ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-11-24 / 47. szám

Jól tudjuk, bogy a magyar királyok hatalmas donatiókkal és a r. k. egyház érdekeinek kivánatos, szüntelen ós jóakaratú istápolásával szerezték és tartották meg ezen jogokat, amiket mindig a róm. kath. egyház többi felekezettől eltérő különleges felvirágozása érdekében gyakoroltak. Az állam és egyház elválaszthatlan közös egységet alkottak; egy cél felé törekedtek és semmi aggodalom nem lehetett az iránt, hegy a főkegyúri jogkör a kath. egyház javára fog gyakoroltatni. Az uralkodó személyének az 1723. évi II. t.-c.-ben biztositott mindenkori kath. volta, az alkotmányos korszakban a vallásügyi miniszternek mindenkori kath. vallása, az egyházi állást viselő kultuszminiszteri előadó garanciát nyújtottak ahhoz, hogy a főkegyúri jogot a király csakis a kath. egyház javára gyakorolhatja. A vallásfelekezetek egyenjogúsága dacára a róm. kath. egyház mind a mai napig különleges kedvezményes helyet foglalt el a magyar királyság életében, a mely különleges helyzetből elég legyen csak arra utalni, hogy a király koronázási esküjében igérte a kath. egyház különös oltalmát, ós hogy az ország nagyszámú püspökei főrendek voltak. A helyzet a köztársasággal egészen megváltozott. A köztársasági államfő-elnök, nem kell hogy katholikus legyen. Lehet bármily vallású, sőt felekezetnélküli is. A köztársasági államforma természetéből következik, hogy itt egyik vagy másik vallásfelekezet nem élvezhet különleges jogállást. A köztársasági állam az egyesülési szabadság teljes tiszteletben tartása mellett, amelynek törvényes szabályozására a népkormány a köztársasági néphatározat IV. cikkében már is utasíttatott, a vallásfelekezetek teljes és egyenlő jogi helyzetét ^kell hogy ismerje el, amelyből viszont következik, hogy a köztársasági államfő épen a kath. egyháznál nem lehet olyan messzemenő jogok részese mint egykoron a király volt. A kath. egyház egyesülési jogának nyilván ftagrans megsértése volna, hogy a püspököket ós más magas egyházi méltóságokat nem kath. vallási köztársasági elnök nevezzen ki; hogy ez a róm. kath. egyház beléletóben széleskörű rendelkezési joggal bir jon, akkor a midőn állam jogi állásánál fogva eleve le kell mondania a r. k. egyház különleges támogatásáról. A nem vallási alapokon épülő köztársasági állam ugyan mily jogcimen élvezhetne a kath. egyháztól tetemes jövedelmeket, mint a milyenek az intercalaris jövedelmek vagy az öröklési jogok a nem végrendelkezett főpapok hagyatéka után ? II. Silvester pápa a főkegyúri jogot István királyunknak és utódainak az egyház körül szerzett és szerzendő érdemeinek jutalmazására adta; adta azért, hogy a magyar királyok a kath. egyházat különös kiváltságokban részesitsók. Mindez köztársasági államforma mellett politikai lehetetlenség; és igy lehetetlen, hogy a köztársasági államfők a róm. kath. egyházban főkegyúri jogokat gyakoroljanak. Ez a köztársasági államforma egyesülési szabadsága mellett a kath. egyház egyesülési szabadságát is sértené, amit pedig a köztársaság nem tehet. A róm. kath. egyház hathatós támaszát birta mindenkor a koronában; ezt elvesztette. Ezzel együtt meg kell szűnni a főkegyúri jogoknak is, amelyet a köztársasági állam nem örökölhet. Ismétlem ne áltassuk magunkat; — a helyzet teljesen megváltozott; látszatokat nem érdemes fenntartani és istápolni alap nélkül. A róm* kath. egyháznak teljesen ki kell szakadni abból az állami életi közösségből, amelyben eddig még benne volt ós mint szabad egyháznak önállóan kell berendezkednie a szabad államban. Ez azt jelenti, hogy a főkegyúri jogon kivül el kell még vágni egyéb kötelékeket is. Ezek a kötelékek inkább vagyonjogi vonatkozásúak. Első sorban is le kell mondani arról, hogy a köztársasági állam támogassa a kath. iskolákat; — és le kell mondani a kath. lelkészek javára adott állami fizetóskiegészitésekről is. Viszont az államnak is ki kell adni a róm. kath. egyháznak a vallás, tanulmányi és egyetemi alapot és egyéb katholikus alapítványokat és el kell állani ama jogától, hogy élvezze az intercalaris jövedelmeket és örököljön az egyházi javadalmasok után. A közös kötelékek ezen radikális megszakítása után nyomban és minden késedelem nélkül akármily primitív formában meg kell alkotni a kath. autonómiát. Ezen autonómiának át hell venni az egyházi vagyonkezelését és keresztül kell vinni a katholikus hivők helyes alapokra fektetett önadóztatását a kath. egyház céljaira. Es ezen sebtében megalkotott autonómiának kell felvenni a tárgyalásokat az új államhatalommal is minden oly kérdésben, ahol az egyházi vagyon állagát érinteni kivánja. Az uj átalakulást ma csak rapszodikusan lehet tárgyalni. Nem is annyira irni, mint inkább cselekedni kell s ezért csak pár szóval térek ki az autonómiára, az önadózásra ós a sekularizálás terveire. A megalkotandó autonómia lehet akármily kezdetleges csak legyen annak országos szerve ós egyelőre egyházmegyénkint valamelyes alakulata. Arra okvetlenül szükség van, hogy a püspöki kar a kath. társadalom követeivel szálljon oltalmára az immáron magára maradt kath. egyház érdekeinek. A kath. társadalomnak feli kell ébredni és fel kell ismerni, hogy a kath. egyház védeímezósében önmagát s a magyar állami életnek mindenkori alkotmányosságát védelmezi. Az alakulások eredményétől függ, mit vehet át az autonómia a főkegyúri jogokból. Az állami támogatás megszűnése mellett a lelkészek fizetésére ós a kath. iskolák fenntartására a kath. egyház hívőinek adóját nem nélkülözheti. Akármily kis adókulcs mellett, de keresztül kell vinni az önadóztatást, amely egyben alkalmas lesz a kath. közügyek iránti érdeklődés ébrentartására. Ezen adóztatás gyakorlati keresztülvitelére a bajor, belga rendszer alkalmas példát nyújt. Bármily óriásinak tetszik is az autonómia kezelésébe kerülő egyházi vagyon nagysága, a kath. társadalom céljait csak ugy fogja tudni elérni, ha nem az egyházi vagyon elrablása, de önfeláldozása árán keresi boldogulása útjait. Kétségtelenül a legnehezebb kérdés a sekularizációs törekvések megoldása. A magyar róm. kath. egyháznak e kérdésekben már van történelmi tapasztalata. Minden nagy háború anyagi terheiben a róm. kath. egyház kivette a maga részét. A török elleni hadjáratokban az esztergomi érsekség saját költségén tartott fenn 3—4 végvárat; az érsekújvári érseki malom csak a morva helyőrségnek őrölt; a királyi kincstár háborús kiadásokra lefoglalta az érsek pisetum járandóságát; az érsek köteles volt földjeit olcsó áron a kir. kincstárnak bérbeadni, majd később az alacsony haszonbért is elengedni. Ismétlem, az egyháznak tapasztalata van abban, hogy a háborúk nagy terheit viselnie kell, s ez elől nem akar most sem elzárkózni. Nem lesz oly vagyoni teher, amelyet az egyház, ha az igazságosság mérlegén megmérlegeltetik ós helyesnek találtatik, ne tudna elviselni. Vállalni és viselni fog minden vagyoni terhet, csak azt kell kérnie, hogy e teherben necsak az ő milliói, hanem a háborús milliomosok vagyona is részesedjék. Es ezen háborús tehernek a beállításánál már érvényesülni kell a kath. autonómia szervezetének, a mely az egész magyar kath. társadalom kulturális és vallási érdekeinek oltalmazásával követelheti, hogy az egyházi vagyon viseljen többet a közteherből mint bárki más, de ne rakassók rá annyi, amely alatt összeroppan. A róm. kath. egyház erősségót sohasem vagyonában, de hívőinek lelki tartalmában találta. Az egyháznak a jövőben mindennél többet kell áldoznia az iskolára ós híveinek képzésére. Ezzel komoly állami érdeket szolgál és e célját csak jelentékeny vagyoni erőforrásokkal töltheti be. Neki tehát nemcsak oltalmaznia kell létező vagyonát, de hivői adózásában uj jövedelmi forrásokat is kell teremtenie. Az úgy felépülő kath. autonómia és kath. társadalom a legbiztosabb fundamentuma lesz a magyar állami élet alkotmányosságának. Semmi kétség sincs abban, hogy az egyházi mezőgazdasági vagyonnak egy részét parcellázni kell, hogy birtokhoz jusson az a szegény ember is, akinek eddig földje nem volt és vérzett érte. A köztársaság programmjának ezen része tiszteletet érdemel és az egyház készséggel fogja átadni a földet híveinek boldogulására. Azonban mindennek ós a földhöz juttatás jóakaratú szándékának is van közgazdasági határa. Adni és ontani kell a földet, amig ez a több termelés, a közgazdasági fellendülés érdekeit szolgálja, de meg kell állani azon a ponton, ahol ez a bőkezűség a gazdasági élet kárára van. Áll ez mindennemű földbirtokra s nemcsak az egyházóra. Közgazdasági alapismeretekkel terhelnők az olvasót, ha rámutatnánk a nagy birtok különös gazdasági fontosságára. De ha már a köztekintetek azt követelik is, hogy a földbirtok a közgazdaság érdekében elvétessék az egyháztól, meg kell adni a lehetőséget ahhoz is, hogy az egyház átadott mezőgazdasági birtokok helyébe erdőbirtokot szerezhessen, ós hogy a föld felosztását maga az autonómia végezze a törvényhozás által és közbenjöttóvel megállapított programm szerint. Az a vagyon az egyházé ; ha tovább kell azt adni, ő adja azt tovább és ne az állam. A megváltozott viszonyok a róm. kath. egyházban is sürgős elhatározást és cselekvést követelnek. Nincs idő várni ós tétovázni. Fent és lent, egyháziak és világiak között egyaránt szükség van élesen látni tudó, biztos kezű cselekvő emberekre, Pázmány szellemére. Uárosimk és vármegyénk. Ezt a rovatot, melyben a város és a vármegye közéletére vonatkozó híradásokat szándékozunk a jövőben csoportosítani, — hisz a mi szűkebb pátriánk áll legközelebb ugy a nyilvánossághoz mint magunk s olvasóink szivéhez, — a legjobb hírrel kezdhetjük, ami ebben a nagy időkben annyira kivánatos, tudniillik hogy a városban s a vármegyében teljes csend, rend és nyugalom van. A forradalmi napok első fázisában fordultak elő kisebb zavargások néhány községben, de ezek — hála a város s a vármegye vezetői éberségének s körültekintő gondosságának — teljesen elcsitultak. A nagysápi, epöli, bajnai, bényi rendbontókat a nemzet- s polgárőrség lefegyverezte, a lázítók s uszítók megbűnhődtek, sajnos: többen az életükkel, de helyreállott a rend. Néhány község jegyzője a zavargásokból való jogosult félelmében otthagyta helyét; ezeket már bűnbánóan visszakéri a falu lakossága, mely a közigazgatás értelmiségét nem tudja nélkülözni, mert nélkülök fennakad minden dolog. Beniczky Ödön főispán-kormánybiztos, Palkovics László alispán, dr. Antóny Béla polgármester s dr. Katona Sándor, a Nemzeti Tanács elnöke törhetetlen eréllyel állták meg a nagy napok viharát s bölcs mérséklettel, körültekintésssel intézték a rend biztosítását, melyben elvitathatatlan érdemei vannak dr. Frey Vilmosnak, a polgárőrség s Unger Hugó rendőrkapitánynak, a száztagú katonai rendőrség parancsnokának. A rend helyreálltát legjobban igazolja, hogy a vármegyeházán is, hol a zavaros napokban egy-egy főbb tisztviselő állandó éjjeli szolgálatot tartott, a vármegye alispánja az éjjeli inspekciót hétfőtől beszüntette. Itt közöljük a kormány rendeletét, mely felhatalmazta a főispánokat, hogy ott, ahol a körjegyző működése a kör székhelyén ezidőszerint