ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-11-28 / 215. szám

ESZTERGOM POLITIKÁT ES TÁRSADALMI LAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára: Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. PC C7Í3TY1 ÍJT*?* • hétköznap 80 fillér, CO aZiCUlI aid. vasárnap 1 korona. Egy Főszerkesztő : Homor Isiire. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. Kegyetlen tél. Esztergom, 1920. nov. 27. Ez a tél nem azért kegyetlen, mert kemény hidegével és fagyával már novemberben ránkszakadt, hanem azért, mert ezt aj fenyegető hosszú telet csak rengeteg szenvedéssel tudjuk elviselni. Hiszen volt idő, amikor Magyarországon az emberek alig váíták a telet, hogy disznótorokat ülhessenek és a fehér kenyér mellé jó fagyos szalonnát ehessenek. Volt idő, amidőn az esztergomiak is örültek az első hónak és fagynak, a Kis- és Nagy-Duna jege visszhangzott a korcsolyázók kacagásától, a Széchenyitérre pedig jó meleg kabátban, prémes ruhában sétálni jártak az emberek, a szobában pedig a kályha ropogó tűze mellől mondogatták a szállingózó hópelyhekre: milyen szép! Ma azonban nem igy van. Ma didergő emberek járnak az utcán, zakkóban, vagy tavaszi kabátban sietnek dolguk után, ma fáj ez a hideg, ma könnyeket facsar ez a hideg a családapa szemeiből, aki fázó gyermekeit nem tudja betakarni, ma elkeseredést szül ez a fagy a fűtetlen szobákban, szaggatja az édesanya szivét és megrabolja a gyermekek álmát: igen, kegyetlen, nagyon kegyetlen ez az idei tól.| Ám szón, ha nem is sok, van a bányában, fa van az erdőben, de kinek jut belőle? Az üzletek telve vannak meleg ruhával, szövettel, a Scheiber, Weisz és Virág dús kirakata előtt fájó szivvel áll meg a ruhátlan polI gár, de ki tudja ma ezt a ruhát, szövei tet megfizetni ? A Vörös, Bors, Szatzlauer j kivánatos kirakata előtt dideregve ácso[ rognak az éhező gyermekek, de melyiI köknek jut a kirakat finom húsából, mézéből, cukrából, fügéjéből, csokoládéjából ? A munka nem tudja kiküzdeni a meleg szobát, ruhát ós a mindennapi kenyeret, a gyermekek ártatlanul szenvednek ós nincs törvény, nincs hatalom, amely ezen az állapoton ebben az esztendőben változtatni tudna, nincs törvény és hatalom, amely a gazdaságilag is megnyomorított hazában a nehezen meginduló gazdasági életet összhangba hozza a megélhetés lehetőségeivel, a tél nyomorával és a küzködő ember lelki erejével: igen, ezért, főképen ezért oly kegyetlen az idei tél. De ahol törvény, politika, hatalom és gazdasági szakértelem nem tud szembeszállni a tél kegyetlenségével, ott a nyomorúság, fagy, dermedés és téli pusztulás szembe találja magát a keresztény világnézettel. Ez a világnézet törvénybe, politikába, hatalomba beleleheli a szeretet győzelmes lelkét, hogy az élet feltörekvő küzdelmei közben, a gazdasági feléledés törvényszerű haladásában értékes nemzedékek el ne pusztuljanak. Eme szociális irány érvényesülése nélkül a keresztény politika csak jelszópolitika. Eme szocializmus nélkül, amely a kereszténység tanainak gyakorlati megértése, nincs kereszténység, enélkül állami és gazdasági újjászületésre utalt országban, — mint Magyarország is —-a törvény és hatalom csak ingatag, durva és szentségtelen lehet, enélkül a nyomorúság még fájóbb, a tél pusztitó hidege még kegyetlenebb és elviselhetetlenebb lesz. Azok a 100—1000 koronák, amelyek karácsony táján a jószivűek részéről jutnak a szűkölködőknek, az a ruha, cipő, szövet, élelmiszer, amely — remélhetőleg — a Széchenyi-téri és egyéb jómódú üzletek részéről a szegények karácsonyi ajándékául, a szegény iskolás gyermekek karácsonyi örömére jutnak, egyesek és szociális missziók szamaritánus! teljesitményei: csak a beteg, nyomorgó társadalom jelentéktelen aszpirinozásai és kenetezósei, csak előrevetett árnyalatai annak az országosan rendezett akciónak, amelyben össze kell fognia államnak, társadalomnak, tőkének, városnak és falunak egyaránt s amely hivatva van a magyar keresztény irányzat valódiságát is megadni. Pedig talán Magyarország jövője függ attól, hogyan sikerült eme tél kegyetlenségeivel megküzdenünk és milyen egészséggel és milyen lélekkel érjük meg 1921 tavaszát! Tarka sorok. — A buza ós a csizma. — Valamikor állandóan ezt lehetett hallani: „Könnyű az uraknak! Van az uraknak! Szép élet az úri élet!" Ma már az utolsó inas is tudja, hogy az idő kereke alaposan megfordult s bizony a néhai „urak" most igazán vagyontalanok, vagyis a szó szoros értelmében vett proletárok. Legyengültek a „tekintetes urak" s cifra nyomorúság lett az annyira irigyelt úri élet. II „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. fl magyar tánc. Irta: Sántha József. Van a fizikának egy törvénye: minden hatásnak megvan a maga ellenhatása. Ha e törvényt kiteresztjük — még pedig kivételre alig találó eseteket kivéve, joggal — társadalmi életre, hazánk közelmúlt s a jelen szomorú eseményei után azt kellene következtetnünk, hogy a kommün alatt a magyar nemzeti élet elnyomása, most pedig a magyarság nagy részének idegen rabságba vetése miatt szintén el kell következnie az ellenhatásnak: a nemzeti szellem, érzés hatalmas fellendülésének. Sajnos, ez egyszer nem érvényesült a természet s a társadalom e vasszigorú törvénye: ha a régi jó Gvadányi felébredne halottaiból, ma még inkább elkeseredhetnék a látottakon, ma még nagyobb hévvel izgathatna valami ujabb peleskei nótáriusában a 3 gravamen mellett, a nemzeti nyelv, ruha s szokások érdekében. Nemzeti nyelv — bizony ma aligha tud ezer magyar ember közül egy helyesen magyarul! Nemzeti viselet, — jó, ha nagynólia felöltjük a díszmagyart — mely ugyan nem egyszer oly messze van a magyar nemzeti viselettől, mint Makó Jeruzsálemtől, de hogy milyen a rendes, hétköznapi magyar ruha, arról immár sejtelmünk is alig van! Magyar szokás, — eltűnt ma már belőlünk a magyar méltóság, uri pompa, vendégszeretet, a mások megtisztelése; eltűnt a bájos üdvözlési forma: adj' Isten jónapot, hogy átadja helyét a minden logika nélkül való „van szerencsém"-nek, s. i. t. De nem szándékom most Grvadányi gravámenein keseregni; a magyar géniusz termékeinek csak egyikére akarok ezúttal rámutatni, a magyar táncra. Amikor ifjú hölgyeink a wansstepp eltiltásán búskodnak, nem is gondolnak arra, mennyire ki tudná elégiteni mulatni vágyásukat a kb. 58—60 különféle magyar tánc; amidőn még a magyar nóta ütemére is csárdás helyett inkább a bosztont járják, nem is hiszik, mennyire kiaknázatlanul hagyják a magyaros táncmód sokszoros örömeit ? ! Sajnos, ma már a bámulatos gazdagságú magyar táncmódnak alig negyedét-felót ismerjük ; sajnos, hogy a táncnak elméleti alapú vizsgálójára ma már a legnehezebb feladatok egyike nehezedik: komoly előzménye alig van ós csaknem egyedül az irodalom régebbi termékeiben elvétve elszórt egy-két megjegyzésből kénytelen következtetéseit elvonni. Ha tehát szerény munkám nem világítaná is meg teljesen a felvett kórdóst, mentse fogyatékosságaimat egyrészt a kellő előzmények hiánya, másrészt a talán el nem vitatható buzgalom, mellyel irodalmi termékeinek elszórt kitételeit célom szolgálatába vetettem. Amikónt a magyar verselésmód jellemző vonásait csak úgy állapithatjuk meg, ha ismerjük a magyar vers alapalakját, úgy a tánc tekintetében is legelsőben azt kell tisztáznunk, melyik 'tánc is a magyar táncmód alaptípusa? Szerencsére, segitsegünkre van, amire már Arany János is rámutat — bizonyára öntudatlanul — a bájos s a népszájra is került kis Dal-ában: A hegedű, száraz fája, Magyar ember mulat nála. Úgy megdanol, táncol, vigad, Hogy a szíve majd megszakad. Vagyis a tánc a legszorosabb kapcsolatban van a dallal; minthogy pedig a dal nem egyéb énekelt (megzenésitettj költeménynél, a tánc s a zene ós költészet egymással teljesen összefügg. Ha tehát olykópen következtetünk, hogy a magyar tánc ősalakja csak az lehet, mely megfelel a magyar vers ősalakjának, táncaink közül azt kell kikutatnunk, melyik azjősi magyar versalak, az u. n. ősi nyolcas megfelelője. Csak egy pillantás az irodalomban jártasak előtt annyira ismeretes, a talán legelső ismert ősi nyolcasunkra: „Emlékezzünk | régiekről", avagy a nótázok között ismert dalok közül pl. a következőre (mely szintén ősi nyolcasban van irva): Nem loptam én életemben, Csak egy csikót Debrecenben. s azonnal tisztán látjuk, hogy a csárdás, még pedig a minden cikornyától ment lassú csárdás az ősi nyolcas megfelelője s igy a magyar táncok alaptípusa. Osszevetőleg elemezve pedig az