ESZTERGOM XXIII. évfolyam 1918

1918-10-13 / 41. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. íegjeienik minden vasárnap. Slőflzetési árak : Egész évre 12 kor.. ?él évre 6 kor. Egyes szam ara 20 fillér. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: ROLKÓ BÉLA. Társszerkesztő : SZVOBODA ROMÁN. Kéziratok és előfizetések Káptalan-tér í. szám alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Ujabb kasztok kialakulása. Esztergom, 1918. október 12. A nép alsó rétegeiből tanulás által, vagy a nem várt szerencse kevésbé rögös útjain felfelé törekvő egyének a békés társadalom kebelében kénytelenek voltak érezni és észrevenni, hogy azok, akik születés által a vezető körökben már, úgyszólván, a bölcsötöl benne voltak, vagy akik összeköttetéseik révén oda időközben felkapaszkodtak, néha szelid mellőzéssel, néha maró gúnnyal, máskor meg erőteljes agitáció nyomásával igyekeztek őket kiváltságos berkeikből kiszorítani s a régi pórias körben visszatartani. Most már bevallhatjuk szomorú nyíltsággal, hogy az emberek a különben egységesnek látszó nemzet kebelében bizonyos korlátokat vontak maguk közé és embertársaik közé, vagyis az indusok szigorúan körülzárt kasztjainak mintájára exkluzív csoportokat alakítottak, amelyeknek kapuján legfeljebb kimenni lehetett csúfsággal és meggyalázva, a bemenetelre azonban legritkábban adódott alkalom és engedelem. Országos nézöszempontból ilyen kaszt a született arisztokrácia, amelyhez később hozzájárult, vagyis inkább hozzádörgölödzött több vagy kevesebb eredménnyel a pénzarisztokrácia. A szűkebb alakulatokban: a városokban és falvakban is megszületett a magasabb körök mintájára az „előkelők kasztja", amely a betöltött hivatalok magassága szerint osztályozta az embereket s a szükséges „kékvérröl" tanúskodó nemesi leveleket kizárólag a hölgyek osztogatták nagy szigorúsággal s újabb tagsági jegyeket ritkán és nagy körültekintéssel csak olyan fiatalembereknek osztogattak, akik méltóknak találtattak arra, hogy házasság révén az előkelők kasztjának valamely hölgyét élettársuknak megnyerjék. Első látszatra ez az eljárás kicsinyes játéknak látszott, amelyen a világosabb fejűek botránkoztak, bosszankodtak, de különben minden nagyobb lelki megrázkódás nélkül napirendre tértek. Behatóbb gondolkodás után azonban be kell -látnunk, hogy ez az állapot a mai szociális hangulat kialakulására egy cseppet sem volt kedvező hatással s a lenézett, mellőzött társadalmi osztályokban, különösen pedig a mindenki által lenyomott, lekicsinylett néprétegben az elfojtott dühnek, sőt a kitörésre vágyó gyűlöletnek hatalmas készletét halmozta össze. A világháború erősen tépte, bontogatta a kiváltságos osztályoknak, a körülzárt kasztoknak kőfalait és bástyáit. Különösen sokat csapolt le az arisztokratikus gőgből a drágaság, amely szűkösekké tette asztalaikat és kopottakká változtatta át ruháikat, amelyekben pedig magasabb rendeltetésüknek csalhatatlan jeleit látták. Nem egyedül a termelő parasztság kapzsisága és a produkáló iparosok gazdagodási vágya okozza tehát, hogy a készpénzfizetésből élő „előkelőség" csak igen magas árakon vagy sehogysem tud hozzájutni a megélhetés szükséges kellékeihez, hanem az előbb említett lenézetteknek felülkerekedő dühe is, amely a piacokon s a műhelyekben a „kalapos naccságáknak" kimondhatatlan árakat szab s elvakullságában büntet mindenkit, akiket kalapos hölgyeknek, nadrágos uraknak nevez el, tehát a szűkös anyagi viszonyok között élő tanítókat, a csekély fizetésű hivatalnokokat és tisztviselőket is. Sőt a sokat hirdetett demokrácia csődjére az eddig lenézett, de most meggazdagodott s a pénz hatalmától megmámorosodott osztály újabb kasztokat alakit s hogy visszaadja a szeretetlenség nyilainak fájdalmát, az újonan emelt kőfalak mögül gúnyolja, bántja eddigi urait és lenézöit. Jelenleg még csak az eddig szokásos „jobbágyi köszöntés"-t vonja meg az uraktól s a hátuk mögött morogva átkozódik, de ha nem iparkodunk őket tanítani, felvilágosítani s igy barátságukat, bizalmukat visszaszerezni, láthatunk még csúnyább és keservesebb dolgokat is. Dr. E. I. — A magyar embernek az államhoz való viszonya eddig nem volt önzetlen, mert amivel neki tartozott az állam, azt tele torokkal követelte, amivel pedig ő tartozott az államnak, az alul igyekezett kibújni. A vagyon és a jövedelemeltitkolás soha se ment bűn számba. Akinek becsülete makulányi foltot el nem birt, az az államot könnyű szivvel becsapta. Most a háború erkölcsrontó hatása alatt a kötelességek és a terhek alul való kibúvás fantasztikus arányokat öltött. Az igaz, hogy a kötelességek és a terhek is szaporodtak. Az összesség érdeke az életmód szigorú megszorítására, és az igényekről való lemondásra kötelezne, mert amit a szükségszabta mértéken felül a magunk testére élünk fel, azzal mást rövidítünk meg, akinek semmi se jut. Hanem hát arról a ,,más"-ról,,akivel kötelességünk megosztani a jövedelem bizonyos százalékát, a lisztet, a zsirt ós a cipőbőrt: erről a másik embertársáról senki sem akar tudni. Az osztozkodni akaró embertársat nem szereti senki sem, sőt mindenki a megrövidítésén, a becsapásán dolgozik. Ez a kötelességszegés szigorúan véve nem ÄZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy Oláhországban internált magyar pap elbeszélései. (Vége.) Dr. Barcelieri a túszok tanyája felé tart. A hivatalos apparátus, az internáltak bizottsága is utána megy. De megy utánuk Meisel József brassói apát, plébános is. Ott az iskolában a nyomor tanyáz. Csupa elpusztult alak. Mindenki rongyos, kopott és rémségesen bő ruhát visel. Barcelieri ur Meisel apáttal beszól, azaz inkább jegyez az apát beszédjéből. Valóságos védő, illetve vádló beszéd ez. A sápadt arcú fogoly úrnak kigyuladtak révedező szemei, arcát a meggyőződés pírja futotta át, szónokol, gesztikulál: „Uram, ezek felére apadtak már régen. Az itt lévők e télen elpusztulnak mind s a túszok sorsa az internáltakra is vár, ha a telet itt kell eltölteniök." Épen befejezi felszólalását az apát. Oranescu parancsnok odalép. Barcelieri dr. kérdi tőle: „ Van-e mindenkinek, szalmazsákja ?" Kihívó tekintettel vágja rá a parancsnok: „ Van!'"'' S a túszok sorából felhangzik Kertsch brassói tusz ajkáról az igazság: „egy nagy semmi.

11 Barcelieri dr. pedig tovább jegyez. Most az internáltak bizottsága veszi át nagy bátorsággal a vezetést. Möhr Lajos és Rümele elvezetik a legnyomorultabb internált lakásába, egy viskóba. Á földön négy tagján ott csuszikmászik_ egy szerencsétlen koldus kinézésű aggastyán. Összekulcsolja kezeit és kéri az urakat, küldjék Őt el Jassiba családjához, hogy legalább öreg nyomorék napjaira egy kis gondozása legyen. Tizenöt hónapos nyomorúság után megesik az oláh bizottságnak szive rajta és intézkedés történik, hogy a veszedelmes kém családjához kerüljön. De Möhr és Rümele ellen panasz ment a főparancsnoksághoz ós indítvány, hogy a büntető táborba kerüljenek. A jó Isten máskép rendelte el s az irgalmas sziviiek hazakerültek. Barcelieri dr. elutazott. Fellépése, egy-két elejtett szava nagy reményeket ébresztett bennünk. Az egyszer sikerült a felvilágosítás és dugába dült a hazug, fondorkodó rászedós. Nemsokára újra megkezdik a hazabocsátási lajstromok elkészítését. Újra megjelenik az orvosi vizsgálatot teljesítő bizottság dr. Martinescu ezredes-orvos vezetése alatt. Aki haza kívánkozik és nem lehet a lajstromban, mert fiatal vagy nem gyermek, asszony, beteg, orvos, pap, az fűhöz-fához szalad protekcióért és különösen a centrum orvosának jó véleményezéséért. Marculescé a neve és busás összegekért, 1000 leitől felfelé jó véleményt ad el. A faluban gyógyszertár is van. Ennek asszisztense internált. Kétgrammnyi koffeint vásárolnak a hazakivánkozók, beveszik és szivük nem csak hogy nagyokat dobog, de formálisan kalapál. Igy mennek be sokan az orvosi bizottsághoz. Áz orvosnak odasúg valamit a parancsnok, vagy Marculescu dr., vagy Reschovsky internált mérnök és aszerint maradónak vagy hazamenőnek minősiti a főorvos úr. Makkegészsógű emberek hazakerültek és rokkantak ott maradtak az oláh orvosi tudomány segíts égé vei. Végre készek a listák az összes centrumokban. Uj rendelet jön: jegyzék készítendő azon menendőkről, akiknek ruházata teljesen lerongyolódott. Ez is megtörténik. Ujabb rendelet: a zsidónegyed boltjaiban rekvirálandók ruhák, kelmék a gyermekek ós asszonynép számára. A férfiaknak bocskort, öreg bakancsot és használt katonaruhát küld a román hadvezetőség. Még alsóruhát is adtak. Egy szép napon szemlét tart a parancsnok és kiosztatja a ruhaneműt. Azután ellenőrző szemle, nehogy eladják az éhes emberek a holmit. A kiszabadulás vágya és reménye életre ébreszti még azokat is, akik a halál kapuja előtt álltak. Az emberek vidámabbak lesznek. A kételkedők fejüket csóválják, félnek, hogy a nagy előkészület csak egy nagyobb becsapást takar el. Mindenféle hirek keringenek a táborban. Nyomukba jár a hit ós bizalmatlanság. Végre hivatalos formában is kikerül a hirdetési táblára egy-egy rendelkezés, amely a közeli elindulást jelzi. Mégis 16 napig tart a készülődés. E 16 nap hosszabb 16 hónapnál. Majdnem mindennap 1500 ember sorakozása s a