ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-05-23 / 118. szám

RG0 POLITIKAI NAPILAP AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY NEMZETI EGYESÜLÉS PÁRTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden nap délután. Előfizetési ára : Egy hónapra 10 K, vidékre 14 K. TTrwnc C7Óm OPCI • hétköznap 80 fillér, J 00 »«Uli <U a • vasárnap 1 korona. Főszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gábriel István. Kéziratok és előfizetések Lőrinc-utca 5. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában. A tüzes nyelvek. Esztergom, 1920. május 23. A Szentlólek-várás terhes éjjelét a magyarság is átvirrasztja. Most még a megcsonkított Magyarország szűk határai közé van bezárva az igazság és tehetetlen a bűnös világ ellen, de ha eloszlik a kétségbeesés sötétsége, lerázzuk nyomorúságunk rongyait és letörüljük egymás szeméről a kishitűség könnyeit: vágyainkat nem akadályozhatják többé a kijelölt határok, az igazság szétfeszíti börtönét és mindenfelé a világon érvényesíteni fogja erejét és hatalmát. Mert a mi igazságunk sem más, mint a nagy Galileai igazsága, az az emberi méltóság, jog, becsület és az a.végtelen szeretet, amelyet Krisztus hirdetett kétezer évvel ezelőtt; a mi igazságunk sem más, mint az az igazság, amelyet semmiféle erőszakkal, sem ostorcsapásokkal, sem a keresztények millióinak lemészárlásával elhallgattatni nem lehetett; igen, a mi igazságunk az, amely sírjából feltámad és vér, veritek, könnyek között is békét hordoz szét a világban és hirdettetik, hogy meggyőzze a világot. A krisztustalan Nyugat győzelmi torát megzavarja annak a csodálatos szélnek a zúgása, amely a magyarság Szentlélek-eljövetelót jelenti és bűnös ellenségeink szivét máris megremegteti azon történelmi idők bekövetkezése, amidőn itt a megcsonkított Magyarországban leszállanak a tüzes nyelvek, melyek a magyarság felajzott erejéből új békét visznek a világba. Az a világtörténelmi esemény, amely az úgynevezett békeszerződésnek a magyar nemzetre való ráerőszakolása után következik, már egészen a miénk lesz: ez az esemény a magyarság Szentlélekeljövetelével van kapcsolatban, a tüzes nyelvek szerepével, amelyek az igazság apostoli erejét és elszántságát ébresztik a lelkekben és a hatalmat kihullasztják a krisztusi béke megcsúfolóinak kezéből. A legelső tüzes nyelvek, amelyek Krisztus egyszerű apostolait ihlették meg, az igazság és a szeretet hirdetésével alakították át a világot, teremtettek új [országokat és tették örökéletűvó a keresztény világnézetet. A népek mai pünkösdjén, amidőn visszatért a kétezer óv előtti idők lelketlen, ideáltalan pogánysága, ezek a tüzes nyelvek éppen olyan világhatalomra kelnek Magyarországból, ahol az igazságot keresztrefeszitették. Minden külpolitikai alakuláson, a magyarsággal való minden terven és számításon, minden kiszipolyozó és elnyomó szándékon, minden idegen intézkedésen, amely az ezeréves Magyarország határai között diszponál és új nemzeti alakulásokat akar előidézni, minden megmozduláson és minden idegen erőkifejtésen keresztüliángol a magyarság tüzes nyelve, amely ha kell, lappangó irredentizmus, ha kell, pusztító tűz, ha kell, felvilágosító ige, ha kell, elszánt akarat, ha kell, az elnyomók végzete, ha kell, a szabadság védelmezője, ha kell, a szenvedők vigasztalója, de amely mindenütt ott van, ahol a magyarság élete kivánja az ezeréves haza határai között. * Azzal a szellemmel és azzal az érdekeltséggel, amely a mostani békét ráoktrojálta a világra és amely úgyis már csak injekciókkal tudja fenntartani ideigóráig a népek feletti hatalmát, mi már tökéletesen leszámoltunk akkor, amidőn kimondottuk, hogy keresztény Magyarországot akarunk. A békegyártás műhelyéből csak bűn, romlás és gyűlölet áramolhatik felénk. Magyarország a béke uj forrását nyitotta meg, de — hogy az értelmek felvilágosodjanak, hogy a buzogó magyar erők mind-mind- a keresztény világnézet küzdőterére gyűljenek, hogy egyek legyünk már egyszer, bátor, elszánt testvér-magyarok a keresztény világnézet fókuszában, hogy a forrás a világ kereszténysége felé buzoghasson: jöjj el Szentlélek Úristen az igazság kitörő erejével, — segítsetek a magyarokon tüzes nyelvek! (g.) Tarka sorok. — A mult és a jelen. — A béke idejében, amikor az emberek nyugodt, csendes, megelégedett életet éltek, amikor nem volt annyi gond a megélhetés és az egyéb nélkülözhetlen szükséglet beszerzésére, amikor nem éheztek az emberek, a kisgyermekek ihatták a jó édes tejet, amikor a családok asztalán többször megjelent az erőt adó hús, szóval amikor nem volt örökös panasz és kétségbeejtő vágyakozás a jobb után és továbbá akkor, amikor a magyar haza határain még magyar zászló lenghetett, amikor szabad, boldog, gazdag országban éitühk, akkor az ily csendes kis városban, mint Esztergom, sokszor lehetett hallani: „Oh, mily unalmas egy fészek!" Az idő haladt, éveken keresztül folyt a vér, elhaltak ifjak, családapák, ártatlan nők és gyermekek s bekövetkezett a szomorú vég, elvesztettünk mindent. Éhezünk, nyomorgunk, a menekültek ezreit nem tudjuk elhelyezni. A drágaság elgyengit, lerongyol, — a hivatalnok, a kisiparos, a munkás elpusztul. És mi történik ebben a rémes világban, ahol saját hazánkban az ellenség ágyúi fordítják felónk torkaikat ? ! Esztergom ma még határváros, amelyet a hatalmas Duna választ eh ellenségeinktől, annyi szabadságunk sincs, hogy annak lágyan folyó habjain ringathassuk csónakjainkat! Esztergomban azonban mulatnak az emberek, különösen a fiatalok, szól a zene, ropog a tánc, van lakmározás reggelig. Panaszkodunk nyomorúságról, nélkülözésről, vagy ez mind csak önmagunk ámítása ? Sokat mulatnak az emberek, mintha a végitélet napját éreznék, hisz úgy sem tart az élet soká, ki kell ezt a rövid időt használni! — Pedig milyen sajnálatramóltó, rövidlátó emberek ezek, akik igy gondolkoznak. Fogalmuk sincs róla, mily hosszú élet vár még a magyarra és ezalatt mennyi munka, milyen fönséges szerep vár reá a népek történetében ?! Olyanok ezek, mint az ostoba, repülő bogarak a kigyúló fény körül. 0—. Kertváros. Röviden megemlékeztünk már arról, hogy az esztergomi szénmedence munkáskérdósónek megoldását a dorogi bánya igazgatója abban látja, hogy munkásait kertes házakhoz- segitse, vagyis lekötve, foglalkoztatva, felemelve a nincstelenség nyomasztó tudatából, Isten s a haza szeretetét öntse szivükbe. Néhány hete már, hogy közleményünk megjelent s azóta nem hallottunk újabbat a kertvárosakcióról, megkérdeztük tehát Schmidt Sándor bányaigazgatót, mikópen áll az ügy. A bányaigazgató válaszát az alábbiakban közöljük: Évek óta terveztem már, hogy mihelyt az új akna telepítési munkálatai befejezést nyernek s az ettől várható lendület az esztergomi szénmedencében bekövetkezik, akkor a munkáskérdós megoldásához látok, igyekezve kipótolni azt, mit a múltban mulasztottunk a munkáskérdós, a munkás jóléti intézmények elhanyagolásával. Módot keresek ahhoz, hogy a munkásságot nevelve, családtagjait foglalkoztatva, ide láncoljam, hova most nem köti semmi gyöngéd szál, egyedül a rideg munkaalkalom, mely konjunktúrákhoz lévén kötve, a bányászt is vándorláshoz szoktatja. Az első tervezgetés Kornháber alezredes jóbarátommal 6—7 óv előtt kezdődött, mikor egy kertváros körvonalait rajzolgattuk, melyet Leányvár és Csóv határában képzeltünk először a vasút mentén elterülő mocsaras rétek lecsapolása után. Sok-sok minden történt azóta: az átkozott emlékű Károlyi-forradalom, majd a bolsevizmus felszabadított a munkásság lelkében szunnyadó minden elkeseredést, a sok beszédtől, a nópbolonditó országcsalóktól hallott ígéretektől már palotákban lakhatni képzelte magát, miglen a kommün megszűntével a józanabb elem tudatára ébredt lehetetlen helyzetének, melybe a gaz internacionálé sodorta, hajlandó megtérni, örömmel vallaná magát kereszténynek ós magyarnak s csak az alkalmat várja, mikor a gazság hirdetői, a szakszervezetek még mindig látható és mozgó vezetői eltűnnek a láthatárról, megszüntetve ezzel az átélt terror utolsó magvait is. Ha valaha, úgy most kötelessége minden magyar embernek kihasználni a tömegpsziché sokszor kifürkészhetetlen hajlandóságát, meg kell hogy mutassuk az utat, hogy sem frázisokkal, sem hazug ígéretekkel nem jutunk a paloták birtokába, hanem igenis kezünk munkájával, takarékossággal elérhetjük azt, amire vágyódunk, saját s gyermekeink tulajdonát képező kertes házunkhoz. Szent kötelességemet vélem teljesíteni akkor, midőn a vállalkozáshoz fogok s miután a mai nehéz viszonyok mellett anyagi támogatásra egyelőre nem számithatunk, úgy kell megkezdeni az akciót, hogy egyéb érdekek kiegészítésével hozva azt kapcsolatba, tegyem kivihetővó és a munkásság szerény anyagi tehetségének is elérhetővé. Itt kell hogy akciónk Esztergom város közönségének érdekeihez kapcsolódjók, mert ha a kertváros egyúttal Esztergom város fejlődéséhez, a nehéz pótadóval küzdő lakosság tehermentesítéséhez is* vezet, csak akkor számithatunk a város áldozatkészségére, a kórt legelőterületek áten-