ESZTERGOM XXVII. évfolyam 1922
1922-10-15 / 114. szám
szüksége volna, ilykóp tehát a bányának csak két barakk lenne átengedhető. A tanács e megváltozott helyzet következtében hozta ismételten az ügyet a legutóbbi közgyűlés elé, mely ekkor régebbi határozatát teljesen romba döntötte. Az volna tehát jogbizonytalanság, ha a legutóbbi közgyűlési határozat maradna érvényben s azt ezen alkalommal a tanácskozási ügyrend 29. §-a alapján nem reparálnák. Király Mór, aki a mult közgyűlésen ez ügyben „nem"-mel szavazott, szót kérve kijelenti, hogy ő és valószínűleg több képviselőtársa is, akkor úgy értették a dolgot, hogy a barakkokat a városnak kell helyreállítania és a bányának átengednie. Ahogyan most megértette az ügyet, kész örömmel adja le „igen" szavazatát. Bleszl Ferenc, Toldy János és Jakus János pártoló felszólalásai után a képviselőtestület egy földmives képviselő „nem" szavazata ellenében egyhangúlag megszavazta a barakkok átengedését. A hűség kedvéért azt is leszögezzük, hogy Jármy dr. ós néhány hive tartózkodtak a szavazástól. A közgyűlés másik nevezetes pontja a városi pénztár sürgős kiadásainak függő kölcsön útján való fedezése volt. E kórdósben egyhangúlag úgy határozott a képviselőtestület, hogy a szükséges 4.500,000 koronának egy részét, 1.500,000 koronát a város 4°/°-os kamatra saját alapjaiból veszi kölcsön, három milliót pedig a helybeli pénzintézetektől. Az insógakcióhoz való hozzájárulás ügyében elvileg kimondotta a közgyűlés, hogy készséggel támogatja a Horthy-akciót, azonban bevárja a törvényhatóság azon határozatát, amely kimondja a vármegye minden egyes községének százalékos hozzájárulási kötelezettségét. A közgyűlés ez esetben a szükséges összeget a pótköltségvetés terhére fogja megállapítani. HIREK. Esztergom város nemes szívű közönségéhez! A közeledő rettenetes tél beállta előtt egy legjobban sújtott ós legsajnálandóbb embertársainkat felkaroló intézet, a vakokat gyániolitó országos egyesület, mely egyesület különböző helyeken állandóan közel 1000 vakot karol fel, fordul a magyar társadalom s igy Esztergom város nemes szivű közönségéhez is, hogy adományával járuljon hozzá ezen legszerencsétlenebb embertársainkat felkaroló egyesület gyűjtéséhez, mert ha a társadalom, a közönség nem érti meg szenvedő testvéreinket ért nyomor szavát, úgy ezen intézeteket be kell zárni, vak embertársaink képzését abba kell hagyni, segélyezésüket be kell szüntetni ós az a szomorú kényszerűség következnék be, hogy szegény jobb sorsra érdemes vakjaink a világ megbotránkozására koldulásra az utcára lennének kényszerítve. Tudom, hogy a társadalom, illetve annak nagy többsége is a lét vagy nem lét ezernyi gondjával küzd, mindezek dacára hiszem és remélem, hogy városom közönsége átérzi ezen nemes cél fontosságát s különösen a vagyonosabb polgárság, mely már annyiszor megmutatta nemes jószívűségét, most sem fog elzárkózni az adakozás elől s adományával hozzájárul a vakok helyzetének javitását célzó akció sikerének biztosításához. Az október és november havára kiterjedő gyűjtési idő alatt nemcsak pénzbeli, hanem természetbeni adományokat is elfogadunk. Pénzbeli adományok a város polgármesteri hivatalába, vagy pedig a két helyi lap, „Esztergom" ós „Esztergom ós Vidéke" szerkesztőségébe, a természetbeni adományok (gabona, liszt, burgonya, zsir, tojás, káposzta, répa stb.) a városházához küldendők. Esztergom, 1922. évi október hó 9. Dr. Antóny Béla s. k. polgármester. Emlékeztető. Vasárnap délelőtt 10 órakor az Aero Szövetség esztergomi szervezetének megalakulása és ingyenes vetitetthépes előadás a Kulturmozgóban. * A közigazgatási bizottság pénteken d. e. 10 órakor tartotta havi rendes közgyűlését. Az alispán havi jelentésében a közállapotok szomorú képét festette, melynek okát a valutáris viszonyaink szülte bizonytalan gazdasági helyzetben látja. A szokásos jelentések egy-két érdekesebb részével lapunk legközelebbi számában foglalkozunk. * Az esztergomi takarékpénztár alaptökeemelése. A társaság örvendetes fejlődése és a betéti tőkék emelkedése, másrészről az általános pénzszűke és az ezzel kapcsolatos nagy pénzkereslet folytán az esztergomi takarékpénztár még ez évben felemeli alaptőkéjét. A folyó hó 16.-ára, hétfőre egybehívott igazgatósági ülésen előterjesztendő indítvány szerint az intézet alaptőkéje 15 millió koronára, a látható tartalékok pedig 11 millióra és igy a társaság mérlegszerű vagyona 26 millió koronára fog emelkedni. Az összes új részvényekre a régi részvényeseknek lesz elővételi joguk, még pedig oly mérsékelt kibocsájtási áron, hogy a részvényesek jórészben ingyen, részvényekhez fognak jutni, mert a részvények belértéke, az ingatlan, értékpapír és egyéb számlákon levő latens tartalékok beszámításával oly magas, hogy az új részvényekért befizetendő 3—4000 korona a valóságos belértéknek, de még a forgalmi értéknek is csak egy töredék részét képezi. * Halálozások. Dogossy Lajos sárisápi állami tanitó f. hó 11.-én hosszas betegség után meghalt. Temetése 13.-án délelőtt volt Sárisápon.— Machacsek Vencel, iparostársadalmunk egyik régi, közbecsülésben állott tagja életének 71-ik évében pénteken este meghalt. Temetése vasárnap d. u. 4 órakor lesz a szentgyörgj^niezŐi temető kápolnájából. Kiterjedt rokonság gyászolja. * Adomány a tanítóképzőnek. Az esztergomi érseki tanítóképzőnek egy magát megnevezni nem akaró, volt növendéke 10,000 K-t adományozott az intézetnek, hogy annak évenkinti kamatait oly növendék kapja, ki bármely tárgykörből merített, de feltétlenül keresztény és nemzeti szellemben megirt pályamunkájával arra érdemessé teszi magát. Vajha lennének a növendékek között minél számosabban, akik megértve az adományozó nemes szándékát, már az iskola padjai között megtanulnák munkásságukat a legszentebb eszmék szolgálatába állítva gyümölcsöztetni ! * A katonák szinielöadása. A m. kir. 4. honvéd kerékpáros, zlj. n hivatásos altisztikara a Kormányzó Úr Őfőméltósága által kezdeményezett inségakció javára f. hó 15.-ón 18 óra 30 perckori (este fél 7 órai) kezdettel a táborban hazafias tárgyú színielőadást rendez. Belépti dij: Ülőhely 30 korona, állóhely 15 korona. Vonatköziekedós : Esztergomból—Táborba 18 óra 5 perckor és vissza 21 óra 30 perckor. Külön meghívók nem bocsájtattak ki. * A hadíjáradékigény megállapitó-bizottság a 7200/1922. M. E. sz. kormányrendelet alapján újjáalakult. Elnöke a polgármester, vagy helyettese, előadója és nyilvántartója Sinka Ferenc Pál közgyám, orvosi szakelőadója Dr. Hamza József hadviselt hatósági orvos, tagjai: Mátéffy Viktor, Dr. Brenner Antal, Kiffer Mihály, Hermann Lajos ós Wind József hadviselt, illetve hadirokkant esztergomi lakosok. A bizottságnak tagja még hivatalból a Népgondozó Kirendeltség vezetője, aki szükség esetén a bizottsági ülésen elnökölhet. A járadékigények bejelentésére újabb határidőül f. évi november vége tűzetett ki. A később jelentkezők igénybejelentései már figyelembevótetni nem fognak. Akiknek járadékigényeit a volt bizottság már megállapította, azoknak újból jelentkezniök nem kell. A hadirokkantak járadékai az új rendelet szerint jelentékenyen nagyobbak lesznek, ha a keresetkópessógük legalább 50% -kai csökkent. A járadékokat a pénzügyigazgatóság folyósítja ós a városi pénztárnál fizetik. Az új rend valószínűleg január elsején lép életbe. * Az Esztergom-vidéki Régészeti ós Történelmi Társulat f. hó 12.-én d. u. a városházán Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost elnöklete alatt választmányi ülést tartott, melyen a társulat életében fontossággal biró ügyek kerültek tárgyalásra. A Kollár-féle házba átköltözött múzeum rendezésével, amiben Bella Lajos, a Nemzeti Múzeum kiküldötte is rósztvett, már elkészültek és ennek megnyitását mi sem akadályozná ; de a lakbérfelemelós miatt újból felvetődött a múzeumnak más, állandóbb helyre való áthelyezése, mely nehéz kérdés lehető megoldásában maga a tudós elnök is személyesen el fog járni. A társulat a közel jövőben újból megkezdi a háború ós az azt követő nehéz idők, valamint a múzeum költözködése miatt megszakított működésót, újjászervezkedik ós e célból legközelebb közgyűlést tart. Az újjászervezkedésben a papságon ós a tanügy munkásain kívül is méltán számit minden művelt ember támogatására. A Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Főfelügyelősége magasabb állami támogatást helyezett kilátásba, ha a társulat ós kultúrintézménye iránt itt kellő érdeklődést lát. A társulatnak már vannak érdemei a város kultúrájának fejlesztésében. A múzeum megteremtése mellett több évkönyv és tudományos mű kiadása tanúskodnak létjogosultsága mellett. De a város és vármegye nagy monográfiájához az anyaggyűjtés nagy munkája még évtizedekre terjedő sok dolgot ad, aminek előfeltétele az erre hivatott társulat felkarolása. A társulatnak alapitó ós rendes tagjain kivül jótevői is lehetnek. Tehát kisebb-nagyobb összeg adományozásával mindenki hozzájárulhat ezen kulturális intézmény előmozdításához. Mindez a közgyűlésen kerül bővebb megvitatás és határozathozatal alá. * Megbüntetett árdrágítók. Az esztergomi kir. járásbíróság mint büntető bíróság Kertész József né-Juliász Borbálát alma drágításért 5 napi fogház ós 2000 korona pénzbüntetésre, Erős Istvánné-Rehel Erzsébetet szilva árdrágításért 3000 kor., — Holop Andrásnó-Korompai Annát paradicsom árdrágításért 2000 kor., — Sovány Ignácné-Bekő Annát alma árdrágításért 7 napi fogház és 2000 kor., — Tóth Major Rózát alma árdrágításért 1500 kor. ós Pifkó Imróné-Prettner Júliát alma árdrágításért 1500 kor. pénzbüntetésre ós a lefoglalt áruk elkobzására Ítélte. * Az Esztergomi Kereskedő Ifjak Önképző Egyesülete elhalasztott műsoros estély ót folyó hó 21.-én, szombaton tartja meg a „Fürdő Szálló" helyiségeiben. Kezdete fél 9 órakor. Belépődíj : 100 korona. A tiszta jövedelem egy részét a városi Horthy-akció javára fordítja a rendezőség. Az esztergomi „Láthatatlan Vendég" felsegélyezósére január hóban rendezett művész-est fényes sikere ós eredménye reményt nyújt, hogy városunk tehetős közönsége most is hasonló meleg érdeklődéssel ós nemes áldozatkészséggel támogatja az egyesületet törekvésében. * A Magyarországi Munkások Rokkantsegélyző ÓS Nyugdijegylete október l.-ón rendkívüli küldöttközgyűlést tartott. A közgyűlés a tagdijakat és a segélyeket felemelte, illetve póttagdijakat és pótsególyeket állapított meg. A határozat értelmében 1922. évi november elsejétől kezdődőleg mind a hat osztályban egyformán 8"— K póttagdíj fizetendő. Amilyen anmy-ban állapíttatott meg a póttagdíj, ugyanolyan arányú a pótsególy is mindazok részére, akik e határozat után vétetnek fel a rokkantállományba. A közgyűlés tanújelét adván szociális érzésének, nem feledkezett meg az egylet 6000-et meghaladó segélyezett rokkantjáról sem és azoknak tekintet nélkül arra, hogy mely osztálynak voltak a tagjai, szintén lényeges pótsególyeket szavazott meg. * Kérelem a Takarékpénztár részvényeseihez. Az Esztergomi Takarókpénztár Részvénytársaság felkéri részvényeseit, jelentsék be, kinek a nevére lesznek az ez évben váltott új részvények kiállitandók. E bejelentés a befizetett részvényutalványok egyidejű felmutatása mellett f. hó 25-ig eszközlendő, mert ellenesetben a részvények annak a nevére fognak kiállíttatni, aki a vonatkozó befizetéseket teljesítette. * A Magyar Aero Szövetség esztergomi szervezete f. hó 15.-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja alakuló közgyűlését a Kultur-mozgóban, melyre szivesen lát minden érdeklődőt. A közgyűlés alkalmából Petróczy István h. államtitkár, a kereskedelmi minisztérium légügyi szakosztályának megbízottja is Esztergomba érkezik a Magyar Aero Szövetség kiküldöttjeinek kíséretében. Ez alkalommal Petróczy vetitettkópes előadást tart a repülés fejlődéséről. Belépődíj nincsen. Olvasóink figyelmét felhívjuk e fontos és hazafias akció támogatására. * Kis hírek Magyarországról és a nagy világból. Budapesten a szabók 144 korona órabért kérnek. — Magyarország, hir szerint, nem fog kapni az Osztrák-Magyar Bank bécsi aranykészletéből. — A székesfehérvári törvényszék most fog Ítélkezni egy mószárossegód felett, aki óvatlan pillanatban belopózva a gazdasági udvarokba, a teheneket kalapáccsal fejbeverte, hogy azoknak húsát, mint kényszervágott állatokét olcsón megvehesse. Az ügyészség 28 rendbeli csalással vádolja a mészárossegédet. — Csornán Sámson József gazdálkodó Kálmán nevű elmebeteg öccsét több, mint 20 esztendeig tartotta