ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918
1918-03-10 / 10. szám
XXIII. évioiyam. Esztergom, 1918. március 10. 10. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. 21őfiz8tési árak : Egész évre 12 kor., fél évre 6 kor. Egyes szarni ara 20 filler. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő: SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Paciflzmus—Demokratizmus, Esztergom, március 9. Sajátságos az az erkölcsi légkör, melyet a háború békókat szaggató vihara a szellemi világűrben felvetett. Ugy látszik, hogy az elégedetlenség és az általános emberi boldogság-keresés tartja fogva a lelkeket. És ha jól megfigyeljük, két oly jelszó kezd kijegecesedni, mely tényleg a boldogulás alapját képezi. A béke és az emberi egyenlőség gondolata. Ez utóbbit kell ugyanis a helyesen vett demokrata jeligén értenünk. Mert a szeretettel és méltányossággal párosult emberi egyenlőség az ideál. De miként minden dologban, ugy ebben is észre kell vennünk az emberi kicsinységet. Pacifizmus és demokratizmus a mily igaz elvek, ép ugy torzalakot nyernek az emberi túlzás miatt. Orvosságból egyszerre méreggé válnak. Ez a két jelige csakis akkor tartalmas és nem üres frázis, ha nem üt lajta rést az önzés, az egoizmus túltengése, melyen át minden üdvös tartalma szétfolyjék. Mint minden emberi dolognál, ugy ezek megvalósításában is óvatosnak kell lenni. A pacifizmus, melyet Károlyi Mihály tett nálunk divatos jelszóvá, sajnálatomra épen Károlyi szük látkörü és az általános emberi erkölcs iránt — ugy látszik — érzéketlen gondolatában válik üressé és haszontalanná, sőt egyenest veszélyessé. Igazi jelentése szerint a pacifizmus a békés állapotot jelenti kifelé és befelé egyaránt. Más szóval az erőszak kiküszöbölését, vagy mondjuk: a humanizmus teljes diadalát. A pacifisták szeme előtt is ez a békés állapot lebeg. Sajnálattal kell azonban tapasztalnunk, hogy ezen mélységes gondolat mögött oly tábor áll, mely külsőségekkel véli ezt elérhetőnek. Pedig a pacifizmusnak helyes értelemben egész mélységes lélektana van. A pacifizmus a néplélek finomodásának egy gyönyörű koronája lenne. Ennek substratum a a lelkek mélyén levő megbízhatóság és a lelki erő, mely irányit, de fékez is, mely megveti a nyers erőt akkor is, midőn abból előrelátott haszna lenne. Vagyis ismerjük el: ehez bűntudat és bünutálat kell. A pacifizmust erösiti mindaz, ami fejleszti a bűntudatot és bünutálatot. Ellenben gyengítik az ezek iránt akár közömbös, akár helytelen, de leginkább az egoizmust kifejleszteni alkalmas áramlatok. A bünt pedig a vallásos keretekből kitépni annyi, mint igazi bün jellegétől megfosztani. Az emberi Önző gondolkodásra bízni a bün fogalmát és konkrét alkalmazását, feltétlenül óriási hiba. A pacifizmusba vetett reményünk csakis akkora, amennyire az a vallásos fundamentum fejlődésének és gyakorlati keresztülvitelének lenne a gyümölcse. Enélkül semmi. Gróf Károlyi Mihály pedig itt téved, mert benne „nagyobb a remény a pacifizmusban, mint a vallásos érzésben, melyet anyja nevelt belé." Az ilyen pacifizmusban nekünk meg semmi reményünk. Sajátságos a másik nagy eredeti bűne gr. Károlyi Mihály politikájának. Ez pedig nem más, mint a pacifizmus összekapcsolása a radikális demokratizmussal. Ez a kettő egymás riválisa. A túlhajtott demokratizmus nem a pacifizmust szüli, hanem a demokrata erkölcsök uralmát. Erről pedig vessen számot minden komoly politikus, hogy van-e a néperkölcs oly fejlett, hogy az legyen a külső-belső hadakozás erős gátja. Itt már ugy látszik: Filius ante patrem. Ez már a népek legfelsőbb műveltsége lenne, amitöt messze vagyunk. Itt reá kell mutatnunk igenis az orosz bolsevikiekre. A túlhajtott demokratizmus a néperkölcs oly uralmát szüli, mely nem -békére, de duhajságra hajló. Károlyi még védené, sőt védi a bolsevikizmust. Vázsonyira olvasta reá, hogy a bolsevikizmus csak a marxismus kollektiv megvalósítása. Csak a keresztülviteli módban tévedtek szerinte. Helyes. S ép ez az, ami a demokratizmus tulhajtásával összefügg. A nép általános rétege felborit mindent a meggondolatlan mód kiválasztásával. Pedig ez a mód a lényeg is sokszor. Mert a boldog korszakot ez a mód boldogtalanná teszi. A mai korban tehát pacifizmust hirdetni és pedig radikális demokrata alapon utópia, magyarul hóbort. Ekkora tévedésnek pedig erős ellenállás szokott az eredménye lenni. Azt hiszem, hogy Károlyi Mihály ezen csapongásával a munkapárt malmára hajtja a vizet. 'Mert vele szemben a munkapárt politikája jogosult, mely útját akarja állni Aj „ESZ TERGOM 1 ^ TÁRCÁJA. Az őskereszténység és a demokrácia. Irta: Dr. Tóth Kálmán. (Vége.) Attól, hogy Pál „domini carnales" testi urakról beszél, fellélekzettek a rabszolgák, mert megértették belőle, hogy van lényüknek egy sphaerájá, amelybe uraik illetéktelen ós avatatlan kézzel bele nem nyúlhatnak, amelyet szeszélyeik és erőszakosságaik vascsizmájával le nem taposhatnak. Az emberi móltóságnak e boldogitó érzését ébresztgette, ápolgatta Pál azzal is, hogy az engedelmességükben, szolgálataikban megnyilvánulandó erkölcsi motívumok hangoztatásával is a szabad akarat létezésére ós érvényesítésére hívta fel figyelmüket. Társadalmi helyzetükbe ugyan bele kell nyugodniok, ebben az Isten rendelését, illetve megengedését kell látniok, de helyzetüket megkönnyíthetik, munkájukat megnemesithetik, valósággal istentiszteletté változtathatják át az által, hogy nem emberekórt, hanem Isten kedvóért teszik kötelességüket mint Krisztus szolgái. A hü szolgálattételre való felszólítást motiválja Pál azzal is, hogy a rabszolgák ilyen viselkedéssel valóságos ker. hithirdetőkké válnak. Pogány gazdáik előtt tiszteltté teszik azt a vallást, mely ily derék emberekké, nemes egyénekké nevelte őket. Azért arra inti őket negativ formában : „Amely szolgák iga alatt vannak, uraikat minden tiszteletre móltóknak tartsák, hogy ne káromoltassék az Ur neve ós a tanitmány." (Tim. I. 6., 1.) Positive pedig a Titushoz intézett levelében arra inti őket: „A szolgákat (intsd), hogy uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvüket keressék, ne felelgessenek vissza. Ne legyenek csalárdok, hanem mindenben teljes hűséget mutassanak, hogy a mi üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljanak mindenben. (Titus 2., 9-10.) Ker. rabszolgák zúgolódása és hűtlen kötelességteljesitése pogány gazdáiknak okul szolgálhatna arra, hogy káromolják, becsméreljék Krisztust és az evangéliumot, mig nyugodt viselkedésük és lelkiismeretes kötelességteljesitésük tiszteltté teheti pogány uraik előtt is Krisztus nevét és vonzalmat ébreszthet lelkükben a kereszténység iránt. (L. Pölzl: Der Weltapost. Paulus 470 sköv.) Keresztény gazdáik iránt kettőzött tiszteletet és engedelmességet vár Pál a ker. rabszolgáktól. „Akiknek pedig hivő uraik vannak, azokat meg ne vessék, mert atyafiak, hanem annál inkább szolgáljanak, mivelhogy hivők ós kedveltek (t. i. Isten előtt) kik a jótéteményben részesek." (Tim. I. 6, 2.) Sz. Pál intelméből kitűnik, hogy a ker. uraktól ker. rabszolgáik Isten előtt való egyenlőségük cimén elvárták felszabadításukat s ha e szociális egyenlőséget uraik ellenezték, a rabszolgák megvetették őket, mint rossz testvéreket. Pálnak tehát még nagyobb súlyt kellett helyeznie ezek megnyugtatására, mint a pogány urak kénye alatt nyögő rabszolgák vigasztalására; mert a megsértett emberi méltóság ébredező öntudata még jobban ágaskodott bennük. Viszont az uraknak is nagyon a szivére köti: „Urak! ami igazságos és illendő, adjátok meg a szolgáknak, tudván, hogy nektek is vagyon Uratok mennyben." (Kol. 4., 1.) Szent Pál, amint látjuk, a rabszolgakérdést nem jogászi, sem gazdasági szempontból, hanem egyes egyedül erkölcsi szempontból kezeli. „Amit szt. Pál e tárgyban kiemel, azon az alapgondolaton nyugszik, hogy az Ur és a szolga állapota az emberi méltóság szempontjából nem alkot különbséget ember és ember között. Kötelességeik nemcsak a szolgáknak vannak, hanem uraiknak is. És ha a népek apostola a szolgákat arra serkenti, hogy kötelességüket szivük egyenességében teljesítsék, úgymint Krisztusnak, nem szemre szolgálván, mint embereknek kedveskedők, hanem mint Krisztusnak szolgái, viszont az uraknak ezt az intelmet adja: Ti is urak ugyanazt cselekedjétek nekik, elhagyván a fenyegetéseket, tudván, hogy mind az ő uruk, mind a tiétek mennyekben vagyon ós személyválogatás nincs nála. (Ef. 6., 5—9.) E tekintetben nagyon jellemző Onezimusz rabszolgának története, kit szent Pál mint szökevényt a börtönben megtérít. Az apostol a szökevény szolgát visszaküldi urához, Filemonhoz azokkal a szép szavakkal, hogy bár ő parancsolhatná Filemonnak, hogy Onezimuszt minden büntetés nélkül visszafogadja, de ő Filemontól nem'engedelmességet akar, hanem a sziv önkéntes szeretetét Onezimusz iránt; azért kéri őt, hogy a visszaküldött Onezimuszt ugy fogadja, mint az ő saját szivét. (V. ö. Giesswein S.
