ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-03-03 / 9. szám

XXIII. évfoiyam. Esztergom. 1918. március 3. 9. szám u ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Eeész évre 12 kor,, fél évre 6 kor. Egyes szám ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér 1. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Czernin Bukarestben. Esztergom, március 2. Éppen másfél esztendeje, hogy egy augusztusvégi langyos éjszakának fekete leplébe burkolódzva a románok vad dühhel s vérbenforgó szemekkel lépték át a Tömösi és Bodzái szorosok fenyökoszoruzta szerpentinjeit s a „Cine mintye" jelszavával tajtékos ajkukon, halált üvöltöttek az esti imádságukat rebegő erdélyi magyar asszouyok s gyermekek fejére. Soha, mióta a világ fennáll, s mióta a történelem múzsája a tollat kezében fogja, lyen galádul, ilyen alattomosan, ilyen gazul lem élt vissza ember embertársa jóhiszemüigével, mint akkor a románok tették. Czernin akkor Bukarestben volt s a nonarchia külügyi képviselője volt a román varnál. 0 bizonyára alaposan ismerte az )ttani viszonyokat s kétségtelenül jóhiszenüen járt el, midőn a román népnek Bukarestben s egész Romániában tapasztalható enséges és rosszindulatú magatartása s enyegetö viselkedése dacára palotájának Tkélyéröl megnyugtatni iparkodott az ott :gybegyült magyar és osztrák alattvalókat .ggodalmaik alaptalansága felöl azzal, hogy aznapon tartott koronatanács után a omán király kijelentette előtte, hogy esze gában sincs a monarchiának hadat üzennie. S másnap az oláhok betörtek Erdélybe a megriadt menekülök hosszú karavánjai iirhatatlan testi és lelki szenvedések között onultak a kegyetlen oláh hordák elöl az ország belsejébe. Ajkukon átok és méltó vád azok iránt, kik ennek a véresen szomorú tragédiának az okozói voltak. Sok-sok súlyos vád érte akkor Tiszát és Czernint, mint kik látszólag fel hagyták magukat ültetni Bratianu s a többi ravasz háborús uszitó nagyképüsködése által. De Tisza, ki Gzerninnel együtt kétségtelenül nagystílű külpolitikus, védekezéseibén ismételten arra hivatkozott, hogy ugy öt, mint Czernint a történelem igazolni fogja az ország s világ közvéleménye előtt. Erre hivatkozott akkor is, midőn a király Czernint a monarchia külügyminiszterévé nevezte ki s makacs következetességgel hajtogatta, hogy a román betörés politikai következményei kárpótolni fogják Magyarország lakosságát a kiállott szenvedésekért. Most, hogy Czernin másfél év után, mint a monarchia külügyminisztere tért vissza Bukarestbe a Romániával meginditandó béketárgyalások előkészítésére, lehetetlen vissza nem emlékeznünk azokra a dodonai hangú kijelentésekre, melyeket a kormányelnök akkor a képviselőházban ismételten hangoztatott. Czernin gróf és Küblmann Bukarestbe bizonyára sokkal nehezebb érvekkel és feltételekkel mentek tárgyalni, mint Bresztlitovszkba. Az orosznak, mint méltó ellenfélnek, nagyon sokat meg tudunk bocsátani, de az oláh iránti gyűlöletünk sokkal erösebb s nagyobb fokú, semhogy öt méltó tárgyalófélnek tekinthetnők. Haramiákkal nem szokás a diplomácia sima nyelvén beszélni. S hogy mégis leülünk velük egy asztalhoz, azzal csak a külső formalitásoknak akarunk eleget tenni, melyeket évezredes hagyományok állítottak föl s szentesitettek. A két külügyminiszter elutazása előtt már jelezték a félhivatalos és egészen hivatalos kommunikációk, hogy a Romániával meginditandó béketárgyalások elé nem szabad túlságos optimisztikusan tekinteni, mert ezekkel szemben, eltérve általános békenyilatkozataink lényegétől, nem lehet az annexiómentes békekötésről beszélni, mert hisz ilyen perfidiával dolgozó s gondolkodó szomszéd jövő szándékai ellen minden eshetőségre biztositanunk kell magunkat. Biztositanunk kell erdélyi határmagaslatainkat olyképen, hogy ezek a magaslatok nekünk a jövőben biztos támpontot nyújthassanak határaink biztositása szempontjából, terepet kell biztositanunk arra, hogy mi legyünk határaink esetleges szükségszerű védelmében a helyzet urai, de legfőképp biztositanunk kell a Duna szabadságát annak bal partján is, mert hisz Hamburgtól —• mondjuk, — Bagdadon át a polinéziai német gyarmatok felé, melyek a jövőben is hosszú időn át a gyarmatáruk importjának kiinduló pontjai lesznek, — a Duna két partján biztosítandó — minél szélesebb, annál jobb, — országút lesz a központi hatalmak gazdasági fejlődésének létfeltétele. Hogy a románok ettől prüszkölni fognak, annyi bizonyos, amint valószínű az is, hogy minden uton-módon iparkodni fognak a tárgyalások folyamán magukat a világtörAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az őskereszténység és a demokrácia. Irta: Dr. Tóth Kálmán. Ihering prot. jogtudós szerint: „A kereszinys égnek az a vívmánya, hogy a rabszolga im res (tárgy), hanem jogi személy — ez a vmány egymagában is nagyobb haladást jent a kultúrában, mint az összes ipari találmáyok együttvéve." Ilyesmit csak egy Isten merített a római birodalomban kijelenteni. Mert igyobb ellentót, mint a klasszikus népek és a ár. felfogás ellentéte, nem is képzelhető. A pogány jogtudósok között axioma-számba ent az elv, hogy a rabszolgának jogai nincseik: servus caput non habet. A philosophusok »zött vita tárgya volt, hogy egyáltalában van-e ke a rabszolgának. A rabszolga szerintük csak at, igavonó barom, élő gép, bútordarab. Mindeket kifejezték az egyetlen szóban: mancipium árucikk. Ennek megfelelőleg ló árán vásárolk, ugyanazon vámot fizettek érte, halakat híztak húsán, vivisectiós kísérletekre használták ítét. Maga a nagy erkölcsprédikátor, Seneca is azt nézetet képviselte, hogy a rabszolgával szemn minden szabad, bárha nagyon helyteleníti, gy valaki a rabszolgáit pisztrángjai etetésére sználja. De Clem. 1, 18. A törvények ugy ke.ték őket, mint akaratnólküli tárgyakat. A velük kötött szerződés senkit sem kötelez; a rabszolganő szemérmével akarata ellenére is visszaélhetett vagy azt árúba bocsáthatta gazdája. A rabszolgák házassága csak íictio és házasságtörést nem lehetett rabszolgán elkövetni. Örökös coelibatusra kárhoztathatta gazdája ; vagy elválaszthatta párjától ós gyermekeitől. Cato, a mintapolgár egyszerűen megtiltotta rabszolgáinak a házasodást s ehelyett a feslettségre buzdította őket. (Plut. Cato mai. 21.) Ha némely birtokosok érdekből, félelemből vagy emberségből jobban bántak is rabszolgáikkal, azért nem kevésbbé szenvedélyeik és szeszélyeik játéklabdájául használták fel őket. (L. Prat, La Theologie de s. Paul I. 387.) A rabszolga értéke egészségén ós munkabírásán fordult meg. A lekicsinyléssel, megvetéssel és alávaló bánásmóddal, melyet ura részéről tapasztalt, arányos volt a hűtlenség, gyűlölet, csúszó-mászó alávalóság, melyet ura iránt táplált. Szabadok ós rabszolgák versenyt dolgoztak egymás megrontásán. Az öreg rabszolga, paedagogus rontotta fiatal gazdáját, a felcseperedett ifjú pedig bánásmódjával kiirtotta rabszolgájából az emberi méltóság nyomát is. Búskomorság, életuntság, halálos gyűlölet a társadalom ellen kerítette hatalmába a szegény páriát. Nagy veszély volt ez a gazdagok ós szabadok társadalmára. Mert ha Cicerónak hihetünk, csak magában Rómában 1,200,000 lakos közül 12,000 kivételével „qui rem habeant", a többig mind res alterius, mancipium volt. Az Ur Jézus szava: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja. (Máté 16, 26.) Krisztusnak e kijelentése a rabszolga emberi méltóságának proklamációját is magában foglalta. Egy, egyetlenegy emberi lény, akár szabad, akár rabszolga, akás fórfiú, akár asszony vagy gyermek lelke is — többet ér a világ összes kincseinél. Ennyire becsülte az emberi lelket az, a ki azt teremtette ós megváltotta. A gyalázat fája, a kereszt, az emberi méltóság tanának isteni szószéke, melyről az egész világra hangzott az isteni oktatás: Végtelen nagy az Isten, a ki ennyire szeret; de ő utána páratlanul nagy az ember is, a kit ennyire szeret, ennyire becsül az Isten. (L. Szuszai: Apologetika 280.) Az Ur Jézus legzseniálisabb tanítványának, szent Pálnak lángszelleme rögtön észrevette a megváltásnak a rabszolgákra vonatkozó következményét és diadalmasan kiáltotta a világba: „Nincs többé zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad; nincs férfiú, sem asszony. Mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban." (G-al. 3, 28.) Dacára azonban, hogy urak ós rabszolgák között létrejött Isten előtt a megváltás következményeképen az egyenlőség, mégis — saját elvével látszólag ellentétben — azt irja a felszabadulásért mozgolódó korinthusi ker. rabszolgáknak : „kiki a mely hivatásban (conditione) hivatott (t. i. a kereszténységre) abban maradjon. Ha mint szolga hivattál, ne gondolj vele; de ha szabaddá lehetsz, inkább igy élj. Mert a ki az Úrhoz, mint szolga hivatott, az Urnák szabadosa; hasonlóképen, ki mint szabados hivatott, az Krisztus szolgája. Nagy áron vétettetek