ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-03-03 / 9. szám

ténelmi szégyenből kimosni, s ezért monmondotta Czernin, hogy a román béketárgyalások elé nem szabad túlzott optimizmussal nézni. S mi mégis azzal nézünk Czernin munkája elé, kit e nehéz feladatában a német érdekek érvényesitésével szemben Magyarország speciális létérdekei szempontjából Wekerle is támogat. Wekerle és Czernin, ki a ravasz bolsevikiekkel szemben is oly imponáló módon felülkerekedett az orosz béketárgyalások folyamán, érdemesek arra, hogy külügyi politikájukban megbizzunk s eljárásuk eredményétől a legjobb sikert várjuk. Ha Czernint vád érhette a román betörés idején, teljesen rehabilitálhatja most őt az a nagy perspektiváju terv, mely kelet felé irányuló forgalmunk biztositását csak ugy tette lehetővé, hogy a nemes bolgár nemzettel, mint józan szomszéddal, megértetve a központi hatalmak helyzetét, Románia gyűlölködésének javunkra való fordításával — habár szomorú körülmények között, de a messzi cél érdekében most már megbocsátható módon elhárította a szárazföldi elszigeteltség veszedelmét monarchiánk és Németország feje fölül. Igy gondoljuk mi megérteni Tisza akkori védekezését, hogy a történelem igazolni fogja Czernint és Tiszát. Adja Isten, hogy igy igazolja, s akkor az erdélyi menekülök minden könnycseppje egy-egy drágaköve lesz annak a diadémnek, melyet a mindent igazoló História fejére fogunk tenni a román békekötés remélt sikere esetén. Tsz. — Szeretem magamat érthetően kifejezni s a fogalmaknak megfelelő szavakat helyesen alkalmazni, de most, midőn a jövő társadalmi irányzatairól szeretnék egy kis entrefilet-t írni, a szónsavas láp szaporaságával bugyborékolnak fejemben a radikális szocializmus, a forradalmi demokratizmus, a demokratikus forradalmizmus, a nihilisztikus anarchizmus, a menseviki bolsevikizmus ós a maximalista egoizmus fogalmai. Lehet, hogy ezek közül kettőt-hármat nem is mondottam jól, — végtére is ón nem vagyok háborús nyelvőr, — hanem azt tudom, hogy a jövő társadalmi átalakulásáért küzdő nagy reformátorok, világboldogitók s népbolonditók követőinek 99%-a éppen úgy nem tud eligazodni ezeknek az irányzatoknak a lényegén, mint ahogy én nem tudok. En, az ón megvékonyodott agyidegeim ösztönszerű sejtésével a radikális demokratizmust olyasvalaminek képzelem, minta zsúfolt mozit egy izgalmas filmdráma előadásakor. A vásznon valami háborús kép vibrál, a villamos zongora „A juhásznak jól megy dolga" c. zeneművet pengeti belénk 3

A-es taktusban, fönn, a fölső régiókban valami poshadtság terpeszkedik, alul a lélekzetét visszafojtó tömeg szorong s ekkor a sötétség sejtelmes méhéből előjön csendesen egy néma alak, kezében fényes fegyver; szörtyent egyet vele, nekiirányitja a fönn terpeszkedő poshadtságnak és sisteregve beleprüszköl valami bomlasztó párát. Az alul szorongó exaltált tömeg ujjongva üdvözli Perolin urat, a nagy népboldogitót, ki sustorgó szemtelenséggel tolakodott bele a felső régióba, de im, mihamarabb azt kell tapasztalnia, hogy hideg, kijózanító permet hull vissza kopasz fejére a magasból s valami émelyítő, hadipiperóből főzött pára kezdi marni a torkát és a szemét. Ebből azt kell következtetni, hogy vagy a puska volt rossz, mit a fölső régióknak irányított néki a sötétség lovagja, vagy pedig hogy a perolint kicserélték a keserűmandula izű orvosságot tartalmazó üveggel s bouquet Illusion helyett kámforszeszt sustorgatott az orrunk alá a sötétség leplébe burkolódzó világcsaló. Hát igy fest körülbelül a radikális demokratizmus eszméje gyakorlatban. A bolseviki-elvek nyomán támadt társadalmi osztályegyenlőség, mely az ezredesből czipőtisztitót,' a a tábornokból kocsist csinál, igen jól imponálhat a szegény muzsiknak, de hogy ennek a szemfényvesztésnek ism'ét csak a felültetett Vaszilok ós Alexák fogják meginni a levét, az bizonyos. A szabadság, egyenlőség, testvériség mámorát — annyi példa van rá a világtörténelemben — a hatalomra jutottak részéről mindig a legádázabb reakció, a legkeményebb jogtiprás szokta követni. Nálunk uj társadalmi rendet nem az itthonmaradt s áz életbiztonság gőgjétől elkapatott s erkölcseikben, gondolatvilágukban, világfelfogásukban züllött s a túlzott elnézés kényszerűségétől elkapatott árdrágítók és galíciai menekültek fognak csinálni, hanem majd a halál ezer ölelésétől kijózanodott, megedződött, megacólosodott agyú ós idegzetű magyarok. Ugy van, mi is kívánjuk, hogy a felső régiók poshadtságába egy kis üditő párát süstörgessen bele valami hozzáértő ember, de ettől a radikális demokratizmustól bizony nem azok fognak prüszkölni, akiket Bokányi et Comp. — mint jóléti bizottság — gondolnak. Hát a sok társadalomboldogitó izmusból elégedjünk meg a pacifizmussal, mert a többi népbolonditás perolinjának kijózanító, hideg permetétől a mi klímánk alatt csúf náthát fognak kapni a kopaszfejű hamis próféták. ^ Még néhány szó a szent Adalbert-egyletről. Az „Esztergomban" ,Nagyszombatitól' megjelent kis közleményre vonatkozólag tárgyilagosan legyen szabad nyilatkozni. ,'Nagyszombati'nak szentimentális sóhajtozás helyett meg. kellett volna cáfolnia : 1. hogy az egylet kiadványa sovány; 2. hogy az egylet még mindig nem adja tagjainak illetményüket, mikor a naptár a „Svatá Rodina" kiadóhivatalában ós zsidó kereskedésekben (Nagytapolcsányban Platzk Gyulánál) kapható ; 3. hogy Kollár volt tót nemzetiségi képviselő az egy naptárkából álló, 1917. évi tagilletménynek nem szerkesztéseért, hanem a mások által irt cikkekből való összeállításáért és korrektúrájáért 2400 koronát kapott; 4. hogy Kollár volt eddig a katholikus nyomda meghiusitója, melyért Krajnyák Ede nyug. pozsonyi főgymnáziumi tanár oly lelkesen harcolt éveken át, de a sikertelenségtől elkedvetlenítve egészen elfordult az egylettől; 5. hogy Kollár annyira izoláltan és autokrata türelmetlenséggel viselkedik igazgatói tisztségében, hogy botrányszerü jeleneteknek voltak tanúi a közgyűlésen megjelent tagok. Mint tárgyilagosan gondolkodó és csak az egylet érdekét tekintő ember elismerem, hogj Kollár kiváló stiliszta; elismerem, hogy páratlar mestere a tót nyelv helyesírásának, hogy a múltban az egylet léte fűződött Kollár személyéhez, mert nem volt ember, a ki az egylet igazgatására vállalkozott volna. De mindennek ugyan m: köze van a fenti öt ponthoz, melyek megcáfo lása elől kitért ,Nagyszombati' ? Aztán mit ke res az egylet vezetősége az előttünk annyir; gyűlöletes Prágában ? A mi bevallás szerint ével óta divatos az egyletnél. Hát Magyarország ban nem tudnak egy szines naptárboritékot esi nálni? A csehektől iszonyodó hazafias tót né pünk fillérjei arra legyenek kárhoztatva, ho< •cseh ipar istápolására szolgálnak? A nemzeti ségi képviselőség Kollárt stigmatizálta, a csá iparnak meg az egyletet kell megbélyegeznie gyanús színben feltüntetnie? A jelesen bevál Leo-tót-nyomda-vállalat legjobb bizonyítéka ar nak, hogy az egylet vészit vonzó erejéből. Eg meg, ne legyetek az emberek rabszolgái." (Kor. I. 7, 20-22.) Mikor római fogságában megkereszteli a gazdájától, a ker. Filemontól megszökött Onesimust, visszaküldi őt Filemonhoz. Ezzel elismeri Filemon tulajdonjogát, Onesimushoz következőleg a keresztények között is elismeri a rabszolgatartás jogosultságát. igaza van-e tehát Harnacknak azon megjegyzésében, hogy „az ős-egyház nem ismert rabszolga-kérdést; hogy az urnák korlátlan jogát (Herrenrecht) a rabszolga fölött nem tartotta bűnösnek, hanem a rabszolgaságot természetes állapotnak tekintette?" (Die Mission, u. Austr. d. Christ, I. 147.) Annyi tény, hogy sem sz. Pál, sem a többi apostolok nem uszították uraik ellen rabszolgáikat, nem hirdették nekik a társadalmi egyenlőséget, az evangéliumi szabadság nevében nem proklamálták a rögtöni felszabadulást: ellenkezőleg intették őket, hogy uraiknak hűségben engedelmeskedjenek. Nem azért törtónt ez a látszólagos következetlenség, mintha Pál tényleg természetesnek tartotta volna a rabszolgaság intézményét, hanem okosságból. Hiszen a rabszolgaságot legfölebb csak olyan értelemben tarthatta természetesnek, amint a betegséget lehet annak tartani. Azonban épen a társadalomnak érdeke, az állam biztonsága, sőt maguknak a rabszolgáknak jól felfogott érdeke is tiltotta neki, hogy egyenesen és közvetlenül kihirdesse a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében a rabszolgák felszabadulását. E proklamáció és annak rögtöni végrehajtása nagyobb igazságtalanság ós erkölcstelenség lett volna, mint a minő igazságtalan és erkölcstelen volt maga a rabszolgaság intézménye. Belzebub segítségével űzte volna ki az ördögöt a társadalom testéből. A rabszolgaság ugyanis nemcsak erkölcsi kérdés volt, hanem épen annyira gazdasági kérdés is. A római birodalom egész gazdasági élete a rabszolgaságra volt basirozva. Aristoteles szerint : „vannak munkák, melyeket szabad ember önmegbecstelenitós nélkül el nem végezhet; ezért alkotott a természet különleges emberi lényeket, rabszolgákat, hogy testükkel munkálkodjanak érettünk." (L. Weiss : Apol. I. 514.) A római birodalom Pál idejében tízszerte több rabszolgát számlált lakosai között, mint szabad polgárt. A több ezer rabszolgát számláló birtok nem tartozott a ritkaságok közé. Volt olyan birtokos is, a ki húszezer rabszolgával rendelkezett. Ezen tömegeknek hirtelen kihirdetni az emancipációt, annyi lett volna, mint az állam gazdasági alapját megrázni, polgárháborút, forradalmat szítani, a melyben tönkre megy az állam is, de kritikus helyzetbe juthat — a maga ellen provokált repressaliák folytán — az ifjú kereszténység is. Különben is századok tanusága (pl. Spartacus-féle rabszolgalázadás) megtaníthatta Pált arra, milyen utópikus és gyászos következményeket érlel a nagyon hirtelen átme- 1 net a szolgaságból a szabadságra még azok számára is, akik a szabadság boldog tulajdonosaivá lettek. (L. Prat, i. m. I. 385.) Sz. Pál (s vele ós benne az ősegyház) nem is tette ki ilyen erőszakos megrázkódtatásnak a társadalmat. Egészen másként oldotta meg a gordiusi csomót: megváltoztatta az ur és rabszolga fogaltnál s igy tüntette el köztük lassar ként a mélységes ellentóteket. Az „értékek átértékelése" ment végbe a! kor, mikor Pál kimondotta, hogy az urak csa a rabszolga testének urai, tehát nem a rabszolg korlátlan birtokosai s viszont a rabszolga ne] pusztán árucikk, hanem gazdájának testvei Krisztusban. Az ur is felelősséggel tartozik tennék, hogyan bánik rabszolgájával, a rabszolg is számot ad az Urnák, hogyan szolgált gazdi jának. Kell, hogy mindkettőnek a másikhoz va viszonyában erkölcsi motívumok érvényesülj nek, nem pedig rideg jogi szempontok. „Szolgák! engedelmeskedjetek testi ura toknak félelemmel és rettegéssel, szivetek egy nességóben mint Krisztusnak nem szemre szc gálván, mint embereknek kedveskedők, hane mint Krisztus szolgái, szívből cselekedvén Isten akaratát, jóakarattal szolgálván, mint Urnák, és nem mint embereknek. Tudván, hog kiki a mi jót cselekszik, annak veszi jutáim az Úrtól, akar szolga, akár szabad. Ti is urak! ugyanazt cselekedjétek neki elhagyván a fenyegetéseket; tudván, hogy mii az ő Urok, mind a tietek mennyekben vagy< és személyválogatás nincsen ő nála." (Ef< 6, 5—9.) Majdnem szórói-szóra ugyanazt irja a \ losszaiaknak (3, 22—4, 1.) küldött levelében a melyben egyszersmind jelzi azt is, hogy é „a félelemmel és rettegéssel" kifejezést, mellj a rabszolgáknak uraikat szolgálniuk kell: „/ vén &z Istent"; „tudván, hogy az Úrtól ves tek az örökség jutalmát." (Vége köv..)