szülőtlen árvák rendkívüli (Hegedűs-féle) segélyének 1922. február hó 1.-től 100 százalékkal való felemelé­séről. Ugyancsak ez a törvényjavaslat intézkedik a létszámcsökkentésről. Nyugalomba helyezhetők, akiknek 20 évi szolgálati idejük van. Saját kóre­lemre 20 évnél kevesebb szolgálat mellett is alkalmazható nyugdíjazás. Nyugdíj helyett vég­kielégítést is lehet kérni. A végkielégítés összege 3 évi szolgálatig az összes illetmények ós pótlé­kok félévi, 6 évig egyévi, 10 évig kétévi, 15 évig háromévi, 20 évig négyévi, azonfölül ötévi összege. * A telekkönyvi hivatal visszahelyezése. Az esztergomi kir. járásbíróság palotájának megépí­tésekor a telekkönyvi osztály és a telekkönyvtár számára különlegesen és tűzmentesen öt lakosz­tály készült, amelyben az igazságszolgáltatásnak eme legkeresettebb hivatala célszerűen ós a mo­dern igényeknek megfelelőleg elhelyezkedhetett. E lakosztályok a legutóbbi járásbírósági vezető­változás alkalmával magánlakás céljaira használ­tattak fel -s a telekkönyvi hivatal kevésbé hozzá­férhető helyen, tűzbiztonsági ós célszerűségi szempontokból kedvezőtlenebb lakosztályokban nyert elhelyezést. A jogkereső közönség általá­nos óhajának adunk kifejezést, midőn az illeté­kes tényezők figyelmét felhívjuk arra, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents