ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-10-15 / 114. szám
XXVII. évfolyam. 114. szám. Kereslten? magyar sajtó. Vasárnap, 1922. október 15. POLITIKAI ES TÁRSADALMI LAP Megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 50 K. Egyes szám ára: hétköznap 5 K, vasárnap 8 K. Főszerkesztő : HQXKLOZ* Irare. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lőrinc-utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyv nyomdájában. Nagy bajunk. Esztergomban, 1922. október 15.-én. «A katholikus nagygyűlés lezajlott, a magyar katholikus egyház feje, az esztergomi hercegprimás visszatér székhelyére, gondjai élére, a nemzet bizakodással tekinthet az államfenntartó ezeréves magyar katholicizmusra, amely a mai súlyos, nyomorúságokat, szomorú tragédiákat és veszélyes dezorganizációkat termő időben is készséggel bocsátja drága erejét a nemzet rendelkezésére, — mi esztergomiak pedig nemes buzgósággal feltáplált önérzettel járhatunk a magyar katholicizmus megszentelt szülővárosában. Nem a nagygyűlés maga és a nagygyűlésen elhangzott beszédek azok, amelyek lelkünket erősítik és ünnepélyessé teszik, hanem azon szervező, tisztító, újraépítő és szétsugárzó erkölcsi erő és hatalom, amelyhez a feltámadó magyarság minden bizodalma kapcsolódik, amely folyton-folyvást működik mindenfelé, amerre valaha, Szent István birodalma és a Regnum Marianum kultúrája elterjedt és amelyről a katholikus nagygyűlésen tisztán csak szó esett. S egészen meg is vigasztalódnánk és meg is nyugodnánk abban, hogy mégis csak van miben bizakodnunk e szörnyű időkben, ha nem volna a magyarságnak egy nagyon nagy és nagyon sajnálatos baja is, amely most ismét az evangélikus nagygyűlésen nyilatkozott meg, t. i. hogy végre is mindig sérelmeket keresünk és ezen fiktiv sérelmekből kifolyólag haragszunk egymásra. Az evangélikus nagygyűlésen is szó esett sok mindenről, amely a'ma annyira szükséges testvéri összetartásra nézve igen vigasztaló. De még több szó esett bizonyos sérelmekről, amelyek állítólag megvannak és amelyek miatt — úgylátszik — eg} T másra haragusznak és egymásra féltékenyek még a protestáns felekezetek is. Ugylátszik, mintha ez lenne a fő: legyenek csak sérelmek, hogy legyen mi ellen protestálnunk. Ebbe akad bele és itt termékenyül meg a régi magyar átok, a széthúzás szelleme. Pedig de jó lenne, ha ettől a szellemtől végre megszabadítana bennünket az Isten! Dehogy is ilyen protestálás kell most a magyar nemzetnek, amikor összetartásra, testvéri együttműködésre és főképen produktiv munkára serkentő, pozitív keresztény erkölcsökre van égetően szükség! A szükségbarakkokból kislakások lesznek. — Rendkívüli városi közgyűlés. — Esztergom sz. kir. város képviselőtestülete pénteken délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek legelső száma a dorogi bányatársulat által átalakítandó szükségbarakkokátengedése tárgyában hozott múltkori elutasító határozatnak újbóli tárgyalása volt. Ismeretes ós Esztergom város egész józan lakossága körében általános megütközést keltett a város legutóbbi közgyűlésének azon határozata, amellyel kimondotta, hogy a szükségbarakkokat nem engedi át a társulatnak, jóllehet ama, szinte romban heverő épületeket a bánya közel hat milliós költséggel kislakásokká akarta átalakíttatni Esztergomból kijáró bányászok részére oly kedvező feltételek mellett, hogy a létesítendő lakások egyharmadát azonnal a város rendelkezésére Locsájtja, az átalakított épületek pedig 12 év múlva teljesen használható állapotban a város tulajdonába mennek vissza. A lakásokba politikailag és erkölcsileg teljesen megbízható lakók helyezhetők el. A pénteki közgyűlésen, amely eléggé népes volt, megvolt a hajlandóság a múltkori hiba helyrehozatalára. Dr. Jármy István ugyan, miként a mult közgyűlésen, úgy ez alkalommal is előadta aggodalmait, amelyek a barakkok közelében létesíteni tervezett erdőőri szakiskola ós a közeli termelők szempontjából tartották kevésbé kívánatosnak a barakkoknak bányászokkal való betelepítését. Jármy val szemben Marosi Ferenc a helybeli kereskedők és iparosok álláspontját fejtette ki, amely a bánya esztergomi terjeszkedését helybeli forgalmi szempontokból mindenképen kívánatosnak és támogatandónak jelentette ki. A felszólalás Jármy és Marosi közt heves vitára is adott alkalmat, mely csak hosszas kimagyarázkodások után s a polgármester tapintatos közbelépésére nyert befejezést. Jármy dr. felvetette azon aggodalmát is, nem kelt-e jogbizonytalanságot, ha a közgyűlés egy, két hét előtt hozott határozatnak ma teljesen ellenkezőjót mondja ki. Ilyképen sohasem lehetünk biztosak — fejtegette — bogy ©gy közgyűlési határozat alapján lehet-e valamely költséges munkálatot esetleg idegravitáló idegen ipartelepnek megindítania. Dr. Antóny Béla polgármester válaszában előadta röviden az ügy történetét. A bányának a három barakkot már egy régebbi közgyűlési határozat alapján engedélyezte a képviselőtestület és felhatalmazta a tanácsot a szerződós elkészítésére. Mielőtt a szerződés érvénybe lépett volna, felmerült az idehel}<ezendő erdőőri szakiskola terve. A szakiskolának az egyik barakkra J Ili SZTERG i p o t-i Álom, de való. Irta: Asbóth Károly. Álmodtam. Furcsa jelenés volt. Láttam egy öreg, ráncos képű, rongyos ruhá.jú koldust az utca porában feküdnL Jóságos, szelíd arcú aggastyán volt. Láthatott valamikor jobb időket. Akkor még szerették fiai ós segítették. Most kéreget. Egyesek gúnyos mosollyal dobnak filléreket kalapjába, mások a jóllakottságtól elbizakodottan felójese néznek, de vannak olyanok is, akik tettleg is megbántják. Én is feléje mentem, szegény filléreimet dobtam a kalapjába. Sajnálom az öreget és segítem akkor, amikor elmegyek mellette; mindennap segítem, mert mindennap elmegyek mellette ós szeretem a kopottas, koplaló, ráncos arcú öreget, mert lelki rokonság fűz vele össze! Az éjjel is elmentem mellette, filléreket dobtam a kalapjába. Megszólított: „Fiatalember, te tudod, hogy ki vagyok, de hányan nem tudják ! Pedig mikor nekem filléreket adiiak, csak maguknak adnak filléreket, mikor nekem nem adnak semmit, csak maguknak nem adnak semmit, mikor engem megrúgnak és kigúnyolnak, magukon r rúgnak egyet és önmagukat gúnyolják ki. En a Haza vagyok. A magyar Haza. Erős voltam, nagy voltam, bő áldást adtam, fiatal voltam, fiaim szerettek, mert adni tudtam. Most az isteni rendelés ide tett rongyosan, öregen, ráncosán az út porába. Akik elmennek mellettem, az ón fiaim, de már nem ismernek rám, mert elszegényedtem, megöregedtem, megráncosodtam. Én nem mondhatom meg nekik, hogy ki vagyok, mert szavamat már nem értik meg, jajomat már nem hallják meg ós ha panaszkodom, gúnyos mosollyal fizetnek meg, avagy filléreket dobnak kalapomba. De te megláttál, te megismertél, te tudod az én bajaimat, te mondd meg azoknak a szerencsétlen magukról megfeledkező fiaimnak : Szeressenek ! Szeressenek jobban maguknál is. Mert engem félig nem lehet szeretni. Én minden aranyukat akarom, én a legszebb ruháikat akarom, én minden vágyuknál főbb akarok lenni, én az életüket is akarom. A hét sovány esztendőben mindezt még inkább akarom. Az én lelkem ólt a magyar nagyok lelkében, akik engem mindenek fölött szerettek! A Szent Istvánok, a Szent Lászlók, a Könyves Kálmánok, a Nagy Lajosok,' a Hunyadiak, a Bocskayak, a Bethlenek, a Rákócziak, a Zrínyiek, a "Wesselényiek, a Széchényiek, a Kossuthok ós a Deákok az én igazi gyermekeim. Az ő lelkük mindig értem rajongott. Az ő lelkük mindig hitt a jövőmben. Csüggedés nem fogta el lelküket. A magyar jövőben hittek! A magyar jövőért lelkesedtek, a magyar jövő megteremtése volt életük legfőbb célja. Tudtak a magyar jövőért feláldozni ójt-napot, eldobni vagyont, megvetni kényelmet, lemondani a múló gyönyörről, tudtak sínylődni türelemmel bilincsek között, roncsolt aggyal megőrülni, tudtak meghalni, a bitón, a puskacső előtt ós a harctereken. Oh, mi min-denről tudtak lemondani és mi mindenre nem tudtak vágyódni! Koncok nem érdekelték őket, anyagiakkal nem törődtek, nem tomboltak ifjúságuk delén, kitüntetést és pénzt nem kértek senkitől, magukban voltak megjutalmazva tetteikért ós mégis szerettek és értem éltek csak, a magyar jövőért." „Oh, most... most, mit tudnak tenni értem, a korcs-fiak, aluszékonyak, hit nem él szivükben, munkát nem értem tesznek meg, lemondani én értem nem tudnak semmiről, ha kérek tőlük, alamizsnát adnak, vagy azt se adnak." „Én ezer éve ápolom őket már, adtam nekik kenyeret, hajlékot, boldogságot és most, hogy őket megpróbálom, öregen, kopottan, ráncos arccal, nem ismernek meg, rám se néznek, mert halódó öreg embernek hisznek. Pedig, ha tudnák, tagjaimban mennyi még az erő, testemben mennyi az élni-vágyás, mennyi a munka-láz a jövőre, tudom, vonzanók!" „Fiam, én ismét erős leszek, engem az Idő végleg meg nem öregithet, ón csak, beteg vagyok. Hagyj bennem, ón vagyok az Őserő, mondj le értem, megsegítlek később, dolgozz értem, munkádért bőven megfizetlek." Szegény öreg, igy beszélte el álmomban sorsát. Fölébredtem. Gondolatok kuszáitan száguldtak agyamban. De a sok között ez a jelenés égetően a lelkemre szállt, marta szivemet, fojtogatott ; írd meg, ezt kiáltotta valami bennem szüntelen. Megírtam. Olvassátok ! Nem mese az, ifjú ós vén ember. Igaz történet. Csak az álomkeret mese, valótlan történet.
