ESZTERGOM XXV. évfolyam 1920

1920-05-23 / 118. szám

gedósóre. Remélem, hogy a város minden polgára, ki nem ellensége a haladásnak, a reánk váró szociális feladatnak, megtalálja számadását, ha elgondolja, hogy egy 800 házból álló városrésszel gyarapodik az adóalany, ha elgondolja a fejlesztendő háziipar, a foglalkoztató műhelyek olcsó terményeit, melyek a kertváros-gondolat alapfeltételeit képezik. Meg kell hogy találja érdekeinek kielégitését a városban pangó épitőipar, valamint minden iparos ós kereskedő, hiszen e városrész elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik azj anyavároshoz, minden szükségletét ott kell hogy kielégítse. A városrész fejlődésének alapja a tervezett villamos vasút, mely Dorogot a kertvároson keresztül Esztergommal fogja összekötni s mely a város összeópülésót kell hogy eredményezze a kertvárossal. A szőlők tulajdonosai, kik terményeiket féltik a kertváros lakóitól, csalódni fognak, mert hiszen célunk a munkásság kertes házaival éppen az, hogy sajátját munkálhassa s ne vágyjon a másóra s mert a sajátját is félti, őriztetni fogja a másét is. De e szőlősgazdák földjei a földjük határán elvonuló vasút létesítése után igen sokat nyernek értékben s mihelyt a város épül, mint házhelyek az esztergomi s a budapesti lakósok villái részére lesznek •— hatalmas tőkét képviselve — értékesíthetők. Nem lehet érdek, mely összeütköznék a kertváros lótesitósóvel, a legelő elvesztése nem veszteség, mert ha nem is azt az intenzivebb legelőkezelést vesszük alapul, amit dr. Gróh J. igazgató, ügyvéd egy értekezleten kifejtett s mely mellett nem képzelhető az az állatállomány Esztergomban, mely a megmaradó legelőn elhelyezhető nem volna, hanem csak azt vesszük figyelembe, hogy. a gazdaközönség a halastó lecsapolásával ugyanolyan nagyságú s értékben sokkal nagyobb legelő birtokába jut, akkor be kell látnunk, hogy az áldozat, mit' e szociális jóléti intézmény részére kérünk, nem haladja túl azt a mértéket, amit minden igaz keresztény és magyar embernek meg kell hoznia, hogy egy szebb és boldogabb jövőt teremtsünk az eddig nincstelen munkásságnak és tisztviselői karnak. (Vége köv.) NŐK ROUnTfl. A Szent Erzsébet konyháért és a gyermekakcióért. Dr. Csernoch János hercegprímás, aki állandó érdeklődéssel kiséri városunk szociális működését, kegyes látogatásaival gyakran kitünteti a gyermekakciót és a Szent Erzsébet konyhát ós a rendelkezésére álló eszközökkel hathatósan táAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A sasfészek. — Björnstjern Björns

orn. — Anderegaardene a neve annak a kis svéd falunak, amely a Kjölen magas sziklafalai közé ékelve, lenn a völgyben alussza magános álmait. Fenn a hegy ormán nagy sasfészek fehérlett a szürke sziklaszálon és a faluból szabad szemmel meg lehetett látni, mikor költi ki a nőstény sas tojásait, de a járatlan ormon senki a fészek közelébe nem juthatott. A himsas, mint örökös fenyegető veszély, ott keringett fönn a magasban, majd le-lecsapott, hogy egy bárányt vagy fiók kecskét ragadjon ki a nyáj közül. Sőt egyszer egy bölcsőjében szendergő gyermeket is felvitt karmai között. A falubeliek ezért nem érezték magukat biztonságban mindaddig, mig a sasfészek ott volt a hegy tetején. Ha ketten összejöttek, önkéntelenül is megálltak ós egy-egy szomorú pillantást vetettek a fenyegető fészekre. Nem beszéltek másról, mint arról, hogy a sasok hol csaptak le pusztítva ós ki kísérletté meg utoljára a felkúszást. A fiatalság legzsengébb korától kezdve gyakorolta magát a hegymászásban, hogy egykor valaki közülük feljuthasson és lerombolhassa a fészket. Lejf volt a falu legderekabb szál legénye. Göndörfürtű, szólesvállú, kékszemű legény volt. Már gyermekkorában azzal dicsekedett, hogy majd ha felnő, ő fog feljutni a sasfeszekhez, de az öregek fejcsóválva intették, hogy ne kockáztasson ilyen merész szókat, amiket hangosan ki sem szabad ejteni. mogatja ezt a két intézményt. A gyermekakció részére újabban 50.000 koronát adományozott, az amerikai „Segítő Raktárak" készleteiből pedig nagylelkű gondoskodása révén 4 zsák lisztet, 90'40 kg babot, 4 hasáb szalonnát, 6 doboz zsirt, 8 nagy doboz húst és 4 láda kondenzált tejet kaptak a gyermekek. A húsvétvasárnap óta naponkint ebédelő gyermekek száma kétszázötven, kik képviselik városunk összes elemi iskoláit — az óvodától kezdve az ismétlő iskoláig. Dr. Berényi Zsigmond városi tanácsorvos meglátogatta ós megvizsgálta a napokban kis kosztosainkat és megállapította, hogy a gyermekek már jobb színben vannak. Özv. Soltész Edónó szül. sebestyóni Törcsy Julia úrnő, a két intézmény fáradhatatlan és lelkes háziasszonya, aki közel két évtized óta működik szociális téren és főleg a gyermekgondozásért lelkesedik, páratlan áldozatkészséggel végzi a gyermekakció és a Szent Erzsébet konyha belső ügyeinek felelősségteljes, fáradságos munkáját. Fogadja hálás elismerésünket ós meleg köszönetünket ő, aki egészségének feláldozásával, teljesen díjtalanul állott őrt városunk ezen első szociális intézménye fölött akkor, mikor a közólelmezós válságos napjainak ijesztő árnyaival viaskodtunk. Az ő páratlan pontosságának, lelkiismeretes gondosságának köszönhetjük, hogy a konyha a legsúlyosabb napokban is tudta élelmezni vendégeit ós hogy a válságos napok anyagi csőddel nem végződtek. A hálátlan támadások, kíméletlen intrikák ós kritikák özöne nem törte meg akaraterejét, krisztusi alázatát és hitét abban, hogy városunk szociális intézményei kiépítésének sikerét elérheti. A Szent Erzsébet konyha tizenkét elaggott úrinőt mentett meg az éhenhalástól. A konyha szegónykasszája élelmezte azokat, akiknek havi 70—100 K, sőt ennél sokkal kevesebb nyugdijuk van. Május 15-ike óta már csak az ebédet engedi meg szegény öregeinknek a kassza. Kérjük ezért városunk nemeslelkű emberbarátait, támogassák állandóan a konyha szegónykasszáját, hogy megmenthessük az éhenhalástól azokat, akik dolgozni már nem birnak. Hálás köszönetet mondunk ez alkalommal a Munkásnő Egyesület kiválóan szociális érzékű, értékes tagjainak, nevezetesen Petrik Istvánnó, G-luth Teréz, Gabriel Margit, Gabriel Ilonka, Foltin Teréz, Foltin Gizella, Henczy Erzsébet, Müller Annus, Molnár Irón, Gabriel Gizella kisasszonyoknak, kik déli szabad idejüket naprólnapra a gyermekeknek áldozzák, fegyelmezik és kiszolgálják őket. Szikszay Sándornó úraszony 30 drb üveget küldött a Szent Erzsébet konyhának, P. J. pedig 200 K-t adott a gyermekakció számára. Fogadják adományaikért a vezetőség köszönetét. B. J. Ez méginkább ingerelte ós midőn megférfiasodott, egy nyári vasárnapot tűzött ki a veszélyes vállalat megkísérlésére. Most volt a legjobb idő; a sas fiókok bizonyára kibújtak már a tojásból. Az egész falu összegyűlt a hegy tövénél. A fiatalok tüzelték, az öregek lebeszélték. De Lejf csupán a maga esze után indult s nem hallgatott senkire. Megvárta, mig a nőstény sas elhagyja a fészket, azután merész szökéssel fenn termett a sziklafalból néhány méternyi magasságban kinövő fenyő koronáján, mely a hegyhasadékba verte gyökereit. E hasadékon kúszott fel óvatosan, lassan. Apró kövek csuszamlottak meg lábai alatt, a laza föld göröngyei ós gömbölyű kavicsok hangosan gurultak le a mély csendben, melyet csak a hegyi patak szakadatlan zúgása zavart. A sziklafal egyre meredekebb lett. Lejf egy ideig félkózzel kapaszkodott csak a sziklába és a lábával keresett támaszpontot. A nők borzadva fordultak el tőle és mondogatták, hogy ezt nem tenné, ha szülei élnének. Végre ismét szilárd talajt lelt, újra tovább tapogatózott. Majd a keze, majd a lába keresett támaszpontot. Itt-ott megcsuszamlott, de újra talpra állott. Lenn a faluban még a lélegzetet is hallani lehetett. Végre egy karcsú, sugár lány emelkedett fel a kőről, melyen eddig hallgatva ült. Gyermekkora óta jegyese volt már Lejfnek, bár nem volt falubeli. Mindkét karját kitárva, zokogva könyörgött: — Lejf, gyere vissza, ott fönt nincs mit nyerned ! Itt lenn én várlak szerelmemmel. Lejf, óh Lejf, miért tetted ezt? A „Belvárosi földmivesleányok Mária Kongregációja" ezúton is tudtára adja kedves tagjainak, hogy összejöveteleit ezentúl nem a Belvárosi Olvasókörben, hanem a belvárosi plébánia templom oratóriumában tartja és pedig délután 4 órakor. A tagok pontos megjelenését kérjük. Dorog község a romboló hatású sajtó ellen. A képviselőtestület gerinces határozata. Szombati számunk vezércikkében fejtegettük a kimondottan keresztény sajtó pártolásának fontosságát. Ezek után jól esik tudnunk, hogy Dorog község hazafias közönsége olyannyira szivén viseli a keresztény sajtó ügyét és ezzel szemben a kereszténytelen sajtó működésének meggátlását illetőleg oly példásan radikális, hogy e tekintetben például állithatjuk oda városunk és a megye községei elé. A dorogiak ugyanis „Az Est" cimű destruktív lapot is kitiltották a község területéről. Erre a lap panasza folytán a község a kitiltást érvénytelenítő rendeleteket kapott, amelyekre a képviselőtestület az alábbi határozatot hozta. A határozathoz nem kell bővebb kommentár. KIVONAT Dorog község képviselőtestületének 1920. évi május hó 10.-én tartott közgyűlésében felvett jegyzőkönyvből. 22. kgy. Községi jegyző bemutatja a képviselőtestületnek, mint amely XI/1920. kgy. számú határozatával a destruktiv irányzatú sajtótermékek kiküszöbölésére a község közönségének direktívát adott, Az Est cimű zsidólap által emelt panasz folytán kiadott 1711/1920. alispáni és 1032/1920. sz. főszolgabírói rendeleteket, melyek a nevezett lap elárúsitásának korlátozását célzó helyhatósági intézkedéseket betiltják. Határozat. A képviselőtestület mély fájdalommal vesz tudomást a közölt hatósági rendeletekből arról, hogy a hatóság a községeknek hazafias tevékenységét a nemzet újjáépítése terén nemcsak hogy nem támogatja, hanem az ily rendelkezésekkel épen az ellentábornak tesz hatalmas szolgálatokat akkor, amikor a destruktiv sajtó évtizedes munkáival megmételyezett lakosság erkölcsi és lelki átformálását ilyen módon megnehezíti. A képviselőtestület, mint a vezetésére bizott lakosság lelkületének közvetlen ismerője, nagyon jól tudta kifogásolt határozatának meghozatalakor azt, hogy a nemzet újjászületéséről, az orLejf egy percig megállt. Látszott, hogy gondolkodik. De csak egy percig habozott, aztán tovább mászott felfelé. Lába szilárdan lépett és keze erősen kapaszkodott a sziklába... Egyszerre azonban elfáradt. Hosszú pihenőket tartott. Omló sziklatörmelók gurult le a rémes magasból, mint a vész hirdetője. Mindnyájan szemmel követték a guruló köveket, mig csak a földre nem ért. Sokan nem birták tovább a látványt és hazasiettek. Csak a lány állt ott mozdulatlanul, összekulcsolt kezekkel ós a magasba tekintett. Lejf újra óvatosan tapogatódzott. Egyszerre azután eleresztette a sziklát... A másik kezével nyúlt utána. Ez is erőtlenül hullott le. — Lejf! — sikoltott fel a lány. — Lejf! — és a hegyek élesen visszhangozták. — Megcsúszott! — kiáltottak fel mindnyájan megrémülve. Es ő csakugyan lassan-lassan, de föltartóztathatatlanul bukott, szikladarabokat, kavicsokat, fövényt sodorva magával szédítő magasságból. Mind gyorsabban és gyorsabban siklott. Egyszerre zuhanó omlás, recsegés és ropogás hallatszott. Ott feküdt Lejf darabokra zúzva, eléktelenítve. Jegyese ájultan rogyott össze mellette. A fiatalok, akik erre az őrült vállalatra biztatták őt, nem mertek hozzá nyúlni. A falu vénei emelték hát föl a véres hullát. — Dőre ifjú — mormogta magában a falu papja. Dőre ifjú! De mégis vigasztaló, hogy vannak dolgok, amelyek oly magasan állanak, hogy nem érheti el mindenki azokat és hogy vannak emberek, akik életük kockáztatásával törnek mégis az örök eszmény magaslata felé.